visszafogottan, választékosan úgy is mondhatjuk: nemes méltósággal s egyféle naiv jóindulattal szemlélte a politikai élet körülötte folyó eseményeit. Mint ahogyan az sem igen kapott kellő hangsúlyt, hogy az általa preferált konstruktivizmust követően Nyugaton tovább folyt a művészi energiák hosszú távú romboló-teremtő felszabadítása, elsősorban a tőle emberileg, eszmeileg távol álló szürrealista mozgalomnak köszönhetően, amelynek kezdeményező ereje, a dadaizmuséval párhuzamosan, a hatvanas években újfent felszínre tört.
Tudvalevő, hogy a szürrealizmus akár burkoltan, akár nyíltan szókimondó, eredeti ízű, a jelenségek álszent képét leleplező megnyilatkozása a totalitárius politikai rendszerek szemében elfogadhatatlannak, megtűrhetetlennek minősült. Az 1945 utáni években - mint köztudott - történtek ugyan kezdeményezések a szürrealizmus hazai meggyökereztetésére művészetelméletileg, illetve az Európai Iskola és a Galéria a 4 világtájhoz csoportosulás keretében, de mindezeket a kezdeményezéseket az ötvenes és hatvanas évek művészetpolitikája jó időre homályba borította. Ehhez járult, hogy bármilyen ("művészi" avagy "művészietlen") kísérlet, amely a hatvanas években Nyugaton akár neodada, akár art brut, akár nouveau réalisme néven a dadaizmus vagy a szürrealizmus szemléletét, felszabadító erejét vallhatta - eleinte vagy átmenetileg