Könyvbemutató és éremkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Termében
2012. május 24. 16 óra
Az Argumentum Kiadó, a Magyar Kincstár és a Magyar Nemzeti Múzeum Tisztelettel Meghívja Önt
L. Kovásznai Viktória: ifj. Szlávics László című könyvének bemutatójára.
A rendezvény helyszínén, a Széchenyi teremben, kiállításra kerül ifjabb Szlávics László a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának adományozott hatvannégy alkotása.
A kötetet Keszthelyi Katalin művészettörténész mutatja be:
· Mielőtt megkísérlem L. Kovásznai Viktória: ifj. Szlávics László című, az Argumentum kiadónál frissen megjelent kötetét Önöknek bemutatni, elöljáróban nagyon röviden néhány szót szerzőnkről és a kiadvány előzményeiről:
· Dr. Kovásznai Viktória művészettörténészt szakmai pályafutása a Magyar Nemzeti Galériához köti, 1981-től a közelmúltig az Éremtár vezetője volt. Muzeológusként és kutatóként szakterülete a XIX-XX-XXI. századi magyar éremművészet; az áttekintő munkák mellett egyaránt foglalkozott a magyar éremművészet kiemelkedő klasszikusaival és a műfaj kortárs szereplőivel, így többek között Reményi József, Berán Lajos, Borsos Miklós, Czinder Antal, Ligeti Erika, Rácz Edit munkásságával. Írásai időről-időre olvashatók a külföldi szaksajtóban is, e fórumok közül a British Art Medal Socity kiadásában megjelenő, nemzetközi terjesztésű Medal folyóiratot, és a FIDEM nemzetközi éremszövetség kiállítási katalógusait emelném ki. A szerző érdeklődése a 90-es évek második felében fordult a művész munkássága felé, ennek köszönhetően született meg 1997-ben az ifj. Szlávics László című, 2000-ben az ifj. Szlávics László kultikus ős-pénz sorozata, majd 2006-ban Az idő és tér ifj. Szlávics László újabb munkáiban című kis kötet.
· A most megjelent kétnyelvű monográfia ezen írásokra is alapozva mutatja be a most 53 éves művész eddigi életútját, és komplex módon, részben új szempontok bevonásával elemzi és korszakolja az izgalmas, meglepetésekkel teli sikeres alkotói pályát. Ha kinyitjuk a könyvet, a címnegyedben a következő mottót találjuk: „Egyetlen műalkotást sem szabad más törvények szerint megítélni, mint amelyek belőle, magából folynak.” Oscar Wilde (Benedek Marcell fordításában közölt) aforizmáját esetünkben nagyon találónak érzem, a könyv olvasása közben gyakran érezhetjük ennek relevanciáját. Tovább lapozva, a 168 oldalas monográfia az előrehozott tartalomjegyzék szerint két előszó után három fejezetre tagolva foglalkozik tárgyával, majd rövid szakmai életrajz és a képjegyzék zárja a kiadványt.
· Az első előszó ifj. Szlávics László célratörő, szikár és tartalmas bemutatkozása, amely a következőképen kezdődik: „Mestert és tanítványt a keleti bölcselet szerint mindössze annyi különbözteti meg egymástól, hogy a mester előbbre jár azon az úton, ahol a tanítvány is halad.” A bemutatkozás a példaképek, nevelők, tanítók, mesterek, inspiráló korok és művek felemlítésével folytatódik: a nevelést adó szülői ház; első mestere, a szobrász és ötvösművész édesapa, id. Szlávics László; Birkás Ákos, a Művészeti Gimnáziumi osztályfőnök; Makrisz Agamemnon, akinek tanítványa lehetett; kőszobrászok, műszerészek, fémmegmunkáló és asztalos mesteremberek, akiktől a szakma szeretetét, tiszteletét, az anyaggal való bánás fortélyait sajátíthatta el. A megnevezett inspiráló hatások: az egyiptomi, az indián, a kínai művészet, Michelangelo, Kassák, Mondrian, Man Ray, Malevics, a kortárs Csepregi Sándor munkássága, végül Harasztÿ Istváné, akinek néhány éve barátságát is élvezheti. E bevezetővel a mester és tanítvány fent idézett viszonya miatt foglalkozom ennyire részletesen, mert Kovásznai Viktória elemzéseiben újra és újra találkozunk e nevekkel, kultúrákkal, és megismerhetjük, megtapasztalhatjuk, milyen fontos szerepet játszanak az egyes alkotások megszületésében, hogyan halad a tanítvány a mesterek megjelölte úton, milyen kitérőket tesz, melyek az új, személyes megközelítések és problémafelvetések. A második előszót Harasztÿ István, Édeske jegyzi, aki magát barátnak és elfogult pályatársnak nevezve őszinte elismeréssel szól ifj. Szlávics László művészetéről, világáról, hangsúlyozva technikai megoldásaik, gondolkodásmódjuk rokon vonásait is. Az írás igazi Captatio benevolentiae, ami nem is marad hatástalan: fokozott kíváncsisággal lapozunk tovább.
· A műfajok kutatása – régi és modern módszerek címmel a szerző a kezdetektől, a 70-es évek végére datálható daraboktól tekinti át az első korszakba sorolható műveket és keletkezéstörténetüket. A monográfia terjedelme és műfaja – figyelembe véve a rendkívül gazdag, sokfelé ágazó és igen termékeny alkotói pályát, továbbá a szerzőnek a művek gondolati-tartalmi indíttatására, plasztikai előadására és a technikai-kivitelezési megoldásokra vonatkozó rendkívül részletes és érzékletes leírása iránti igényét – nem teszi lehetővé (de úgy is fogalmazhatunk, a koncepció nem is teszi szükségessé) a hosszú bevezetést, a részletes korrajzot. Kovásznai Viktória a dolgok közepébe vágva írása elején két megállapítást tesz: utal a múlt század utolsó évtizedeiben a magyar éremművészetet jellemző nagy változásokra, az új kifejezésmód és anyaghasználat megjelenésére, éremművészetünk nemzetközi reputációjára, majd siet kijelenteni, hogy az ekkor induló ifj. Szlávics László egyéni utat jár be, és munkáinak gondolati-kifejezési és technológiai- kivitelezési problémafelvetéseire a későbbiekben is jobbára ez az egyediség jellemző. A továbbiakban ezen megállapítások kifejtésére, indoklására, illusztrálására kerül sor.
· A szerző is szól a meghatározó két mesterről, az apáról és Makriszról, akik döntő szerepet játszottak a művész szakmai-művészi felkészülésében. Édesapjától elsősorban a plasztikai formálást, az ötvösség technikai fogásait, a perfekciót, a mesterség tiszteletét tanulhatta meg, Makrisztól a szobrászati szemléletet és a gondolatiság fontosságát, továbbá ő irányította művészünk figyelmét az érmészetre – olvashatjuk. Ehhez azt tenném hozzá, hogy a napjainkban alig említett kiváló szobrászművész, aki görögországi főiskolai tanulmányai és néhány párizsi év után érkezett Magyarországra, a klasszikus hagyományok mellett a francia szellemet is magával hozta, stilárisan a modern törekvéseket képviselte, a kifejezés és a szellem szabadságát is magában hordozta, és érzésem szerint ez a szabadságélmény igen erősen jelen van Szlávics művészi pályájában.
· Visszatérve a pályakezdés bemutatásához, a szerző az alkotások részletes leírásával, és a szöveget folyamatosan kísérő illusztrációkkal meggyőzően mutatja be, miként próbálja ki és alkalmazza a kortárs érem létrehozásának igényével Szlávics a már ismert technikákat – bejárva ezzel a műfaj hagyományos fejlődésének útjait –, hogyan leli meg a témáihoz adekvát plasztikai megoldásokat, és teszi a kifejezés eszközévé a választott kivitelezési eljárást. Eszköztára már ekkor is gazdag: a korszak lenyomatos, vésett, acélnegatívba vésett, mintázott érmeinek anyaga a bronz, ezüst, arany, réz és fa; a kivitelezést tekintve a bronzöntés mellett a kézi verést, gyűrűs verést, és a fába történő sajtolást egyaránt alkalmazza, s a méreteket illetően is bátran kísérletezik. Öntött érmeiben eljut a kétoldalas, áttört, nyitott érmekig, vert érmei között fellelhetők a hagyományos emlékérem eszköztárából építkező, de korszerű hangvételű darabok és az amorf plasztikai kompozíciók. Korán megjelennek a sorozatok, amelyek a következő alkotói periódusokban is meghatározó szerephez jutnak. A szerző fontosnak tartja megjegyezni, hogy Szlávics már a kezdetektől szuverén alkotóként munkálkodik, érmeit a modern hangvétel mellett plasztikai kiérleltség, részletgazdag előadásmód és harmóniára való törekvés jellemzi.
· Szlávics László éremművészként határozza meg önmagát, és a monográfia is e műfajra koncentrálva elemzi a művész pályáját, de kellő figyelmet kapnak már az első fejezetben is a kisplasztikák, és a bronzöntéssel vagy lemezdomborítással portrék, amelyek folyamatosan jelen vannak az életműben. Megtudhatjuk, miként inspirálták a mellszobrok, fejszobrok létrejöttét a művész vonzalmai, irodalmi, zenei érdeklődése, vagy az ábrázolásban rejlő technikai problémák. Érdekes momentum, hogy jóllehet számos portré utólag középületbe került, és köztéri műként funkcionál, születését nem befolyásolták megrendelői szempontok, ezek megalkotásában is érvényesülhetett a művészi szabadság. (A portrék közösségi terekben történő elhelyezését a szerző a szövegben minden esetben jelzi).
· Míg az első fejezet a klasszikusan értelmezhető éremművészet keretein belüli problémafelvetésekkel foglalkozik, a második fejezet, a Kifejezés újabb formái – a határesetek kora címmel az éremművészet új lehetőségeit kutató, a műfaji határokat egyre tágító, feszegető, és a határokat olykor átlépő, az újraértelmezés szempontjából is egyéni utat bejáró művészt mutatja be. Kovásznak Viktória szerint a 90-es évek közepére datálható fordulatban a FIDEM nemzetközi éremszövetség 1994-es Nemzeti Galéria-beli kiállítása is közrejátszott, az ott látottak visszaigazolták a művésznek a műfaj megújítására vonatkozó elképzeléseit, kísérleteit. A tanulmány sorra veszi az útkeresés állomásait, és jellemzőit, a szerelt érmek megjelenését, az anyaghasználat változatosságát (ekkor jelenik meg a rozsdás vas, az üveg, a kerámia, a plexi, válnak kompozíciós elemmé az állati csontocskák, gyöngyök, féldrágakövek, a kvarchomok és a folyadékok, a textil, és nem utolsó sorban a pompás madártollak). A szerző részletesen elemzi, miként lesz a szín és a változatos felületkezelés a kifejezés eszköze. Kiemeli a témaválasztás, a gondolatiság egyre növekvő szerepét az alkotói folyamatban, a társadalmi kérdések iránti érzékenység elmélyülésének igényét, a tér és az idő problémájának, a múlt és a jelen viszonyának, konfliktusainak ábrázolását, és a megjelenítés változatos eszközeit.
· A szerző a művek keletkezéstörténetét kutatva minden apró részletet elénk tár, és arról győzi meg olvasóját: érmészünk ötletekkel és gondolatokkal felvértezve várja a kívülről érkező kihívásokat is. Így érzékletesen nyomon követhetjük, hogyan inspirálja pl. az elektromosság és a művészet kapcsolata témakörben kiírt pályázat az érintésre világító, sípoló, zenélő interaktív érmek megalkotását, vagy az időméréssel kapcsolatos pályázat az időmérő érmek továbbgondolását, de említhetnénk az irodalmi tárgyú pályázatokat is. A szerző örömmel osztja meg az olvasóval új ismereteit és taktilis tapasztalatait: minként idézi elő a kinetikus munkáknál pl. az érem kézbevétele a kompozíció elemeinek gravitációs, vagy a fajsúlykülönbségeken alapuló mozgását, más esetben hogyan irányítják a mozgást az apró, tökéletes mechanikus szerkezetek. E sorozatokkal összefüggésben Kovásznai Viktória rámutat a filozófikus megközelítés és a művész tárgykészítési örömének egyidejű megnyilvánulására is.
· A konstruktív szemléletű szerelt érmek után születik meg a Kultikus ős-pénz együttes, amelyet a természeti népek kultikus, mágikus tárgyai ihlettek. Az érem nemzetközileg elfogadott mérethatárait gyakran meghaladó, sokrétű asszociációs lehetőséget kínáló, szépségükkel az értéket is megtestesítő alkotások kapcsán a szerző behatóan foglalkozik a műfaji kérdésekkel, történelmi, társadalmi kontextusban vizsgálja pl. a pénz karakterisztikáit, értékmérő funkcióját és igyekszik e jellemzőket fellelni a sorozat egyes darabjaiban. Tekintve, hogy e fejezet a határesetekkel foglalkozik, más munkáknál sem marad el az elméleti fejtegetés, a műfaji ismérvek és a konkrét alkotások összevetése, az éremként történő definiálás melletti és elleni érvek felsorakoztatása, és legtöbbször annak megállapítása, hogy a szóban forgó mű legalább egy ismérv alapján az éremművészethez köthető. Az olvasásban elmélyedve folyamatosan tapasztalhatjuk, hogy Szlávics munkássága mennyire ellentmond az évszámokhoz kapcsolódó korszakolásnak. Sokkal jellemzőbb rá a ciklikusság, a témákhoz, kompozíciós megoldásokhoz, technikákhoz, technológiákhoz való vissza- visszatérés, ugyan akkor markánsan megragadhatók azok a fordulatok, amelyekkel a pálya új szakaszba lép.
· A monográfia harmadik fejezete Az alapkérdések továbbgondolása – eredendően új megoldások az utolsó tíz év munkásságával foglalkozik. Az elemzésből kitűnik, hogy a korszak művei – a mondanivaló, a gondolati felvetések és a kifejezés eszközei révén – mennyire rokoníthatók a kortárs képzőművészet más műfajú alkotásaival. E korszak vonatkozásában a szerző többek között kiemeli a személyes témák, a fajsúlyos mondanivalók domináns szerepét, a művek többrétegű értelmezési és asszociációs lehetőségét és egyre letisztultabb formavilágát. Ismét előtérbe kerülnek pl. a térproblémák is, de új felvetésben: a fa anyagú kompozíciók majdnem sík belső terében a pozitív-negatív formák, a fény-árnyék hatások kapnak hangsúlyt – Kovásznai Viktória belső térélményről beszél. Nem mulasztja el a különböző korú keresett vagy talált faanyagok (pl. uszadékfa, egy régi gyalupad- vagy hangszer-töredék) használatával, felületkezelésével, égetésével, visszahűtésével, festésével elérhető hangulati, felületi-és színhatások részletes leírását, és annak a folyamatnak a bemutatását, amely e munkáktól elvezet a síkban tartott éremszerű, vagy kisplasztikaként megjelenő, erős érzelmi töltetű ház- és torony-ábrázolásokhoz. E korszak hozza a legnagyobb szakmai elismerést is az alkotónak: 2007-ben a fenti műcsoportba tartozó 4 részes Átjárók/más néven Kékszakállú herceg vára sorozattal a FIDEM nemzetközi éremszövetség USA-beli kiállításán a megosztott nagydíjat, az Úton sorozattal és az In Memoriam Kassák/Malevics/Moholy-Nagy/Mondrian sorozattal a Soproni Országos Érembiennálé nagydíját. (Itt jegyzem meg, hogy a művek szakmai elismerését, díjazását, közgyűjteménybe kerülését a szerző a művek ismertetésénél folyamatosan gondosan jelzi). E korszakot a kisplasztika irányába történő elmozdulás is jellemzi, a kötetben gazdag illusztrációját kapjuk a meghökkentő, az elektronika eszköztárát is alkalmazó interaktív ready-madeknek, és egy különleges műcsoportnak, az óraszobroknak. Az idő, az időmérés problémája új kontextusba helyeződik, az uszadékfa használata és a működő, hangot is adó hagyományos óraszerkezetek az idő múlásáról szólnak.
· Bízom abban, hogy a fejezetekből kiragadott néhány részlet meggyőzően bizonyítja, milyen alapos feltáró munka, hosszú beszélgetések, a problémafelvetésekkel való azonosulás és a művek beható ismerete adja az alapját és hitelét a kötetnek. Jóllehet a monográfia nem érinti a széles spektrumú pálya minden részletét, vállalt feladatát messzemenően teljesíti. Bőkezű, ha az alkotások érzékletes bemutatásáról van szó, és szűkszavú az életrajzi vonatkozásokat illetően. Ez utóbbit nem hiányosságként állapítom meg, hiszen aki még többet szeretne megtudni a művészről, kiállításairól, elismeréseiről, még több alkotására kíváncsi, Szlávics László naprakész, könnyen kezelhető és információgazdag honlapján könnyen tájékozódhat.
· Az utolsó fejezet nem összefoglaló értékeléssel zárul, inkább azt mondhatnánk, 2010-zel megszakad a művek számbavétele, ezzel is kitekintve a későbbi művekre, érzékeltetve az alkotói pálya lüktetését. Ide kívánkozik, hogy a kézirat lezárása óta született új művekkel, a művész önvallomása szerint éremművészetéből kiinduló, plasztikai látásmóddal komponált, az anyagok adta színhatásokra építő síkplasztikákkal már önálló kiállításon is találkozhattunk.
· Szeretném felhívni a figyelmet a monográfia gazdag, 137 tételes illusztrációs anyagára. A kitűnő fotókat Szlávics László készítette; a végig azonos minőségű, és a legapróbb részleteket is feltáró képek a gondos válogatásnak, szerkesztésnek és a Murányi Zsuzsa grafikusművészt dicsérő igényes tipográfiának köszönhetően meggyőzően illusztrálják a szerző megállapításait. A másik oldalról közelítve, a kötet minden egyes képéhez gazdag, tartalmi-gondolati, technológiai és esztétikai szempontú elemzést kapunk. A képanyag jól képviseli a művészt és az általa bejárt utat; a válogatás és a tördelés mellett a méretezésnek is köszönhetően megfelelő hangsúlyt kapnak a szerző által kiemelt témák, különleges megoldások, a csúcsteljesítmények. A kötet értékét emeli a teljes terjedelemre vonatkozó igényes angol fordítás, a szakterületet jól ismerő Pokoly Judit munkája. A színvonalas nyomdai kivitelezés a budapesti Grafit Pencil Nyomdát dícséri.
· Egy ilyen igényű kötet publikálásában meghatározó szerep jut a szponzornak. Szeretnék köszönetet mondani a támogató Magyar Kincstár Kft-nek, aki felismerve e mű megjelenésének fontosságát, nagyvonalú támogatónak bizonyult. Az érme és éremforgalmazással foglalkozó nemzetközi cégcsoport, a Sammlerhuset Group Company tagjakként talán szerepet vállalhat abban is, hogy a könyv eljusson a külföldi érdeklődőkhöz, gyűjtőkhöz is.
Keszthelyi Katalin
