Kamaratárlat nyílik a soproni Lábasházban

Ifjabb Szlávics László soproni nagydíjas kiállításterve az egyik leglogikusabb kiállításterv, melyet valaha is láttam. Hat tárlóból áll, és mindegyik az előtte lévőből vagy a többiből következik. Azonban ez a logika csalóka, mert a tárlók (műtárgycsoportok), különböző szálakon kapcsolódnak egymáshoz. Nem is logika ez (a művészet ritkán engedelmeskedik az arisztotelészi logika szabályainak), inkább koncepció, vagy még inkább elképzelés, mely a kiállítás megnyitásáig még számos módosuláson eshet át.

A katalóguselőszó írója ilyenkor nekifeszül a műtárgyegyüttesnek, megpróbálja feldolgozni, de úgy, hogy – úgymond – a nézőt hozzásegítse a művek megértéséhez. A művész azonban többnyire máshogy látja a saját műveit. Valójában egy alig titkolt harc folyik a kritikus és a művész között, amit csak az enyhít, hogy a kritika más, mint a bevezető, az egyik lehet akár negatív is, a másik viszont csak közömbös. A kettő között kialakul valamilyen „egészséges kompromisszum”, amit úgy is nevezhetünk, hogy olvasat.

Nézzük tehát, hogy mit olvashatunk ki az egyes tárlókban elhelyezett művekből.

1. Tárló: Harasztÿ István születésnapjára I–X. (2009–2016). A legújabb magyarországi kinetikus művészet egyik megteremtője,Harasztÿ István („Édeske”) előtt tiszteleg ez a sorozat. Ő volt az, aki már a múlt században mozgó fémkorongokkal feszegette az érem műfaji határait. Szlávics megértő humorral viszi tovább az ünnepelt mester leleményeit – még a címadásban is igazodik hozzá: Helybenjáró, Élenjáró, Mozgástér, Átjáró, Kitérő, Bolyongók stb., vagyis megannyi utalás a korongok felületén megjelenő golyók és más fémtárgyacskák főleg magnetikus mozgásformáira. Némi humorra gyanakodhatunk akkor is, amikor rákérdezünk a hét év alatt készült tárgyak tulajdonképpeni évfordulóira, ha csak annyit tudunk, hogy a mester 1934-ben született… Így a 75. volt az első.

Ide tartozik a másik mester, Makrisz Agamemnon tiszteletére megalkotott sorozat (2009) is, egyszersmind a görög város, Pátra emléke, iratkapcsokkal (!), égetett fából összerótt házhomlokzataival. Érem-e még a fadombormű, ha már csak a 15 x 15 cm-es befoglaló forma őrzi az egykori bronz vagy nemesfém kisdombormű emlékezetét? És ha már különös helységnevekről van szó, Torii és Röjtök – az utóbbi még ismerősen cseng a magyar fülnek (a Röjtökmuzsaj első tagjaként, így pedig a „rejtek”- kel feleselve), de már a Torii egyaránt lehetne Torino ősi neve, vagy egy japán főnév, de mint utóbb kiderült, itt a híres japán kapukról van szó (2008).

2. Tárló: Plakettek (2012). Az éremre hivatkozás ugyan megmarad, de a különböző anyagok felhasználását illetően már inkább kollázsról vagy asszamblázsról beszélhetünk. Az égett fa mellett vas és sárgaréz elemek is megjelennek. A fa megrepedt talajra is emlékeztet. A No. 31 és 32 esetén különösen Kassák Lajosra és Moholy-Nagy Lászlóra asszociálunk. Az egyedfejlődés követi a törzsfejlődést? Az éremművészet éppúgy, mint rokon műfajai, a pénz, vagy akár a bélyeg és pecsét, miközben elkezdte konceptuálisan saját magát definiálni, elérkezett a ready madehez és az objet trouvéhoz, majd tőlük tovább a szabad tárgyalkotáshoz és felületkezeléshez.

3. Tárló: Az időről. Óraszerkezetek (2014). Szlávics amellett, hogy újabb és újabb műfajokat von be „érmei” előállításába, metaforák létrehozásával is foglalkozik. A fogaskerekek, rugók és egyéb alkatrészek felmutatását gondolatilag kiegészíti a sajátos címadással, idővonatkozásokkal mint Ősidő, Múltidő, Pillanat, Zenegép, szovjet idő („Slava” márkájú óra az egykori Szovjetunióból), Hommage à Jules Verne.

4. Tárló: Az időről. Roncsolt óraszerkezetek (2014). Ennek a tárlónak a benne látható művek méretétől eltekintve már semmi köze az éremhez, de tartalmilag kapcsolódik az előző tárlóhoz. A művek egy része valamilyen világégésről tanúskodik „War Is Over! (If You Want it)” – John Lennon és Yoko Ono híres jelmondata szerint éppen a vietnami háborúnak lett vége. Tűzvihar (atomkatasztrófa-szakkifejezés), melyben minden deformálódik, sőt megfolyik. Lehetetlen nem Dali Szétfolyt idő metaforájára gondolnunk. A másik (roncsolt) típus címét tekintve ismét metaforikus nyelvi játékokkal operál: Térgörbületmérő, Féreglyukkalibráló, Dimenziómodulátor, Elhajlásmérő, Hordozható mozgástérkereső. Harasztÿ ismét mondhatná: „Akár én is csinálhattam volna őket.”

5. Tárló: Roncsolt fényképezőgépek. Hommage à Robert Capa és Mementó (2015). A roncsolás immár a 36 mm-es, Leica méretű fényképezőgépeken folytatódik, melyek mintha háború után emelkednének ki a talajból. A híres fényképészre utalás, (aki az indokínai háborúban aknára lépve vesztette életét) minden idők fotóriportereire vonatkozik.

6. Tárló: Emberi szem és fényképezőgép-objektív. „Nagy Testvér” (2015) és Roswell ’47 (2016). A földből régészeti leletként előbukkant fényképezőgép-alkatrészek egyik típusánál, a Mementónál már az előző tárlóban is megmaradtak az objektívek, melyek, ha elkapjuk a tekintetüket, vádlóan néznek ránk. A „Nagy Testvér”-ről ma már mindenkinek tudnia kell, hogy George Orwell 1984-éből való: a Big Brother éjjel-nappal figyel minket, elbújni előle nem lehet. Másfelől a Nagy Testvér a Szovjetunió, hiszen a fényképezőgépek is részben onnan származnak. Ez azonban még mindig csak olcsó politikai humor lenne, ha nem döbbennénk rá, hogy az alkotóelemek közt „optika”- ként megjelölt alkatrész csak az objektív tartófoglalata, de benne a „szem” már nem fényképezőgéplencse, hanem üvegszem. Ettől a felismeréstől kezdve minden viszonylat többjelentésűvé válik. A sorozat egyik darabja, a „Különvélemény” már csak azért is bonyolult, mert a lencse-szemet egy központi zár lamellái takarják. Így a sorozat nemcsak a nézésről és a látásról, hanem a médiáról és kommunikációról is szól.

A Roswell ’47 utalásrendszerét jószerével már csak az tudhatja, aki utánanéz az irodalomban. Az új-mexikói kisváros volt a múlt század első jelentős UFO- katasztrófa színhelye 1947-ben, ahol állítólag földöntúli eredetű roncsokat, sőt élőlény-maradványokat találtak. A kutatás a múlt század végén ismét felélénkült, és az új hullámhoz csatlakozik Szlávics is. Az ő legfontosabb leleteként egy csillogó acéltábla bukkan elő a homokból, különös írás(?)jelekkel, melyekről Mormon próféta aranylemezeire és a Vénusz-rakétában (1961) elhelyezett földi információkra is asszociálhatunk. Mindkét esetben különös extraterresztriális kommunikációról van szó.

A hat tárló belső asszociatív rendszere azt szemlélteti, hogy ifj. Szlávics László, talán a magyar éremművészet leglátványosabb megújítója, az elmúlt évtizedben végigjárja az éremművészet újra definiálásának történeti útját, a hagyományos szobrászati műfajokat és technikákat, a domborművet, a fémművességet, az ötvösséget és az ékszerészetet is érintve, nem kis mértékben a konceptuális művészet és az objektművészet hatására. Érinti a művészet és a tudomány, a technika, technológia és a kultúra összefüggésének problematikáját, és eljut a média és kommunikáció jelenkori helyzetének megértéséig.

Beke László