Megjelent a The Medal – L. Kovásznai Viktória tanulmányával, ifjabb Szlávics László alkotásairól

A tér és idő másképpen
ifj. Szlávics László újabb éremművészeti munkáiról

A The Medal olvasóinak a művész nem ismeretlen: 2000 tavaszán a kultikus ős-pénzek pszeudo darabjairól, 2007 őszén pedig a tér és idő problémáit boncolgató érmeiről olvashattak a folyóiratban.ⁱ Munkásságának alakulására jellemző, ahogy egykor az éremkészítés történelmileg ismert összes technológiáját kipróbálta, majd az ezredforduló körül az újszerű anyaghasználat és technikák nyomán kibontakozó úgynevezett határesetek megteremtésében – különösen az objet trouvék alkalmazásában– vezető szerepe volt. Beke László, a modern magyar művészet teoretikusa szerint ‘ifj. Szlávics László a magyar éremművészet leglátványosabb megújítója, az elmúlt évtizedben végig járta az éremművészet újradefiniálásának történeti útját’.ⁱⁱ

Munkásságában az utolsó évtized alkotásai nem egyértelműen határesetek – ami alatt az érmészeti irodalom a klasszikus éremtől való erőteljes eltávolodást érti – hanem több munkája immár az érem műfajától való elszakadás jegyében született. Ilyenek a többnyire konstruktivista síkplasztikái 2012-ből, a roncsolt óraszerkezetek és egyéb mérőórák felhasználásával készült darabjai 2014-ből, továbbá a következő évekből azok a művei, amelyek kompozíciójában nemcsak egy-egy alkatrészt, hanem csaknem teljes fényképezőgépeket szerepeltet.ⁱⁱⁱ Bár ezek a darabok megfelelnek az éremkiállítások méretre vonatkozó előírásainak, jellegük, hatásuk nem éremre utal, és így nem képezik ezen írás tárgyát sem.

Szlávics az utolsó tíz évben a plasztika számtalan kérdésével foglalkozott, ám közülük kiemelkedik egy sorozat, amelynek tagjai Harasztÿ István születésnapjait ünnepelték 2009 és 2016 között. Harasztÿ1934-ben született magyar kinetikus szobrász, munkáinak legfőbb eleme a mozgás. Egyetlen lökéssel mozgásba lendülő szobrai iróniával teli társadalmi és közéleti kritikát tartalmaznak. Szláviccsal kialakított barátsága, a kölcsönös tiszteleten túl, munkáik közös jellegéből is fakadt, bár mindketten némileg más úton járnak. E sorozat tíz éremből áll, melyek a művész 1995 körül készült, az idő mérésével foglalkozó interaktív érmeinek folytatásai, és a Harasztÿ által felvetett problémák felelevenítései, illetve aktualizálásai. Önálló életet élő alkotások, mivel az alkotó – bevonva a nézőt a művek terébe – egyéni módon működteti az érmeket, amelyeknek mozgását kör alakú acéltárcsák biztosítják.

A Helybenjáró, a Társadalom és az Élenjáró alcímű darabok 2009-ben készültek, és Szlávics e címekkel követte barátja címadásait. A Helybenjáró az említett acéltárcsákból, valamint egy golyóból áll, a felső tárcsa forgatása ellenére a golyó – miközben forog – látszólag a helyén marad (1. kép). Az Élenjáró is Harasztÿ azonos című szobrának alapgondolatát ismétli, a golyó a mozgó tárcsa élén fut körbe. Az ünnepelt erről a darabról többször elmondta: ‘akár ő maga is készíthette volna’.

A sorozat 2010-től, évente egy-egy éremmel gyarapodott, ám a mozgást biztosító technológia változott, a művek mechanikája más lett. Az érmekhez oldaluk helyett alul kell hozzájuk nyúlni a mozgatáshoz. Mivelhogy az oldalukon nincs osztás, artisztikusabbá váltak. A magnetikus mozgásformák igen változatosak, és ha az előkép nem is, az ünnepelt egy-egy konkrét alkotása, minden darab Harasztÿ alapgondolatait, problémafelvetéseit idézik. A Mozgástér alcíműn (2010) az alsó tárcsában lévő mágnesek mozgatásával a fészkekben lévő kis golyók megmozdulnak és a szűk térben ide-oda vergődnek, az Átjáró (2011) kis golyója pedig mindig átmegy a kapun. A kapu tulajdonképpen két összefordított hetes szám, tudniillik Harasztÿ az érem készítésének évében lett 77 éves. A Kitérő-ben (2012) egy sárgaréz korong vesz részt a játékban, bár a golyó, ha megmozgatjuk, ugyan nekimegy a korongnak, de azt kikerülve folytatja útját. A Bolyongó-ban (2013) már két – egy kisebb és egy nagyobb – acélgolyó, valamint egy drágakő kergeti egymást. A golyók egymás körül mozognak, és esetlegesen ütköznek is.

Harasztÿ, becenevén ‘Édeske’ 2014-ben lett 80 éves. Az Édeske 80 alcímű érem acéltárcsáján egy nagyobb bronzgyűrű foglal helyet, benne acélgolyók két méretben,és ha megmozdítjuk őket, össze-vissza gurulnak (2. kép). A 2015-ös Kerülgetők-ön ismét két acélgolyó, valamint egy sötét színű bakelit kúp szerepel, amelyet a golyók – megmozgatva – elkerülnek. Az egyik kívülről, a másik belülről. A sorozat utolsó tagja egy korábbi érem variánsa: Fogócska – változat (2016). Itt egy nagyobb golyó kergetőzik kisebb golyók csoportjával, de soha sem érik el egymást, miközben a kis golyók alakzata is folyton változik. Az érmek, miközben felhasználják, illetve továbbfejlesztik a mozgással, az időméréssel foglalkozó interaktív érmek eredményeit, változatos megoldásokat mutatnak.

A 2007-es, a tér és az idő kérdését tárgyaló tanulmány fából készült munkái egy régi gyalupad darabjaiból készültek. A visszamaradt faanyag, 2008-ban, Szlávics munkássága új fejezetének lett az anyaga^iv. Ekkor és a következő évben készültek a tér és idő problémakörét folytató úgynevezett fa érmek. Kérdésfelvetése mindig más és más szempontból közelíti meg a témát, így ezen alkotások hol az anyag vagy a technika területén, hol egy új szellemiség keretében újulnak meg. Tevékenységében erős a megújulásra való késztetés, bár sokáig figyelembe vette – így ezeknél az érmeknél is –, hogy meddig tágíthatja a műfaji határokat úgy, hogy alkotásai még érmek maradjanak.

A domináns anyaggá váló fa – a korábbi fából készült munkákhoz viszonyítva – más kontextusban jelent meg. A téma meglehetősen szűk volt: különböző méretű házak, házrészletek, tornyok, belső terek, azaz emberi építmények, és mindezek hangulati megragadása. Az új mondanivaló új eljárások kialakulásához vezetett. Az alapanyagot, a régi satupad fáját – amelyen a kis nyílások zöme eredetileg is megvolt – és a többi, régi patinázódott fákat Szlávics feldarabolta, ám ekkor új, eltüntetésre váró felületek keletkeztek, ugyanis a friss felület mindig világos. A problémát az egyes darabok összekapcsolásával, valamint égetéssel és hűtéssel oldotta meg. Az égetés ősi, alapvető természeti eljárás, és különleges színhatást: barnítást, feketítést lehet vele elérni, miközben érdekes felületek alakulnak ki. A hűtés egyéni módszer, melynek során a felületen kialakuló fehér-szürke átmenetek gazdag tónusokat eredményeznek.

A érmek címadása asszociáció alapján történt, továbbá az alkotó a néző tudatában lezajló térkiegészítéssel is számolt. E nyelvezetben a valóságos és az absztrahált motívumok, az asszociációs elemekkel kiegészülve, egységes képet alkotnak. A kis házak tömbszerűségükkel és az azt oldó világos felületekkel hatnak, a tornyok pedig alul rőtbarnák, majd egy színátmenet után roncsolt fekete felületekben végződnek. A híres, tradicionális, piros japán kapukat többször megfogalmazó Torii-k (2008) megpróbálják színekkel érzékeltetni spirituális jelentésüket, azt, hogy a kapuk hidat jelképeznek a világ és az azon túli lét között (3. kép). A kompozíciókat ekkor is a világosabb barna és a fekete ellentéte uralja. A belső tereket ábrázoló darabok többnyire az irodalommal vagy a zenével kapcsolatosak. A Szőlőhegyen című(2008) a hegyeknél, domboldalakon található borospincék világát jelenítik meg: hol világos színükkel idéznek napsütötte tájat, hol robusztus formákkal, fekete színekkel keltenek komor hangulatot (4. kép). A hangulati tényezők fokozott megjelenítése jellemzi a British Museumban található Betlehem című érmet (2008) is, amelyben a szegényes környezet érzékeny ábrázolása a bibliai szöveg atmoszféráját adja vissza. A magyar zeneszerző, Bartók Béla Este a székelyeknél című népdalfeldolgozásokból álló kompozíciójának finom, visszafogott hangulatával pedig a hasonló című érmek (2008) mutatnak rokonságot (5. kép).

A tér ábrázolása kapcsán – az előbbi megoldásokat követve – sorozatai is születtek. A Felkelő Nap Háza (2008) négy, csaknem négyzet alakú tagból áll, ajtó és ablaknyílásaik házakat érzékeltetnek. Az érmek felülete teljesen megégett, ezért azok repedezettek, szilánkosak, színük az üszkös falak feketéje. E drámaiság egy közismert és sok változatban ismeretes angol-amerikai népballadára utal, amely napjainkban is népszerű dal. A legismertebb feldolgozása az angol The Animals együtteshez kapcsolódik. A történetegyfajta rabszolgasorsot idéz meg, Amerikában még a XX. század elején is a Felkelő Nap Háza kifejezésen a vöröslámpás házakat értették. A ballada különféle verziói egyszer nőről, máskor férfiről mesélik el az ott játszódó romlásba, bűnbe vezető tragédiát.

Sokkal kedélyesebb a több újítást tartalmazó Patrasz – Hommageà Makrisz Agamemnon című sorozat (2009). Makrisz egy sokáig Magyarországon élő görög szobrász volt, ifj. Szlávics László mestere, aki Patrasz görög kikötővárosban született. A kompozíciók újdonsága, hogy e szinte valóságos házaknak igazi, az alapból alig kiemelkedő tetőzetük van (6. kép). Az alacsony plasztika ellenére a harmadik dimenzió optikailag hangsúlyos, amit a háztető, a falak kék és fehér festése és az égetett felületekből keletkezett szürkék tovább erősítenek, ezáltal alakul ki a nézőben a térképzet. A sorozat tagjainak helyzete most is meghatározott, a művész azokat egybetolva, utcaképszerűen rendezte el.

ifj. Szlávics Lászlót – miközben tisztában van a műfaj törvényszerűségeivel és igyekszik azokat tiszteletben tartani – mozgékony szelleme, amely mind gondolatiságában, mind bravúros anyagkezelésében megmutatkozik, egy idő után, új utakra vitte. 2014-ben az idővel kapcsolatos mondanivalóinak összetettsége arra vezette, hogy valódi óraszerkezeteket, illetve azok alkatrészeit használjon fel érmeihez. Bár az időt érzékszerveink nem érzékelik, mégis felfogjuk, különösen, ha mibenlétét folyamatnak, a múltból, a jelenen keresztül, a jövőbe való haladásnak tekintjük. Szlávics az idő jelenségét hagyományként, illetve az egyén élményeként egyaránt értelmezi, így annak múlását megtestesítő, és egyben hangulatot teremtő tárgyakat hozott létre. Az érmek ugyanakkor az idő és az ember viszonyát is boncolgatják, ezáltal az élet és halál jelképeként az élet mulandóságára hívják fel a figyelmet. Az egykor fényes és keringő alkatrészek most nem mozognak, de emlékeztetnek a múltra, az ember belső időélményeire.

A régi, rugós, fogaskerekes szerkezetek rendkívül formagazdagok, továbbá egyedi darabok. Az érmek attól válnak különbözővé, hogy a művész precíz műszerész- és ötvöstechnikákat alkalmazva átalakítja az óraszerkezeteket, ám közben arra törekszik, hogy ezt ne lehessen észre venni. A szerkezetek úgy néznek ki, mintha az idő alakította volna őket, de a látvány az alkotó tevékenységének eredménye. Hol mechanikai roncsolással, hol vegyi kezeléssel, és arra is van példa, hogy földbe ásva idézi elő, vagy gyorsítja a természetes folyamatokat. Lényegében alkatrészenként építi fel az általa vizionált pszeudo szerkezeteket, tehát ezekben az esetekben nem objekt-ekről van szó.

Az egyik legegyszerűbb, legáttekinthetőbb kompozíció a Pillanat (2014). Az egykori külső óraház egy darabja, egy fogaskerék és egy eltörött és szétpattant rugó idézi az igen szubjektív, mindenki számára mást jelentő pillanatot. A többször megfogalmazott Múltidő-ben (2014) az óraszerkezetet rozsdás vasak fogják össze – érzékeltetve a messzi múltat –, ám szinte alig látni, mert a szerkezetet a sok régi fogaskerék teljesen ellepi (7. kép). Az ugyanabban az évben készült Ősidő-ben az óraszerkezetből már csak pár fogaskerék látható, a kompozíciót rozsdás vasak uralják, markánsan megjelenítve az idő múlását és ezzel érzékeltetve a történelmi eseményeket. Mind a formaképzésben, mind a hangulati hatás szempontjából az előbbi munkákhoz kapcsolódik a Zenegép sorozat három tagja (2014) és a Mozi (2014) is – bár az idő problémakörét kevésbé érintik (8.kép). Az óraalkatrészek formái, azok színe és hangulata a művésznek a zenegépet, máskor a mozi pergő vetítőgépét juttatta eszébe. Valóban az alkatrészek hol ritkább, hol sűrűbb térkitöltése dallamszerű, illetve filmszerű érzetet kelt a nézőben.

Hasonló, és mégis más világot mutatnak azok az óraszerkezetet felhasználó érmek, amelyeken a számlap is szerepel. Az Időszámítás – made in USSR (2014), az Időszámítás – made in USA (2014) valamint az Oxford (2014) című munkákon a szerkezetek számlapja nagy mértékben erősíti az alkotások steampunk jellegét. Korunk ezen áramlata az élet legtöbb területét érinti, a képzőművészetre leginkább a kézművesség pártolásával gyakorol hatást. Szlávics tevékenysége a steampunk tárgykultúrájától sem idegen. Az új értelmet kapott régi technikai eszközök felhasználása, a viktoriánus korból merítő stílus elemei: az óraművek, fogaskerekek használata stb.,ezek egyfajta romantizálása a művész már említett időfelfogásával rokonítható. Az Oxford címét az óra számlapján szereplő feliratról kapta, a régi, megrongálódott óraszerkezet ellenére mégis harmonikus és artisztikus érem nemrég a British Museumba került (9. kép). Az Időszámítás című érmek külön-külön is teljes értékű alkotások, ám együttesen sokrétűbb mondanivalót hordoznak. Az időszámítás kifejezés önmagában a történelemfolyamatára utal, ám a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra vonatkoztatva – mert a szerkezetek, a számlapról leolvashatóan, onnan származnak – kibővítik az értelmezést. Azt tolmácsolják, hogy az időt a különböző társadalmak különböző módon élik meg, egyébként pedig a két nagyhatalom eltérő léptékű időszámítására és történelem filozófiájára utalnak.

A steampunk nosztalgikus világképe, annak romantikus jegyei legmarkánsabban az Hommage à Jules Verne sorozaton (2014) jelentkeznek(10. kép). Verne közismert XIX. századi francia író, regényeinek világa igen jellegzetes, a cselekmény gyakran épít fantasztikus eseményekre, amelyek alapját a kor – az író által is – jól ismert természettudományos eredményei alkották. A sorozat erre próbál utalni a viktoriánus kori hangulat, a finom, kecses formavilág, és a jellemző színvilág felidézésével, így az érmeken az élénk színű óraházak darabjai csillogó fogaskerekeket és rugókat foglalnak magukba.

További munkáiban a roncsolt órákat roncsolt fényképezőgépekből származó alkatrészek váltották fel. Az érmek alapgondolata és plasztikai előzménye a híres, magyar származású háborús fotóriporter, Robert Capa (1913–1954) tiszteletére készült éremszerű kisplasztikákból ered, amelyeken a háború pusztítása allegorikusan látható: fényképezőgépek süllyednek a talajba. A ‘Nagy Testvér’ sorozat (2015) – fényképezőgép-szerkezetek felhasználásával – napjaink valóságát ismét a fikció felé elmozdulva vizsgálja, amikor George Orwell‘1984’ című disztópikus regényének mindent látó nagytestvére válik témává (11. kép). A jövő víziójából kilépő alak a magánszféra megsértésének megtestesítője, amikor az állam az egyéniség mindennemű megnyilvánulását üldözi, ezért éjjel-nappal figyel bennünket – előle elbújni nem lehet. Az érmek alapját fényképezőgép-objektívek tartószerkezete, illetve annak darabjai képezik, de lencse helyett szemprotézisek (üvegszemek) fürkészik környezetüket. A sorozat első tagja kiválik a többi közül, mivel a fényképezőgép tartószerkezete mellett egy roncsolt óraszerkezet is a kompozíció része, ami arra utal, hogy e pszeudo alkotások célja korunk fenyegető jelenségeinek bemutatása.

Akár a sorozat tagjának is tekinthetnénk az 2015-benkészült ‘Különvélemény’ című érmet (12. kép). A cím egy Steven Spielberg által rendezett film címe, melyben – az orwell-i gondolatot megismételve – egy jövőbeli totalitárius állam képe bontakozik ki előttünk, ahol az egyén elvesztette szabadságát. Tágabban értelmezve: az a kérdés, hogy az egyén sorsa előre meghatározott-e, vagy létezik-e szabad akarat. Szlávics munkájában megidézve a film hangulatát, az elképzelt jövő társadalmi és technológiai környezetét jeleníti meg. Szándéka szerint a lencsét a fényképezőgép zárszerkezetének fémlamellái éppen takarják, és legfelül egy óraház darabjának íve szemhéjként borul a lencsére.

A ‘36 mm’ című sorozat (2015) – a már említett Robert Capá-val kapcsolatos munkák témaköréhez kapcsolódva és arra utalva – a fotóriporter élete és munkássága előtt tiszteleg (13. kép). A 36 mm a hagyományos fényképezőgépekhez használt negatív film mérete, a Leica gyár vezette be és tette népszerűvé, ezért leica-méretnek is nevezik. A sorozat négy tagból áll, tulajdonképpen egy kompozíció többféle feldolgozása. Az alap – egy kivételével – négyzet alakú, és a művész által kidolgozott egyéni technológiával, speciális homokból készült. Ezt az eljárást Szlávics 2003-ban alkalmazta először, a kialakított és képlékeny felületbe most különböző fényképezőgép-alkatrészeket helyezett. A sötét homok, valamint az alkatrészek fekete színe vagy fémes csillogása különleges hangulati hatást kelt.

Az homok hasonló felhasználásával, azaz az alap és egyéb kisebb felszíni formák kialakításával később is találkozhatunk munkáiban. A Roswell ’47 című sorozat (2016) az Egyesült Államokban, 1947-ben, egy új-mexikói kisváros szélén történt állítólagos UFO-katasztrófával foglalkozik (14. kép). Sokan úgy vélik, hogy egy idegen lényeket szállító űrjármű csapódott be egy farmra. Az azonosíthatatlan repülő tárgy lezuhanása azonban nem egyértelmű, mert több, egymásnak ellentmondó közlemény született az esettel kapcsolatban. A sorozat kompozícióit hol szabályos, hol törött és sérült négyzet, végül amorf formájú alapok, továbbá a talajt érzékeltető, igen sötét homok alapba fúródott acéltáblákból alkotják. A művész egy elképzelt, nem létező karakterkészletet is létrehozott, amelynek felhasználásával a szabályos alakzatú acéltáblákra mintázatot, azaz szöveget készített. A táblák láttán a néző sok mindenre asszociálhat, mert ezek az érmek ugyanis a tér és az idő – egyelőre – megválaszolhatatlan kérdéseit is felvetik.

ifj. Szlávics László éremművészeti munkásságának utolsó tíz éve rendkívül gazdag és változatos képet mutat. Munkái most is többnyire a tér és az idő kérdéseit vizsgálják, ugyanakkor a jövőbe vezető utat is felvillantják. A napjaink által felvetett problémák kapcsán a negatív utópiákat közvetítő irodalom és film területeire jutott el, mert kérdéseire ott kapott iránymutatást, melyeket változatos anyagfelhasználásban és plasztikai megoldásokban bővelkedő érmei közvetítenek a ma emberének.

L. Kovásznai Viktória