Egek és utak – Önálló kiállítás nyílik a Kortárs Magyar Galériában

Fűzfa Balázs: Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László, Szunyogh László

EGEK ÉS UTAK
című önálló kiállítása(i)

·   Három alkotó, három nyelv, háromféle beszédmód – közös kiállításcím. Vajon igaz-e itt is, rájuk és általuk is, hogy a művészet az emberiség (majdnem) egyetlen esélye a megértésre? Mert a művészi alkotás, szóljon bár hozzánk a korhadó fa, a tompa fényű réz, az érdes beton nyelvén, álljon össze hangjegyekből, ecsetvonásokból vagy szó-reményekből, mindig ugyanarról beszél, mindig ugyanazt kérdezi, csak másképp: közelebb hozhatók-e egymáshoz hétfők és keddek, hegyek és völgyek, nappalok és éjszakák, egek és utak? Azok a megejtő égi szférák, amelyekben otthonosan szárnyalni szeretnénk s azok a földi határok, melyek között csoszogni kényszerülünk mindennapjainkban.
·   Amikor jólesően eltűnődünk e három alkotónak a világot egészben szemlélni képes formái fölött, akkor vajon eszünkbe jut-e, hogy az éremművészet, a behatárolt képzelet eme gyönyörű leleménye mennyi-mennyi sziporkázó ötlettel és inspiráló gondolattal segíti egeknek és utaknak a végtelenben való találkozását? A József Attila-i „határolt végtelen” megtalálását? Eszünkbe jut-e, hogy a költő, miközben a semmi partján üldögél, a nyelvben éppen úgy talál menedéket, mint ahogyan az itt látható szobrok, érmek, kisplasztikák, képek sűrítenek magukba másképpen megragadhatatlan tartalmakat? S eszünkbe jut-e, hogy titokban ők is, emezek is a teremtéssel elegyednek párbeszédbe, akárcsak a költő, a szavak művésze, mert másképpen alkotni aligha volna lehetséges, hiszen „nem volna szép, ha égre kelne / az éji folyó csillaga” (József Attila)?
·   Eddig nem mertünk szembenézni 15 x 15 centiméterbe keretezve – ekkora lehet maximálisan egy érem – önmagunkkal, inkább örökké menekülőutakat kerestünk kétdimenziós dobozainkból kifelé. Talán az volt a baj, hogy a tekintetünket sohasem fölfelé vetettük… Megelégedtünk ósdi magyarázatokkal, szószátyár kifogásokkal, az értelem hiányos érveivel. Pedig Weöres Sándor óta tudhattuk volna: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Csak azt nem találtuk, hol kell eme itteni utakon megállni, s hol, minek kell odafönt nekitámasztani a létrát. Az égboltozat melyik darabkájának. Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László és Szunyogh László éppen abban segít nekünk, hogy biztosabban megtaláljuk ama bizonyos, csak a mi tenyerünkbe illeszkedő felhődarabkákat.
·   Mert a minden és a semmi partján bandukol ez a három alkotó: néha visszapillantanak ránk, néha elnéznek távoli horizontok felé, aztán zarándokolnak tovább közös és saját útjaikon.
·   Ám éltető elemük a találkozás. Úgy bátrak önmaguk lenni, hogy le tudnak mondani térről, időről, egy darabka égről is akár, hogy adjanak abból másoknak, adjanak abból nekünk. Ha csak az eredendő önzésünktől való megszabadulás gesztusait tanulhatnánk meg tőlük, már akkor megérte volna létrehozni ezt a három önálló kiállítást egy időben és térben. Itt és most nemcsak ők, hanem a műveik is szóba elegyednek egymással. Együtt pedig többet képesek elmondani, mint külön-külön bárhol és bármikor tehetnék azt a világban. Ők is és az alkotásaik is. Mert titokban ugyan, de olykor mégiscsak kikacsintva az örökkévalóságba zárt formák mögül s ránk mosolyogva, valóban a teremtéssel beszélgetnek. Felszabadultan, derűvel övezett hétköznapokon és emelkedett ünnepeken egyaránt. Nem állandóan szűkülő utak robotosaiként, hanem a méltósággal fölfelé tekintő emberi képzelet példázatait el nem múló alakokba, szobrokba, képekbe, érmekbe, egy lehetséges világ mintázataiba öntve.
·   Ezért holnaptól nekünk most már könnyebb lesz vállunkon a hétfő és a kedd, lelkünkben a lent és a fent, odakint az éjszaka és a nappal. Járhatóbbak lesznek az utak, s talán közelebb emelkedhetünk az éghez is.
·   Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László és Szunyogh László kompozíciói esélyt adnak a megértésnek. S ezzel reményt a világnak, mindannyiunknak.
·   Bár sokat kell még mit tanulnunk tőlük, most már van mibe kapaszkodnunk.
·   Köszönjük a sorsnak, hogy a kortársaik lehetünk.

Fűzfa Balázs

_{^{[1] A szöveg a helyszínen elhangzott kiállításmegnyitó később megírt, erősen rövidített változata.}}