„Intervallum” – önálló kiállítás nyílik az Erdős Renée Házban
Ifjabb Szlávics László szobrászművész kiállításának megnyitása 2019. május 25. 18 órakor
Az alkotásokat Lóska Lajos művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
A kiállítás június 16-ig az Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem két szintjén, annak összes termében látható.
1174 Budapest, Báthory u. 31.
A helyi televízió: Rákosmenti Krónika beszámolója az eseményről itt tekinthető meg.
Lóska Lajos: Érmek, óraobjektek és asszamblázsok
Szlávics László elmúlt harminc esztendőben készült alkotásainak keresztmetszetét mutatja be az Erdős Renée házban megrendezett retrospektív tárlat. A válogatás, a korai öntött és vert érmekkel, az ősi pénzeket megidéző tollas objektekkel indul, és a kollekció nagy részét kitevő óraszobrokkal és síkplasztikákkal zárul.
Az anyag részletesebb ismertetése előtt azonban szükséges néhány biográfiai adatot megemlítenem. Az érmész, szobrász ifj. Szlávics László Makrisz Agamemnon szobrászművészt, és az ötvös, szobrász édesapját id. Szlávics Lászlót tartja mesterének. Pályáját érmészként kezdte és az 1970-es évek végétől szerepel kiállításokon. A legkorábbi plakettjei lenyomatszerűek. Az igényesen kivitelezett ezüst, vert érmei viszont – anyaguk és méretük miatt is – fémpénzekre emlékeztetnek (Madarak,1988). Számos író, költő – Schiller, Goethe, Rimbaud – és képzőművész – Van Gogh – emléke előtt tisztelgett egyszerre kubisztikus és expresszív munkákkal, míg acél plakettjei – Agresszió (1994), Szorulta helyzetben (1996), Forrás (1998) – konstruktívak. A legújabbak érmei viszont mindenekelőtt órakonstrukcióihoz, óraobjektjeihez köthetőek, melyeket körülbelül egy évtizede készíti.
A szobrász bemutatott munkáinak nagy része, ahogy a franciák nevezik, objet trouvé. Minden bizonnyal még azok a kiállítás látogatók is halottak a leghíresebb ilyen jellegű munkákról, például Marcel Duchamp biciklikerekéről, palackszárítójáról, piszoárjáról, akik nem nagyon rokonszenveznek a modern irányzatokkal. Az objekt művészet történetéről most csak annyit, hogy a 20. század elején volt a legelterjedtebb (Schwitters), és a következő jelentős felfutása a hatvanas években, a pop art és az újrealizmus idején tetőzött (Rauschenberg, Spoerri, Segal stb.). Nálunk Magyarországon az első objektek az 1950-es években jelentek meg, és a posztszürrealizmus inspirálta őket (Bálint Endre). De napjainkban is nagyon népszerűek, emlékezzünk csak – többek között – Prutkay Péter vagy Bukta Imre munkáira.
Szlávics László rúgós, fogaskerekes óraszerkezetekből összeállított plasztikái abban különböznek a hagyományos objektektől, hogy nemcsak tárgyszerűségükkel hatnak, hanem mozognak és hangot is hallatnak. Ütnek, az időt is mutatják, tehát egyszerre mobilok és talált tárgyak. Ilyen jellegű alkotásokkal – Haraszty István forgó mutatójú, számlap nélküli óra mobiljától eltekintve – nem nagyon találkozunk, tehát bizton állíthatjuk, hogy unikálisak. Szlávics dobozukból kiemelt, szerkezetüket megmutató, posztamensre vagy fémlábra állított óra objektjei jelképesen utalnak az időre. Az időre, mely egyszerre filozófiai fogalom és a mindennapi élet része. Ma népszerű fogalakozni vele, gondoljunk csak Stephen Hawking: Az idő rövid története című könyvére.
Szlávics László óraszobrai mechanikus szerkezetekből készülnek, melyeknek precízen megmunkált csillogó alkatrészei – a mutatók, a számlap, a rúgók, a fogaskerekek – már eleve titokzatosak, tiszteletet parancsolóak. E tárgyak, formájukat tekintve igen különbözőek. Vannak közöttük kisplasztikák, mint a vastalapzatra fektetett, homokba süllyesztett ébresztőóra a Mementó (2014), illetve találhatók közöttük, nagyméretű, embermagasságú vas posztamensre helyezettek alkotások (Idős szobor, 2016), vagy konkrét személyekre emlékező hommage-ok. Ilyen például a titokzatos Térmodulátor című (2014), a tudományos fantasztikus irodalom megteremtője, H. G. Wells művészete előtt tisztelgő alkotás is. Végezetül be kell mutatnom az egyik legújabb, mitológiai témára utaló Dániel 13. (Zsuzsánna és a vének), 2018 című groteszk munkáját, a fa óratokba függesztett, négy zsebórával körülvett rózsaszín balettcipőt.
A szobortárgyak után vessünk egy pillantást a legnagyobb számban kiállított síkplasztikákra. E művek is talált tárgyakból, – elnyűtt rajztábla darabokból és különböző perforált vas és rézlemez hulladékból, lécdarabokból – készültek és formailag mindenekelőtt a konstruktivizmushoz köthetőek (Dombormű, VIII, 2011, Dombormű, CXI, 2012).
Befejezésül kijelenthetem, hogy egy tartalmas, sokszínű és nagyszámú kollekció, egy sajátos, talányos művészpálya került bemutatásra az Erdős Renée Házban.
Lóska Lajos
A kiállításon szereplő alkotások fotói, adatai pdf formátumban: 1. 2.