Csiszár Róbert: Két életmű egy kiállításban – Megjelent az Új Művészet áprilisi száma

Két életmű egy kiállításban

Idősebb és ifjabb Szlávics László életmű kiállítása a Szolnoki Galériában

Rendkívül ritka kiállítás nyílt a magyar kultúra napján a Szolnoki Galériában, a Damjanich János Múzeum kiállítótermében. Apa és fia életmű kiállítása tekinthető meg egyszerre, hatszáz négyzetméteren. A két életműből több, mint 200 darab alkotás mutatja be a két Szlávics művészetét. A magyar művészettörténet negyven évet késett idősebb Szlávics László életművének bemutatásával. De miért is-e késedelem? Amikor Idősebb Szlávics László elvégzi a főiskolát és megnyitja első kiállítását a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, akkor a kiállítása hatalmas közönségsikert és egyben az akkori hivatalos kultúrpolitika részéről, elutasítás hozott számára. Ennek valós okát akkor értette meg a művész, amikor a kiállítása után, az akkor már Európa szerte ismert Makrisz Agamemnon bekopogtat hozzá, és meghívja egy Párizsi tanulmányútra. 1967-ben, Párizsi tanulmányútján szembesül vele, hogy művészete, mennyire paralel a kortárs nyugati képzőművészet fősodrával. A látottak megerősítik abban is, hogy önálló látásmódjában mennyivel tér el az akkor kiteljesedését élő szürrealista művészet meghatározó szemléletétől. Dali, aki a Freudi álomfejtésből kiinduló művészetével próbálja a tudatalatti tartalmakat megjeleníteni, meghódítani az irracionálist, majd csak 10 év múlva ír előszót Freud könyvéhez. A katalán festő művészete nyilvánvalóan lenyűgözte a művészt, technikai tudásával és látásmódjával, mint erre több képén is van utalás. De idősebb Szlávics László már ekkor túlhaladja a Dali-féle onirista, álomfejtő szürrealizmust, amely az esernyő és varrógép boncasztalon történő véletlen találkozásának időtlenségében alkot. Szlávics az egzisztencialista szürrealizmus útján indul el. Művészetében az emberi életet meghatározó egzisztenciális határhelyzeteknek élménye ölt testet, a bennük lévő néhol magasztos néhol tragikus érzelmekkel. Szobraiban és festményeiben, – melyek közül utóbbiak még sosem voltak kiállítva – a szürrealizmus időtlenségében, a metafizikus festészet állandóságában, az egzisztenciális határhelyzetekre adott válaszaink köszönnek vissza megdöbbentő, letaglózó hatással. A válaszok, melyek korszakonként és generációként ugyan azok. Az életünk határhelyzetiben megnyilatkozó érzelmeink, ismétlődő döntéseink hatásai, döbbenetes hatással jönnek át e műveken. Legtöbbször jól felismerhető, tudatosan alkalmazott szimbólumokon keresztül, mint például a kiállításon is látható Ítélet nincs című művén. Szlávics László műveinek befogadásához bátorság kell, mert rólunk, sorsunkról, emberségünkről, vagy éppen embertelenségünkről szólnak. 1981-ben festette a művész e képét, mellyel a magyar szürrealista festészet egyik ikonikus képét alkotta meg. Olyan mű ez, mint Dalinak az Emlékezet állandósága című képe a világ szürrealista festészetében. Nem tudjuk, hogy miért maradt el az ítélet, és azt sem, hogy valamilyen ítélet, vagy az ITÉLET maradt-e el. Mindenesetre nincs! Így vagy valaki, vagy mindannyian megúsztuk. Egy ítélet-végrehajtó hóhérbárd mered az égnek, melynek nyeléből fa sarjadt, de még ott van rajta valakinek, vagy valakiknek a vére. Mellette egy elvágott, véres bakancs, szerencsepatkóval a sarkán. A szép, nyugodt, emberkéz művelte tájban a piros virágok, melyek pipacsok is lehetnének, furcsán véresre festik a szépen megművelt földet, melyből táplálkozunk. Nem lehet tudni, hol van, és legfőképpen, hogy mikor van, melyik korban. Merthogy megállt az idő. Beállt az emlékezet állandósága. A metafizikus-szürreális állandóság, melyben a cselekmény soha nem ér véget és soha nem változik, egyszerre van, lesz, és volt. Ilyen örök állandóság csak a szürrealista művészetben van, és az élet ritka, sorsdöntő pillanataiban… Csak egy pár bakancs van, és az ítélet-végrehajtó bárd is fává nőtte ki magát. Nincs, vagy nem is kell már ítélet. Nem azért, mert jobbak lettünk, hanem mert talán már kimondták, vagy kimondtuk magunkra. Ez a vér pedig soha nem fog megszáradni, Ábel vére ez, a mindenkori Ábelé, aki embernek született. Az ítélet elmaradt, de mementónak örök állandóságában itt maradt a véres, szakadt bakancs, emberi sorsvándorlásunk emlékére, a fává meredt véres hóhérbárd alatt, hogy aki még mer, el tudjon gondolkodni rajta…

Szobraiban és az új-realista assemblage technikával készült műveiben szintén ezeket a tartalmakat sűríti egybe az a művész, aki hajdanán a magyar lemezszobrászat elindítói közé tartozott. Utóbbi technikával készült műveiből huszonnégy darab látható a kiállításban. Szobrai közül a legszemélyesebb élményt hordozó mű a Búcsú címet viseli. Műve felesége halála után, az elválás pillanatának fájdalmából fakadt-szakadt ki. Minden, mi búcsúzás, benne van ebben a szoborban. A búcsúzás minden esetlensége, fájdalma és kényszere. Mert búcsúzni általában rajtunk kívül álló okok miatt szoktunk. Csak a legritkább esetekben búcsúzunk saját elhatározásunk szerint, de akkor sem könnyű. Az ember már csak ilyen. Amiben egyszer részesült, amit egyszer létezése részének érzett, azt nehezen akarja elengedni. Ilyen a természete. Szobra, két ember akaratlan, az elmúlás kényszerítette elválásáról szól. A határhelyzetről, melyben teljesen és tisztán megéljük, hogy mit jelent a másik ember számunkra. Id. Szlávics László szobrában mindez két darab kavicsban, és egy darab vasban ölt testet, egy előbb-utóbb, mindannyiunk által átélt élethelyzeten keresztül. A hatalmas kéz, mely tétován int…, másik kezét szívére téve, tiszta szeretetével, az élet és halál határvonaláról, a viszontlátás reményében intve búcsúzik felesége, kinek testi valója már magán hordja az átmenet és elmúlás jeleit, a lét és nemlét határán. A művész, aki életében oly sok drámát és tragédiát átélt, hadifogságot, meghurcoltatást, a második világháború és az ötvenes évek összes embertelenségét, a mellőzöttséget, szenvedései, megaláztatásai és sérelmei ellenére megőrizve lelke emberi mivoltát vall a hitről, a halál okozta elválás tragédiájáról, és a viszontlátás reményéről. Alkotásában, mely életének legtragikusabb határhelyzetéből fakadt, lelkének legmélyéről mutatja meg nekünk, hogyan tudjuk emberi lényünket megőrizve, elviselni az elviselhetetlent, emberként megélni az embertelent.

Nem kétséges, hogy idősebb Szlávics László a magyar és az európai szürrealista művészet egyik géniusza volt. Mind kifejezésmódban, mind szakmai felkészültsége révén egy egyedi, senki máshoz nem fogható látásmóddal és technikai megoldásokkal létrehozott életművet hagyott hátra. Életműve azonban nem csak ezért jelentős a magyar művészettörténetben. Gondolkodása és személyisége, művészeti hitvallása alapja volt egy másik életmű kibontakozásának. Fiának ifjabb Szlávics Lászlónak ugyanis ő volt az első mestere, aki elindította a művészet útján, és ezzel saját életművének megalkotása útján is. Tette ezt úgy, hogy soha nem szabott számára irányt. Soha nem kényszerítette, csupán az otthonról hozott nyitott gondolkodásmóddal és a szerető szigorral megkövetelt szakmai ismeretekkel segítette fiának a művészi kibontakozását, egyéni útjának megtalálását. A közös mester, Makrisz Agamemnon, szintén ezzel a szellemiséggel terelgette ifjabb Szlávics Lászlót azon az úton, amely az itt bemutatott életmű létrehozásához vezetett.

Ifjabb Szlávics László Makrisz tanácsára kezdett el éremkészítéssel foglalkozni. De már első műveiben észrevehető az apai szellemiségből hozott originalitás, melyet édesapja idősebb Szlávics László a kiállításban is látható, kalapácsra feszített, modern, alumíniumból öntött korpuszban, az Apai örökségben mintázott meg. Az otthonról hozott originalitás és egzisztencialista látásmód azonban csak szellemiségében viszi tovább az apai örökséget. Édesapjától eltérően művészete, nem a metafizikus, szürrealista időtlenségben és állandóságban nyílik ki, hanem játékosabban, az ellentétek és dinamikák kiegyenlítésében ölt testet. Művei Lao- Ce: Tao Te Kingjének szellemiségét idézik, ugyanis érmeiben ugyan az a kiegyenlítődés figyelhető meg, mint Lao- Ce gondolataiban. Éremművészetében – mely nemzetközi elismertséget hozott számára – szintén az otthonról hozott originális szemlélet és gondolkodás mutatkozik meg. Áttört érmeiben, melyekben áramlik a tér, az áttört részek formai határaival tereli, vágja le, vagy engedi áramlani a teret. Játszik és kiegyenlíti a forma és tér játékát. Így lépve túl az éremművészet eddig megszokott határain, mint a kiállításban is látható Dante című érmén is, melyben az áttört részek formai határaival tereli, áramoltatja a teret. Játszik, és kiegyenlíti a forma és tér játékát. A tér nyitottságát és zártságát egyenlíti ki mesteri módon. Az ablakszerűen megnyitott érme, melyből Dante, mintha ablakon nézne ki, nem osztja meg az érmét elő és hátoldalra. Nem különül el az eleje és a hátulja. A művész ötletesen és ragyogó karakterérzékkel fogja meg Dante alakját, aki majdnem derékig látható az érmén. Nem a megszokott elől fej, hátul írás sémára készített érmét láthatunk, hanem a szobrok körbejárhatóságának mintájára, finoman az érme vastagságát felhasználva, ravaszul térbe emelve ábrázolja a nagy költőt és filozófust. A kiállításban, mely az eddigi életművet meghatározó válogatásból áll, – hiszen édesapjától éltérően, még nem lezárt az életmű – megjelennek óraszobrai is.

Óraszobraiban ugyan az a kiegyenlítődés és játékosság figyelhető meg, mint többi művében. Nem az apai műveken bronzba merevedett egzisztenciális feszültség állandóságát viszi tovább, hanem saját lelkialkatával, szemléletével a dinamikák kiegyenlítődését, az idő dinamikáját és állandóságát, a tér nyitottságát és zártságát egyenlíti ki, sokszor humoros formában, melyről címei is tanúskodnak: Húsz óra, Végső óra, Vadász óra, Pásztor óra. Vagy éppen a létezés dinamikáját és állandóságát megragadó, kerekeken száguldó óraszobrának az ambivalenciájában, melynek címe is, nomen est omen a Száguldás címet viseli. Ez a fajta kiegyenlítésre törekvés, és a különböző ellentétek egységben történő megragadásának képessége viszi el alkotójukat a szobrászatnak abba az irányába, amelynek a három kiemelkedő műve a kiállításban, az Este a székelyeknél című sorozata. E három műve, mely még az érmek közé tartozik, képviseli az átmenetet a szobrászat és az éremművészet határán. E műveiben a szakralitás útjára lép. A szakrális és archaikus művészet eszközéhez nyúl. Ugyanis a fát, mely természetes anyag nem vésővel munkálja meg a művész, hanem a természet erejével, a tűzzel. Tudatosan, de teret adva, a természeti elem erejének. E tenyérnyi munkákban, a fa natúr sárgássága visszaidézi a lenyugvó nap erejét, melyet annyiszor látott élő növényként. A tűz mindent elemésztő erejével megmunkált, elszenesedett fa részeiben a hegyek lábánál felsejlik a hamvadó este nyugalma. Mindez egy tenyérnyi fán, a tűz erejével. Visszavonhatatlanul, mert nem lehet újraönteni, mint a bronzot. Műve visszaidéz még valamit. Az apai művészet örökölt gyökereit is, amiben az ötletesség, az originalitás munkál. Amelyben a művész egy olyan elemi erővel, mint a tűzzel úgy tud alkotást létrehozni, hogy e természeti elem ereje iránti alázata, az égés folyamatának véletlenszerűségének elfogadásával párosul. Ahol a művészi felkészültség, a véletlenszerűséggel harmóniába, kiegyenlítődésbe kerülve szolgálja az alkotást.

De látható az életműben négy alkotás, melyek ugyan ezzel az archaikus technikával készültek. A Titkok kapuja sorozat. E művek, melyeken az elszenesedett ajtók belsejében még felismerhetőek a héber imakönyvek lapjainak maradványai, visszaidézik a kőtáblák üzenetét. Az értelmes emberi élet megvalósításának üzenetét, melyet Mózes hozott le a Hóreb hegyéről, és amely a táblák felett lebegett, hogy ne lehessen összetörni. De visszaidéz még valamit. Az apai művészet egzisztencialista gyökereit is. Ez a négy mű egyben kapuja is ennek a két életműnek. Idősebb és ifjabb Szlávics László életművének, melyek a valamikor vallási szentélyből lett (az egykori zsinagógából) művészetek szentélyében, most 2020-ban, a magyar kultúra napján végre méltó helyen és módon mutathatják be Szolnokon a két Szlávics művészetét, és helyét a magyar művészetben.

Csiszár Róbert
a kiállítás rendezője és kurátora

Idősebb Szlávics László a kiállításon látható néhány alkotásáról készült fotó: