Gyűjteménybe került alkotások 1989-ben
Az Országos Tűzoltó Múzeum gyűjteményébe került alkotások:
– 40 éves a Tűzoltóság I.-VI., 1988, éremsorozat, vörösréz, vert, 40 mm / db
– Széchenyi Ödön, 1988, plakett, bronz, 225x165mm (az emléktáblán látható alkotás másolata)
Önálló kiállítás nyílik a váci Esze Tamás Laktanyában
Zrínyi Miklós – mellszobor avatása
A pécsi Középiskolai Honvéd Kollégium épületében helyezték el a névadó vörösrézlemezből készült másfélszeres életnagyságú mellszobrát, ifjabb Szlávics László alkotását. A szobrot 1998-ban áthelyezték a Magyar Honvédség Összhaderőnemi Parancsnokság székesfehérvári épületébe.
Önálló kiállítás nyílik az Ifjúsági Asztalitenisz Világfesztivál helyszínén
Budapest Sportcsarnok.
A tárlókban 182 érem látható a rendezvény ideje alatt.
Néhány alkotás fotója a kiállítási anyagból:
Damjanich János – mellszobor avatása
A szegedi Középiskolai Honvéd Kollégium épületében helyezték el a névadó vörösrézlemezből készült másfélszeres életnagyságú mellszobrát, ifjabb Szlávics László alkotását.
A szobor a kollégium megszűnését követően ismeretlen helyre került.
Önálló kiállítás nyílik az Aurea Képző-és Iparművészeti Alkotóközösség Galériájában
Emléktábla avatás – gróf Széchenyi Ödön
Születése 150-évfordulójára a Fővárosi Tűzoltó Parancsnokság épületén (Szántó Kovács János u. 2. ma Dologház utca 1-3.) emléktáblát avattak, melyen nagy méretű bronzplaketten látható az ünnepelt portréja. Az arcmás ifjabb Szlávics László alkotása.
Fotók:
Wikimedia Commons
Köztérkép
Önálló kiállítás nyílik a BM Művelődési Házban
Kiállítások 1988-ban
Csoportos
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hódmezővásárhely Tornyai János Múzeum (Karinthy Frigyes, bronz, öntött, portrészobor).
– UTAK kiállítás, Budapest, Bartók 32 Galéria.
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (Aradi vértanúk I.-XIII., vörösréz, vert). Munka és Művészet- díj, Hazafias Népfront.
– Karinthy Képzőművészeti pályázat, Budapest, Bartók 32 Galéria (Karinthy Frigyes, bronz, öntött, portrészobor, Kötéltánc-, Levél Jóska öcsémről-, Utazás a koponyám körül, öntött, bronz, plaket).
– Ezüstgerely pályázat kiállítása, Budapest, Országos Sportmúzeum (Tornászlányok I.-XIII., vörösréz, vert)
– II. Országos Faszobrászati Triennále, Nagyatád (Kassák tiszteletére, fa kollázs)
– Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum (Rodeo I.-V., vörösréz, vert).
– Science Fiction képzőművészeti pályázat kiállítása, Hajdúböszörmény.
– Tűzoltó kiállítás, Szeged (Széchenyi Ödön, mellszobor, vörösrézlemez )
– SCI-FI képzőművészeti kiállítás, Budapest, BM Kultúrház.
– EUROCON, SCI-FI képzőművészeti kiállítás, Budapest, Kongresszusi Központ.
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Szentendre (40 éves a Tűzoltóság I.-VI., vörösréz, vert, Damjanich János, mellszobor, vörösrézlemez).
Gyűjteménybe került alkotások 1988-ban
Az Országos Tűzoltó Múzeum gyűjteményébe került:
Gróf Széchenyi Ödön mellszobor, vörösrézlemez, tűzzománc díszítéssel, 62 cm.
Salgótarjáni Tavaszi Tárlat – Munka és Művészet díj
A Salgótarjáni országos képzőművészeti kiállítás ünnepélyes megnyitóján vette át ifjabb Szlávics László a Hazafias Népfront díját.
A dííjnyertes alkotás:
– Aradi vértanúk I.-XIII., vörösréz, vert, 40 mm / db
Kiállítások 1987-ben
Csoportos
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (6 db vert érem).
– Ezüstgerely pályázat kiállítása, Budapest, Országos Sportmúzeum (10 db érem, 1 db szobor).
– VI. Országos Érembiennále, Sopron (Magyar festők I.-X. vörösréz, vert).
– X. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs. (Melankólia, bronz öntött kisplasztika)
– Petőfi a képzőművészetben – Alföld, Kiskőrösi kiállítás anyaga, Dunavecse.
– Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum (Magyar festők I.-XIX., vörösréz, vert).
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hatvan (Karinthy Frigyes, bronz, öntött, portrészobor).
– Másfél évtized alkotásai, Budapest, Hatvani Galéria (Karinthy Frigyes, bronz,öntött, portrészobor).
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Szentendre (Bronz plakett).
– Vöröskereszt Képzőművészeti Pályázata, Budapest, (Család, plakett, bronz, öntött).
– A Nemzeti Színházért, Képzőművészeti Pályázat, Budapest, BÁV (Flamenco, vörösréz, vert).
Önálló
Gyűjteménybe került alkotások 1987-ben
Az Országos Tűzoltó Múzeum gyűjteményébe került alkotások:
Önkéntes tűzoltóegylet emlékérem I-IV. bronz, öntött, 75 mm.
Az Új Tükör Képzőművészeti Körök Éremgyűjtő csoportja kiválasztott egy öntött bronzérmet, amiből vásároltak 10 dbot.
Önálló kiállítás nyílik az Új Tükör – Jókai Klubban
Az alkotót és alkotásait bemutatja:
Paunz Imre
Az Új Tükör Képzőművészeti Körök vezetője.
A kiállításon öntött bronz érmek szerepelnek.
Néhány alkotás fotója a kiállítási anyagból:
Kiállítások 1986-ban
Csoportos
– UTAK (Új Tükör Képzőművészeti Körök) kiállítása, Budapest, Nagyatád, Szombathely, Hajdúböszörmény, Tatabánya, Kecskemét (érmek).
– Józsefvárosi Napok képzőművészeti kiállítás, Budapest, Szovjet Kultúra Háza.
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hódmezővásárhely Tornyai János Múzeum. (Ernest Hemingway, Medgyessy Ferenc, emlékérem, vörösréz, vert).
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (6db vert érem) Különdíj.
– Balaton és világa, Balatonkenese HM üdülő.
– Út a csillagokba, Budapest, Szovjet Kultúra Háza (5db érem, bronz, öntött) Magyar Népköztársaság Művészeti Alap fődíja
– Ezüstgerely pályázat kiállítása, Budapest, Országos Sportmúzeum, Győr, Eger (10 db érem, bronz, öntött).
– Debreceni Nyári Tárlat, Debrecen
– Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum (7 db érem, vörösréz, vert).
– 40 alkotó év kiállítás, Moszkva, (Medgyessy Ferenc emlékérem, előlap-hátlap, vörösréz, vert, Emlékérem a 40. évfordulóra, előlap, vörösréz, vert).
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Szentendre (Aradi vértanúk I.-XIII., vörösréz, vert).
– A Nemzeti Színházért, Képzőművészeti Pályázat, Budapest, BÁV (10 db érem, vörösréz, vert).
– Petőfi a képzőművészetben – Alföld, Kiskőrösi Petőfi Emlékmúzeum (vert, érem).
Gyűjteménybe került alkotások 1986-ban
A Kiskőrösi Petőfi Emlékmúzeum tulajdonába került érem:
Alföld, vörösréz, vert, 40 mm
Salgótarjáni Tavaszi Tárlat – Különdíj
A Salgótarjánban megrendezett Országos Tárlat ünnepélyes megnyitóján ifjabb Szlávics László vette át az elismerést.
A kiállítás különdíját 6 db vert éremmel érdemelte ki.
Út a csillagokba – Magyar Népköztársaság Művészeti Alap fődíja
Kiállítások 1985-ben
Csoportos
– 40 alkotó év, Budapest, Műcsarnok (Medgyessy Ferenc emlékérem, előlap-hátlap, vörösréz, vert, Emlékérem a 40. évfordulóra, előlap, vörösréz, vert)
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (9 db vert érem).
– V. Országos Érembiennále, Sopron (Dózsa György, hátlap, vörösréz, vert, Emlékérem, a Kubai forradalom 25. évfordulójára, előlap, vörösréz, vert).
– IX. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs. (Kerecsensólyom-, Ökörszem-, Szerkók-, Toko Tukán-, Barcsai Jenő-, Benczúr Gyula-,Csontváry Kosztka Tivadar-, Amerigo Tot, érem, vörösréz, vert).
– Mezőgazdaság a képzőművészetben, Budapest, Mezőgazdasági Múzeum (Madarak I.-VII., Csikós, Pihenő csikós, érem, vörösréz, vert) Magyar Vadászok Országos Szövetsége díja.
– Alföldi Tárlat, Békéscsaba (5 db vert érem).
– Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum (14 db érem, vörösréz, vert).
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hatvan (Ernest Hemingway-, Medgyessy Ferenc, emlékérem, vörösréz, vert).
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Szentendre (Tűzoltó emlékérem I.-III., vörösréz, vert) BM Országos Tűzoltóparancsnokság díja.
Önálló
Gyűjteménybe került alkotások 1985-ben
A Minisztériumi vásárlásra felajánlott alkotások közül 2 db érem került a miskolci Herman Ottó múzeum tulajdonába:
– Balett, vörösréz, vert, 40 mm
– Ökörszem, vörösréz, vert, 30 mm
Az Újtükör képzőművészeti Körök Éremgyűjtő csoportja vásárolt három kézzel vert éremből 10-10 példányt:
– Pihenő csikós, vörösréz, vert, 40 mm
– Csikós, vörösréz, vert, 40 mm
– Torreádor, vörösréz, vert, 40 mm
Mezőgazdaság a képzőművészetben – Magyar Vadászok Országos Szövetsége díja
Az Országos pályázat Budapesten megrendezett kiállításának ünnepélyes megnyitóján a Mezőgazdasági Múzeumban ifjabb Szlávics László vette át a MAVOSZ díját.
A díjazott alkotások:
– Madarak I.-VII., érem, vörösréz, vert, 30-40 mm
– Csikós, érem, vörösréz, vert, 40 mm
– Pihenő csikós, érem, vörösréz, vert, 40 mm
Fegyveres erők képzőművészeti pályázata – BM Országos Tűzoltóparancsnokság díja
Az országos pályázat kiállításának ünnepélyes megnyitóján ifjabb Szlávics László vette át a Belügyminisztérium Országos Tűzoltó Parancsnokság díját.
A díjazott művek:
– Tűzoltó emlékérem I.-III., 1985, vörösréz, vert, 40 mm
Önálló kiállítás nyílik az Új Tükör – Jókai Klubban
Az alkotót és alkotásait bemutatja:
Paunz Imre
Az Új Tükör Képzőművészeti Körök vezetője.
A kiállításon kézzel vert technikával készült érmek szerepelnek.
Néhány alkotás fotója a kiállítási anyagból:
Kiállítások 1984-ben
Csoportos
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hódmezővásárhely Tornyai János Múzeum.
– Dimitrov Művész szemmel, a Szófiában bemutatott kiállítás anyaga, Budapest (Dimitrov emlékérem, előlap, hátlap, bronz, öntött).
– Országos Képzőművészeti Kiállítás, Budapest, Műcsarnok.
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (Házimuzsika, 1983, bronz, öntött, 100 x 133 mm).
– Szabadtéri szobor kiállítás, Zánka (Somlóvári László, portrészobor, vörösrézlemez, Férfi portré, szobor, vörösrézlemez).
– Sport a művészetben, képzőművészeti kiállítás, Zánka.
– Science Fiction képzőművészeti kiállítás, Debrecen.
– Ezüstgerely pályázat kiállítása, Budapest, Műjégpálya – díszterem (Hokikapus, kisplasztika, Vívó, érem, ezüst, vert).
– Salgótarjáni szabadtéri szobor kiállítás, Salgótarján.
– Hódmezővásárhelyi Őszi Tárlat, Tornyai János Múzeum.
– Csontváry érempályázat kiállítása, Pécs.
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Budapest, Hadtörténeti Múzeum.
Önálló
– Esztergomi Labor MIM Kisgaléria, Esztergom.
Gyűjteménybe került alkotások 1984-ben
A Budakalászi Művelődési Házban rendezett önálló kiállításon négy bronzplakettet vásárolt meg egy magángyűjtő.
– Korpusz, 1982, bronz, öntött, 120 mm
– Csodaszarvas I-III., 1982, bronz, öntött, 100 x 100 mm
A Minisztériumi vásárlásra felajánlott alkotások közül 3 db érem került a miskolci Herman Ottó múzeum tulajdonába:
– Csontváry emlékérem, előlap-hátlap, vörösréz, vert
– Kerecsensólyom, vörösréz, vert
Salgótarjáni Tavaszi Tárlaton bemutatott alkotást megvásárolta a polgármesteri hivatal:
– Házimuzsika, 1983, bronzplakett, öntött, 100 x 133 mm
Önálló kiállítás nyílik a Budakalászi Művelődési Házban
Karsai Ildikó grafikusművész,
ifj. Szlávics László szobrászművész,
K.roly festőművész
kiállítását 1984. szeptember 10-én megnyitja:
Dr. Hann Ferenc
művészettörténész
A kiállítás megtekinthető 1984. szeptember 21-ig
A bemutatón ifjabb Szlávics László 87 munkája látható, érmek és bronzplakettek.
Néhány alkotás fotója a kiállítási anyagból:
Önálló kiállítás nyílik Budakeszin az Erkel Ferenc Művelődési Központban
Megtekinthető 1984. július 13-tól augusztus 13-ig.
Budakeszi, Vörös Hadsereg útja, később Fő út 108.
A bemutatón 70 alkotás látható, elsősorban érmek, plakettek, és néhány életnagyságú, vörösrézlemezből készült portrészobor.
Önálló kiállítás nyílik az esztergomi Labor MIM Kisgalériában
A kiállítást 1984. február 16-án 14.30 órakor megnyitja:
dr. Bárdos István
Labor Műszeripari Művek Kisgaléria,
Esztergom, Rudas László u. 44.
A bemutatón 110 alkotás látható, elsősorban érmek, bronzplakettek, és néhány életnagyságú, vörösrézlemezből készült portrészobor.
Néhány alkotás fotója a kiállítási anyagból:
Kiállítások 1983-ban
Csoportos
– IV. Országos Érembiennále, Sopron (Makariosz emlékérem, előlap, hátlap-, Ló I.- II.-, Madarak I.-V., vörösréz, vert, Pro Labore et Fidelitate, emlékérem, előlap ezüst, vert).
– VIII. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs. (Lelet, kisplasztika, bronz, viaszveszejtéses öntés).
– 100 éve született Dimitrov, nemzetközi képzőművészeti kiállítás, Szófia, (Dimitrov emlékérem, előlap, hátlap, bronz, öntött).
– Az életért, a nukleáris háború ellen, képzőművészeti kiállítás, Nemzetközi Újságíró Szövetség béketalálkozója, Prága (Emlékérem, előlap, hátlap, bronz, öntött).
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján.
– 160 éve született Petőfi, Kiskőrösi Petőfi Emlékmúzeum (1db érem).
– 100 éve született Babits Mihály, Szekszárd (Jónás a pusztában, érem, bronz, öntött).
– Űrhajózás képekben, Science Fiction képzőművészeti kiállítás IAF (Nemzetközi Űrhajózási Szövetség) kongresszus alkalmából, Budapest, Planetárium (2db assamblage).
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hatvan (4db éremoldal, vörösréz, vert).
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Budapest, Hadtörténeti Múzeum (4db érem).
– Bizományi Áruház Vállalat Országos Képzőművészeti Pályázat, Budapest, (3db érem, bronz, öntött) megosztott III. díj I-II.- díjat nem adtak ki.
Gyűjteménybe került alkotások 1983-ban
Az országos Érembiennálén bemutatott alkotások közül a Soproni Liszt Ferenc múzeum (később Soproni Múzeum) tulajdonába kerültek:
– Ló I. 1982, vörösréz, vert, 28 mm
– Ló II. 1982, vörösréz, vert, 29 mm
Karl Marx halálának 100. évfordulójának tiszteletére országos képzőművészeti pályázatot hirdettek. Ifjabb Szlávics László alkotását a Művelődési Minisztérium megvásárolta:
– Marx emlékérem, 1983, bronz öntött a Janus Pannonius Múzeum – Modern Magyar Képtár, Pécs tulajdonába került
A Minisztériumi vásárlásra felajánlott alkotások közül 6 db érem került közgyűjteménybe:
– Madarak I-VI., 1983, vörösréz, vert (ismeretlen helyre kerültek).
BÁV Képzőművészeti Pályázat – III. díj
Kiállítások 1982-ben
Csoportos
– Országos Képzőművészeti Kiállítás, Budapest, Műcsarnok (Barátaim I.-IV. érem, bronz, öntött).
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján.
– Az emberi környezetért, érem és plakett pályázat kiállítása, Budapest, Vigadó Galéria
(Kincs, [lenyomatos] érem, bronz, öntött, 86 mm; Emlék a régi Duna partról, érem, bronz, öntött, 75 mm).
– Fegyveres erők képzőművészeti pályázata, Budapest, Hadtörténeti Múzeum.
Gyűjteménybe került alkotások 1982-ben
Az emberi környezetért, érem és plakett pályázat kiállításán szereplő alkotásokat megvásárolta az Országos Környezet- és Természetvédelmi hivatal.
– Kincs, 1982, [lenyomatos] érem, bronz, öntött, 86 mm
– Emlék a régi Dunapartról 1982, [lenyomatos] érem, bronz, öntött, 75 mm
Kiállítások 1981-ben
Csoportos
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján.
– Második Ötvös és fémműves Quadriennále, Miskolc (Plakett I.-II. bronz, öntött [lenyomatos]).
– VII. Országos Kisplasztikai Biennále, Pécs. (A Múlt, érem, bronz, öntött).
– Szabadtéri szobor kiállítás, Salgótarján.
– Fa és környezet, Faplasztikai Biennále, Cegléd.
– Science Fiction a képzőművészetben, országos pályázat kiállítása, (bronz plakett és érmek vegyes technikával)
Móra Ferenc Könyvkiadó díja.
– In memoriam Bartók Béla érempályázat kiállítása, Hatvan (A kékszakállú herceg vára, bronz, öntött).
– Arcok és sorsok, Országos Portrébiennále, Hatvan.
– HUNGAROCON Science Fiction képzőművészeti kiállítás, Gödöllő.
– Hommage a Tatlin – A torony, grafika kiállítás, Budapest (4db tusrajz).
Gyűjteménybe került alkotások 1981-ben
Gabrovói (Bulgária) Humor és Szatíra Háza tulajdonába került a Nemzetközi karikatúra biennálé anyagában szereplő két lemezdomborítás:
– Begin, 1980, portré, vörösrézlemez, trébelt, 19 x 17 cm
– Einstein, 1980, portré, vörösrézlemez, trébelt, 29,5 x 23 cm.
A Petőfi Irodalmi Múzeum, Kassák Emlékmúzeum tulajdonába került:
– Kassák emlékérem, 1981, bronz, öntött, 75 mm.
Science Fiction a képzőművészetben – Móra Ferenc Könyvkiadó díja
Science Fiction a képzőművészetben címmel meghirdetett országos kiállításon ifjabb Szlávics László vette át a Móra Ferenc Könyvkiadó díját.
Kiállítások 1978-ban
Csoportos
– Önképzőkör kiállítása, Képzőművészeti Kivitelező Vállalat klubja, Budapest elismerő oklevél.
Önálló
– II. Rákóczi Ferenc Gimnázium, Budapest.
Önálló kiállítás nyílik a II. Rákóczi Ferenc Gimnáziumban
Kiállítások 1977-ben
Csoportos
– Önképzőkör kiállítása, Képzőművészeti Kivitelező Vállalat klubja, Budapest (bronzplakettek)
Önálló
– Képzőművészeti Kivitelező Vállalat klubja, „régi Műcsarnok” épülete, Budapest.
Önálló kiállítás nyílik a Képzőművészeti Kivitelező Vállalat klubjában
Megtekinthető 1977. december 28- 1978. január 6-ig.
Városligeti régi Műcsarnok épületében.
Népstadion út 115. később Olof Palme sétány 1.
Néhány alkotás fotója a kiállítási anyagból:
A kiállításon szereplő alkotások:
6-db portrészobor (2-db gipszből, 4-db lemezből készült)
12-db bronzplakett,
14-db trébelt lemezdomborítás

































































































































