12 ÓRA – önálló kiállítás nyílik a De la Motte – Beer-palotában

A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ szeretettel meghívja Önt és barátait

ifj. Szlávics László szobrászművész 12 óra című kiállításának megnyitójára, 2014. november 14-én 18 órára.

A kiállítást Horváth Hilda az Iparművészeti Múzeum muzeológusa nyitja meg.

A kiállítás 2014. november 15 és 2015 február 10 között látható, naponta 11 – 19 óra között De la Motte – Beer-palota 1014 Budapest, Dísz tér 15.

Együttműködő partnerünk: Kiskép Galéria 1016 Budapest, Krisztina krt. 75/A

Horváth Hilda: Megnyitó

Szobor órák, ifj. Szlávics László kiállítása,
Budai vár, de la Motte
Beer -palota, 2014. 11. 14.

Évekkel ezelőtt láttam először ifjabb Szlávics László szobor-óráit. Akkor, egy szerveződő, Halál témájú kiállításhoz kerestünk műveket, és a művész érmei mellett megtekinthettem e különleges alkotásokat is. Már akkor felvetődött, hogy milyen jó lenne bemutatni a 12 órát, így együtt.

lfj. Szlávics László életműve rendkívül tudatos, következetesen felépített. Érmeit ismerjük legfőképp; időről időre változatos, különleges darabokkal rukkol elő, és pályája során eljutott a vert érmektől az anti-érmekig. (monográfusa, L. Kovásznai Viktória szóhasználatával.)

Kitűnő szakmai felkészültséggel készített hagyományos típusú vert érmeket, amelyeket aztán új szellemű alkotások váltottak fel, széttörve, szétfeszítve a tradicionális műfaji korlátokat.

A művész kitört az érmek kötött, felülethez ragaszkodó, kerek formába szorított világából: a merész plaszticitás, a szobrászi megközelítés felé. A művek mintegy önálló kisplasztikai alkotásokká váltak.

Érmeit ezen túl a legkülönfélébb anyagok használata jellemzi: a fémeken túl például plexi, parafa, tollak, üveggyöngyök. Ez azonban sohasem formalitás, öncélú játék csupán (vagy nemcsak az). A sokféle anyaghasználat sok esetben múltbéli előzményekre vezethető vissza (mint kultikus ős-pénzek sorozata esetében) vagy éppen a kristálytiszta, konstruktív formavilág igényli a korszerű anyaghasználatot. (krómacél, plexi, üveg)

Főként ez utóbbi anyagok alkotják Időmérő érmeit. Ezeken az érem belsejében bekövetkező mozgás érzékelteti az időt.
Az Iparművészeti Múzeum felhívására, időméréssel kapcsolatos pályázatára készültek, 1995-ben.

Az Idő megjelenítése tehát már régóta foglalkoztatja a művészt. Most nem érmeket, hanem 12 szobor-órát – 12 kompozíciót láthatunk, melyek magukba sűrítik, magukba zárják az időt.

Érmei esetében is zavarban vagyunk, ha meg kell határozni pontos műfajukat, s úgyszintén óra-szobrai esetében is. Műfajok kereszteződnek benne, hiszen szobrok, a maguk háromdimenziós valóságában, ámde mechanikus óraszerkezetekkel ellátva: tehát szobor-órák.

Miből állnak, miből tevődnek össze e szobor-órák?

Vannak bennük famaradványok, amelyek több alkotás alapját képezik; széttöredezett világunkat jelképezik, és megtestesítik az Idő múlását.

Hiszen mi marad meg, miután elröppen az Élet: csak töredék, fragmentum, emléknyom egy-egy korszak után; ezt jelképezik az elmúló Idő vasfogát magukon viselő famaradványok, a maguk szerves valóságában.

És vannak bennük óraszerkezetek, most is ketyegő, működő szerkezetek, melyek ütemes hangja betölti a teret.
Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt” (Arany János)

Igen, megmérni a Végtelent. Hiszen az Idő örök, meg nem áll, folyton folyvást előre megy; ezt jelképezik az óraszerkezetek.

És vannak bennük már eredeti funkciójukat veszített, hasznavehetetlennek minősített tárgyak, amelyekre a művész rátalált, és az eldobott tárgy új szerepet kapott, új életre kelt, a művészi fantázia birodalmában: Gázóra, Félóra, Pásztoróra. E tárgyak magukon viselik az Idő súlyát, terhét, lenyomatát, de ugyanakkor a megújhodást is jelentik, a végtelen Idő Világában.

Famaradványok, mechanikus óraszerkezetek és különféle elemek, tárgyak alkotják a szoborórákat – számos asszociációt keltve. Ezt a sokszoros jelképes tartalmat olyan környezet teszi hangsúlyossá, amely tökéletes hátteret biztosít a 12 órának. Egy palota a Várban, ahol az Idő egymásra rétegződött, akár a falakban, akár a falakon megjelenő egymásra rakódó, egymást követő falfestésekben. Töredék ez is, elmúlt világok maradványa.

Tempus fugit. Az Idő szalad, ránk hagyja rétegeit, fragmentumait, aztán fut velünk előre, tovább: elhozza a Jövőt. És miként ennek az épületnek újra funkciója, szerepe van és lesz, a szoborórák is a megújuló világ ígéretét hordozzák: a talált tárgyak a művészetben megnemesbednek, az óraszerkezet pedig pörög, tovább.

A de la Motte-palotában ez az első kortárs kiállítás: és igazi telitalálat! Külföldön sok helyütt sikeresek azok a bemutatók, ahol archaikus enteriőrben kortárs művész mutatkozik be, új szellemű alkotásokkal. Érdekes módon ezek feszültséget is kelthetnek, sajátos kontrasztot teremtve, vagy éppen kölcsönösen kiegészítik, erősítik egymást.

Gabriel Orozco mexikói művészt egy francia (Loire-menti) kastélyban az egymásra rakódó papírtapéta töredékek ihlették meg. Ezeket áttranszponálva, lefestve új műveket alkotott: a töredékekben megtalálta az elveszett időt, és a töredékekkel felidézte eltűnt idők hangulatát.

Ifjabb Szlávics László a töredékekben, a fa és tárgyi emlékekben, fragmentumokban meglátta az elmúló Idő nyomát, és újjá alkotta őket a Végtelenség reményében.

A Végtelen Idő és Végtelen Művészet reményében – megnyitom a kiállítást.

 

Kakas Mihály fotói a kiállításmagnyitóról:

 

Indianer: Kortárs óraszobrok barokk térben, 13. emelet

 

Emőd Péter: Tárlat + 12 óra
A látható idő

Míg korábban főként érmeivel aratott nemzetközi elismerést – több emlékérmét tervezett a Magyar Nemzeti Bank számára is –, most nagyméretű plasztikákkal lépett a nyilvánosság elé ifj. Szlávics László szobrászművész. Szlávics egész eddigi pályáját a műfaji határok feszegetése, a merész anyag- és formaválasztás jellemezte és nincs ez másképp most sem, amikor az idő megragadása, az elmúlás megörökítése foglalkoztatja – olyan kérdések tehát, melyekre minden korban keresték a választ. A művész különleges szobrai súlymotoros, ingás és rugós óraszerkezeteket rejtenek, az idő múlását azonban nemcsak ezek jelzik, hanem azok a fa- és fémkompozíciók is, melyek keretbe foglalják őket, s melyeken jól látható nyomokat hagyott az „idő vasfoga”. Szlávics persze nem azért művész, hogy csak tétlen szemlélője legyen az idő múlásának: az uszadékfa benyomását keltő, a természet hosszú ideig tartó munkálkodását sejtető méretes fa-konstrukciók valójában az ő beavatkozásának eredményei, a nyers faanyagot a szobrász maga roncsolja, hogy mondanivalójához illeszkedő formát adjon neki. S ha már az idő e tárlat központi fogalma, említést érdemel a kitűnő helyszínválasztás is: a budavári lakónegyedben, a Dísz téren álló, visszafogott eleganciájú XVIII. századi barokk palota hangulata izgalmas és megint csak az idő múlására emlékeztető kontrasztot jelent a kortárs szobrokkal szemben.

De la Motte – Beer-palota, február 10-ig