kiindulópontjának, idehaza hosszú időre a legmerevebb ellenállásba ütközött. A kinti törekvésekről szóló, eleve torz hangvételű hazai beszámolók lejáratásuk, megbélyegzésük jegyében íródtak. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy amint teltek-múltak az évek, a nyugati művészet-történetírás is szkeptikusabb, tartózkodóbb álláspontra helyezkedett a dadaizmusból/szürrealizmusból kiágazó törekvések megítélésében; a 19-20. századi szobrászatot tárgyaló, francia kiadású Skira-kötet A modern szobrászat kalandja alcímmel jelent meg.
Mindenképpen történelmietlen szemléletre vallana, ha akár utóbbi okból, akár figyelemreméltó hagyományok híján az ilyesfajta törekvések számbavételéről -amennyiben maradandó nyomot hagytak s nem olcsó hatáskeltésként, mindössze közízlés elleni támadásként értelmezhető tartós művelésük - meggondolás nélkül lemondanánk. Rövid negyedszázaddal hazai megjelenésük után aligha elképzelhető az a hivatalos ellenállás, amit akkor és még jó ideig, a plasztikai közhelyek országos uralma idején Szlávics László szobrai, használati tárgyakból, hulladék gépalkatrészekből konstruált pszeudoszobrai rendre kiváltottak, - holott ezek a munkák, egy képzett munkásszobrász, ötvösmester művei, nagyrészt a hatalom által unos-untalan deklarált "szocialista eszmeiség" jegyében születtek. Olyan mester keze alól kerültek ki, aki ezt az eszmeiséget őszintén,