Újabb ifjabb Szlávics műtárgyak kerültek Kárpáti Tamás Hungarikonok szubjekt-gyűjteményébe
Három magyar ikon személyes tárgya – tárgyai felhasználásával készült műtárgy került a rangos magángyűjteménybe:
Megújult ifjabb Szlávics László honlapja
Elkészült ifjabb Szlávics László honlapja, új szerkezetben, kibővített tartalommal!
Több száz alkotás fotóreprodukciója, adatai, aktualitások, események, minden fontos információ ami az alkotóról nyilvánosan elérhető.
KisKép Galéria új helyszínen – ifjabb Szlávics László alkotásaival
1016 Budapest, Krisztina körút 75/A
Tel: +361 2014935 [email protected]
Békés Ünnepet és Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Gyűjteménybe került alkotások 2020-ban
Damjanich János Múzeum, Szolnok:
érmek: Szent Flórián, 1990, diófa, sajtolt, 52 mm II. János Pál pápa, 1991, diófa, sajtolt, 52mm Széchenyi István, 1991, bronz, vert, 55 mm Találkozás, 1994, vas, bronz, szerelt érem, 79 x 64 x 33 mm Tengerpart, 1987, bronz, öntött, 70mm Ligeti Erika születésnapjára, 1994, acél, szerelt érem, 44 x 45 x 17 mm Dante örök, 2003, bronz, öntött, 120 x 135 mm Roswell ’47., 2016., krómacél, homok stb., vegyes technika, 110 x 110 mm Este a székelyeknél, 2008., fa, vegyes technika, 95 x 145 mm Felkelő nap háza, 2008., fa, vegyes technika, 90 x 90 mm / db Okos óra, 2016., óraszerkezetek, vegyes technika, 120 x 70 mm Hommage à Jules Verne, 2017., vas, sárgaréz, óraszerkezet, vegyes technika, 105 x 115 mm Téli est, 2008., fa, vegyes technika 150×0135 mm Az én kis városom, 2009., fa, vegyes technika, 150 x 150 mm Marie Curie emlékére, 2018, fa, aszfalt, plexi stb., vegyes technika, 120 x 120 x 50 mm Kultikus üvegpénz, 2019., üveg, textil, csigaház, vegyes technika, 150 x 120 mm Kultikus üvegpénz, 2019., üveg, textil, toll, vegyes technika, 150 x 90 mm Solaris, 2019., üveg, rogyasztott, 95 x 100 mm Ady emlékplakett, 2019., üveg, 150 x 105 mm
síkplasztikák: Dombormű VIII., 2011, fa, vas, sárgaréz, vegyes technika, 50 x 50cm Dombormű XVII., 2011, fa, vas, vegyes technika, 50 x 50cm Titkok kapuja, 2015., fa, papír, vegyes technika 74 x 39 cm
kisplasztikák: Házi oltár, 2019., fa, sárgaréz, üveg, haj, vegyes technika, 60 cm Hommage à Hamvas Béla, 2000., vas, fa stb., vegyes technika 22 cm Fél hét, 2016, ébresztőórák, 22 x 13 x 14 cm Hommage à Robert Capa, 2015, homok, fényképezőgép, vas, 160 x 150 x 150 mm Torony, 2011., fa, vas, , vegyes technika, 44 cm működő óraszobrok: Papa órája, 2015., vas, beton, óraszerkezet stb., vegyes technika, kb. 160 cm Munkaidő, 2016, fa, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 78 x 45 x 72 cm
Petőfi Irodalmi Múzeum, Képzőművészeti Gyűjtemény: Hommage à Kassák Lajos (kisplasztika), 2007., acél, vas, vegyes technika, 34 cm A kastély – Hommage à Franz Kafka (kisplasztika), 2008., fa, vas, vegyes technika, 24 cm Ady Endre: Új Vizeken járok (kisplasztika), 2019., üvegpalack-cserép, rogyasztott, melegen alakított üveg, 140 x 115 x 75 mm Nagytestvér – Hommage à G. Orwell, 2015., sárgaréz, vas, óraszerkezetek stb., vegyes technika, 110 x 150 mm
Magántulajdonba került alkotások: Dombormű CXI., 2012, fa, vas, vegyes technika, 80 x 140cm, 2008, fa, vegyes technika. Kultikus üvegpénz(kagylóval), 30 x 30 cm-es keretben. Kultikus üvegpénz (kagylóval), 30 x 30 cm-es keretben. Solaris, üveg (zöld) érem 30 x 30 cm-es keretben.
Kiállítások 2020-ban
Csoportos
– „A haza szolgálatában – szabadságunk védelmében”, Stefánia Palota, Budapest, Nyíregyháza (Görgei Artúr [változat]) acéllemez, 60 cm)
– „És mondá néki…”XII., Budapest, MKISZ(Falu végén, 1979., bronz, öntött, 22 x 24 cm, Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn, 1977., bronz, öntött, 23 x 18 cm, Szent Flórián, 2019., vas, vert, 90 mm, Szent László, 2019., vas, vert, 90 mm
– Konstruktív narratívák – válogatás a Braun Gyűjteményből,San Marco Galéria, Budapest (Dombormű XLVI., 2011, vas, fa, sárgaréz, vegyes technika, 26 x 25cm)
– Keresztmetszet 2 – Válogatás a MAOE Dimenziók c. kiállításának a szegedi REÖK Palotában bemutatott anyagából. Gaál Imre Galéria, Budapest
– Legyőzött határok – Kép/Test/Lét összművészeti programsorozat, Szolnok (Száguldás, vas, fa, óraszerkezet stb., vegyes technika, 176 x 50 x 20 cm)
– Töredékek… torzók, MKISZ Szobrász Szakosztály kiállítása, Andrássy Galéria, Budapest, (Nemzettudatkalibráló, kisplasztika, vas, óraszerkezetek, vegyes technika).
– Magyar Tájak Országos Tájkép Biennále, Hatvani Galéria, (Esti séta, fa, vas, vegyes technika, 50 x 50 cm)
Heti kortárs műsorában – Ledényi Attila az Art Market Budapest alapító-igazgatója, háttérben ifjabb Szlávics László alkotása
Heti kortárs műsorában – Ledényi Attilával az Art Market Budapest alapító-igazgatójával beszélget Gajzágó György. A háttérben az AMB hivatalos promóciós portfólióját vetítették, amiben több fotó is szerepelt ifjabb Szlávics László alkotásaival.
Budapest 100 – Nyitott műtermek a Százados úti Művésztelepen
A Budapest 100 idei programja keretében, a Józsefvárosi Önkormányzat támogatásával, megnyitja kapuját a Százados úti Művésztelep.
Ezen a napon ifjabb Szlávics László műtermét szervezett csoportok látogathatják.
Anna & Márton S. duó és vendégei – Karanténkoncert videofelvétel ifjabb Szlávics László műtermében
Az Anna & Márton S. duó és vendégei: Földi Vera és Sári Szabolcs
A38 Hajó – Karanténkoncert sorozat
Műsorvezető: Dunai Misi
Interjúban megszólal: Szlávics Anna, Somogyi Márton, Sári Szabolcs, Földi Veronika
Ének: Szlávics Anna
Billentyűs: Somogyi Márton
Ének: Földi Veronika
Trombita: Sári Szabolcs
Én vagyok itthon – A38 Hajó karanténkoncert Cirkusz-KA együttes videofelvétele ifjabb Szlávics László műtermében
ének: Szlávics Anna
gitár: Rock Tamás nagybőgő: Arday Dániel ütőhangszerek: Clemente Gábor
zene: Szlávics Anna & Rock Tamás
szöveg: Szlávics Anna
hangfelvétel és utómunka: Szlávics Anna & Rock Tamás
Csiszár Róbert: Két életmű egy kiállításban – Megjelent az Új Művészet áprilisi száma
Két életmű egy kiállításban
Idősebb és ifjabb Szlávics László életmű kiállítása a Szolnoki Galériában
Rendkívül ritka kiállítás nyílt a magyar kultúra napján a Szolnoki Galériában, a Damjanich János Múzeum kiállítótermében. Apa és fia életmű kiállítása tekinthető meg egyszerre, hatszáz négyzetméteren. A két életműből több, mint 200 darab alkotás mutatja be a két Szlávics művészetét. A magyar művészettörténet negyven évet késett idősebb Szlávics László életművének bemutatásával. De miért is-e késedelem? Amikor Idősebb Szlávics László elvégzi a főiskolát és megnyitja első kiállítását a Kulturális Kapcsolatok Intézetében, akkor a kiállítása hatalmas közönségsikert és egyben az akkori hivatalos kultúrpolitika részéről, elutasítás hozott számára. Ennek valós okát akkor értette meg a művész, amikor a kiállítása után, az akkor már Európa szerte ismert Makrisz Agamemnon bekopogtat hozzá, és meghívja egy Párizsi tanulmányútra. 1967-ben, Párizsi tanulmányútján szembesül vele, hogy művészete, mennyire paralel a kortárs nyugati képzőművészet fősodrával. A látottak megerősítik abban is, hogy önálló látásmódjában mennyivel tér el az akkor kiteljesedését élő szürrealista művészet meghatározó szemléletétől. Dali, aki a Freudi álomfejtésből kiinduló művészetével próbálja a tudatalatti tartalmakat megjeleníteni, meghódítani az irracionálist, majd csak 10 év múlva ír előszót Freud könyvéhez. A katalán festő művészete nyilvánvalóan lenyűgözte a művészt, technikai tudásával és látásmódjával, mint erre több képén is van utalás. De idősebb Szlávics László már ekkor túlhaladja a Dali-féle onirista, álomfejtő szürrealizmust, amely az esernyő és varrógép boncasztalon történő véletlen találkozásának időtlenségében alkot. Szlávics az egzisztencialista szürrealizmus útján indul el. Művészetében az emberi életet meghatározó egzisztenciális határhelyzeteknek élménye ölt testet, a bennük lévő néhol magasztos néhol tragikus érzelmekkel. Szobraiban és festményeiben, – melyek közül utóbbiak még sosem voltak kiállítva – a szürrealizmus időtlenségében, a metafizikus festészet állandóságában, az egzisztenciális határhelyzetekre adott válaszaink köszönnek vissza megdöbbentő, letaglózó hatással. A válaszok, melyek korszakonként és generációként ugyan azok. Az életünk határhelyzetiben megnyilatkozó érzelmeink, ismétlődő döntéseink hatásai, döbbenetes hatással jönnek át e műveken. Legtöbbször jól felismerhető, tudatosan alkalmazott szimbólumokon keresztül, mint például a kiállításon is látható Ítélet nincs című művén. Szlávics László műveinek befogadásához bátorság kell, mert rólunk, sorsunkról, emberségünkről, vagy éppen embertelenségünkről szólnak. 1981-ben festette a művész e képét, mellyel a magyar szürrealista festészet egyik ikonikus képét alkotta meg. Olyan mű ez, mint Dalinak az Emlékezet állandósága című képe a világ szürrealista festészetében.Nem tudjuk, hogy miért maradt el az ítélet, és azt sem, hogy valamilyen ítélet, vagy az ITÉLET maradt-e el. Mindenesetre nincs! Így vagy valaki, vagy mindannyian megúsztuk. Egy ítélet-végrehajtó hóhérbárd mered az égnek, melynek nyeléből fa sarjadt, de még ott van rajta valakinek, vagy valakiknek a vére. Mellette egy elvágott, véres bakancs, szerencsepatkóval a sarkán. A szép, nyugodt, emberkéz művelte tájban a piros virágok, melyek pipacsok is lehetnének, furcsán véresre festik a szépen megművelt földet, melyből táplálkozunk. Nem lehet tudni, hol van, és legfőképpen, hogy mikor van, melyik korban. Merthogy megállt az idő. Beállt az emlékezet állandósága. A metafizikus-szürreális állandóság, melyben a cselekmény soha nem ér véget és soha nem változik, egyszerre van, lesz, és volt. Ilyen örök állandóság csak a szürrealista művészetben van, és az élet ritka, sorsdöntő pillanataiban… Csak egy pár bakancs van, és az ítélet-végrehajtó bárd is fává nőtte ki magát. Nincs, vagy nem is kell már ítélet. Nem azért, mert jobbak lettünk, hanem mert talán már kimondták, vagy kimondtuk magunkra. Ez a vér pedig soha nem fog megszáradni, Ábel vére ez, a mindenkori Ábelé, aki embernek született. Az ítélet elmaradt, de mementónak örök állandóságában itt maradt a véres, szakadt bakancs, emberi sorsvándorlásunk emlékére, a fává meredt véres hóhérbárd alatt, hogy aki még mer, el tudjon gondolkodni rajta…
Szobraiban és az új-realista assemblage technikával készült műveiben szintén ezeket a tartalmakat sűríti egybe az a művész, aki hajdanán a magyar lemezszobrászat elindítói közé tartozott. Utóbbi technikával készült műveiből huszonnégy darab látható a kiállításban. Szobrai közül a legszemélyesebb élményt hordozó mű a Búcsú címet viseli. Műve felesége halála után, az elválás pillanatának fájdalmából fakadt-szakadt ki. Minden, mi búcsúzás, benne van ebben a szoborban. A búcsúzás minden esetlensége, fájdalma és kényszere. Mert búcsúzni általában rajtunk kívül álló okok miatt szoktunk. Csak a legritkább esetekben búcsúzunk saját elhatározásunk szerint, de akkor sem könnyű. Az ember már csak ilyen. Amiben egyszer részesült, amit egyszer létezése részének érzett, azt nehezen akarja elengedni. Ilyen a természete. Szobra, két ember akaratlan, az elmúlás kényszerítette elválásáról szól. A határhelyzetről, melyben teljesen és tisztán megéljük, hogy mit jelent a másik ember számunkra. Id. Szlávics László szobrában mindez két darab kavicsban, és egy darab vasban ölt testet, egy előbb-utóbb, mindannyiunk által átélt élethelyzeten keresztül. A hatalmas kéz, mely tétován int…, másik kezét szívére téve, tiszta szeretetével, az élet és halál határvonaláról, a viszontlátás reményében intve búcsúzik felesége, kinek testi valója már magán hordja az átmenet és elmúlás jeleit, a lét és nemlét határán. A művész, aki életében oly sok drámát és tragédiát átélt, hadifogságot, meghurcoltatást, a második világháború és az ötvenes évek összes embertelenségét, a mellőzöttséget, szenvedései, megaláztatásai és sérelmei ellenére megőrizve lelke emberi mivoltát vall a hitről, a halál okozta elválás tragédiájáról, és a viszontlátás reményéről. Alkotásában, mely életének legtragikusabb határhelyzetéből fakadt, lelkének legmélyéről mutatja meg nekünk, hogyan tudjuk emberi lényünket megőrizve, elviselni az elviselhetetlent, emberként megélni az embertelent.
Nem kétséges, hogy idősebb Szlávics László a magyar és az európai szürrealista művészet egyik géniusza volt. Mind kifejezésmódban, mind szakmai felkészültsége révén egy egyedi, senki máshoz nem fogható látásmóddal és technikai megoldásokkal létrehozott életművet hagyott hátra. Életműve azonban nem csak ezért jelentős a magyar művészettörténetben. Gondolkodása és személyisége, művészeti hitvallása alapja volt egy másik életmű kibontakozásának. Fiának ifjabb Szlávics Lászlónak ugyanis ő volt az első mestere, aki elindította a művészet útján, és ezzel saját életművének megalkotása útján is. Tette ezt úgy, hogy soha nem szabott számára irányt. Soha nem kényszerítette, csupán az otthonról hozott nyitott gondolkodásmóddal és a szerető szigorral megkövetelt szakmai ismeretekkel segítette fiának a művészi kibontakozását, egyéni útjának megtalálását. A közös mester, Makrisz Agamemnon, szintén ezzel a szellemiséggel terelgette ifjabb Szlávics Lászlót azon az úton, amely az itt bemutatott életmű létrehozásához vezetett.
Ifjabb Szlávics László Makrisz tanácsára kezdett el éremkészítéssel foglalkozni. De már első műveiben észrevehető az apai szellemiségből hozott originalitás, melyet édesapja idősebb Szlávics László a kiállításban is látható, kalapácsra feszített, modern, alumíniumból öntött korpuszban, azApai örökségben mintázott meg. Az otthonról hozott originalitás és egzisztencialista látásmód azonban csak szellemiségében viszi tovább az apai örökséget. Édesapjától eltérően művészete, nem a metafizikus, szürrealista időtlenségben és állandóságban nyílik ki, hanem játékosabban, az ellentétek és dinamikák kiegyenlítésében ölt testet. Művei Lao- Ce: Tao Te Kingjének szellemiségét idézik, ugyanis érmeiben ugyan az a kiegyenlítődés figyelhető meg, mint Lao- Ce gondolataiban. Éremművészetében – mely nemzetközi elismertséget hozott számára – szintén az otthonról hozott originális szemlélet és gondolkodás mutatkozik meg. Áttört érmeiben, melyekben áramlik a tér, az áttört részek formai határaival tereli, vágja le, vagy engedi áramlani a teret. Játszik és kiegyenlíti a forma és tér játékát. Így lépve túl az éremművészet eddig megszokott határain, mint a kiállításban is látható Dantecíműérmén is, melyben az áttört részek formai határaival tereli, áramoltatja a teret. Játszik, és kiegyenlíti a forma és tér játékát. A tér nyitottságát és zártságát egyenlíti ki mesteri módon. Az ablakszerűen megnyitott érme, melyből Dante, mintha ablakon nézne ki, nem osztja meg az érmét elő és hátoldalra. Nem különül el az eleje és a hátulja. A művész ötletesen és ragyogó karakterérzékkel fogja meg Dante alakját, aki majdnem derékig látható az érmén. Nem a megszokott elől fej, hátul írás sémára készített érmét láthatunk, hanem a szobrok körbejárhatóságának mintájára, finoman az érme vastagságát felhasználva, ravaszul térbe emelve ábrázolja a nagy költőt és filozófust. A kiállításban, mely az eddigi életművet meghatározó válogatásból áll, – hiszen édesapjától éltérően, még nem lezárt az életmű – megjelennek óraszobrai is.
Óraszobraiban ugyan az a kiegyenlítődés és játékosság figyelhető meg, mint többi művében. Nem az apai műveken bronzba merevedett egzisztenciális feszültség állandóságát viszi tovább, hanem saját lelkialkatával, szemléletével a dinamikák kiegyenlítődését, az idő dinamikáját és állandóságát, a tér nyitottságát és zártságát egyenlíti ki, sokszor humoros formában, melyről címei is tanúskodnak: Húsz óra, Végső óra, Vadász óra, Pásztor óra. Vagy éppen a létezés dinamikáját és állandóságát megragadó, kerekeken száguldó óraszobrának az ambivalenciájában, melynek címe is, nomen est omen a Száguldás címet viseli. Ez a fajta kiegyenlítésre törekvés, és a különböző ellentétek egységben történő megragadásának képessége viszi el alkotójukat a szobrászatnak abba az irányába, amelynek a három kiemelkedő műve a kiállításban, az Este a székelyeknél című sorozata. E három műve, mely még az érmek közé tartozik, képviseli az átmenetet a szobrászat és az éremművészet határán. E műveiben a szakralitás útjára lép. A szakrális és archaikus művészet eszközéhez nyúl. Ugyanis a fát, mely természetes anyag nem vésővel munkálja meg a művész, hanem a természet erejével, a tűzzel. Tudatosan, de teret adva, a természeti elem erejének. E tenyérnyi munkákban, a fa natúr sárgássága visszaidézi a lenyugvó nap erejét, melyet annyiszor látott élő növényként. A tűz mindent elemésztő erejével megmunkált, elszenesedett fa részeiben a hegyek lábánál felsejlik a hamvadó este nyugalma. Mindez egy tenyérnyi fán, a tűz erejével. Visszavonhatatlanul, mert nem lehet újraönteni, mint a bronzot. Műve visszaidéz még valamit. Az apai művészet örökölt gyökereit is, amiben az ötletesség, az originalitás munkál. Amelyben a művész egy olyan elemi erővel, mint a tűzzel úgy tud alkotást létrehozni, hogy e természeti elem ereje iránti alázata, az égés folyamatának véletlenszerűségének elfogadásával párosul. Ahol a művészi felkészültség, a véletlenszerűséggel harmóniába, kiegyenlítődésbe kerülve szolgálja az alkotást.
De látható az életműben négy alkotás, melyek ugyan ezzel az archaikus technikával készültek. A Titkokkapujasorozat. E művek, melyeken az elszenesedett ajtók belsejében még felismerhetőek a héber imakönyvek lapjainak maradványai, visszaidézik a kőtáblák üzenetét. Az értelmes emberi élet megvalósításának üzenetét, melyet Mózes hozott le a Hóreb hegyéről, és amely a táblák felett lebegett, hogy ne lehessen összetörni. De visszaidéz még valamit. Az apai művészet egzisztencialista gyökereit is. Ez a négy mű egyben kapuja is ennek a két életműnek. Idősebb és ifjabb Szlávics László életművének, melyek a valamikor vallási szentélyből lett (az egykori zsinagógából) művészetek szentélyében, most 2020-ban, a magyar kultúra napján végre méltó helyen és módon mutathatják be Szolnokon a két Szlávics művészetét, és helyét a magyar művészetben.
Csiszár Róbert a kiállítás rendezője és kurátora
Idősebb Szlávics László a kiállításon látható néhány alkotásáról készült fotó:
Ifjabb Szlávics László a kiállításon látható néhány alkotásáról készült felvétel:
Egy elfeledett művész elfeledett életművének margójára…
Mottó: „Minden, amit el lehet képzelni, az valóságos.”
Picasso
Negyvenéves elmúlt, amikor elkezdett festeni. Különös ábrákat tanulmányozott, és különös ábrákat rajzolt. Egyre többet foglalkozott a maja, azték, inka népek eredetével, művészetével és kultúrájával. Festészetében, mely a magyar szürrealista művészet legjelentősebb alkotásait is tartalmazza, túllépve Dali és a szürrealisták szabta onirista, az álomban megjelenő tudatalatti megfejtésének határán, egy új egzisztencialista szürrealizmust hozott létre. Úgy hívták, id. Szlávics László. Senki ne ijedjen meg, ha nem hallotta a nevét, mert nevének és életművének nem ismerése senkit sem minősít. Sokan a festészet és a művészettörténet művelői közül sem ismerik. Hogy mi ennek az oka? Nos, egy olyan korban született, melyben nem szerették a magafajta értelmiségi művészt, aki a művészetében megjelenő kritikai érzékével képes volt romba dönteni a szépen felépített hamis ideálokat. Társadalomkritikája egy hiteles, önmaga útját járó, originális művész kritikája, melyre egyetlen rezsim sem kíváncsi. A rezsimek és fenntartóik nem szeretik az originális kritikai szemléletű művészt, az önálló kritikát, a véleményét megfogalmazni tudó embert. Szlávics László márpedig ilyen volt. Hogy miért írok pont róla? 2020 január 22-én a Szolnoki Galériában nyílik majd a Szlávicstól–Szlávicsig című kiállítás, ahol a ma már nem élő idősebb Szlávics László, és korunk egyik legjelentősebb éremművésze fog bemutatkozni, akit talán már kitalálták, úgy hívnak, ifj. Szlávics László. Előzetesen – mert fogunk még róla, róluk írni, ha megnyílt a kiállítás – egy számomra kedves képét bemutatva szeretném felkelteni a figyelmét a kedves olvasónak, hogy ne felejtse el majd megnéznie különleges kiállítást, és a művésszel együtt vándorolva elkalandozni elgondolkodtató szürreális mesevilágában.Ugyanis id. Szlávics László képein és szobrain – mert, hogy szobrászként indult a pályáján – a vizualitásában megjelenő egzisztenciális kritika érthető, és adekvát szimbólumokon keresztül nyilvánul meg,mint az itt látható képén is. Az Amerikai nagynéni, aki egy félig testtelen próbababa. Még próbababaként is csak fél ember. A sose volt amerikai idol. Szép nő, stílusos korabeli trendi kalapjával, és mellette lévő drága táskájával, amit nem bír fogni, mert nincs teste… Igazából személyisége sincs, táskája is üres, mint önmaga. Egy álom az arizonai tájat idéző háttér előtt, amely az időtlenséget sugallja. Kérdés, minek az időtlenségét? Nekem az LGT-nek a száma jut eszembe róla.
Primadonna, drága primadonna, sohasem vágytam én jobbra…
De rajta akkor még elég ruha maradt.
Levettem szépen sorban,
Bár sohase tettem volna,
A ruhában nem volt semmi,
A karomban nem volt senki,
A teste csak jelmez volt,
Hangja talán gépből szólt
Arca csak a színes fény,
Hangulat egy szép estén.
Nagy halom szép ruha,
Benne a semmi, a szép primadonna.
Púder, ékszerek, gyöngyök és flitterek,
Ó, óóó…
Szóval egy örök probléma időtlenségét. A sosem volt távoli, „amerikai” nő ideálját, amiből még Marilyn Monroe is csak annyit tudott megvalósítani, hogy idő előtt megajándékozta magával a korbonctant, addigra már lélekben teljesen kiüresedve. Talán erősen fogalmaztam, de a festő már csak igazat szólt. De miért így látta a művész a világot? Szlávics László művészete abból az autonóm, értelmiségi, kritikus gondolati reflexióból fakad, amelyik a magas szintű művészi fejlődést, és hitelességet a meg nem alkuvás oltárára építi. Tudta, hogy hiteles életművet csak az ókori bölcselettel lehet létrehozni, mert aki a hazugsággal egy csónakba ül, az a túlsó partot nem éri el. Így elutasítottsága és el nem ismertsége ellenére is a magyar szürrealista, modern szobrászat és festészet legkiemelkedőbb alkotóinak egyikévé vált. Művészetében az eszmei, gondolati, kritikai indíttatásnak máig ható, meghatározó szerepe van. Egzisztencializmusa, melyet körülleng az atmoszférikus szürrealizmus és a metafizikus állandóság, egyéniségéből, személyiségének mélyéről fakadt. Éppen ezért volt művészete hiteles és egyedi a kortárs magyar szürrealisták között. Ezért volt művészete parallel és nem utánérző korának európai modernistáival. Így tudott egyedit, maradandót, és kivételeset alkotni, melynek javát a kiállításon fogjuk a nagyközönség elé tárni. Ne felejtsék el megnézni, mert higgyék el nekem, megéri!
Csiszár Róbert
2019. 10. 30.
Gondolatok egy kiállítás műveihez
Mai mottónk:
“Nem veszélytelen dolog önmagaddal őszinte, belső viszonyba kerülni.”
Müller Péter
De megéri! Bizonyára a művész is így gondolta, mert különben nem tudott volna ilyen kiemelkedő, néhol sokkoló, néhol megdöbbentő életművet létrehozni. Ugyanis egy meghasonlott, vagy középszerű művész életművében érezni a meghasonlást, ehhez nem kell, hogy a néző művészettörténész vagy pszichológus legyen. Csak a középszerűek hiszik azt, hogy az aranyszínű sztaniolpapír mindent elfed. Aki nem így gondolja, az ki mer lépni önmaga komfortzónájából és el tud indulni a nagy kalandra a művészetben, mint tette ezt idősebb Szlávics László is. Ez a műve mely a Bevonulás címet viseli, nemcsak az életmű egyik kiemelkedő fűműve, hanem a kiállítás egyik meghatározó darabja, a háta mögött álló másik művel, a Sámánnal együtt. Ha elmennek és megnézik, érezni fogják, ahogy e két mű uralja a teret. de nem úgy, hogy elnyomja, hanem úgy, hogy mellettük életre kelnek a hozzájuk képest apró szobrok is. A Bevonulás embertestű, sólyomfejű lénye, mely magasba emeli a csuklyáját széttáró, halált hordozó száját kitáró kobrát, nem ismeretlen a művészetben, hiszen egyes szimbólumai a közép-amerikai indiánoktól, a Mississippi vidékének indiánjain keresztül az egyiptomiakig mindenütt előfordul. Csak éppen ebben az eklektikus, szürreális egzisztencia formában nem. Így csak a művész keze által. Olyan, mintha Hieronymus Bosch egyik lénye lépett volna ki képéről, bronzba öntve. Egyébként a mű hegesztett lemezszobor. Mit is mond nekünk, hova vonul be? Vagy inkább miért?
A mississippi vidékének indiánjai a madárembert természetfeletti istenségnek tartották, aki a felső világban a Nap, a Hold és a csillagok szellemeivel tart kapcsolatot. De itt a művész az egzisztencialista szürrealizmus eszközéhez nyúlva sűríti a nagy kultúrák szimbólumait. A madárember nyakában kereszt lóg. Kezében ott van a kígyó, utalva rá, hogy hatalma van felette. De mi felett is? Ugyanis itt a kígyó a megújulás, az új élet és a feltámadás jele is, úgy ahogy a kereszt is. Tulajdonképpen az egyetemes, mindenkor megújulni képes emberi kultúra és művészet vonul itt be. Az öntudatára ébredt tudattalan, a lelkierő és az intuitív bölcsesség. Maga a teremtő erő és hatalom. Mögötte az áldást adó Sámán, de erről majd legközelebb. Addig is nézzék meg ha tehetik.
Csiszár Róbert
2020. 02. 04.
Idősebb Szlávics László: Ítélet nincs
Mai képünk: Id. Szlávics László Ítélet nincs
Ne ítéljetek, hogy meg ne ítéljenek! Amilyen ítélettel ítéltek, olyannal fognak megítélni titeket, és amilyen mértékkel mértek, olyannal mérnek majd nektek is.Mondja Jézus Máté evangéliuma szerint.
De nézzük, mit is üzen nekünk ez a festmény? Vegyük a bátorságot, mert idősebb Szlávics László képeihez bátorság is kell, mert rólunk, sorsunkról, emberségünkről, vagy éppen embertelenségünkről szól. Ezért sokan meghátrálnak, minthogy elgondolkodnának, mert ez utóbbi bizony sokkal könnyebb. 1981-ben festette a művész, és a magyar szürrealista festészet egyik ikonikus képét alkotta meg. Olyan mű ez, mint Dalinak az Emlékezet állandósága című képe a világ szürrealista festészetében.
Nem tudjuk, hogy miért maradt el az ítélet, és azt sem, hogy valamilyen ítélet, vagy az ITÉLET maradt-e el. Én hajlok az utóbbi felé, így a kép szimbolikája alapján. Mindenesetre nincs! Így vagy valaki, vagy mindannyian megúsztuk. Egy ítélet-végrehajtó hóhérbárd mered az égnek, melynek nyeléből fa sarjadt, de még ott van rajta valakinek, vagy valakiknek a vére. Mellette egy elvágott, véres bakancs. A szép, nyugodt, emberkéz művelte tájban a piros virágok, melyek pipacsok is lehetnének, furcsán véresre festik a szépen megművelt földet, melyből táplálkozunk. Nem lehet tudni, hol van, és legfőképpen, hogy mikor van, melyik korban. Merthogy megállt az idő. Beállt az emlékezet állandósága. A metafizikus-szürreális állandóság, melyben a cselekmény soha nem ér véget és soha nem változik, egyszerre van, lesz, és volt. Ilyen örök állandóság csak a szürrealista művészetben van, és az élet ritka, sorsdöntő pillanataiban… Csak egy pár bakancs van, és az ítélet-végrehajtó bárd is fává nőtte ki magát. Nincs, vagy nem is kell már ítélet. Nem azért, mert jobbak lettünk, hanem mert talán már kimondták, vagy kimondtuk magunkra. Ez a vér pedig soha nem fog megszáradni, Ábel vére ez, a mindenkori Ábelé, aki embernek született.
Az ítélet elmaradt, de mementónak örök állandóságában itt maradt a véres, szakadt bakancs, emberi sorsvándorlásunk emlékére, a fává meredt véres hóhérbárd alatt, hogy aki még mer, el tudjon gondolkodni rajta…
Csiszár Róbert
2020. 02. 06.
Mai művünk, idősebb Szlávics László: Sámán
Mai idézetünk: “Ha ráhangolódsz az Útra, áthat az ereje. Tetted természetévé válik, természeted az Ég természete lesz.”
LaoCe
Szóval itt vagyunk a Sámánnál, aki megáldja a Bevonulást. De mint látjuk, ez a Sámán, nem az a Sámán, mármint nem ember. Csak a „díszlete”, a maszkja, a ruhája. Lába sincs, csak egy bot, mely már elkezdett kihajtani. Az embersámán szertartási ruhákat és szent tárgyakat viselt a természet szellemeinek megtestesülése és ereje felerősítése érdekében. Maszkokat is használt, mivel úgy tartották, hogy olyan szellemi erővel bírnak, amelyek soha nem hagyják el őket. Ruhája, maszkja azonosítja a szellemekkel, és aktiválja, beavató, gyógyító, vagy esetleg az ellenséget megtörő hatalmát. Remélem, már sejtik, miről is van itt szó. A művész itt nem egy indián, vagy akármilyen törzsi sámánt mutat be alkotásában, hanem a SÁMÁNT. Mindazt belesűrítve, ami a beavató, közvetítő és megáldó erő és hatalom lényege. Ránézünk, csupa szimbólum. Ráadásul palástja is lila, mely a bűnbocsánatnak és a bűnbánat színe is kultúránkban. Palástján bogár mászik, jelezve, élettelen díszlet, mely azonban maga a létezés minden energiája. A szellem ő, mely magába hordja a létezés alapját, mely a növényektől az állatokig, az emberig bezárólag biztosítja a benne részesülők számára a kibontakozást. A földből hajt ki, és magába foglal mindent, mi növényi, állati és emberi, mindent, amit úgy hívunk, létezés és létező. Drámáival, szépségeivel, sokszor nevetséges vagy szánalmas eseményeivel, amik viszont mind-mind egy irányba hatnak. Egy irányba, és egy véglet felé, az elmúlás felé. Ezt a kettősséget,a nemlétet és a létet hordozza magába, és jelenti meg elemi erővel a művész. Az előtte lévő Bevonulással együtt megrendítő drámai erőt testesít meg. A születéstől a beavatottság és kibontakozás diadalán, és magasztosságán át egészen az enyészetig bezárólag. Egy egzisztencialista művész vallomása a létezés misztériumáról.
E két mű most először látható így együtt a művész életművében. Aki teheti, nézze meg, nem fog csalódni, ritka élménybe lesz része.
Csiszár Róbert
2020. 02. 07.
Idősebb Szlávics László: Búcsú
Felesége halála után, az elválás pillanatának fájdalmából fakadt-szakadt ki ez az alkotás. Mi mindent el lehet mondani két kaviccsal, és némi vassal. Mennyi érzelem sűrűsödhet össze egy 53 cm-es, élettelen anyagban. Mert minden, mi búcsúzás, benne van ebben a szoborban. A búcsúzás minden esetlensége, fájdalma és kényszere. Mert búcsúzni általában rajtunk kívül álló okok miatt szoktunk. Csak a legritkább esetekben búcsúzunk saját elhatározásunk szerint, de akkor sem könnyű. Az ember már csak ilyen. Amiben egyszer részesült, amit egyszer létezése részének érzett, azt nehezen akarja elengedni. Ilyen a természete… A kisgyermek, mikor először leviszi édesanyja a játszótérre, mindig visszaszalad átölelni, mert érzelmileg tankolni kell az anyai szeretetből, kell a muníció az egyre hosszabb távollétre. Aztán valaki megtanulja, és valaki nem, hogy az életben búcsúzni kell, mert a változás is életünk része. Van, aki tör-zúz és rombol, és van, aki lelkét megőrizve emberként tud búcsúzni, mert tudja, hogy a távolság és az idő nincs hatással arra, hogy mit tekintünk értéknek és fontosnak. De természetesen így is nehéz. Ebben a szoborban, mely két ember akaratlan, az elmúlás kényszerítette elválásáról szól, egy élettelen anyagot töltött meg érzelmekkel a művész. Milyen érdekes ez… egyetlen valaha élőnek nevezett anyagba sem tudunk életet lehelni, ha az egyszer kiszállt belőle. De a teremtő erő és akarat, a művészet, képes úgy formálni az élettelen anyagot, hogy az érzelmet tudjon kiváltani. Azt az érzelmet, ami abból az egzisztenciális határhelyzetből fakad, amit éppen ábrázol. Erre csak a művészet képes. Eszembe jut DarrenAronofskyAnyám című filmje, amiben az isteni teremtés, az áldozat, az emberi szabad akarat egymásnak feszülő tragédiája jelenik meg irtózatos és megrendítő erővel. Művében, létezésünk határhelyzeteire keresi a választ a rendező 120 percen keresztül. Id. Szlávics László szobrában mindez két darab kavicsban, és egy darab vasban ölt testet, egy előbb-utóbb, mindannyiunk által átélt élethelyzeten keresztül. A hatalmas kéz, mely tétován int…, másik kezét szívére téve, tiszta szeretetével, az élet és halál határvonaláról, a viszontlátás reményében intve búcsúzik felesége. A művész, aki életében oly sok drámát és tragédiát átélt, hadifogságot, meghurcoltatást, a második világháború és az ötvenes évek összes embertelenségét, a mellőzöttséget, mégis megmaradt embernek. Szenvedései, megaláztatásai és sérelmei ellenére megőrizve lelke emberi mivoltát vall a hitről, a halál okozta elválás tragédiájáról, és a viszontlátás reményéről. Alkotásában, mely életének legtragikusabb határhelyzetéből fakadt, lelkének legmélyéről mutatja meg nekünk, hogyan tudjuk emberi lényünket megőrizve, elviselni az elviselhetetlent, emberként megélni az embertelent. Gondoljanak majd erre, amikor megnézik…
Csiszár Róbert
2020. 02. 10.
Ifjabb Szlávics László: Dante Alighieri, 2005
Elérkeztünk a kiállítás másik alkotójához is, ifjabb Szlávics Lászlóhoz. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy nem fogok még írni az édesapja műveiről, de úgy illik és már időszerű is, hogy elkezdjem bemutatni a tárlaton szereplő másik életművet is. Azt hiszem, nem tévedek, ha azt állítom, hogy ifjabb Szlávics László életműve éppúgy nem ismert a szolnoki művészetszerető közönség köreiben, mint édesapja életműve a magyar művészettörténetben. Ifjabb Szlávics László első mestere édesapja volt. Ő volt, aki elindította a művészet, és saját életművének megalkotása útján. Az édesapjával is közös mester, Makrisz Agamemnon tanácsára kezdett el éremkészítéssel foglalkozni, amelyben nemzetközi elismertségre és ismertségre tett szert. Nemzetközi díjain túl, például a British Múzeum éremosztálya külön gyűjteménnyel rendelkezik tőle.
Műveiben észrevehető az apai szellemiségből hozott originalitás, melyet édesapja, idősebb Szlávics László a kalapácsra feszített modern alumíniumból öntött korpuszban, az Apai örökségben mintázott meg, amelyről még fognak olvasni. Az otthonról hozott originalitás és egzisztencialista látásmód azonban csak szellemiségében viszi tovább az apai örökséget. Édesapjától eltérően művészete nem a metafizikus, szürrealista időtlenség és állandóságban nyílik ki, hanem játékosabban, az ellentétek és dinamikák kiegyenlítésében ölt testet. Ugyanis érmeiben, melyek nemzetközileg ismertté tették nevét, szintén az otthonról hozott originális szemlélet és gondolkodás mutatkozik meg. Nem csak azért, mert éremművészetével többször módosította, kitolta az éremművészet határait, hanem azért is, mert érmeiben ugyanaz a kiegyenlítődés figyelhető meg, mint Lao-Ce gondolataiban. Az itt is látható áttört érmében is szinte áramlik a tér. Az áttört részek formai határaival tereli, vágja le, és áramoltatja a teret. Játszik, és kiegyenlíti a forma és tér játékát, így lépve túl az éremművészet eddig megszokott határain. A tér nyitottságát és zártságát egyenlíti ki mesteri módon. Az ablakszerűen megnyitott érme, melyből Dante, mintha ablakon nézne ki, igazából nem osztja meg az érmét elő és hátoldalra. Nem különül el az eleje és a hátulja. A művész ötletesen és ragyogó karakterérzékkel fogja meg Dante alakját, aki majdnem derékig látható az érmén. Nem a megszokott elől fej, hátul írás sémára készített érmét láthatunk, hanem amely a szobrok körbejárhatóságának mintájára, finoman az érme vastagságát felhasználva, ravaszul térbe emelve ábrázolja a nagy költőt és filozófust, egyben az idézeteket is kompozíciós rendbe bevésve.
Ötletességével és originalitásával éri el, hogy nem a megszokott okból, az elő és hátoldal megosztottsága miatt szeretnénk kezünkben forgatni a művét, hanem a benne rejlő formai és térbeli játékosság miatt. Nem véletlen, hogy a British Múzeum éremgyűjteményének vezetője órákig válogatott érmei között… ne hagyják ki önök sem ezt az élményt.
Csiszár Róbert
2020. 02. 11.
Ifjabb Szlávics László: Este a székelyeknél
Egyik kedvenc művem ez a fiatalabb Szlávicstól. Gondolhatják most, na de miért? Mi érdekes van benne? Mindjárt elmondom, hogy ezt a kis darabot, egy alig tenyérnyi alkotást miért tartom remekműnek. A remekműnek ugyanis nem kritériuma, hogy valami eszement virtuóz megoldásokkal legyen megalkotva. De az igen, hogy lenyűgözzön. Sőt az igazán nagy művek roppant egyszerű eszközzel készültek. Az előző művénél írtam, hogy alkotójuk egyik kifejezési eszköze, hogy kiegyenlítődésre törekszik. Ez a fajta kiegyenlítésre törekvés, és a különböző ellentétek egységben történő megragadásának képessége viszi el alkotójukat a szobrászatnak abba az irányába, melynek szerintem három fő műve az eddigi életműben az Este a székelyeknél című alkotások. Merthogy három darabból álló sorozat, melynek darabjai önállóan is megállják helyüket.
E műveiben a szakralitás útjára lép a művész, de nem csak kifejezésmódban, hanem technikailag is. Bár e fogalmat nem szokták technikára használni, de én most mégis megteszem. Az archaikus művészet eszközéhez nyúl, ugyanis a fát, mely természetes anyag, nem vésővel munkálja meg a művész, hanem a természet erejével, a tűzzel. A tűzzel, mely a természet körforgásának is alapvetőereje. Tudatosan ad teret a természeti elem erejének. E tenyérnyi munkákban a fa natúr sárgássága visszaidézi a lenyugvó nap erejét, melyet annyiszor látott a fa élő növényként. A tűz mindent elemésztő erejével megmunkált, elszenesedett fa részeiben, a hegyek lábánál, felsejlik a hamvadó este nyugalma, miközben a székelykapun még utolsó sugaraival elköszön a lenyugodni készülő nap. Mindez egy tenyérnyi fán…Gondoljanak bele, milyen egyszerű eszközzel munkálta meg a művész a fát és fejezte ki vele e pillanat szépségét. Visszavonhatatlanul, mert nem lehet újraönteni, mint a bronzot. De műve visszaidéz még valamit. Az apai művészet örökölt gyökereit is, amiben az ötletesség, az originalitás munkál. Amelyben a művész egy olyan elemi erővel, mint a tűzzel, úgy tud alkotást létrehozni, hogy e természeti elem ereje iránti alázata, az égés folyamatának véletlenszerűségének elfogadásával párosul. Ahol a művészi felkészültség, a véletlenszerűséggel harmóniába, kiegyenlítődésbe kerülve szolgálja az alkotást. Igen, a véletlen csak azokat látogatja meg, akik felkészülve várják. A többiek nem veszik észre, hogy ott járt és az alkotás csodájával akarta megajándékozni lelküket. Ez a szép a művészetben és ezért remekmű ez az alkotás.
Csiszár Róbert
2020. 02. 12.
Ifjabb Szlávics László: Madarak
A nyolcvanas években ifjabb Szlávics László nagy feltűnést keltett a kézi véséssel készített verőtövekkel és kézi éremveréssel előállított alkotásaival. Később az érmek sokszorosítására egy speciális,általa tervezett verőgépet alkalmazott. A géppel veret érmek ugyanolyan szabálytalan, egyedi darabokká válnak, mint a kézi verés alkalmazása során, melyekből most a kiállításban is szereplő Madarak című sorozatát mutatom be.
Vert érméi gondolata, a negatívba vésett, öntött érmei kapcsán vetődött fel, amikor Édesapja javasolta neki, hogy acélba negatív véséssel készítsen verőtöveket. Ennek az eljárásnak a magyar éremművészetben van hagyománya, de tudni kell, hogy igen kevesen alkalmazták. Művészi szinten meg annál is kevesebben. Gondoljanak bele, hogy milyen biztos kezet és milyen magas szintű technikai tudást kívánó műfajról van szó. Vésővel, acélt megmunkálni.Ráadásul a forma negatívját kell belevésni. Ezek a 45mm-es érmék, nem csak a művész technikai tudásáról adnak képet, hanem arról is, hogy édesapjának, idősebb Szlávics Lászlónak milyen jó szeme, és milyen objektív értékítélete volt fia képességeivel kapcsolatban. Merthogy kell hozzá egy mester is, aki objektívan tud javasolni a művészettel ismerkedő, vagy éppen már régen az úton járónak. Képességei alapján, a kibontakozás reményében. Hiszen nem véletlen mondja az ősi keleti mondás, hogy aki saját mestere kíván lenni, annak bolond lesz a tanítója…és ez munkáján is látszani fog.
De térjünk vissza-e csodás érmekhez, melyek kivételes esztétikai tartalmat hordoznak, ahogy a formák felerősödnek a fény-árnyékhatásokra. Ahogy például a madarak tollai, térbe vannak emelve. Nem tévednek, ha e színezüst, gyönyörű érmék visszaidézik önöknek a japán fametszeteken, és festett ládikákon megjelenő madárábrázolásokat. A kiállításba látható paradicsommadarakat, darukat, kolibriket és pelikánt ábrázoló érmei a magyar éremművészet ritkaságai, nem csak technikai előállításuk miatt, hanem formai, rajzi világuk miatt is. A motívumok rajzi megformálásukban, még egy ilyen rideg anyagon is, szinte festőien, a pillanat életszerűségével és élményével ragadják meg e madarak életének pillanatait. Igen, sokszor ilyen hétköznapi téma is tud elképesztő hatást közvetíteni, csak kell hozzá egy kiváló, és felkészült művész. Egy művész, aki a lelkében lévő élményt, akár egy darab vasba is úgy tudja belevésni, hogy azt majd évszázadok múlva is áhítattal fogják nézni. Ugyan úgy, mint most mi a több száz éves japán fametszeteket és ládikákat. Ne felejtsék el megnézni.
Csiszár Róbert
2020. 02. 19.
Idősebb Szlávics László: Önarckép
Érdekes vallomása ez a műve a művésznek, önmagáról, a művészetről és arról, hogy mi határozta meg a művészi, festészeti fejlődését. Aki jártas a festészetben, annak bizonyára feltűnik, hogy dalis bajusszal megfestett önarcképet láthatunk. Levágott fejű önarcképet, melyből minő borzalom, folyik a vér, és le van lakatolva. Ez aztán az elmebaj, hihetik, de elárulom, ez még nem az, az ennél sokkal rosszabb, és nem is hoz létre ilyen alkotásokat. Mert ha hiszik, ha nem, ennek a meghökkentő műnek nagyon komoly szimbolikai tartalma és egyben üzenete is van. A festő, aki párizsi útján 1967-ben eredetiben is láthatta Dali műveit, nagyra tartotta a katalán festő technikai tudását, megoldásait, de nem epigonizálta, és nem is érezte sajátjának tartalmilag. Szlávics, bármennyire is nem úgy tűnik, sokkal mélyebbre megy művein, mint Dali. Ugyanis tartalmilag nem csak róla, hanem mindannyiunk életéről szólnak a képei. Hogy értsék a különbözőségeket, egy pár gondolat a szürrealizmusról.
A szürrealizmus, mint azt André Bretona kiáltványában megfogalmazta, „tisztán lélektani automatizmus, mellyel a gondolat valódi működését akarjuk kifejezni, …függetlenül minden értelmi ellenőrzéstől és minden esztétikai vagy erkölcsi törekvéstől” (Ford.: Bajomi Lázár Endre) A tudatalatti képi megjelenítését tartotta elsődlegesnek. De Szlávicsot nem elégíti ki az esernyő és a varrógép véletlen találkozása a boncasztalon,ahogy Lautrémont megfogalmazta a sokat emlegetett jelmondatot. Dalinak a műveit uraló erotika és ösztönök, melyek elsődlegesen meghatározzák a festői témáit, és mindent uralnak, meglehetősen nehezen magyarázható szimbolikával bírnak, még pszichoanalitikus megközelítéssel is.Nem véletlen fogalmazta meg Dali „A képzelet függetlenségének és az ember saját őrültségéhez való jogát” röpiratában. Valamint híres-hírhedt mondatát, hogy „a szürrealizmus én vagyok”, ami után kirúgták a mozgalomból, mert nem ő volt a szürrealizmus maga,bármennyire is jó festő volt.Ezért van a levágott fej alatt kulcs, mert a festészetnek abban a fejlődésében, melyet idősebb Szlávics László is továbbvitt, Dali kulcsvolt, egy része a szürrealizmusnak, egy állomás, de nem a végállomás, akit nem lehet meghaladni, és csak utánozni, vagy utánérezni lehet. Szlávics egzisztencializmusa és szimbólumhasználata tudatos. Emiatt nehéz a befogadása és elfogadása. Egy gondolkodó művész, egy festő-szobrász alkotásának befogadása nem megy gondolkodás nélkül.Hiszen a félig tudattalan folyamat magja, mely generálja az alkotást, a teremtő gondolatból származik,akkor is, ha tudjuk, hogy maga az alkotás létrehozásának folyamata intuitív. Itt van például a felhőből kinyúló kéz, mely a vízből kinyúló gyertya fölé tartja tenyerét. Régi, ősi rituálé és üzenet, ami a vízszenteléshez kötődik, mikor a húsvéti gyertyát beleállítják a vízbe:a két elem egyesülésének, a világosság eljövetelének és a megvilágosodásnak is szimbóluma. Ez azonban nem jár szenvedés és áldozat nélkül. A láng, mely megvilágít, meg is éget, és a vérző fej sem örömteli arcot vág lakattal a nyakán. A szellem és gondolat, mely a szürrealizmus szabadságában megnyilvánul, el van zárva a külvilágtól. Nem megy áldozat nélkül, vérét kívánja a művésznek, teljes odaadást kíván, sokszor kitaszítottsággal és meg nem értéssel.A művészet és a szürrealizmus mélységei az egész embert kívánják, fél ember csak „fél” művet tud létrehozni. Aztán itt van ez a darumadár a tóparton, mely tisztán japán szimbólum, és szintén valaminek a beteljesülését jelzi. A japán kultúrában az értéket létrehozó termékenységet és bárminek a pozitív beteljesülését szimbolizálja. Jelen esetben a festő munkásságának ki és beteljesedését, a szürrealizmusban és a festészetben.Megint itt vagyunk a szimbólumoknál. Azoknál, melyeket annyit tanulmányozott a művész. Hiszen különböző kultúrákban más-más szimbólumok ugyanazt jelenthetik. Mert a japán fametszetekben megbúvó misztikum ugyanaz, mint az európai szimbolista festészetben megnyilatkozó. Emlékeznek, az elején az írtam, hogy tartalmilag nem csak róla, hanem mindannyiunk életéről szólnak a képei. Igen, egy önarckép is lehet olyan vallomás, mely megmutatja nekünk, hogy az út lehet más és egyéni, de a szenvedés, az átélés, az alkotás folyamata legmélyén mindannyian ugyanazzal találkozunk, amihez személyiségünkből hozzáadva, önmagunkat megélve válik egyéni alkotás és életmű, mint idősebb Szlávics László életművében. Nem véletlen mondja a népi bölcsesség, hogy: „Aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni. Ottan kell azt a megtanulni, hogyan kell a dudát fújni.”
Csiszár Róbert
2020. 02. 21.
Idősebb Szlávics László: Áve Cézár
Erre szokták mondani, hogy nem semmi. Mármint, hogy meglássa valaki a csőfogóban a féllábú római katonát, akinek a sisakja és arca egy félcolos vízcsőkönyök. Egyszerű szobor, annál több ötlettel, és mondanivalóval. Van benne humor, irónia, groteszk. Benne van az élet, a történelem minden ellentéte, magasztossága és sokszor érthetetlensége is. De egyszerűsége ellenére benne van a mesterségbeli tudása is a művésznek. Ilyenkor szokták mondani: ilyet én is tudok! Igen, csak nem te találtad ki. Nem a te lelkedben született meg, sem ez az alkotás, sem ez az életmű. Mert az alkotáshoz nem elég, hogy tudok hegeszteni vagy vasat vágni, és az sem, hogy van-e otthon csőfogóm és vízcsövem, meg kék festékem, hogy befessem a vaskönyök szélét kékre, hogy sugallja, egy arcot takar a sisak. Alkotást bármiből lehet létrehozni, de ahhoz, hogy abból művészet legyen, úgy kell megcsinálni, hogy magában hordozza az alkotó érzéseit, gondolatait, üzeneteit. Erre viszont kevesek képesek. De miért is mondom mindezt, miért nem az alkotásról beszélek? Arról is fogok. De ahhoz, hogy egy szobrász miért használati tárgyakból rak össze műalkotást, ahhoz az odavezető utat is meg kell érteni. Mert úgy van ez valahogy, hogy a művész lelkében él egy gondolat. Mondjuk, a cézárokat szolgáló katonákról. Arról, hogy mi a fene motiválja őket, hogy fél lábbal is Áve Cézárt kiáltsanak? Láttunk ilyet, és fogunk is még látni a történelemben. Miért éljenez olyasvalakit, akinek a lába elvesztését, a rokkantságát köszönheti. Ha önök rögtön tudják a választ, valószínű nagyon okosak, mert nekem hosszas pszichológiai tanulmányok kellettek hozzá, hogy megértsem, miként lesz az egyes ember konformizmusából tömeg idiócia. Hogyan hatnak embertársaink gondolatrendőrként egymásra, miként alakul ki a hatalomnak való engedelmességnek az a normája, amelyet a társas befolyásolhatóság mindent átható szelleme irányít. Miért van az, hogy egy 1945 előtti társadalom, amely Európában kiemelten vallásosnak számított, a korabeli statisztikák tükrében, a vallásukat aktívan gyakorlók számát tekintve, két évvel később szinte egy emberként ordította vastapssal, hogy éljen Rákosi! Természetesen nem nálunk, hanem Piréziában. Mert nálunk sose történhetne ilyesmi… Gondolatommal és kérdésemmel azonban korántsem voltam egyedül, mert az enyémtől sokkal korábban megszületett ez a mű, ami a saját konformizmusától is megrokkant féllábú római katonában foglalja össze mindazt, amit a pszichológia tudománya hosszas kísérletezés után, áramütési kísérlettel, vonalhosszúsági kísérlettel, Stanfordi börtönkísérlettel felszínre hozott. Igen, nem véletlen nem szerették Szlávics művészetét, és a tűrt kategóriába tartozott. Mert könnyebb tűrni és elhallgatni, mint megállni egy ilyen szobor előtt és elgondolkodni. Ilyenek vagyunk mi, emberek, úgy alapjáraton. De ha tudjuk, hogy ilyenek vagyunk és már azt is, hogy mikor és hogy válunk ilyenné, akkor talán érdemes ennek a szobornak a felemelt kezére gondolni, amely nemcsak a mindenkori cézárt élteti, hanem arra is figyelmeztet, hogy időben meg lehet még állni. Lehetőleg két lábon…mert erről szól a szobor.
Csiszár Róbert
2020. 02. 24.
Idősebb Szlávics László: Életérzés
Prűdebb olvasóink ne nézzék meg a fotót. A mészkavaró kapára feszített férfi alsótesttel, mely szemérmetlenül közszemlére teszi a nemi szervét, nem megbotránkoztatni akart a művész, hanem kifejezni azt az érzést, mikor az emberi kiszolgáltatottság eléri azt a mélységet, hogy a legintimebb területeit sem képes már uralni. A teljes kiszolgáltatottság érzése ez. Tudjuk az állatvilágból, hogy egy kutya vagy macska is, ha más állattal találkozik, maga alá húzza a farkát. De így van ez az embernél is. Zimbardo, a Stanfordi börtönkísérletben olyan rövid ingeket adott az elítéltnek kiválasztott személyekre, hogy azok alsónemű híján csak úgy voltak képesek védeni és eltakarni nemi szervüket, ha meggörnyedve jártak. Próbálták megőrizni intimitásukat, személyiségük egyik legfontosabb részét, melynek megmutatásáról, vagy megosztásáról ideális esetben csak az adott személynek van joga dönteni. Az életben, egyszer is túl sok átélni olyan élethelyzetet, amely megkérdezésünk nélkül ilyen mélységben rendelkezik velünk. Személyiségünk legféltettebb és legmélyebb részével. Szlávics ennek az érzésnek az ábrázolásában elmegy a legvégső határig. Nem finomkodik, meg-és ledöbbent. Nyers szimbolizmusával idézi fel az élethelyzet keltette érzést. Az élethelyzetet, melyben úgy érzi valaki, mintha egy mészkavaró kapára kötözték volna. Teste már félig feloldódott. Végletekig megalázóan, emberi mivoltát már teljesen feloldva, személyiségét megszüntetve, altestét közszemlére téve, megalázva koptatják el. Egy életérzés, melyet bárki átélhet. A művész, aki túlélte a második világháborút, megélte a lillstadti magyar leventék mészárlását –amelynek 1972-ben festményén emléket állít –, egy önmaga által átélt érzést fogalmazott meg. Nem vidám szobor, de az egzisztencialista művek már csak ilyenek. Valószínű, soha senki nem fogja otthon kitenni a polcra. Nem is azért készült, hanem azért, hogy megjelenítse az érzést és helyzetet, melyet mindannyian szeretnénk elkerülni. Érdemes megpróbálni…
Csiszár Róbert
2020. 02. 25.
Idősebb Szlávics László: Tengerparti reggeli
Assemblage technikával készült műve, mely különféle tárgyak egymás mellé helyezéséből létrehozott háromdimenziós alkotás. Az assemblage technikáját egyébként Pablo Picasso kezdte el alkalmazni 1914-ben. Magát a technika meghatározását csak később, Jean Dubuffet használta először azokra a tárgyakból készült kollázsaira, melyeket aztán assemblages d’empreintes-nek nevezett. A kollázs ötletét használja fel, de a kollázs kétdimenziós műalkotásaitól eltérően, ezek térbeli kompozíciók. Az ilyen technikával létrehozott alkotások között vannak, amik a pop-art, a dadaizmus vagy az új realizmus stílusát képviselik. Ennyit a technika előtörténetéről, és most lássuk, miért is oly rendkívüli a művésznek ez az alkotása. Nekem bevallom, az assemblage technikával készült művei közül ez az alkotása az egyik kedvencem. Egy olyan mű, ami kevéssel tud sokat mondani, vagy mondjuk inkább úgy, mert ez esetben pontosabb, kevéssel többet kifejezni. Mert a Szlávicstól megszokott szimbólumokon túl színben is sokat fejez ki. Egyébként jellegzetes stílusjegye, hogy nemcsak egymás mellé teszi tudatosan a tárgyakat, hanem át is festi őket, vagy az alap formáival és színével olvaszt egy jelentéstartalommá olyan tárgyakat, melyeknek amúgy nem sok közük van egymáshoz, ezzel egy teljesen új jelentéstartalmat adva nekik. Igazából egy közös jelentést, vagy hangulatot fejez ki velük. Jelen művének az alapja, a művész által kékre festett két fatábla, amely, ha figyelmesen megnézik, nemcsak a tenger változó kékségét idézi elénk, hanem a kivágott, hullámos középső részével a tenger öblét is. Peremével pedig a reggeliző tálcát is egyben. Milyen rafinált, milyen ügyes sűrítés. A tálca egyben a tenger is. Mint ahogy a hússütő villa is, egyben villa és Tritón szigonya is, amivel enni is lehet, és kifogni a tenger gyümölcseit is. De a csigaház is kettős jelentésével, nemcsak a tenger gyümölcseit jeleníti meg, melyet a szállodai szobánk ajtaját a kulccsal bezárva, különlegességként elfogyasztunk, hanem Tritón kagylókürtjét is, mellyel meghív minket erre az idilli eseményre, mely ellen egyikünk sem tiltakozna. A művésznek ez az alkotása, nem csak egy tárgy kollázs. Messze több. Színei miatt egy háromdimenziós kép, mely egy idilli élethelyzet, érzetét jeleníti meg az örökkévalóságba ágyazva. Azon pedig külön gondolkodjanak el, hogy milyen lenne ez a mű a villa piros-fehér-fekete nyele nélkül. Ugyan ki gondolná, hogy a köznyelv által csak „angolkanálként” aposztrofált eszközt ne használati tárgyként, hanem művészi anyagként vegye kézbe? Kiegészítve két színesre festett falemezzel, hogy egy kulccsal és egy kagylóval beemeljen minket egy ilyen édeni élethelyzetbe érzelmileg…
Csiszár Róbert
2020. 02. 29.
Ifjabb Szlávics László: Hommage à Robert Capa
Lehet, hogy tudják, de azért mégis elmondom, hogy ki is volt Robert Capa. A XX. század legjelentősebb harctéri és dokumentarista fotósa, Friedman Endre néven látta meg a napvilágot Budapesten. Középiskolába szintén Budapesten, a Madách Imre Gimnáziumba járt. Az 1920-as években a Kassák-féle Munkakör tagja volt, majd Berlinben a Politikai Főiskolán tanult. Itt tanulta meg a fotózás és a szerkesztőségi munka alapjait. A Robert Capa nevet 1936-ban vette fel. Saját elmondása szerint választását a jó hangzású „amerikai” név motiválta, amivel megfelelő megbízásokat lehetett kapni. Öt különböző háborúban fotózott. Ott volt a spanyol polgárháborúban, az első kínai–japán háborúban, a második világháború európai hadszínterein, Észak-Afrikában, Olaszországban, a normandiai partraszállásnál, az Omaha Beachen és Párizs felszabadításakor is. De járt Magyarországon is 1948-ban, a háború pusztításait megörökíteni. Majd az első arab–izraeli háború, és az Indokínai háború következett, ahol 1954. május 25-én esett el. Igen, elesett, mert Capa nem csak fotós volt, hanem haditudósító is, akinek jelmondata az volt, hogy „ha nem elég jók a képeid, akkor nem voltál elég közel.” Olyan közel, hogy Spilberg a Ryan közlegény megmentése című filmjének nyitó jeleneteit, Capa fotói alapján rendezte meg. De tudjanak arról is, amiről kevesen tudnak, hogy volt egy másik híres haditudósítónk is, akinek több száz rajzát és fotóját őrizzük az első világháborúból. Őt úgy hívták Zádor István. Életművével, majd a 2023-ban, halálának 60. évfordulóján megrendezésre kerülő nagy emlékkiállításon ismerkedhetnek meg.
Térjünk most vissza az alkotáshoz. Ifjabb Szlávics László az új realizmus eszközeit használva, egy korabeli fényképezőgéppel és némi öntőhomokkal létrehozott alkotásában tiszteleg Capa emléke előtt. Szép, egyszerű szimbólumokkal. Semmi cafrang, semmi pátosz. Egy nagyszerű haditudósító emlékének megörökítése ez a mű, a két legfontosabb szimbólumával. Munkaeszközével, a fényképezőgéppel, valamint az idő és az örökkévalóság szimbólumával, a homokkal. Melyet, ha egy szűkített üvegbe helyezünk, kegyetlenül pergeti a perceket, életünk perceit is. A homok, mely folyton „folyik”, és szépen lassan elnyel mindent az örökkévalóságnak. De amely a pillanat erejét is mutatja. A pillanatképekét, melyeken emberek, nemzetek sorsa dőlt el, vagy éppen életük vége látható. Ifjabb Szlávics László nem portrét alkotott, hanem életének és tehetségének két legfontosabb momentumával ragadta meg Capa életmű lényegét. Ezért kell hozzá ismerni Capa életét is. Mert különben az lehet valakinek az illúziója, hogy ja, ilyet én is tudok. Az eszköz, mely rögzít minden meghatározó pillanatot, és az idő, melynek pillanataiban sorsunk születik. Sokszor, vagy legtöbbször rajtunk kívülálló események hatására. Egy alkotásba sűrített pillanat ez a mű. Amely a mások életének pillanataiból összeálló rövid életnek és életműnek állít emléket. Az életnek, melynek célja az emberi élet ritka és meghatározó pillanatainak, és eseményeinek rögzítése volt. Tényként, és talán tanúságként az utókor számára.
Csiszár Róbert
2020. 03. 04.
Idősebb Szlávics László: Vadász
Legendák lovagja ő, aki a maga 43 centiméteres nagyságával és dacos monumentalizmusával lovagol az idők végtelenségében. Mint Beowulf, csak neki – az óangol Nowell Codexszerint, melynek egyetlen kéziratát a British Library őrzi – nem volt fegyvere. Mindenesetre, ez a lemezből ívhegesztéssel készített szobor egyik epikus darabja a kiállításnak, mely nemcsak a művész mesterségbeli tudásáról mesél, hanem az ő időtlen szürrealista világáról is. Nem tudjuk, honnan jön, és hová megy a bölényszarvas sisakjában, amely a legendák és képzelet birodalmába taszítja. Miért mondom ezt? Remélem, tudják, hogy ez a népszerű ábrázolásmód, mármint a bölényszarvas sisak, a Wagner-operáknak köszönhetően alakult ki a 19. század végén. De van más érdekesség is rajta. A modern számszeríján túl légző palack van a hátán, amely egy gégecsővel csatlakozik hátulról a sisakjához. Egy vadász, aki megjárta a múltat, de aki már a jövőben is volt. A múlt, a jelen és a jövő embere. Ő az, aki birtokolja és uralja az időt, és aki ezzel az időtlenségnek az ura is. Minden koron átlovagol a maga méltóságával, délceg tartásával. Az idők kezdete óta együtt mozog lovával. Együtt mozgásukat gyönyörű kompozícióba rendezte a művész. Apró, domborított lemezdarabokból összehegesztve keltette életre álmai vadászát, aki az idők háborítatlan végtelenségében, a külvilágra fittyet hányva, az időn felülállva, sérthetetlenségének tudatában, lassú léptekkel, méltóságteljesen vonul be a hallhatatlanság birodalmába. Magával víve alkotóját is, a művészetek birodalmán keresztül.
Csiszár Róbert
2020. 03. 09.
Idősebb Szlávics László: Békegalamb
Picasso galambja után meglehetősen brutálisnak, megbotránkoztatónak és nyomasztónak tűnik ez, a bele kiontott, kardra tűzött madár a világégés felett. Kérdezhetnék, miért ilyen morbid, mi indokolja, hogy valaki így fessen meg egy békegalambot? Nos, ha meg akarjuk érteni, talán érdemes először azzal kezdeni, hogy miért is a galamb lett a béke jelképe? Picasso galambja igazából Noé galambja. Aki jártas a biblia világában, az tudja, hogy a vízözönről szóló elbeszélésben olvashatunk a galambról, mely olajággal a csőrében tért vissza Noéhoz, és amely később a béke szimbóluma lett. A bibliai szöveg szerint Noé, miután várt további hét napot, és újra kiengedett egy galambot, a galamb este visszatért hozzá, és friss olajágat tartott a csőrében. Ebből megtudta Noé, hogy a víz eltűnt a földről, újra béke van Isten és az ember között. Picasso az ember és az Isten kiengesztelődésének szimbólumát emeli át az emberi békevágy szimbólumának. Igen, csak a vágy szimbólumává, mert egy nap sem telt el a történelemben, hogy ne háborúztunk volna. Bár az eredeti szöveg nem tartalmaz színre utaló jelzőt, mégis a művész logikusan a fehér színt választja a galamb színének. Azt a színt, amely szimbolikája szerint a tisztaság jele. A tiszta emberi szándéké, és így a békéé. Ezért lógatnak ki az ablakba fehér zászlót civilek háborús időkben, és ezért megy a tárgyalódelegáció is fehér zászlóval tárgyalni az ellenséghez. Ezzel el is érkeztünk Szlávics László képének a lényegéhez. A művész ugyanis nem a békevágyat festi meg, mint Picasso, hanem az embert és történelmét. Azt, ahogy mi emberek értelmezzük és megéljük a békét. Hangoztatjuk, hogy békére törekszünk, de szeretjük idézni a latin mondást: Si vis pacem, para bellum. Vagyis, ha békét akarsz, készülj a háborúra! Igen, mert miközben világbéke-konferenciákat meg mifenéket tartunk, közben a világ túlsó felén írtjuk embertársainkat, de legjobb esetben is hozzájárulunk fegyverekkel, pénzel miegymással. Ezért így festette meg Szlávics László, a maga is frontot megért művész, a béke madarát. Mert ilyen cinikusan állunk hozzá mi emberek, akik kardra tűzve sütjük meg a béke madarát a világégés felett. Ítéletnapi világégés ez, de nem az Isten ítélete szülte, nem kell már nekünk ehhez más segítsége. Megteremtjük mi magunknak a saját ítéletnapjainkat. Talán már kezdik érteni, miért is nem kedvelte a hivatalos kultúrpolitika a művészt a béketáborában…Csak félve merem megkérdezni, és mindenki csak magában válaszoljon, változtunk-e valamit, amióta a művész megfestette ezt a képét ötven évvel ezelőtt? Vagy azóta is így bánunk a béke madarával?
Csiszár Róbert
2020. 03. 11.
Idősebb Szlávics László: Alkony
Most egy olyan képét nézzük meg, amely nem az élet tragikusabb élethelyzeteit, hanem egy sokunk számára kedves jelenséget mutat be a művész, nevezetesen az erotikát.A felsejlő alkonyban sétáló fiatal hölgy látható, amint a háta mögött lévőnek, szoknyáját kacéran felhúzva egyöntetű jelét adja, hogy nyitott…hogy is mondjam csak…az intimitás irányába. De hogy jön ide az alkony, mi köze hozzá? Nos, azoknak elárulom, akiknek nincs saját tapasztalatuk, hogy a szociálpszichológiai kutatások szerint nemcsak a vizuális ingerek hatnak ám az emberekre, hanem a környezetnek is elég komoly hatása van arra, hogy mikor vetemülünk intim cselekedetekre. Amikor a kutatók random módon összeválogatott kísérleti személyeket tettek olyan szobába, ahol később hosszabb időre leoltották a villanyt, azt tapasztalták, hogy megnőtt az érintések száma, és sokkal felszabadultabban, az intimitás irányába kommunikáltak, mind verbálisan, mind érintésekkel a kísérleti személyek. Azok kedvéért, akiknek nincs megfelelő képzelőerejük, elárulok egy szakmai titkot. Természetesen ilyenkor a pszichológusok éjjellátó kamerát és mikrofonnal kibélelt szobát használnak, mert különben csak találgatni lehetne, hogy mi történt a szobában. Mert a közhiedelemmel ellentétben, jó ha tudják, hogy a pszichológia tudománya meglehetősen szigorú és megalapozott kutatás-módszertannal dolgozik. De, hogy ez nemcsak kísérletek között működő emberi reakció, arra két jó példa az 1977-es New York-i, és az 1994-es Los Angeles-i áramszünet. Tessenek megnézni a 9 hónappal későbbi születési statisztikákat. Megfognak lepődni a számokon. De térjünk vissza a művészethez, amelyik elég pontosan tudja ábrázolni azokat a hatásokat, érzelmeket, amelyek egy-egy élethelyzetben megnyilvánulnak. Hiszen itt is egy élethelyzetet kiváltó jelenségről van szó. Jelesül egy férfi szemszögéből, merthogy férfi festette a képet. Sűrűn elnézést kérve a feministáktól, hogy női szemszögből képtelen volt megfesteni művét. De az ember már csak ilyen „fogyatékosan” működik, hogy vannak dolgok, amit csak a saját neme szerint tud megélni. Tehát ebben a kietlen pusztában, ahol már nincs ember, és nem kell azon aggódni, hogy ki lát meg, vagy fotóz le a simogatós telefonjával, az alkony is kezd leszállni és arcot ölteni, amit a szakállas férfifej szimbólumával formál meg a művész. Egyben utat engedve a vágyaknak, melyek minő borzalom, egy szép fiatal nőre, és vágyainak kielégítésére irányulnak. E szépség és érosz láttán még az alkony is lehunyja szemét, szemérmesen, merthogy ő sem akar megbotránkozni olyan emberi reakción, és vágyakon, amik bizonyos helyzetekben természetesek. Milyen szép allegória a művész részéről, hogy az emberi természetnek ezt a természetes vágyát, a természetben ábrázolva jelenítette meg. Mert, mint egy indán mondás mondja: A természet nem kegyes, és nem kegyetlen. A természet természetszerű. Már ha képesek vagyunk elfogadva a természet ajándékait, ilyen természetesen, szemérmesen, de nem álszemérmesen, a maga szépségeiben úgy megélni, mint ahogy a festő is megfestette.
Csiszár Róbert
2020. 03. 12.
Szlávicstól Szlávicsig – idősebb és ifjabb Szlávics László kiállítása nyílik a Szolnoki Galériában
Ifjabb Szlávics László 50. önálló kiállítása a szolnoki zsinagóga épületében.
5000 Szolnok, Templom út 2.
Köszöntőt mond: dr. Horváth László a Damjanich János Múzeum igazgatója
a kiállítást megnyitja: Csiszár Róbert Péter a kiállítás kurátora, rendezője
Az épület tervezője: Baumhorn Lipót, építés éve: 1899., felújítás: 1960, 1972, épületfotók: Rácz Gyula, Christi
Idősebb Szlávics László kiállítása a földszinti kiállítótérben:
Ifjabb Szlávics László alkotásai az emeleti térben:
Simon Ferenc Kálmán fotói a kiállításról és a megnyitóról:
A kiállítás katalógusában minden bemutatott műtárgy reprodukciója itt megtekinthető
Magyar Nemzeti Múzeum: Görgei Artúr, corten acéllemez, 60 cm (a pályázatra készült eredeti szobor)
Soproni Múzeum gyűjteményébe került újabb két alkotás: Szent Flórián emlékérem, 2019, vas, vert, 85 x 96 mm Széchenyi István emlékérem, 2019, vas, vert, 85 x 96 mm
Barabás Collection: Kultikus ős-pénz – pávatollal, 1997, kerámia, toll, textil, vegyes technika, 350 x 220 mm (50 x 50 cm keretben)
Magántulajdonba került alkotások: Kis óraszobor (No. 26), óraszerkezetek, 15 x 10 x 10 cm Kultikus üvegpénz (holttengeri kagylóval), 30 x 30 cm-es keretben Klondike, 2008, fa, vegyes technika, 90 x 90 mm táblára rögzítve (Dánia) Hommage à Robert Capa, 2015., homok, fényképezőgép stb., vegyes technika, 25 x 25 cm keretben Boldog születésnapot – Arthur 90, plakett, fa, könyv, óraszerkezet, plexi stb., 120 x 120 x 50 mm
Kiállítások 2019-ben
Csoportos
– Az ismeretlen Görgei, Magyar Nemzeti Múzeum, Budapest, (Görgei Artúr portrészobor, 2016, acéllemez, 60 cm)
– Ujjé 2.1 – Hozzányúlni szabad, Budapest (Virágot Algernonnak, 1977, bronz, öntött, 105 mm,“Zipp”…, 1987, bronz, öntött, 76 mm, Szonett, 1987, bronz, öntött, 70 mm, Tengerpart, 1987, bronz, öntött, 70 mm, 55 mm, II. János Pál pápa, 1991, diófa, sajtolt, 52 mm)
– „Ab ovo”, MKISZ Szobrász Szakosztály kiállítása, Andrássy Galéria, Budapest, (Múltidő, vas, óraszerkezetek 80 cm).
– XXII. Országos Érembiennále, Sopron (Szent Flórián-, Szent László-, Széchenyi István emlékérem, 2019, vas, vert, 85 x 96 mm/db)
– Veszprémi Tavaszi Tárlat, Veszprém(Dombormű, fa vas sárgaréz, 140 x 80 cm vegyes technika).
– 100 Kortársad Képzőművészete XL. Nyári Tárlat, Szeged(Szökőév, 59 x 30 x 20 cm, vas, óraszerkezetek vegyes technika).
– XV. Balaton Tárlat, Balatonalmádi(Emléktár, 2017, vas, óraszerkezetek, 75 x 25 x 25 cm, vegyes technika).
– „Mikrokozmosz”, Csepel Galéria, Budapest, (Múltidő, vas, óraszerkezetek 80 cm).
– „Válogatás a Kapos ART Groteszk Gyűjteményéből”, Körösvidéki Múzeum, Nagyvárad, Románia (Nemzettudattágító, 2017, vas, sárgaréz, vegyes technika, 23 x 25 x 10 cm, saját gyűjteményükből)
– „In memoriam Paul Klee” Kortárs Galéria, Tatabánya (In memoriam Paul Klee – térrajz, 2019., vas, hegesztett, 58 x 45 x 29 cm
– „30 éves a Gaál Imre Galéria”, Gaál Imre Galéria, Pesterzsébeti Múzeum, Budapest, (Síkplasztika, saját gyűjteményükből)
– BÁV óraaukció kiállítása MOM Kulturális Központ, Budapest („Under Pressure”, 2016., vas, óraszerkezetek vegyes technika, 46 x 23 x 23 cm, Hommage a Tingueli, 2017., fa, vas, óraszerkezet stb., vegyes technika, 50 x 50 x 16 cm)
– XII Ötvösművészeti Biennále, Budapest, Klebelsberg Kulturkúria(Falu végén, 1979., bronz, öntött, 22 x 24 cm, Ady Endre: Krisztus-kereszt az erdőn, 1977., bronz, öntött, 23 x 18 cm
Megjelenz az Élet és Tudomány decemberi száma – címlapján ifjabb Szlávics László alkotásával
Ütős alkotás
Szlávics László kíváncsi volt, mennyi az idő. Szívesen pillantott volna faliórájára, hogy megtudja, csakhogy nem rendelkezett ilyen időmérő eszközzel. Eldöntötte hát, hogy épít egyet. Mivel hősünk képzőművész, nem túl meglepő elhatározás ez részéről. A döntést pedig tett követte… Talán valahogy így kezdődött, azóta a műtermet, a lakást, a padlást, a kamrát ellepték az órákból keletkezett műalkotások. Ketyegnek, izegnek, mozognak, zizegnek. Néha ütnek, konganak, bonganak, ha nem is mindig jókor. Nem a pontos időt jelzik, csupán az idő múlását.
Az idő egy precízen mérhető fizikai dimenzió. A mérésre számtalan módszert tudunk, akad köztük egészen egyszerű is. Ám, ha definiálni szeretnénk, hogy mi is az idő, hamar rájövünk, hogy bonyolultabb a felvetés, mint elsőre gondolnánk. (Aki tud egy frappáns meghatározást, az szóljon!) Ráadásul az idő könyörtelenül a múltból a jövő irányába telik. Egyirányú utca. Vannak, akik a termodinamika törvényeivel próbálják ezt megmagyarázni. Rossz hírem van. A második főtétel, mint általában a fizikai összefüggések, csupán leírja a minket körülvevő világ jelenségeit, az igazi ok valahol mélyebben rejtőzik. Márpedig, ha kifogytunk a tudomány eszközeiből, legjobban tesszük, ha a művészekhez fordulunk.
A műfaj szobor (vagy inkább kollázs?), mégpedig talált tárgyakból megépítve. A találást persze módszeres keresés előzi meg, többnyire az internet használt holmik árusítására szakosodott bugyraiban. Néha előfordul, hogy az óra találja meg a művészt, leginkább barátok, kollégák hathatós segítségével.
A szobor – ami néha kisplasztika – a tárggyá dermedt, materializálódott pillanat. Ezek az alkotások azonban élnek. Pedig van köztük, amelyik nem jár, ennek ellenére történetet mesél. Egyet, kettőt, … sokat. Akárcsak mostani tárgyunk, az Ezeregy éjszaka című. A megnevezés nem a felhasznált alkatrészek korára utal, többségük jóval idősebb három évesnél. Ebben az alkotásban is történetek rejtőznek. Meglehet, hogy mindenkinek mást mesél, de ez így is van rendjén. Jut bőven mindenkinek. Játék ez, vagy a véres valóság? Egy vicc, vagy súlyos családregény, órarugóba zárt fájdalom? Ez is, az is. Más-más mese minden éjszakára. Időfürt. Van, akit gondolkodóba (zavarba?) ejt, amikor megpillantja, és van, aki kineveti. Nem is az fontos az alkotó számára, hogy pozitív legyen a vélemény, hanem, hogy legyen.
Persze Szlávics szobra nem feltétlenül (csak) az időről szól. Elmúlás és újjászületés, harmónia és káosz, labilitás és egyensúly, zaj és némaság, csillogás és rozsda, alkatrész és Univerzum; mind ott rejtőznek benne. Mellesleg az időt is mutatja.
Beke László írja, ifj. Szlávics László éremművész: kortárs (művészet)történeti lecke a nézőknek címmel megjelent írásában. (XXI. Országos Érembiennálé katalógus bevezető, 2017.)
“Ifjabb Szlávics László, talán a magyar éremművészet leglátványosabb megújítója, az elmúlt évtizedben végigjárja az éremművészet újra definiálásának történeti útját, a hagyományos szobrászati műfajokat és technikákat, a domborművet, a fémművességet, az ötvösséget és az ékszerészetet is érintve, nem kis mértékben a konceptuális művészet és az objektművészet hatására. Érinti a művészet és a tudomány, a technika, technológia és a kultúra összefüggésének problematikáját, és eljut a média és kommunikáció jelenkori helyzetének megértéséig.”
Mikor kezdett el képzőművészettel foglalkozni?
ifj.Sz.L.: Művész családba születtem. Édesapám, idősebb Szlávics László ötvös-szobrászművész volt, aki negyven évesen ecsetet ragadott és attól kezdve festett is. Kora gyermekkorom óta természetes közeg számomra a műterem, a különböző művészeti technikák világa. Viszonylag hamar kezdtem mintázni, faragni, agyaggal, gipsszel, fémmel dolgozni. Korán kialakult, hogy a plasztika izgat igazán, a festés rajzolás kevésbé kötött le. Édesapám személye által a szisztematikus, hagyományos művészeti képzés lehetősége adott volt már apró gyermekkoromtól fogva. Éltem ezzel a lehetőséggel, mert érdeklődésem ebbe az irányba vitt. A művészeti stúdiumok mellett a szerteágazó művészeti technológiák megismerése kötötte le a kíváncsiságomat. Édesapám ötvös diplomával kamatoztatta a lakatos dinasztiából hozott technika- és anyagismeretét, ami számomra is fontos alapnak bizonyult a művésszé válás útján. A tőle kapott képzés alapozta meg a tudásomat, ugyanakkor barátja, a görög származású szobrászművész, Makrisz Agamemnon mellett töltött néhány „inasév” meghatározó volt a művésszé érésem szempontjából. Mindketten életük végéig segítették művészi fejlődésemet.
Kik azok a művészek, akik nagy hatást gyakoroltak Önre?
ifj.Sz.L.: Visszagondolva a gyermekkoromra, fontos élmény volt, hogy Herbert Read: A modern szobrászat című albumát már általános iskolás koromban lapozgathattam. Természetesen sok minden volt benne, amivel 8-10 évesen nem tudtam azonosulni, nem értettem, de Barbara Hepword, vagy Henry Moore, Constantin Brâncuși, már akkor sokat jelentett nekem. Ugyanakkor – látszólagos ellentmondás -, hogy Michelangelo Buonarroti volt számomra a nagybetűs szobrász. Később kedvencem lett Marino Marini, de sokat jelentett nekem amikor felfedeztem, hogy Picasso nem csak festett, rajzolt, kerámiákat készített, hanem igazán forradalmi szobrokat is alkotott, gyakran hulladékokból „eszkábálva”, a kiváló szobrász, „ezermester” César (Baldaccini) időnkénti közreműködésével.
Ifj. Szlávics László: Dániel 13 (Zsuzsanna és a vének)
Mit jelent Önnek a szobrászat?
ifj.Sz.L.: Számomra a szobrászat soha nem volt egy szűk plasztikai műfaj, inkább a – korunkat jellemző – interdiszciplináris alkotás terepe. Nem gondolkodtam rajta, hogy az ötvös technikákat elegyítve a kevésbé precíz szobrászati formaalkotással, az általam létrehozott műveket hova is kellene besorolni. A művészeti kifejezés volt fontos, nem a cél eléréséhez alkalmazott technológia, legyen az kőfaragás, lemezalakítás, öntés, cizellálás, vagy esztergagéppel történő forgácsolás, szerszámkészítői vagy mechanikai műszerész szakmájához sorolható tevékenység. A kíséretezés, új utak keresése technológiai értelemben is, lételeme a tevékenységemnek a ma napig. Miután a klasszikus tanulmányokon túljutottam, igyekeztem megtalálni a habitusomhoz illeszkedő kifejezési formát. Így jutottam el a talált tárgyak, anyagmaradványok, hulladékok felhasználásával készült konstrukciókig, melyek az utóbbi két három évtizedben az alkotómódszerem legjellemzőbb vonása.
Ifj. Szlávics László: Hommage à Erkel Ferenc
A Wikipédián olvasható szócikkben az alábbi mondatot találtam: „Ifj. Szlávics László szobrász elsősorban éremművészettel foglalkozik, annak szinte minden ágát műveli.” Milyen éremművészeti ágakban alkot?
ifj.Sz.L.: Munkásságom az ötvösség és a szobrászat határterületén alakult-, teljesedett ki. Az éremművészet az a műfaj, amit mindkét szakma művelői „sajátjukként” tartanak számon. Sok esetben nehezen szétszálazható, hogy melyik művészeti területhez kötődik jobban az adott alkotás, de ahogy már említettem, ez a besorolási kényszer fellazult, a területek egyértelműen átjárhatóak, a határok elmosódtak. Engem évtizedekre lekötött az autonóm éremművészet izgalmas világa, hisz ebben a műfajban (is) ma már minden alkotói módszer „megengedett”. Erre a műalkotási körre talán a legjellemzőbb a szemlélő és az alkotás intim viszonya, a taktilis élmény, a kézbevehetőség lehetősége, sok esetben annak természetessége, akár kényszere. Az így kialakuló bensőséges viszony nagyon fontos a néző és alkotás párbeszédéhez. A magam részéről egy egész sor olyan művet hoztam létre, ami az éremművészet mérethatárai között egy újfajta kommunikációra képes a szemlélővel. Érintésre, hang- és vagy fényjelzéssel, mozgással reagáló alkotásokat (is) készítettem. A műszerészi precizitással 60 – 70 mm-es kis szerkezetek létrehozásával egyfajta miniatűr mobilokat készítettem, ahol a mondanivaló kibontakozásához a szemlélő interaktív jelenléte elengedhetetlenül szükséges. Ezekkel a krómacélból, üvegből, plexiből, ipari technológiák alkalmazásával született munkáimmal látszólag szöges ellentétben lévő archaikus kézműves technikákkal: kézi éremveréssel, gyöngyfűzéssel, kőcsiszolással, textil és szerves anyagok, csont, toll, kagylóhéj applikációjával létrehozott alkotásaim jól illusztrálják, hogy mennyire izgatott a különböző technológiák megismerésének, „birtoklásának” vágya, hogy a gondolataimat minél szabadabban kifejezhessem.
Egyes alkotásainál kulcsszerepe van a gépi óraszerkezeteknek. Mikor és hogyan született meg a gondolat, hogy az óraszerkezeteket felhasználja szobrainál?
ifj.Sz.L.: Afféle barkácsolós gyerek voltam, akit mindig érdekelt, hogy egy felhúzhatós vagy elektromos motorral hajtott játék mitől mozog. Alig vártam, hogy egy óvatlan pillanatban szétszereljem, darabjaira bontsam az ajándékba kapott működő szerkezetet rejtő játékszert. Az így kinyert alkatrészek újrahasznosításával készült kis ventilátor sokkal nagyobb élményt nyújtott, mint a távirányítós autó. Egy-egy elromlott, javíthatatlan vekkert is nagy örömmel és lelkesedéssel szereltem szét alkotó elemeire. Ilyen messzire vezet vissza, hogy az utóbbi évtizedben a munkásságom fő jellemzője a működő és nem működő óraszerkezetekből, ipari hulladékokból létrehozott érmek, plakettek, szobrok. A méret változó, hisz egész más gondolatot közöl egy tenyérnyi 60-80 mm átmérőjű kis tárgy, vagy egy 220 cm magas időmérő funkcióval rendelkező szobor, még ha mindkettő óraszerkezetek felhasználásával készült is. Kis méretű óraszerkezetekből létrehozott alkotásom található – több más mellett – a British Museum gyűjteményében, és két métert meghaladó óraszobraimból többet őriz a hazai Iparművészeti Múzeum.
Ifj. Szlávics László: Hommage a Chaplin 01
Hol találkozhatunk legközelebb műveivel?
ifj.Sz.L.: Nemrég ért véget az Art Market Budapest rendezvénye, ahol immár harmadik ízben szerepeltek munkáim önálló kiállítási anyagként a Kiskép Galéria képviseletében, a Barabás Collection közreműködésével. Az ott látható alkotásaim kapcsán kaptam felkérést arra, hogy a napokban zajló BÁV 3. óraárverése kiállításán megjelenjenek óraszerkezetekből készült szobraim. A klasszikus órák mellett egy izgalmas színfoltként láthatóak a kortárs szobrászat kifejezésmódját képviselő munkáim.
Ifjabb Szlávics László alkotásai az Art Market Budapest 2019 művészeti vásáron
A Művészeti Projekt szekcióban ifjabb Szlávics László és Botos Péter alkotásait mutatja be, a B épület G702 kiállítótérben.
Megjelent – Az ismeretlen Görgei kiállítás katalógusa
A tekintélyes méretű reprezentatív albumban reprodukció és ismertető jelent meg ifjabb Szlávics László Visegrádon elhelyezett szobráról, melynek kisebb méretű (60 cm) a pályázatra készült eredeti változata a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításának nyitó műtárgya. A szobrot a kiállítás zárását megelőzően megvásárolták a MNM gyűjteménye számára.
„Intervallum” – önálló kiállítás nyílik az Erdős Renée Házban
Ifjabb Szlávics László szobrászművész kiállításának megnyitása 2019. május 25. 18 órakor
Az alkotásokat Lóska Lajos művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
A kiállítás június 16-ig az Erdős Renée Ház Muzeális Gyűjtemény és Kiállítóterem két szintjén, annak összes termében látható. 1174 Budapest, Báthory u. 31.
A helyi televízió: Rákosmenti Krónika beszámolója az eseményről itt tekinthető meg.
Lóska Lajos: Érmek, óraobjektek és asszamblázsok
Szlávics László elmúlt harminc esztendőben készült alkotásainak keresztmetszetét mutatja be az Erdős Renée házban megrendezett retrospektív tárlat. A válogatás, a korai öntött és vert érmekkel, az ősi pénzeket megidéző tollas objektekkel indul, és a kollekció nagy részét kitevő óraszobrokkal és síkplasztikákkal zárul.
Az anyag részletesebb ismertetése előtt azonban szükséges néhány biográfiai adatot megemlítenem. Az érmész, szobrász ifj. Szlávics László Makrisz Agamemnon szobrászművészt, és az ötvös, szobrász édesapját id. Szlávics Lászlót tartja mesterének. Pályáját érmészként kezdte és az 1970-es évek végétől szerepel kiállításokon. A legkorábbi plakettjei lenyomatszerűek. Az igényesen kivitelezett ezüst, vert érmei viszont – anyaguk és méretük miatt is – fémpénzekre emlékeztetnek (Madarak,1988). Számos író, költő – Schiller, Goethe, Rimbaud – és képzőművész – Van Gogh – emléke előtt tisztelgett egyszerre kubisztikus és expresszív munkákkal, míg acél plakettjei – Agresszió (1994), Szorulta helyzetben (1996), Forrás (1998) – konstruktívak. A legújabbak érmei viszont mindenekelőtt órakonstrukcióihoz, óraobjektjeihez köthetőek, melyeket körülbelül egy évtizede készíti.
A szobrász bemutatott munkáinak nagy része, ahogy a franciák nevezik, objet trouvé. Minden bizonnyal még azok a kiállítás látogatók is halottak a leghíresebb ilyen jellegű munkákról, például Marcel Duchamp biciklikerekéről, palackszárítójáról, piszoárjáról, akik nem nagyon rokonszenveznek a modern irányzatokkal. Az objekt művészet történetéről most csak annyit, hogy a 20. század elején volt a legelterjedtebb (Schwitters), és a következő jelentős felfutása a hatvanas években, a pop art és az újrealizmus idején tetőzött (Rauschenberg, Spoerri, Segal stb.). Nálunk Magyarországon az első objektek az 1950-es években jelentek meg, és a posztszürrealizmus inspirálta őket (Bálint Endre). De napjainkban is nagyon népszerűek, emlékezzünk csak – többek között – Prutkay Péter vagy Bukta Imre munkáira.
Szlávics László rúgós, fogaskerekes óraszerkezetekből összeállított plasztikái abban különböznek a hagyományos objektektől, hogy nemcsak tárgyszerűségükkel hatnak, hanem mozognak és hangot is hallatnak. Ütnek, az időt is mutatják, tehát egyszerre mobilok és talált tárgyak. Ilyen jellegű alkotásokkal – Haraszty István forgó mutatójú, számlap nélküli óra mobiljától eltekintve – nem nagyon találkozunk, tehát bizton állíthatjuk, hogy unikálisak. Szlávics dobozukból kiemelt, szerkezetüket megmutató, posztamensre vagy fémlábra állított óra objektjei jelképesen utalnak az időre. Az időre, mely egyszerre filozófiai fogalom és a mindennapi élet része. Ma népszerű fogalakozni vele, gondoljunk csak Stephen Hawking: Az idő rövid története című könyvére.
Szlávics László óraszobrai mechanikus szerkezetekből készülnek, melyeknek precízen megmunkált csillogó alkatrészei – a mutatók, a számlap, a rúgók, a fogaskerekek – már eleve titokzatosak, tiszteletet parancsolóak. E tárgyak, formájukat tekintve igen különbözőek. Vannak közöttük kisplasztikák, mint a vastalapzatra fektetett, homokba süllyesztett ébresztőóra a Mementó (2014), illetve találhatók közöttük, nagyméretű, embermagasságú vas posztamensre helyezettek alkotások (Idős szobor, 2016), vagy konkrét személyekre emlékező hommage-ok. Ilyen például a titokzatos Térmodulátor című (2014), a tudományos fantasztikus irodalom megteremtője, H. G. Wells művészete előtt tisztelgő alkotás is. Végezetül be kell mutatnom az egyik legújabb, mitológiai témára utaló Dániel 13. (Zsuzsánna és a vének), 2018 című groteszk munkáját, a fa óratokba függesztett, négy zsebórával körülvett rózsaszín balettcipőt.
A szobortárgyak után vessünk egy pillantást a legnagyobb számban kiállított síkplasztikákra. E művek is talált tárgyakból, – elnyűtt rajztábla darabokból és különböző perforált vas és rézlemez hulladékból, lécdarabokból – készültek és formailag mindenekelőtt a konstruktivizmushoz köthetőek (Dombormű, VIII, 2011, Dombormű, CXI, 2012).
Befejezésül kijelenthetem, hogy egy tartalmas, sokszínű és nagyszámú kollekció, egy sajátos, talányos művészpálya került bemutatásra az Erdős Renée Házban.
Lóska Lajos
A kiállításon szereplő alkotások fotói, adatai pdf formátumban:1.2.
Görgei Tábornok alakja a kortárs képzőművész szemével – beszélgetés ifjabb Szlávics Lászlóval Görgei Artúrról készült alkotásairól, Magyar Nemzeti Múzeum
A Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében Radnóti Klára történész a kiállítás kurátora beszélget ifjabb Szlávics László szobrászművésszel Görgei személyiségéhez fűződő kötődéséről és három Görgei Artúrt ábrázoló szobráról.
A vetített képes rendezvényről készült dokumentum PDF verziója itt megtekinthető
Az írások menüpont alatt letölthető.
Az ismeretlen Görgei – ifjabb Szlávics László alkotása a Magyar Nemzeti Múzeum kiállításán
– Ujjé, Tapintható tárlat, Budapest (Virágot Algernonnak, 1977, bronz, öntött, 105 mm,“Zipp”…, 1987, bronz, öntött, 76 mm, Szonett, 1987, bronz, öntött, 70 mm, Tengerpart, 1987, bronz, öntött, 70 mm, 55 mm, II. János Pál pápa, 1991, diófa, sajtolt, 52 mm)
–Nagy Sándor szobrászművész emlékkiállítása, Csepel Galéria, Budapest (Páros, 2008, fa, vegyes technika, 68 cm).
– Fundamentum, MKISZ Szobrász Szakosztály kiállítása, Andrássy Galéria, Budapest, (Totem, kisplasztika, óraszerkezetek, vegyes technika).
– „Angyalműhely” – Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumból, Szentes, Koszta József Múzeum (gyűjteményi anyag).
– Kreatív küldemények, Postamúzeum, Budapest, (“Lámpát a kerékpárra” – 150 éves a Magyar Posta, 2017, fa, fém, homok stb., vegyes technika, 135 x 145 mm).
– Art Medal World Congress FIDEM XXXV., Ottawa, Kanada, (Gymnast Girls I-III., ezüst, vert, 40 mm, In honor of Marie Curie, 2017., wood, tar, plexiglass, &c., mixed technique 120 x 120 x 50 mm)
–Az ötvösművészeti biennálék díjazottjai 2007-2017, MKISZ, Budapest, (Görgei Artúr, 2016, acéllemez, 60 cm, Munkaidő, óraszobor, vas, acél, óraszerkezet stb., 70 cm.)
–Keresztmetszet, Pesterzsébeti Múzeum, Gaál Imre Galéria, Budapest, (Dombormű CXIX., 2015, fa, sárgaréz, vegyes technika, 140 x 80 cm [poszter]).
– Érem 2018 , MKISZ, Budapest, (Tűzvihar, vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., 115 x 80 mm, Tűzvihar, vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., 95 x 95 mm, Hommage à Jules Verne, vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., 105 x 115 mm)
– „A fény angyala” – Kortárs keresztény művészeti gyűjtemény a Kecskeméti Katona József Múzeumból, Pesterzsébeti Múzeum Gaál Imre Galéria, Budapest.
Kapos ART Groteszk Gyűjteménye, Kaposvár: Nemzettudattágító, 2017, vas, sárgaréz, vegyes technika, 23 x 25 x 10 cm
Magántulajdonba került alkotások:
Dombormű CIV., 2011, vas, fa, vegyes technika, 101,5 x 22 cm
Görgei Artúr, 2018, corten acéllemez, 60 cm
Jégkorszak – Megjelent Rostás Zoltán és ifjabb Szlávics László projekt katalógusa
A kiadványban ifjabb Szlávics László testen viselhető plasztikái, és az Art Market Budapest 2018 művészeti vásáron szereplő munkái láthatóak.
A modellek Rostás Zoltán ruháit viselik.
Az írások menüpont alatt pdf változata letölthető.
Megjelent a The Medal – L. Kovásznai Viktória tanulmányával, ifjabb Szlávics László alkotásairól
A tér és idő másképpen ifj. Szlávics László újabb éremművészeti munkáiról
A The Medal olvasóinak a művész nem ismeretlen: 2000 tavaszán a kultikus ős-pénzek pszeudo darabjairól, 2007 őszén pedig a tér és idő problémáit boncolgató érmeiről olvashattak a folyóiratban.i Munkásságának alakulására jellemző, ahogy egykor az éremkészítés történelmileg ismert összes technológiáját kipróbálta, majd az ezredforduló körül az újszerű anyaghasználat és technikák nyomán kibontakozó úgynevezett határesetek megteremtésében – különösen az objet trouvék alkalmazásában– vezető szerepe volt. Beke László, a modern magyar művészet teoretikusa szerint ‘ifj. Szlávics László a magyar éremművészet leglátványosabb megújítója, az elmúlt évtizedben végig járta az éremművészet újradefiniálásának történeti útját’.ii
Munkásságában az utolsó évtized alkotásai nem egyértelműen határesetek – ami alatt az érmészeti irodalom a klasszikus éremtől való erőteljes eltávolodást érti – hanem több munkája immár az érem műfajától való elszakadás jegyében született. Ilyenek a többnyire konstruktivista síkplasztikái 2012-ből, a roncsolt óraszerkezetek és egyéb mérőórák felhasználásával készült darabjai 2014-ből, továbbá a következő évekből azok a művei, amelyek kompozíciójában nemcsak egy-egy alkatrészt, hanem csaknem teljes fényképezőgépeket szerepeltet.iii Bár ezek a darabok megfelelnek az éremkiállítások méretre vonatkozó előírásainak, jellegük, hatásuk nem éremre utal, és így nem képezik ezen írás tárgyát sem.
Szlávics az utolsó tíz évben a plasztika számtalan kérdésével foglalkozott, ám közülük kiemelkedik egy sorozat, amelynek tagjai Harasztÿ István születésnapjait ünnepelték 2009 és 2016 között. Harasztÿ1934-ben született magyar kinetikus szobrász, munkáinak legfőbb eleme a mozgás. Egyetlen lökéssel mozgásba lendülő szobrai iróniával teli társadalmi és közéleti kritikát tartalmaznak. Szláviccsal kialakított barátsága, a kölcsönös tiszteleten túl, munkáik közös jellegéből is fakadt, bár mindketten némileg más úton járnak. E sorozat tíz éremből áll, melyek a művész 1995 körül készült, az idő mérésével foglalkozó interaktív érmeinek folytatásai, és a Harasztÿ által felvetett problémák felelevenítései, illetve aktualizálásai. Önálló életet élő alkotások, mivel az alkotó – bevonva a nézőt a művek terébe – egyéni módon működteti az érmeket, amelyeknek mozgását kör alakú acéltárcsák biztosítják.
A Helybenjáró, a Társadalom és az Élenjáró alcímű darabok 2009-ben készültek, és Szlávics e címekkel követte barátja címadásait. A Helybenjáró az említett acéltárcsákból, valamint egy golyóból áll, a felső tárcsa forgatása ellenére a golyó – miközben forog – látszólag a helyén marad (1. kép). Az Élenjáró is Harasztÿ azonos című szobrának alapgondolatát ismétli, a golyó a mozgó tárcsa élén fut körbe. Az ünnepelt erről a darabról többször elmondta: ‘akár ő maga is készíthette volna’.
A sorozat 2010-től, évente egy-egy éremmel gyarapodott, ám a mozgást biztosító technológia változott, a művek mechanikája más lett. Az érmekhez oldaluk helyett alul kell hozzájuk nyúlni a mozgatáshoz. Mivelhogy az oldalukon nincs osztás, artisztikusabbá váltak. A magnetikus mozgásformák igen változatosak, és ha az előkép nem is, az ünnepelt egy-egy konkrét alkotása, minden darab Harasztÿ alapgondolatait, problémafelvetéseit idézik. A Mozgástér alcíműn (2010) az alsó tárcsában lévő mágnesek mozgatásával a fészkekben lévő kis golyók megmozdulnak és a szűk térben ide-oda vergődnek, az Átjáró (2011) kis golyója pedig mindig átmegy a kapun. A kapu tulajdonképpen két összefordított hetes szám, tudniillik Harasztÿ az érem készítésének évében lett 77 éves. A Kitérő-ben (2012) egy sárgaréz korong vesz részt a játékban, bár a golyó, ha megmozgatjuk, ugyan nekimegy a korongnak, de azt kikerülve folytatja útját. A Bolyongó-ban (2013) már két – egy kisebb és egy nagyobb – acélgolyó, valamint egy drágakő kergeti egymást. A golyók egymás körül mozognak, és esetlegesen ütköznek is.
Harasztÿ, becenevén ‘Édeske’ 2014-ben lett 80 éves. Az Édeske 80 alcímű érem acéltárcsáján egy nagyobb bronzgyűrű foglal helyet, benne acélgolyók két méretben,és ha megmozdítjuk őket, össze-vissza gurulnak (2. kép). A 2015-ös Kerülgetők-ön ismét két acélgolyó, valamint egy sötét színű bakelit kúp szerepel, amelyet a golyók – megmozgatva – elkerülnek. Az egyik kívülről, a másik belülről. A sorozat utolsó tagja egy korábbi érem variánsa: Fogócska – változat (2016). Itt egy nagyobb golyó kergetőzik kisebb golyók csoportjával, de soha sem érik el egymást, miközben a kis golyók alakzata is folyton változik. Az érmek, miközben felhasználják, illetve továbbfejlesztik a mozgással, az időméréssel foglalkozó interaktív érmek eredményeit, változatos megoldásokat mutatnak.
A 2007-es, a tér és az idő kérdését tárgyaló tanulmány fából készült munkái egy régi gyalupad darabjaiból készültek. A visszamaradt faanyag, 2008-ban, Szlávics munkássága új fejezetének lett az anyagaiv. Ekkor és a következő évben készültek a tér és idő problémakörét folytató úgynevezett fa érmek. Kérdésfelvetése mindig más és más szempontból közelíti meg a témát, így ezen alkotások hol az anyag vagy a technika területén, hol egy új szellemiség keretében újulnak meg. Tevékenységében erős a megújulásra való késztetés, bár sokáig figyelembe vette – így ezeknél az érmeknél is –, hogy meddig tágíthatja a műfaji határokat úgy, hogy alkotásai még érmek maradjanak.
A domináns anyaggá váló fa – a korábbi fából készült munkákhoz viszonyítva – más kontextusban jelent meg. A téma meglehetősen szűk volt: különböző méretű házak, házrészletek, tornyok, belső terek, azaz emberi építmények, és mindezek hangulati megragadása. Az új mondanivaló új eljárások kialakulásához vezetett. Az alapanyagot, a régi satupad fáját – amelyen a kis nyílások zöme eredetileg is megvolt – és a többi, régi patinázódott fákat Szlávics feldarabolta, ám ekkor új, eltüntetésre váró felületek keletkeztek, ugyanis a friss felület mindig világos. A problémát az egyes darabok összekapcsolásával, valamint égetéssel és hűtéssel oldotta meg. Az égetés ősi, alapvető természeti eljárás, és különleges színhatást: barnítást, feketítést lehet vele elérni, miközben érdekes felületek alakulnak ki. A hűtés egyéni módszer, melynek során a felületen kialakuló fehér-szürke átmenetek gazdag tónusokat eredményeznek.
A érmek címadása asszociáció alapján történt, továbbá az alkotó a néző tudatában lezajló térkiegészítéssel is számolt. E nyelvezetben a valóságos és az absztrahált motívumok, az asszociációs elemekkel kiegészülve, egységes képet alkotnak. A kis házak tömbszerűségükkel és az azt oldó világos felületekkel hatnak, a tornyok pedig alul rőtbarnák, majd egy színátmenet után roncsolt fekete felületekben végződnek. A híres, tradicionális, piros japán kapukat többször megfogalmazó Torii-k (2008) megpróbálják színekkel érzékeltetni spirituális jelentésüket, azt, hogy a kapuk hidat jelképeznek a világ és az azon túli lét között (3. kép). A kompozíciókat ekkor is a világosabb barna és a fekete ellentéte uralja. A belső tereket ábrázoló darabok többnyire az irodalommal vagy a zenével kapcsolatosak. A Szőlőhegyen című(2008) a hegyeknél, domboldalakon található borospincék világát jelenítik meg: hol világos színükkel idéznek napsütötte tájat, hol robusztus formákkal, fekete színekkel keltenek komor hangulatot (4. kép). A hangulati tényezők fokozott megjelenítése jellemzi a British Museumban található Betlehem című érmet (2008) is, amelyben a szegényes környezet érzékeny ábrázolása a bibliai szöveg atmoszféráját adja vissza. A magyar zeneszerző, Bartók Béla Este a székelyeknél című népdalfeldolgozásokból álló kompozíciójának finom, visszafogott hangulatával pedig a hasonló című érmek (2008) mutatnak rokonságot (5. kép).
A tér ábrázolása kapcsán – az előbbi megoldásokat követve – sorozatai is születtek. A Felkelő Nap Háza (2008) négy, csaknem négyzet alakú tagból áll, ajtó és ablaknyílásaik házakat érzékeltetnek. Az érmek felülete teljesen megégett, ezért azok repedezettek, szilánkosak, színük az üszkös falak feketéje. E drámaiság egy közismert és sok változatban ismeretes angol-amerikai népballadára utal, amely napjainkban is népszerű dal. A legismertebb feldolgozása az angol The Animals együtteshez kapcsolódik. A történetegyfajta rabszolgasorsot idéz meg, Amerikában még a XX. század elején is a Felkelő Nap Háza kifejezésen a vöröslámpás házakat értették. A ballada különféle verziói egyszer nőről, máskor férfiről mesélik el az ott játszódó romlásba, bűnbe vezető tragédiát.
Sokkal kedélyesebb a több újítást tartalmazó Patrasz – Hommageà Makrisz Agamemnon című sorozat (2009). Makrisz egy sokáig Magyarországon élő görög szobrász volt, ifj. Szlávics László mestere, aki Patrasz görög kikötővárosban született. A kompozíciók újdonsága, hogy e szinte valóságos házaknak igazi, az alapból alig kiemelkedő tetőzetük van (6. kép). Az alacsony plasztika ellenére a harmadik dimenzió optikailag hangsúlyos, amit a háztető, a falak kék és fehér festése és az égetett felületekből keletkezett szürkék tovább erősítenek, ezáltal alakul ki a nézőben a térképzet. A sorozat tagjainak helyzete most is meghatározott, a művész azokat egybetolva, utcaképszerűen rendezte el.
ifj. Szlávics Lászlót – miközben tisztában van a műfaj törvényszerűségeivel és igyekszik azokat tiszteletben tartani – mozgékony szelleme, amely mind gondolatiságában, mind bravúros anyagkezelésében megmutatkozik, egy idő után, új utakra vitte. 2014-ben az idővel kapcsolatos mondanivalóinak összetettsége arra vezette, hogy valódi óraszerkezeteket, illetve azok alkatrészeit használjon fel érmeihez. Bár az időt érzékszerveink nem érzékelik, mégis felfogjuk, különösen, ha mibenlétét folyamatnak, a múltból, a jelenen keresztül, a jövőbe való haladásnak tekintjük. Szlávics az idő jelenségét hagyományként, illetve az egyén élményeként egyaránt értelmezi, így annak múlását megtestesítő, és egyben hangulatot teremtő tárgyakat hozott létre. Az érmek ugyanakkor az idő és az ember viszonyát is boncolgatják, ezáltal az élet és halál jelképeként az élet mulandóságára hívják fel a figyelmet. Az egykor fényes és keringő alkatrészek most nem mozognak, de emlékeztetnek a múltra, az ember belső időélményeire.
A régi, rugós, fogaskerekes szerkezetek rendkívül formagazdagok, továbbá egyedi darabok. Az érmek attól válnak különbözővé, hogy a művész precíz műszerész- és ötvöstechnikákat alkalmazva átalakítja az óraszerkezeteket, ám közben arra törekszik, hogy ezt ne lehessen észre venni. A szerkezetek úgy néznek ki, mintha az idő alakította volna őket, de a látvány az alkotó tevékenységének eredménye. Hol mechanikai roncsolással, hol vegyi kezeléssel, és arra is van példa, hogy földbe ásva idézi elő, vagy gyorsítja a természetes folyamatokat. Lényegében alkatrészenként építi fel az általa vizionált pszeudo szerkezeteket, tehát ezekben az esetekben nem objekt-ekről van szó.
Az egyik legegyszerűbb, legáttekinthetőbb kompozíció a Pillanat (2014). Az egykori külső óraház egy darabja, egy fogaskerék és egy eltörött és szétpattant rugó idézi az igen szubjektív, mindenki számára mást jelentő pillanatot. A többször megfogalmazott Múltidő-ben (2014) az óraszerkezetet rozsdás vasak fogják össze – érzékeltetve a messzi múltat –, ám szinte alig látni, mert a szerkezetet a sok régi fogaskerék teljesen ellepi (7. kép). Az ugyanabban az évben készült Ősidő-ben az óraszerkezetből már csak pár fogaskerék látható, a kompozíciót rozsdás vasak uralják, markánsan megjelenítve az idő múlását és ezzel érzékeltetve a történelmi eseményeket. Mind a formaképzésben, mind a hangulati hatás szempontjából az előbbi munkákhoz kapcsolódik a Zenegép sorozat három tagja (2014) és a Mozi (2014) is – bár az idő problémakörét kevésbé érintik (8.kép). Az óraalkatrészek formái, azok színe és hangulata a művésznek a zenegépet, máskor a mozi pergő vetítőgépét juttatta eszébe. Valóban az alkatrészek hol ritkább, hol sűrűbb térkitöltése dallamszerű, illetve filmszerű érzetet kelt a nézőben.
Hasonló, és mégis más világot mutatnak azok az óraszerkezetet felhasználó érmek, amelyeken a számlap is szerepel. Az Időszámítás – made in USSR (2014), az Időszámítás – made in USA (2014) valamint az Oxford (2014) című munkákon a szerkezetek számlapja nagy mértékben erősíti az alkotások steampunk jellegét. Korunk ezen áramlata az élet legtöbb területét érinti, a képzőművészetre leginkább a kézművesség pártolásával gyakorol hatást. Szlávics tevékenysége a steampunk tárgykultúrájától sem idegen. Az új értelmet kapott régi technikai eszközök felhasználása, a viktoriánus korból merítő stílus elemei: az óraművek, fogaskerekek használata stb.,ezek egyfajta romantizálása a művész már említett időfelfogásával rokonítható. Az Oxford címét az óra számlapján szereplő feliratról kapta, a régi, megrongálódott óraszerkezet ellenére mégis harmonikus és artisztikus érem nemrég a British Museumba került (9. kép). Az Időszámítás című érmek külön-külön is teljes értékű alkotások, ám együttesen sokrétűbb mondanivalót hordoznak. Az időszámítás kifejezés önmagában a történelemfolyamatára utal, ám a Szovjetunióra és az Egyesült Államokra vonatkoztatva – mert a szerkezetek, a számlapról leolvashatóan, onnan származnak – kibővítik az értelmezést. Azt tolmácsolják, hogy az időt a különböző társadalmak különböző módon élik meg, egyébként pedig a két nagyhatalom eltérő léptékű időszámítására és történelem filozófiájára utalnak.
A steampunk nosztalgikus világképe, annak romantikus jegyei legmarkánsabban az Hommage à Jules Verne sorozaton (2014) jelentkeznek(10. kép). Verne közismert XIX. századi francia író, regényeinek világa igen jellegzetes, a cselekmény gyakran épít fantasztikus eseményekre, amelyek alapját a kor – az író által is – jól ismert természettudományos eredményei alkották. A sorozat erre próbál utalni a viktoriánus kori hangulat, a finom, kecses formavilág, és a jellemző színvilág felidézésével, így az érmeken az élénk színű óraházak darabjai csillogó fogaskerekeket és rugókat foglalnak magukba.
További munkáiban a roncsolt órákat roncsolt fényképezőgépekből származó alkatrészek váltották fel. Az érmek alapgondolata és plasztikai előzménye a híres, magyar származású háborús fotóriporter, Robert Capa (1913–1954) tiszteletére készült éremszerű kisplasztikákból ered, amelyeken a háború pusztítása allegorikusan látható: fényképezőgépek süllyednek a talajba. A ‘Nagy Testvér’ sorozat (2015) – fényképezőgép-szerkezetek felhasználásával – napjaink valóságát ismét a fikció felé elmozdulva vizsgálja, amikor George Orwell‘1984’ című disztópikus regényének mindent látó nagytestvére válik témává (11. kép). A jövő víziójából kilépő alak a magánszféra megsértésének megtestesítője, amikor az állam az egyéniség mindennemű megnyilvánulását üldözi, ezért éjjel-nappal figyel bennünket – előle elbújni nem lehet. Az érmek alapját fényképezőgép-objektívek tartószerkezete, illetve annak darabjai képezik, de lencse helyett szemprotézisek (üvegszemek) fürkészik környezetüket. A sorozat első tagja kiválik a többi közül, mivel a fényképezőgép tartószerkezete mellett egy roncsolt óraszerkezet is a kompozíció része, ami arra utal, hogy e pszeudo alkotások célja korunk fenyegető jelenségeinek bemutatása.
Akár a sorozat tagjának is tekinthetnénk az 2015-benkészült ‘Különvélemény’ című érmet (12. kép). A cím egy Steven Spielberg által rendezett film címe, melyben – az orwell-i gondolatot megismételve – egy jövőbeli totalitárius állam képe bontakozik ki előttünk, ahol az egyén elvesztette szabadságát. Tágabban értelmezve: az a kérdés, hogy az egyén sorsa előre meghatározott-e, vagy létezik-e szabad akarat. Szlávics munkájában megidézve a film hangulatát, az elképzelt jövő társadalmi és technológiai környezetét jeleníti meg. Szándéka szerint a lencsét a fényképezőgép zárszerkezetének fémlamellái éppen takarják, és legfelül egy óraház darabjának íve szemhéjként borul a lencsére.
A ‘36 mm’ című sorozat (2015) – a már említett Robert Capá-val kapcsolatos munkák témaköréhez kapcsolódva és arra utalva – a fotóriporter élete és munkássága előtt tiszteleg (13. kép). A 36 mm a hagyományos fényképezőgépekhez használt negatív film mérete, a Leica gyár vezette be és tette népszerűvé, ezért leica-méretnek is nevezik. A sorozat négy tagból áll, tulajdonképpen egy kompozíció többféle feldolgozása. Az alap – egy kivételével – négyzet alakú, és a művész által kidolgozott egyéni technológiával, speciális homokból készült. Ezt az eljárást Szlávics 2003-ban alkalmazta először, a kialakított és képlékeny felületbe most különböző fényképezőgép-alkatrészeket helyezett. A sötét homok, valamint az alkatrészek fekete színe vagy fémes csillogása különleges hangulati hatást kelt.
Az homok hasonló felhasználásával, azaz az alap és egyéb kisebb felszíni formák kialakításával később is találkozhatunk munkáiban. A Roswell ’47 című sorozat (2016) az Egyesült Államokban, 1947-ben, egy új-mexikói kisváros szélén történt állítólagos UFO-katasztrófával foglalkozik (14. kép). Sokan úgy vélik, hogy egy idegen lényeket szállító űrjármű csapódott be egy farmra. Az azonosíthatatlan repülő tárgy lezuhanása azonban nem egyértelmű, mert több, egymásnak ellentmondó közlemény született az esettel kapcsolatban. A sorozat kompozícióit hol szabályos, hol törött és sérült négyzet, végül amorf formájú alapok, továbbá a talajt érzékeltető, igen sötét homok alapba fúródott acéltáblákból alkotják. A művész egy elképzelt, nem létező karakterkészletet is létrehozott, amelynek felhasználásával a szabályos alakzatú acéltáblákra mintázatot, azaz szöveget készített. A táblák láttán a néző sok mindenre asszociálhat, mert ezek az érmek ugyanis a tér és az idő – egyelőre – megválaszolhatatlan kérdéseit is felvetik.
ifj. Szlávics László éremművészeti munkásságának utolsó tíz éve rendkívül gazdag és változatos képet mutat. Munkái most is többnyire a tér és az idő kérdéseit vizsgálják, ugyanakkor a jövőbe vezető utat is felvillantják. A napjaink által felvetett problémák kapcsán a negatív utópiákat közvetítő irodalom és film területeire jutott el, mert kérdéseire ott kapott iránymutatást, melyeket változatos anyagfelhasználásban és plasztikai megoldásokban bővelkedő érmei közvetítenek a ma emberének.
Az angol nyelvű változat letölthető az írások menüpont alatt.
Ifjabb Szlávics László alkotásai az Art Market Budapest 2018 művészeti vásáron
A Művészeti Projekt szekcióban ifjabb Szlávics László és Botos Péter alkotásait mutatja be, a B épület galériaszintjén a G704 kiállítótérben.
Az esemény időtartama alatt a helyszínen vonult két modell, László Emese és Murakami Patrick, Rostás Zoltán ruhaszobraiban, ifjabb Szlávics László testen viselhető plasztikáival.
2018. október 11-14. Budapest, Millenáris
Néhány fotó az eseményről:
Cirkusz-KA együttes – Klipforgatás ifjabb Szlávics László műtermében
Rendezte: Fadgyas Ábel ének: Szlávics Anna
gitár: Rock Tamás nagybőgő: Szalay Tamás Géza
zene: Szlávics Anna & Rock Tamás
szöveg: Szlávics Anna
hangfelvétel és utómunka: Szlávics Anna & Rock Tamás
Görgei Artúr – portrészobor avatása
Görgei Artúr tábornok születésének 200. évfordulója tiszteletére Visegrád Város Önkormányzata ifjabb Szlávics László alkotását helyezi el a Városháza belső udvarán. A meghívásos pályázat keretén belül készült alkotás az eredeti tervtől eltérően kisebb méretben került elhelyezésre.
Köszöntőt mond FélegyháziAndrás polgármester.
A szobrot leleplezi Dr. FöldváryGábor a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára.
– „Isten, hazánkért térdelünk elődbe…” – Magyar és magyarországi szentek, válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum Képzőművészeti Gyűjteményéből, Kiskunfélegyházi Szent István – templom.
–A GLIMPSE AHEAD, New York, Medialia… Rack and Hamper Gallery, Feb. 20th Apr. 23rd, 2016 (Solaris, bronze, cast, 80 mm, On a strange planet, bronze, cast, 95 mm, Man in space, bronze, cast, 103 x 103 mm )
– Formában vagyunk, MKISZ Szobrász Szakosztály kiállítása, Andrássy út, (Múltidő, 2016, fa óraszerkezetek stb., 27 x 22 x 22 cm).
– A POINT OF VIEW, New York, Medialia… Rack and Hamper Gallery, May 7th through 28th.
– VIII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Magyar szentek, Kecskemét (Szent László, 2015, diófa, sajtolt, 65 x 62 mm)
– Ezüstgerely pályázat, Budapest, Sportmúzeum (Puskás Ferenc -, Papp László emlékérem – Nagy Magyarok sorozat, sárgaréz, vert, aranyozva 40 mm / db)
– Art Medal World Congress FIDEM XXXIV., Ghent, Namur, Belgium, (Hommage à Jules Verne, 2014., 100 x 80 mm, iron, brass, clockwork, mixed media, Tűzvihar – Firestorm, 2014., 80 x 150 mm, iron, brass, clockwork &c., mixed media )
–XX. Országos Érembiennálé, díjazottainak kiállítása, Sopron (Idős szobor I-IV., 180 x 50 x 35 cm, 2015; 203 x 43 x 34 cm, 2015; 200 x 32 x 29 cm, 2016; 168 x 48 x 30 cm, 2015.; acél, vas, réz, vegyes technika, Múltidő I-II.. 19,5 x 45,5 x 14,5 cm; 28,5 x 37,5 x 24 cm 2015., acél, vas, réz, vegyes technika
– MICROUNIVERSE, New York, Medialia … Rack and Hamper Gallery, July 9th through Aug. 6th.
– XXII. Magyar Tájak Országos Tájkép Biennálé, Hatvani Galéria, Hatvan, (Képtárban, 1991, bronz, öntött, 185 x 140 mm, Sétagalopp, 1991, bronz, öntött, 185 x 140 mm).
– THE BEAUTY OF ANIMALS, New York, Medialia … Rack and Hamper Gallery, December 3rd 2016 – January 23rd 2017. An international medallic art exhibition curated by Mashiko including a selection of Chinese competition medals. 14 db különböző vert vörörsréz- és öntött bronz érem.
Kecskeméti Képtár tulajdonába került alkotás:
– Szent László emlékérem, 2015, diófa, sajtolt, 65 x 62 mm
Soproni Múzeum tulajdonába került alkotások:
– II. János Pál pápa, emlékérem 1991, diófa, sajtolt, 52 mm
– Szent Flórián (portré) emlékérem, 1991, szilvafa, sajtolt, 52 mm
– Széchenyi István emlékérem, 1991, körtefa, sajtolt, 52 mm
Iparművészeti Múzeum, Ötvös osztály tulajdonába került alkotások:
– Súlyos óra, 2009, fa, vas stb., vegyes technika, 220 cm
– Gázóra, 2009, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 234 cm
– Gubancos óra, 2010, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 62 x 44 x 17 cm
– Múló idő, 2015., fa, óraszerkezet vegyes technika, 80 x 50 x 42 cm
– Idős óra, 2015., fa, vas, óraszerkezet, 226 x 48 x 42 cm
Magyar Nemzeti Múzeum éremtár tulajdonába került alkotások:
– II. János Pál pápa emlékérem 1991, diófa, sajtolt, 52 mm
– Szent Flórián (portré) emlékérem 1991, diófa, sajtolt, 52 mm
– Széchenyi István emlékérem 1991, diófa, sajtolt, 52 mm
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotás:
– H. I. születésnapjára – Fogócska, rozsdamentes acél, acél, interaktív „mobil” érem, 68 mm
Magántulajdonba került alkotások:
– Dombormű LXXII., 2011, fa, vas, sárgaréz, vegyes technika, 22 x 22,5 cm
– (USA) John Lennon emlékérem vörösréz, vert, 50 mm
– (USA) Fire storm, 2014 óraplakett, vas, sárgaréz, vegyes technika 105 x 140 mm
– Félkettő, 2016, óraszerkezetek, vegyes technika, 19 x 14 x 14 cm
The Beauty of Animals – Honorable Mention
A pekingi Tongdao Gallery, The Beauty of Animals – First Global Art Medal Grand Prix címmel meghirdetett nemzetközi érempályázatára beérkezett alkotások között látható ifjabb Szlávics László Gepárdot ábrázoló vert vörösréz érme Honorable mention elismerésben részesült. A kiállításra kiválasztott anyagot a szervező, Tongdao Gallery, négy kínai városban, Peking, Shanghai, Shenyang, Dalian, majd New Yorkban mutatja be. A vándorkiállítás 2015 őszén Shanghaiban nyílt, és 2017 februárban a New Yorki bemutatóval zárul.
Önálló kiállítás nyílik a FUGA Galériában
Orbán Attila festőművész és ifj. Szlávics László szobrászművész kiállításának megnyitása 2016. február 9-én 18 órakor.
Az alkotásokat Lóska Lajos művészettörténész ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
A kiállítás február 21-ig tekinthető meg, FUGA Budapesti Építészeti Központ, 1052 Budapest, Petőfi Sándor u. 5.
Lóska Lajos: Maszkos képek és óraszobrok
Egy festő és egy szobrász munkái, Orbán Attila archaikus pálcika figurái és maszkos festményei, illetve ifj. Szlávics László óraobjektjei és dobozai láthatók a télutón a belvárosban a Budapesti Építészeti Központ Fuga galériájában.
A művészeket különösebben nem kell bemutatnom, hiszen mindkettőjük mögött több évtizedes alkotói pálya áll. Annyit azonban mégis el kell mondanom, hogy Orbán Attila nagyjából a transzavantgárd lecsengése előtt, az 1980-as évek végén került a pályára, és a művészet mágikus gyökereit kutató festményeinek színességét a new wave gátlástalan kolorizmusa inspirálta. Tematikája viszont inkább az avantgárd kifejezésmódjaival (Picasso, Braque) és az afrikai maszkokkal rokon. A rituális maszkok az évezredek folyamán szinte minden kultúrában fontos szerepet játszottak, gondoljunk csak a több ezer éves kő és arany halotti, valamint a különböző mitikus szertartások kellékeiként használt fából faragott afrikai maszkokra. Ez utóbbiak az európai klasszikus avantgárd képviselői mellett a magyar művészetben is számos alkotót megihlettek Kassák Lajostól Vajda Lajosig. Napjaink festői közül Orbán Attilánál jelennek meg szisztematikusan, aki képeivel a mítoszok fontosságát hangsúlyozza mítoszok nélküli korunkban.
Orbán Attila munkáiból az évek folyamán több mint negyedszáz önálló kiállítását rendeztek. Az elsőt 1989-ben, a Fiatal Művészek Klubjában, a mostanit megelőzőt pedig 2014-ben a Bálnában. Indulása idején mindenekelőtt szénnel és pasztellel dolgozott. Ezt követően kezdte festeni expresszív szikla- és barlangrajzokhoz hasonló hosszú-vékony sziluett figuráit, őslovakat, rénszarvasokat megjelenítő kompozícióit, színes, kubisztikus maszkjait, amiket a geometrikus és gesztusfestészetet idéző formák egészítenek ki. Művészetének e máig tartó második periódusában technikát váltott, áttért az akrillal való festésre. Pályája alakulásának szempontjából mindenképpen meg kell még emlékeznünk a 90-es évek második felében tett ausztráliai útjáról, amin többek között megismerkedett a helyi törzsi művészettel. Ezt követően egyre gyakrabban tűntek fel képein vörös, okkersárga, fehér és fekete tónusok.
Festményeinek direkt, intenzív színhatását erősíti, hogy nem alapozza le a vásznat, s gyakran a rusztikusabb felületű visszáját használja. Legtöbbször matt plakátfestékkel és a fényes ezüstfestékkel dolgozik, ettől egyszerre matt és csillogó koloritúvá válnak munkái. A motívumok ritmusát a körülöttük megjelenő zaklatott gesztusok fokozzák. A nagyobb méretűek mellett kisebb téglaformájú dobozképeket is bemutat a tárlaton. Ezek térbeliségét azzal emeli ki, hogy a keret tetején és oldalán is folytatódnak a képfelületről induló alakzatok. A jelen tárlat az elmúlt több mint tizenöt esztendőből, a 2008 és 2015 között időszakból válogat.
Az érmész, szobrász, ötvös ifj. Szlávics László művészete egészen máshonnan, a klasszikus éremművészet felől indult, és munkásságának nagyobbik részét máig ez a műfaj teszi ki. Az1970-es évek óta állítja ki öntött és vert érméit. Korai, az 1970-es évek végén született plakettjeit lenyomatszerű zsúfolt formák jellemzik. De összegezve elmondhatjuk, hogy napjainkig szinte minden stílust és anyagot kipróbált e műfajban a kubisztikus Van Gogh plakettektől kezdve a konstruktív formavilágú Haraszty István-féle hommage-okig. Két alkalommal is elnyerte a soproni Országos Érembiennále Ferenczy Béni-díját. Az érmeken kívül készített Arany János, Örkény István, Széchenyi Ödön mellszobrokat, amelyeken érezni az ötvös mesterség aprólékosságát. A jelen kiállításon az elmúlt néhány évben kivitelezett óraobjektjeivel, művészdobozaival szerepel. Hat esztendeje foglalkozik velük, és annyira megszerette a témát, hogy máig nem tud betelni vele.
Plasztikáival túl akar lépni azon a klasszikus esztétikai tételen, amely szerint az irodalmi mű időben jelenik meg, míg a képzőművészeti a térben. Óraszobrai tárgyak, tárgykollázsok ugyan, de utalnak az idő múlására is, nemcsak jelképesen, óra voltukból adódóan, hanem valóságosan is, hiszen faoszlopokra, újabban fémlábakra vannak állítva, rúgós fogaskerekes szerkezetek, nincsenek tokba rejtve, járnak, sőt ütnek is. Az első talált vagy kész tárgyat, mint közismert, Duchamp állította ki jó száz esztendővel ezelőtt, de napjaink művészetében is közkedveltek, elég Samu Géza népi használati tárgyakból, fateknőből, köpülőből vagy Lois Viktornak mosógépdobból, bicikli- vagy írógépalkatrészekből és más fém alkatrészekből összeállított szobraira utalnom. Ezen egyszerre direkt és poétikus objektek közé sorolhatók Szlávics Lászlóéi.
A dobozműveket az eltérő méretű és funkciójú más kollázsoktól az különbözteti meg, hogy a hétköznapi tárgyakból kialakított kompozíció elöl nyitott szekrénykére, fiókra emlékeztető körülzárt térbe kerül. Szlávics László ezen alkotásai is, akárcsak az óraobjektjei, a múló időt idézik, ugyanis a dobozaiban különböző nagyságú, stílusú és korú ébresztőórák, réz fogaskerekek zsúfolódnak össze festői összevisszaságban.
Igen aktuális, napra kész tárlatot láthat a Fugába betérő, amely a mítoszok hiányáról és a tárgyak diadaláról szól, így egyszerre tükrözi korunk mítoszok nélküli világát és annak káros tárgyfetisizmusát.
Orbán Attila és ifjabb Szlávics László tárlata a Fugában,
megtekinthető 2016. II. 21-ig.
– VII. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Gyermekek, Kecskemét (Betlehem, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm)
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (Menedékház, 2008, fa, vegyes technika, 19 cm, Kunyhó, 2008, fa, vegyes technika, 28cm)
– Itt és Most – I. Képzőművészeti Nemzeti Szalon, Budapest, Műcsarnok (Hommage á Jules Verne I-III., 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet, vegyes technika, 100 x 80 mm, 115 x 95 mm, 105 x 75 mm, Kiakadásjelző, 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., vegyes technika, 150 x 160 mm, Térgörbületmérő, 2014., vas, fa, óraszerkezet stb., vegyes technika, 150 x 145 mm.
– 9. Groteszk Triennále, Vaszary Képtár, Kaposvár (Hordozható mozgástérkereső, 2014.,vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., vegyes technika, 105 x 90 mm, Féreglyukkalibráló, 2014., vas, fa, óraszerkezet stb., vegyes technika, 150 x 150 mm, Téridőmodulátor – Hommage à H. G. Wells, 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., vegyes technika, 230 x 240 mm).
– XX. Országos Érembiennálé, Sopron (Plakett, No. 30, -31, -32, -33, 2013, fa, vas, vegyes technika, 150 x 150 mm / db, Oxford, 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., vegyes technika, 120 x 130 mm, Elhajlásmérő, 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., vegyes technika, 100 x 130 mm, Hommage à Jules Verne, 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet, vegyes technika, 110 x 100 mm, Dimenziómodulátor, 2014., vas, fa, óraszerkezet stb., vegyes technika, 100 x 150 mm) Ferenczy Béni-díj, Sopron Megyei Jogú Város Önkormányzatának nagydíja
– Tapintható tárlat, Móra Ferenc Múzeum, Szeged (Virágot Algernonnak, 1977, bronz, öntött, 105 mm, “Zipp”…, 1987, bronz, öntött, 76 mm, Szonett, 1987, bronz, öntött, 70 mm, A költő emlékére, 1987, bronz, öntött, 76 mm, Tengerpart, 1987, bronz, öntött, 70 mm, Szent László, 1990, bronz, vert, 55 mm, II. János Pál pápa, 1991, diófa, sajtolt, 52 mm)
– Velekei József Lajos emlékkiállítás, Budapest, Csepel Galéria (Úton, 2008, fa, vegyes technika, 51 cm)
– X. Ötvösművészeti Biennále, Budapest (Csány László-díj, krómacél, tölgyfa talapzat, 170 x 100 x 60 mm, Klebelsberg Kuno plakett, előlap – hátlap, krómacél, 50 x 50 mm, Vadászóra, 2015., vas, csont, vegyes technika, Csontvázóra, 2015., vas, sárgaréz, óraszerkezet)
– The beauty of animals – Tongdao Gallery (China), New York, Peking, Shanghai, Shenyang, Dalian (Gepárd, vörösréz, vert, 48 x 56 mm).
– Szubsztancia, MKISZ Szobrász Szakosztály kiállítása, Nádor Szálló, Pécs, (Torí, fa, vas, vegyes technika, 43 cm).
– Harmónia, MAOE kiállítás, Művészet Malom, Szentendre, (Dombormű XIX., 2011, fa, sárgaréz, vegyes technika, 50 x 50 cm).
A Petőfi Irodalmi Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe került alkotások:
– Pozsonyi út 1. – Hommage à Radnóti Miklós, (kisplasztika) 2009, fa, vegyes technika, 68,5 cm
Kecskeméti Képtár tulajdonába került alkotás:
– Betlehem, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm.
NBS – Múzeum mincí a medailí Kremnica, Szlovák Nemzeti Bank Érme- és Éremmúzeuma gyűjteményébe került alkotások:
– Tornászlányok I-V., 1987 – 2015, vörösréz, vert, 40 mm
– Madarak I.-V., 1988 – 2015, vörösréz, vert, 45 mm
– Hét vezér, (éremsorozat) előlap – hátlap, 1991, vörösréz, vert, aranyozva, 20 mm
– Szent István, előlap – hátlap, 1991, vörösréz, vert, aranyozva, 20 mm
– Szent László, előlap – hátlap, 1991, vörösréz, vert, aranyozva, 20 mm
– Hunyadi Mátyás, előlap – hátlap, 1991, vörösréz, vert, aranyozva, 20 mm
– Hunyadi János, előlap – hátlap, 1991, vörösréz, vert, aranyozva, 20 mm
– Széchenyi István, előlap – hátlap, 1991 – 2015, bronz, vert, 55 mm
– Szent Flórián, 1990 – 2015, bronz, vert, 55 mm
– Szent Flórián, 1990, diófa, sajtolt, 52 mm
– Széchenyi István, 1991, diófa, sajtolt, 52 mm
– II. János Pál pápa, 1991, diófa, sajtolt, 52 mm
– Tukánok, 1988 – 2005, vas, vert, 48 mm
– Indiánpénz I-V., előlap – hátlap, 1993, sárgaréz, vas, vert, 11-, 18-, 21-, 21-, 43 mm
– Charles Lindbergh emlékére, 1985, bronz, öntött, 125 mm
– Hommage à Vincent van Gogh I-II., 1993, bronz, öntött, 100 mm
– Kálvin János, előlap – hátlap, 2008, bronz, öntött, 110 mm
– Navigare necesse est, 1994, acél, vas, sárgaréz, szerelt, 120 x 70 x 40 mm
– Fel, fel…, 1994, acél, szerelt, 50 x 52 x 18 mm
– Kultikus ős-pénz (vaddisznóagyarral), 1997, kerámia, toll, vaddisznóagyar stb., vegyes technika, 280 x 120 mm
– Az én kis városom, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotás:
– H. I. születésnapjára – Kerülgetők, 2015, krómacél, acél, bakelit interaktív „mobil” érem 68 mm.
Braun Gyűjteménybe került alkotás:
– Könyv, 2011, fa, papír stb., vegyes technika, 70 x 70 cm.
Magántulajdonba került alkotás:
– Plakett, No. 10, 2012, fa, vas, vegyes technika, 150 x 150 mm.
– Átjáró, (kisplasztika) 2008, fa, vegyes technika, 42,5 cm
– Mr. Clock, 2009, fa, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 88 x 34 x 20 cm
– Két óra, 2014., vas, sárgaréz, óraszerkezet stb., vegyes technika, 140 mm
– Dombormű XXXIII., 2011, vas, fa, sárgaréz, vegyes technika, 30 x 30 cm
Éremművészeten innen és túl – önálló kiállítás nyílik Körmöcbányán
NBS – Múzeum mincí a medailí Kremnica a Szlovák Nemzeti Bank Érme- és Éremmúzeuma meghívja Önt és barátait
2015. július 8., szerda 16 órára a múzeum galériájába ifj. Szlávics László szobrász- és éremművész önálló kiállításának megnyitójára.
A kiállítást Ľuba Belohradská művészettörténész nyitja meg.
Megtekinthető augusztus 2-ig, The Museum Gallery Štefánikovo námestie 33/40, Kremnica
Ľuba Belohradská
A HATÁRTALAN ÉREMMŰVÉSZ
IFJ. SZLÁVICS LÁSZLÓ KIÁLLÍTÁSA KÖRMÖCBÁNYÁN
Mondandómat néhány életrajzi adattal kezdem. Ifjabb Szlávics László valóban az apja fia – a közös néven túl a szobrász mesterség is összeköti őket. Jelképesen mondva, útja a „gyerekszobából” egyenesen a szobrászműterembe vezetett. Ebből a sajátos helyzetből következik a szakmai tudás gyors megszerzése, amelyhez a leendő szobrászok a szakmához vezető úton csak hosszadalmasan jutnak el. Az összes többi adottság, tehetség, a karrier előfeltétele.
A zene világában ismert a „csodagyerek” kifejezés, amelyet a kicsi koruktól tehetségesnek bizonyuló gyerekekre használnak. Ifjabb Szlávics a budapesti Képző- és Iparművészeti Szakközépiskola befejezését követően az édesapja műtermében kereste az inspirációt. Mestere, az édesapja mellett, a jelentős görög szobrász, Makrisz Agamemnon volt, aki politikai menedékjogot kapott Magyarországon és az ottani működése idején a magyar szobrászéletet gazdagította.
A múlt század hetvenes éveinek vége, pontosabban az 1977-es év nemcsak ifjabb Szlávics pályakezdésének időpontja, hanem fontos dátum a magyar éremművészet történetében is. Akkor rendezték meg a budapesti FIDEM kongresszust, melynek felejthetetlen kiállítását a Magyar Nemzeti Galéria termeiben láthattuk. Nyíregyháza-Sóstón megalapították a Nemzetközi Éremművészeti Alkotótelepet, a nyugat-magyarországi Sopronban pedig megvalósult az első Országos Érembiennále, amely máig sikeresen működik, 2015-ben már a XX. kiállítást szervezték meg.
Az éremművészet területén zajló események bizonyára befolyásolták a fiatal alkotó pályafutását, aki fő működési területének éppen az érem- és plakett-készítést választotta, talán a FIDEM által szervezett éremkiállítás hatására.
A mintegy négy évtizedes képzőművészeti tevékenysége során ifjabb Szlávics László kipróbálta az éremkészítés történelmileg ismert szinte összes technológiai eljárását. Feltűnést keltettek a kézi munkával acélnegatívba vésett veretei, az ősi pénzverést felidéző technológiával, kézi veréssel készült érmei (ezt a technológiát használta Helmut Zobl osztrák művész is, aki elnyerte az 1992-ben Kremnicán megrendezett II. Nemzetközi Quadriennálé díját), kitágította az öntött érmek és plakettek készítésének lehetőségeit. A 20. század utolsó harmadának trendje szerint – átjárva az érem, a plakett és a kisplasztika közötti határon – kifejezési eszköztárát az asszamblázs technikával készült, az éremművészet határeseteit képviselő alkotásaival gazdagította, kihasználva a talált tárgyak/objettrouvé poétikáját, amely azoknak új értelmezést kölcsönöz. Az asszamblázs lehetőséget nyújt az alkotó számára, hogy összekapcsolja a civilizációs maradványokat (mint például az óraszerkezetek, számlapok, rozsdás vasdarabok), az érem számára újszerű anyagokat és technológiákat (pl. a plexi és a fénykép, valamint a plexi és a fényes fém kombinációja), vagy esetleg a szerves anyagokat, mint a preparált állati csontok, egzotikus madarak tolla, tengeri élőlények váza, parafa, homok, papír. Az alkotó által felhasznált anyagok hierarchiájában különleges helyet kapott a fa. Fafaragásra számítanánk, de ifjabb Szlávics beérte csiszolással, karcolással, hulladékok felhasználásával, amelyeket fém kapcsokkal rögzített, miközben a külső megjelenítés és belső szerkezet finom színskáláját is kihasználja, amelyeket csiszolással meztelenít le, vagy égetési folyamattal transzformál át.
A fadarab kora, a „fa emlékezete” az egyes művek tartalmi üzenetének közvetlen hordozója, az idő és elmúlás folyamatáról szóló filozófiai meditáció. A plasztikus kompozíció lehalkításával a művész eljutott egy sajátos formához, a „képrelief” kialakításához.
Most pedig fordítsuk figyelmünket ifj. Szlávics László szobrász- és éremművész üzenetére: A formai perfekcionizmus a művész személyes üzenetének conditio sine qua non-ja.
Az alapvető témakört a magyar történelem híres személyiségeit, a tudomány és művészetek egyes képviselőit ábrázoló portré-érmek hordozzák. A klasszikus éremformától elrugaszkodva ifjabb Szlávics László kilépett az éremtest megnyitása felé, az ablakszerű kimetszés irányába, amelyben megjelenik a portréprofil fragmentuma (Masaccio, Dante, Andersen,).
A későbbi korszakában a portrékat asszamblázs formába módosította (Család sorozat: apa – anya – testvér – önarckép) fényképek felhasználásával. Ezt a módszert használta a Mesterek tiszteletére ciklus készítése során is. E képzőművészeket – Kassák, Tatlin, Moholy-Nagy, Harasztÿ – a fényképen túl az alkotói jellegzetességüket megjelenítő kompozíció is felidézi.
Egy összefüggő inspirációs-gondolati tengelyt képviselnek a művész azon alkotásai, amelyek a konstruktivizmus történelmi üzenetét hordozzák, mely folyamatosan végighalad a magyar képzőművészeten. Kassáktól Moholy-Nagyig, egészen az aktuális elmozdulásáig a dekonstrukció vagy a finoman ironizáló parafrázis felé, mint ahogy az például szobrászbarátja, Harasztÿ István alkotásaiban látható.
A filozófiai komolyságot és a gondolkodói alámerülést „meditációs” ciklusai képviselik, amelyeket a világról alkotott antik kozmológiai elképzeléseknek szentelt (ezeket a négy elem képviseli: tűz – víz – levegő – föld), továbbá kritikus környezetvédelmi ciklusa, amely a vízszennyezésre hívja fel a figyelmet, vagy a ciklikus apokaliptikus „képreliefek” – asszamblázsok, amelyek a 20. századi eseményeknek a művész általi értelmezését fejezik ki.
Ifjabb Szlávics képzőművészeti nyelvének fontos szimbolikus szerkezeti eleme a ház, a lakóhely, a rom ábrázolása. Ebben az összefüggésben meg kell említeni e szimbólum használatát a magyar szobrászatban, ahol a ház, vagy annak belső tere az emberélet „csomagolásaként” lelki minősítést kap, ahogyan azt a 20. század második felében Schaár Erzsébet szobrászművész alkotásaiban láthattuk.
Ifjabb Szlávics László a természeti népek mitológiáinak és az azokkal összefüggő mágikus, nem ésszerű, „csodálatos” sámáni praktikáknak elkötelezett csodálójává vált. A „sámáni érmek” (Kultikus ős-pénz sorozat) az indián gyógyítók és törzsfőnökök rituális díszeinek szabad képzőművészeti megidézése, gyönyörű ékszer jellegű plasztikai alkotások.
Zárszóként elmondható, hogy ifj. Szlávics László bevezette a kortárs magyar és európai érem-, plakett- és kisrelief alkotás gyakorlatába a plasztikus elemek és a felületek gazdag színezésének szimbiózisát. Életműve így eléri az alkotói szándék végigvitelének teljességét.
Ifj. Szlávics László szobrászművész kiállítása nemcsak a Szlovák Nemzeti Bank Kremnicai Éremmúzeumának kiállítási évadját gazdagítja, hanem egy olyan mester jelentős bemutatójának minősül, mint amilyenek számunkra a bolgár Bogomil Nikolov, a cseh Jiří Vlach, a lengyel Jacek Dworský és más neves hazai és külföldi éremművészek.
A 2015.július 8-án elhangzott megnyitóbeszéd írott, szerkesztett változata.
Fotók a megnyitóról – NBS – Múzeum mincí a medailí Kremnica:
Önálló kiállítás nyílik Marcaliban a Kulturális Korzó Kortásrs Galériában
ifj. Szlávics László szobrászművész kiállításának megnyitása 2015. június 25-én 16.30 órakor.
Az alkotásokat dr. Szunyogh László szobrászművész, egyetemi docens ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
A kiállítás július 17-ig tekinthető meg, Marcali, Múzeum köz 5.
Kedves Közönség!
Ifjabb Szlávics László művészete biztos alapokon nyugszik.
Ezt a talapzatot egyfelől édesapja, idősebb Szlávics László segítségével építette, akitől a szobrász- és ötvösmesterség alapjait, fogásait, fortélyait tanulta el. Másfelől másik mestere, Makrisz Agamemnon szobrászművész járult hozzá a fundamentum megépítéséhez, aki mintegy az atyai szigort ellenpontozva azt örökítette ifjabb Szlávicsra, hogy az alkalmazott anyagoknál, technikáknál, eljárásoknál fontosabb a gondolat szabadsága, az elképzelés szárnyalása.
Erről a startkőről elrugaszkodva alakította ki ifjabb Szlávics László a maga egyéni világát, világképét, amelyben szellemi gyökerekként az avantgárd örökségét jelölhetjük meg. A maga megfogalmazta vallomásban Man Ray, Mondrian, Malevics neveit említi ihlető elődökként. A kortárs magyar alkotók közül Harasztÿ István törekvései állnak hozzá a legközelebb.
Jelen kiállításon legújabb alkotásaiból mutat be egy válogatást. Az itt látható kollekciót jellemezve (egész eddigi életművével összhangban), én úgy fogalmaznék az előbbieket tovább gondolva, hogy ifjabb Szlávics László munkásságában kéz a kézben jár a mérnöki tudatosság és az invenciózus, ötletgazdag, alkotói szemléletmód.
A bemutatott anyag két részre tagolódik, egyfelől a falakon elhelyezett síkplasztikákra, másfelől a térbe állított térplasztikákra.
Jelen válogatásban a síkplasztikák a festészettel, még inkább az éremművészettel tartanak rokonságot, amelyet ifjabb Szlávics legfőbb alkotói területének tekinthetünk. A festészethez a gazdag felületek és a visszafogottan, de jelenlévő színek, az éremművészethez a relief-szerűség, a sík alapból alig-alig kilépő plasztika köti.
A konstruáló-mérnöki szemlélet is elsősorban a síkplasztikákon jelenik meg. A négyzetbe alkotott kompozíciókat uralja – az elsősorban derékszögekre épített – mértani rend. A szigorú rendet a közbeiktatott átlós irányok dinamikája oldja, valamint a megválasztott anyagok különböző mérete, az alkalmazott anyagok színe és felülete.
A képeken megjelenő elemeket tekinthetjük talált tárgyaknak, amelyek alkalmazása szintén a modernség örökségéhez tartozik. Ezeket legtöbbször az adott formában alkalmazza, gondosan megkeresve a kompozícióban elfoglalt helyüket, más elemeket viszont szándékosan öregbít, koptat, éget, roncsol. A hátterek tükrözik leginkább ennek a beavatkozásnak a nyomait. A kiállított domborművek egyik fajtáján így teremt izgalmas kontrasztot a háttér elszenesedett, megrepedezett felülete és az előtte megjelenő fém és fa tárgyak kis csokra között.
„A költő … (az adott világ
varázsainak mérnöke)”
mondja József Attila A város peremén című versében. Átfordítva a költő szavait, a mi esetünkre alkalmazva azt mondhatjuk: szobrászunk a talált anyagok varázsainak mérnöke.
„Mit jelentenek ezek a művek?” – Kérdezheti a néző, megállva egy-egy feszes kompozíció előtt.
Nem jutunk közelebb a művek megfejtéséhez, ha így tesszük föl a kérdést. Absztrakt kompozíciók esetében (hiszen ezekkel állunk szemben) ne keressünk olyan jelentést, ami történetté, cselekménnyé, elbeszéléssé formálható! Esetünkben a zenei megközelítés adhat kulcsot a művekbe kódolt üzenet megfejtéséhez. Nézzünk úgy ezekre a művekre, ahogy zeneműveket szoktunk hallgatni! Akkor a hátterek üszkösödött, vagy rozsdás, patinázódott, karakteres színezetű felületét tekinthetjük kíséretnek, harmóniáknak, amelyek előtt megjelenik a dallam, esetünkben a háttér előtt lebegő formák rajzolata. A dinamikát (halkítást és erősítést, ritmusváltásokat), az elemek méret – anyag – és felület különbségei, valamint irányváltásai adják. Ezek a komponensek hozzák a konstruáló szemlélet mellett az inspiratív elemeket.
A kiállított darabok sorozatokká rendeződnek (ezt tükrözi a címadás is: Dombormű I. Dombormű II. és így tovább), hiszen minden alkotó ismeri azt a törekvést, amikor újra és újra nekilendülve megpróbáljuk megkeresni a lehető legjobb megoldást a lehetséges és az ideális fellelhető metszéspontjain.
Hasonló a helyzet a térplasztikák esetében is, bár itt a szerző tágabb asszociációs mezőt kínál a nézőnek.
Míg a síkplasztikák egy nézőpontra készültek, addig a kisplasztikák körbejárva kínálnak élményt a befogadónak, a kevés elemből épült tárgyakat ablak-szerű nyílások, hasadékok teszik változatosabbá.
A talált, vagy találtnak tűnő fa-objektek megszenesedett felületén itt-ott még átdereng az eredeti szín. A szobrász vegykonyhájának titkaihoz tartozik, meddig roncsolja az anyagot, mennyit őriz meg az anyag eredeti tulajdonságaiból. Ráadásul az elért állapotot konzerválni is tudni kell, a megteremtett színt és felületet meg kell őrizni.
E műveket szemlélve a nézőt óhatatlanul megérinti az idő múlásának érzete. A fahasábok szándékos öregbítése az égetés által, megidézi a romlás-pusztulás képzetét. Ezt a benyomást erősíti, hogy az egymáshoz illesztett elemeket látszólag tűzőgép kapcsaival rögzíti a szerző. Ez a provizórikusnak tűnő megoldás, mintha egy pillanatra megállítaná az idő múlását. A rohanó idő hullámaiba vetve a címek segítségével eltűnődhetünk egy-egy város történelmi jelentőségén (Rodostó), megidézhetjük irodalmi vagy zenei élményeinket (A kastély, A felkelő nap háza), vagy emelkedhetünk a transzcendencia magaslatába (Torí, Kápolna, Áthallás).
Kérem, fogadják szeretettel ifjabb Szlávics László líraian konstruktív műveit!
Szunyogh László DLA szobrász
Elhangzott Ifj. Szlávics László szobrászművész kiállításmegnyitóján Marcali, 2015. június 25.
XX. Országos Érembiennále – Ferenczy Béni-díj
Megnyílt az Országos Érembiennále Sopronban, a Lábasház kiállítótermében.
Az ünnepélyes megnyitón, második ízben vehette át ifjabb Szlávics László szobrász- és éremművész a Ferenczy Béni nagydíjat.
A díjnyertes alkotások:
Műteremlátogatás ifjabb Szlávics László szobrászművésznél
A józsefvárosi Galéria szervezésében 2015. június 13-án szombaton 15 órától a Százados Úti Művésztelepen
Önálló kiállítás nyílik a Symbol Vitrin Galériában
2015. június 3-tól az év végéig látogatható tárlaton ifjabb Szlávics László fából készült kisplasztikák láthatóak.
A kiállítás kurátora: Orbán Attila festőművész
Symbol Vitrin Galéria, 1036 Budapest, Bécsi út 56.
Holtidő – önálló kiállítás nyílik a Kiskép Galériában
A budai várban található KisKép Galéria kamarakiállítást rendez ifjabb Szlávics László óraszobraiból és óraszerkezetekből épített plakettjeiből.
1014 Budapest, Országház utca 8. Nyitvatartás: minden nap 10-18 óráig
Néhány alkotás fotója a kiállításról:
Békés Ünnepet és Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Kiállítások 2014-ben
Csoportos:
– Festmények, szobrok, grafikák a Százados úti művésztelepről, Józsefvárosi Galéria, Budapest, (Dombormű XV., 2011, fa, vas, sárgaréz, vegyes technika, 50 x 50 cm).
– Tavaszi Tárlat, Gaál Imre Galéria, Budapest, Pesterzsébet (Dombormű XCVI., 2011, fa, vas, vegyes technika, 26,5 x 26,5 cm).
– Hol volt, hol nem volt – Személyes mitológiák, MKISZ székház, Budapest (A kastély, 2008, fa, vegyes technika, 40cm).
– Labirintus, MAOE kiállítás, Művészet Malom, Szentendre, (Dombormű CVI., 2011, fa, vas, vegyes technika, 98 × 52 cm).
– Világörökség – magyar örökség: Hungarikonok (Kárpáti-gyűjtemény), Várkert Bazár, volt testőrpalota, Budapest (Merre…, 2011, fa, textil stb., vegyes technika, 93 x 53 cm).
– Számvetés – szakrális, keresztény, vallásos és egyházi művészet, illetve keresztény ikonográfia a kortárs magyar művészetben, Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest, (Három munka…)
– Kortárs Magyar Érem, Budapest, MKISZ székház (Plakett, No. 46., – No. 47., – No. 49., 2012, fa, vas, vegyes technika, 120 x 120 mm)
– Evidencia – III. Szobrász Biennále, Szentendre, MűvészetMalom, (Téridőmodulátor – Hommage à H. G. Wells I-II., 2014, óraszerkezet, vas, sárgaréz stb.)
– Art Medal World Congress FIDEM XXXIII., Szófia, Bulgária, (A felkelő nap háza I-III. 2008, fa, vegyes technika, 90 x 90 mm / db)
– A TÉKOZLÓ FIÚ – Keresztény ikonográfia a kortárs magyar művészetben Válogatás a Kecskeméti Katona József Múzeum képzőművészeti gyűjteményéből, Zsolnay Örökségkezelő Nonprofit Kft., Pécsi Galéria. (Genezis I-III., 1997, vas, krómacél, vegyes technika)
– JEL-JELBESZÉD, Magyar Festők Társasága, Budapest, Mazart Galéria. (Dombormű XVIII., 2011., fa, vas, vegyes technika, 50 x 50 cm)
University Museum of Bergen, Norvégia, gyűjteménybe került alkotások:
– Falu végén, 1979, bronz, öntött, 240 x 220 mm
– Szövetség, 2000, fa, ezüst stb., vegyes technika, 95 mm
– Az én XX. Századom I-IV., 2000, acél, csont, vegyes technika, 95 – 95 mm
Muzeum Sztuki Medalierskiej, Wroclaw, Lengyelország, kortárs európai kollekciójába került alkotás:
– A. Rimbaud, 1991, bronz, öntött, 140 x 185 mm
A Pesterzsébeti Múzeum gyűjteményébe került alkotás:
– Dombormű XCVI., 2011, fa, vas, vegyes technika, 26,5 x 26,5 cm
A Petőfi Irodalmi Múzeum képzőművészeti gyűjteményébe került alkotások:
– Hommage à Márai Sándor, 2000, fa, ezüst, papír stb., vegyes technika, 95mm
– A költő emlékére, 1987, bronz, öntött, 76mm
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotás:
– H. I. születésnapjára – Édeske 80, 2014, krómacél, acél, bronz interaktív „mobil” érem
Magántulajdonba került alkotás:
– Schaar Erzsébet emlékére, 2008, fa, vas, vegyes technika, 11 cm
12 ÓRA – önálló kiállítás nyílik a De la Motte – Beer-palotában
A Forster Gyula Nemzeti Örökségvédelmi és Vagyongazdálkodási Központ szeretettel meghívja Önt és barátait
ifj. Szlávics László szobrászművész 12 óra című kiállításának megnyitójára, 2014. november 14-én 18 órára.
A kiállítást Horváth Hilda az Iparművészeti Múzeum muzeológusa nyitja meg.
A kiállítás 2014. november 15 és 2015 február 10 között látható, naponta 11 – 19 óra között De la Motte – Beer-palota 1014 Budapest, Dísz tér 15.
Horváth Hilda: Megnyitó
Szobor – órák, ifj. Szlávics László kiállítása,
Budai vár, de la Motte – Beer -palota, 2014. 11. 14.
Évekkel ezelőtt láttam először ifjabb Szlávics László szobor-óráit. Akkor, egy szerveződő, Halál témájú kiállításhoz kerestünk műveket, és a művész érmei mellett megtekinthettem e különleges alkotásokat is. Már akkor felvetődött, hogy milyen jó lenne bemutatni a 12 órát, így együtt.
lfj. Szlávics László életműve rendkívül tudatos, következetesen felépített. Érmeit ismerjük legfőképp; időről időre változatos, különleges darabokkal rukkol elő, és pályája során eljutott a vert érmektől az anti-érmekig. (monográfusa, L. Kovásznai Viktória szóhasználatával.)
Kitűnő szakmai felkészültséggel készített hagyományos típusú vert érmeket, amelyeket aztán új szellemű alkotások váltottak fel, széttörve, szétfeszítve a tradicionális műfaji korlátokat.
A művész kitört az érmek kötött, felülethez ragaszkodó, kerek formába szorított világából: a merész plaszticitás, a szobrászi megközelítés felé. A művek mintegy önálló kisplasztikai alkotásokká váltak.
Érmeit ezen túl a legkülönfélébb anyagok használata jellemzi: a fémeken túl például plexi, parafa, tollak, üveggyöngyök. Ez azonban sohasem formalitás, öncélú játék csupán (vagy nemcsak az). A sokféle anyaghasználat sok esetben múltbéli előzményekre vezethető vissza (mint kultikus ős-pénzek sorozata esetében) vagy éppen a kristálytiszta, konstruktív formavilág igényli a korszerű anyaghasználatot. (krómacél, plexi, üveg)
Főként ez utóbbi anyagok alkotják Időmérő érmeit. Ezeken az érem belsejében bekövetkező mozgás érzékelteti az időt.
Az Iparművészeti Múzeum felhívására, időméréssel kapcsolatos pályázatára készültek, 1995-ben.
Az Idő megjelenítése tehát már régóta foglalkoztatja a művészt. Most nem érmeket, hanem 12 szobor-órát – 12 kompozíciót láthatunk, melyek magukba sűrítik, magukba zárják az időt.
Érmei esetében is zavarban vagyunk, ha meg kell határozni pontos műfajukat, s úgyszintén óra-szobrai esetében is. Műfajok kereszteződnek benne, hiszen szobrok, a maguk háromdimenziós valóságában, ámde mechanikus óraszerkezetekkel ellátva: tehát szobor-órák.
Miből állnak, miből tevődnek össze e szobor-órák?
Vannak bennük famaradványok, amelyek több alkotás alapját képezik; széttöredezett világunkat jelképezik, és megtestesítik az Idő múlását.
Hiszen mi marad meg, miután elröppen az Élet: csak töredék, fragmentum, emléknyom egy-egy korszak után; ezt jelképezik az elmúló Idő vasfogát magukon viselő famaradványok, a maguk szerves valóságában.
És vannak bennük óraszerkezetek, most is ketyegő, működő szerkezetek, melyek ütemes hangja betölti a teret.
„Az óra lüktet lassu percegéssel,
Kimérve a megmérhetlen időt” (Arany János)
Igen, megmérni a Végtelent. Hiszen az Idő örök, meg nem áll, folyton folyvást előre megy; ezt jelképezik az óraszerkezetek.
És vannak bennük már eredeti funkciójukat veszített, hasznavehetetlennek minősített tárgyak, amelyekre a művész rátalált, és az eldobott tárgy új szerepet kapott, új életre kelt, a művészi fantázia birodalmában: Gázóra, Félóra, Pásztoróra. E tárgyak magukon viselik az Idő súlyát, terhét, lenyomatát, de ugyanakkor a megújhodást is jelentik, a végtelen Idő Világában.
Famaradványok, mechanikus óraszerkezetek és különféle elemek, tárgyak alkotják a szoborórákat – számos asszociációt keltve. Ezt a sokszoros jelképes tartalmat olyan környezet teszi hangsúlyossá, amely tökéletes hátteret biztosít a 12 órának. Egy palota a Várban, ahol az Idő egymásra rétegződött, akár a falakban, akár a falakon megjelenő egymásra rakódó, egymást követő falfestésekben. Töredék ez is, elmúlt világok maradványa.
Tempus fugit. Az Idő szalad, ránk hagyja rétegeit, fragmentumait, aztán fut velünk előre, tovább: elhozza a Jövőt. És miként ennek az épületnek újra funkciója, szerepe van és lesz, a szoborórák is a megújuló világ ígéretét hordozzák: a talált tárgyak a művészetben megnemesbednek, az óraszerkezet pedig pörög, tovább.
A de la Motte-palotában ez az első kortárs kiállítás: és igazi telitalálat! Külföldön sok helyütt sikeresek azok a bemutatók, ahol archaikus enteriőrben kortárs művész mutatkozik be, új szellemű alkotásokkal. Érdekes módon ezek feszültséget is kelthetnek, sajátos kontrasztot teremtve, vagy éppen kölcsönösen kiegészítik, erősítik egymást.
Gabriel Orozco mexikói művészt egy francia (Loire-menti) kastélyban az egymásra rakódó papírtapéta töredékek ihlették meg. Ezeket áttranszponálva, lefestve új műveket alkotott: a töredékekben megtalálta az elveszett időt, és a töredékekkel felidézte eltűnt idők hangulatát.
Ifjabb Szlávics László a töredékekben, a fa és tárgyi emlékekben, fragmentumokban meglátta az elmúló Idő nyomát, és újjá alkotta őket a Végtelenség reményében.
A Végtelen Idő és Végtelen Művészet reményében – megnyitom a kiállítást.
Míg korábban főként érmeivel aratott nemzetközi elismerést – több emlékérmét tervezett a Magyar Nemzeti Bank számára is –, most nagyméretű plasztikákkal lépett a nyilvánosság elé ifj. Szlávics László szobrászművész. Szlávics egész eddigi pályáját a műfaji határok feszegetése, a merész anyag- és formaválasztás jellemezte és nincs ez másképp most sem, amikor az idő megragadása, az elmúlás megörökítése foglalkoztatja – olyan kérdések tehát, melyekre minden korban keresték a választ. A művész különleges szobrai súlymotoros, ingás és rugós óraszerkezeteket rejtenek, az idő múlását azonban nemcsak ezek jelzik, hanem azok a fa- és fémkompozíciók is, melyek keretbe foglalják őket, s melyeken jól látható nyomokat hagyott az „idő vasfoga”. Szlávics persze nem azért művész, hogy csak tétlen szemlélője legyen az idő múlásának: az uszadékfa benyomását keltő, a természet hosszú ideig tartó munkálkodását sejtető méretes fa-konstrukciók valójában az ő beavatkozásának eredményei, a nyers faanyagot a szobrász maga roncsolja, hogy mondanivalójához illeszkedő formát adjon neki. S ha már az idő e tárlat központi fogalma, említést érdemel a kitűnő helyszínválasztás is: a budavári lakónegyedben, a Dísz téren álló, visszafogott eleganciájú XVIII. századi barokk palota hangulata izgalmas és megint csak az idő múlására emlékeztető kontrasztot jelent a kortárs szobrokkal szemben.
De la Motte – Beer-palota, február 10-ig
ÍRÁS – JEL önálló kiállítás búcsúztató a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A Petőfi Irodalmi Múzeum szeretettel hívja, várja Önt 2014. május 27-én, kedden, 18 órára a Károlyi-palota aulájába
ifj. Szlávics László szobrászművész ÍRÁS – JEL című kiállításának című kiállításának ünnepélyes zárónapjára.
A zenei aláfestést Szlávics Anna, és a Duo Interplay biztosítja.
ÍRÁS – JEL önálló kiállítás nyílik a Petőfi Irodalmi Múzeumban
A Petőfi Irodalmi Múzeum szeretettel hívja, várja Önt 2014. május 27-én, kedden, 18 órára a Károlyi-palota aulájába
ifj. Szlávics László szobrászművész ÍRÁS – JEL című kiállításának megnyitójára
Beszédet mond Görgey Gábor Kossuth-díjas író
Nyitva: keddtől vasárnapig 10-18 óra között. Megtekinthető: 2014. szeptember 14-ig, 1053 Budapest, Károlyi u. 16.
Görgey Gábor: Megnyitó
Hölgyeim és uraim,
Csorba Csilla főigazgató asszony köszöntőjében kicsit elvette a kenyeremet, mert olyan szépeket mondott ifjabb Szlávics Lászlóról, hogy nehezen tudom túlszárnyalni, pedig szeretném!
Az általa felsorolt szobrok között azt nem említette, amire én nagyon büszke vagyok. A Honvédelmi Minisztériumban látható Görgei Artúr büsztre. De nem azért vagyok itt, mert Görgei Artúrról Szlávics László szobrot csinált, hanem ezért, mert hódolója vagyok a művészetének. Boldogan vállaltam azt a néhány amatőr mondatot, amit el fogok mondani. Ahogy látom, itt elég sok kolléga van, nem irodalmi kolléga, mert azokkal még meg tudok küzdeni, hanem képzőművész kollégák.
Szlávics László, az édesapa, akit nekem sajnos nem volt módomban személyesen ismerni, de jól emlékszem egy művére, amit én magamban így neveztem el, a Kalapácsos Krisztus. Egy kalapácsra megfeszített Krisztus alak, amit a hatvanas években állított ki. Ez egy olyan hihetetlen erős műalkotás, aminek a hatása alól az ember nehezen vonhatja ki magát. Én így vagyok vele.
Egy ilyen hatalmas alkotás csak olyan embertől, művésztől származhat, aki a génjeit továbbadva egy legalább olyan tehetségű, vagy még tehetségesebb utódot hoz létre. Ez az utód ifjú Szlávics László. Egyetlen hibát követett el az édesapa, hogy nem választott egy más keresztnevet, hogy ne két zseniális Szlávics László legyen, hanem legyen egy mondjuk Szlávics Ernő, ha megengeded.
Egy közhelyet szeretnék elmondani, ami a képzőművészeknek nyilván a könyökén jön ki, az a bizonyos legenda vagy anekdota, amikor kérdezi Michelangelo -tól lelkes csodálója, hogy azt a gyönyörű szobrot hogyan csinálta? Mire a mester azt felelte, hogy nagyon egyszerű, semmi probléma, veszek egy nagy márványtömböt és a fölösleget lefaragom róla.
A történetet annyiban tudnám ifjabb Szlávics László művészetére applikálni, neki nincs szüksége márványtömbre, mert mindaz ami a világban szembe jön vele, természeti, vagy bármiféle képződmény, az ki van téve annak, hogy ő abból műalkotást készít. Az ő szobrai, de nem is tudom, hogy szobroknak lehet-e nevezni, mert anélkül, hogy erőszakolt avantgárd művész lenne – én nem szeretem azt a fajta avantgárd művészetet, amin látszik az erőlködés és az izzadságszag, csak ne legyen hagyományos, mert mindenáron ki akar törni a hagyományok közül – egy olyan új határokat létrehozó, a régi határokat feszegető alkotó, aki elképesztő fantáziával formálja meg azt a valóságot, amivel találkozik. Véletlenül rátalál egy megviselt állapotban lévő héber nyelvű könyvre, aminek lapjait nem tudja elolvasni, de a betű vonzása, szépsége megejti, és egy egész műalkotás sorozatot hoz létre ebből az élményéből. Egyáltalán, az irodalomhoz való kapcsolódása és szerelme – nem véletlenül ebben a gyönyörű múzeumban van ez a kiállítása – nem csak az irodalmi műalkotások és a szerzők, Karinthy, és Örkény tiszteletében nyilvánul meg, akikről szobrokat alkotott, és nem csak a betű műalkotássá formált funkciójában, hanem a betű szépségében. A betű szépsége vonzza, és ennek a vonzódásnak a műterméke látható itt fantasztikus formában.
Azt szokták mondani, hogy minden regény főszereplője az idő. Szlávics László szerelmese ennek a gondolatnak, de nála ez testet is ölt. Nem regényt ír az időről, hanem az időt kézzelfoghatóan elénk tárja, kombinációkat és szobor remekműveket hoz létre órákból. Itt szerepel néhány példánya, de én láttam nála azt a hihetetlen gazdagságot, amit órákból, az órák és az idő iránti vonzódásából és szeretetéből hozott létre.
Szerintem az éremművészetnek is egy új nyelvezetét, új formáját alakította ki. Az, amit ő ebben a műfajban létrehoz, és ahogy kezeli, az az újszerű kifejezésmód, ami a hagyományos éremművészetet is magába foglalja, az teljesen az övé, ilyen sehol a világon nincs.
Nem akarom én önöket hosszan az amatőr lelkesedésemmel untatni, a lényeg az, ki merem mondani, hogy egy zseniális szobrász-, ötvös- és éremművész kiállítását látjuk most. Az életművéből, ami még túlzás, mert még nagyon fiatal ember, és az életműből nagyon sok van hátra, azt tudom mondani, hogy ezt a megújító, fantáziadús, teljesen újszerű világlátást, és a tárgyak iránt való szerelmetes közeledést, a tárgyak befogadását, a tárgyak átalakításának az intenzitását tartsa meg! És továbbra is nagy sikereket kívánok neki, nem csak nálunk, Magyarországon, hanem világszerte. Megérdemli azt a minősítést, bocsánat, hogy ezt mondom, de nem szívesen osztogatja az ember az ilyen jelzőket, én őt egy zseniális képzőművésznek tartom. Külön szeretem azt benne, hogy nem elvonatkoztatott avantgárd, hanem nagyon is érzékletes, nagyon is kézzelfogható művészet az, amit ő csinál. Külön szeretem benne azt, hogy nem szégyelli a kézművességet. Az itt kiállított tárgyakból is kiderül, hogy ha valami nagy katasztrófa érné ezt az országot, és megszüntetnék a képzőművészetet, akkor remek szerszámkészítő mester is lehetne.
Nem folytatom, Isten áldjon azért a tehetségért, amivel megáldott az Isten, és további jó munkát kívánok!
Nyerges Gabriella: ifj. Szlávics László szobrászművész, ÍRÁS – JEL című kiállításáról
Mesterének Makrisz Agamemnont és természetesen édesapját tekinti. Az 1970-es évektől készít öntött reliefeket, születnek bronz körplasztikái, foglalkozik lemezdomborítással, állít elő kézi veréssel rusztikus szélű érmeket, önt hagyományos technikával kissé amorf alakzatokat, kipróbálja a fába vert sajtolás eljárását, de sosem fetisizálja az anyagot, mindig a struktúra az elsődleges a folyamatban. Eltérő megjelenési formákat hordozó munkákat készít egy időben, kivitelezési módjai állandóan változnak, élesen vésett vonalait követik a redukált, légies formák, azután játékos megoldások, szerelt elemek bukkannak fel. Az alapos technológiai tudáson túl a megmunkálás során előforduló véletlenszerű képződéseket is szívesen felhasználja. Finoman mérlegelő egyensúlyérzékkel követi ősi kultuszok orgiasztikus jelképeit, hogy az emberi természet két végletét, a démonikus erőt és az árkádiai derűt ötvözze.
Jelen tárlaton a négyzet alakzatba rendezett érmek között találjuk Rejtő Jenő emlékére készített dualisztikus sorozatát, melyen a színhatás egyszerre idézi a transzportok halálraítéltségét, és az író légiós regényeinek könnyed humorát (P. Howard – Menni vagy meghalni, 2003). Ifj. Szlávicsnak ez a minden értelmezési irányt szabadon hagyó megnyilatkozása a művek címadásában is megfogható. Neki ez egy magasrendű, kombinációs játék: találékony képzettársítások alapján keres lírai kapcsolatot az irodalommal, zenével, történelemmel. Vonzódik az egyes alkotórészeket gyökeresen átalakító elképzelésekhez, tágítva a műfaj határait a kisplasztika felé. Munkáiban 2008 után az égetett felületű fa kerül előtérbe. A jánuszarcú építmények térelemeit kapcsok fércelik egybe, melyeknek fontos hangulatfestő szerepük van. Összekulcsolják az elmúlás tragikus látomását egy lehetséges jövő képével, kapcsolatot teremtve az atavisztikus emlékezettel.
Ezen a kiállításon, a posztamenseken csupa szögletesen ácsolt, nyers formát látunk, szinte monokróm színskálára szorítkozó árnyalatokkal. Radnóti Miklós emlékét két mű is felidézi: a költő hétköznapjaihoz tartozó lakás, ahol sosem gondolta, hogy része lehet az üldöztetésben, elérheti a vég (Pozsonyi út 1. – Hommage à Radnóti Miklós, 2009; Abda 1944. 11 .09., 2008).
A meghívón szereplő ábrázolás témája a kiindulópontja egy drámaibb képfogalmazásnak (Soá I., Soá II., Soá III., 2012). A belső és külső tér eleven egybeöltése az események máig ható traumáját jeleníti meg. A képfelület egymáson áthatoló, idegenszerű rétegei tárják fel az egyszerű csendélet mélységeit.
A fő falon, a gótikus, nyugati keresztény szárnyas oltárokat idéző, hármas formai tagolás váratlan dimenziótöbblete utalhat az egykori asszimilálódási törekvésekre (Triptichon, 2012). A meleg, semleges színek montázsjelleggel keverednek a verisztikus papírtöredékekkel, és tömör formai súlypontot teremtenek. Az organikus, falszerű monumentalitás egyaránt érzékelteti a holokauszt borzalmait és a túlélés sorsszerűségét.
A tárlaton bemutatott hangszer-fragmentumok is zárt ritmusú struktúrát mutatnak (Rendületlenül, 2010,A zenének vége, 2010). Az égetett felület biomorf világa határesetet képez relief és táblakép között. A geometrizáló, mértéktartó harmónia, kromatikus színváltozásaival az 1930-as évek újklasszicista formai ösztönét menti át a jelenbe. A latin fogalmazású reminiszcenciákra gondolatban Ránki György, Poulenc, Britten, Bernstein zenei motívumai köszönnek vissza.
A működő szerkezetű óraszobrokat tekintve, a kompozíciók szerves része a szoros térviszonylatok poliritmiája. A lendületes, konstruktív forma erotikum nélkül, élesen árkolódik a térbe. A téma parafrázisai konkrét sarokpontjukkal aszimmetrikus egyensúlyt teremtenek (Mr. Clock, 2009; Félóra, 2009). A formaköltés ereje a művész Karinthy Frigyes írásaiból kiinduló homorú öntvényein is erőteljesen megmutatkozik. A határozott tagolású, öblös alapra tűzi az illusztratív vonalakat: egyetemessé tágult tájban érzékletesen ábrázolt arc (Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül, 1988., Levél Jóska öcsémről, 1988., Kötéltánc, 1988). A szerkezeti polaritás feszültségét a frottázs eljárás segíti, mely párhuzamba vonható Tandori Dezső festékes lenyomataival, az 1980-as évek elejéről. Igen, nyilvánvalóan az elődök és a kortársak formaérzéke is kihat ifj. Szlávics meg-megújuló, éber képzeletére. Legfrissebb munkáiban ébresztőórák tárgyi töredékeiből alakítja, türelmesen, szövevényes ornamentumú domborműveit. Az elemeket szüntelenül váltogatva, felszabadult, picassói örömmel, friss szemmel hatol a plaszticitás mélyére. A tárgy szilárd nyugalmát felborítva, az eredeti idomoktól független ritmusban rétegzi, fűzi egymásba az alakzatokat (Téridő modulátor – Hommage à H. G. Wells I – II, 2014). Tekinthetjük a rugók, számlapok, csavarok összességét utópisztikus teremtés-történetnek is. Vagy nézhetjük a gépezeteket a szükségszerű újrahasznosítás reklámjának? Vagy vehetjük tiltakozásnak a fajgyűlölet ellen?
Az ilyen eleven ösztönnel, sok árnyalattal alkotó művésznél természetes a szobrászi pluralitás. Kísérletező kedve az anyagválasztás sokféleségében azonnal felismerhető. Következetesen variáló, egyéni hangvétele szabálytalan formákban, váratlan kompozíciókban és plasztikusan tagolt formákban jelentkezik, széles stílusklaviatúrán játszva, nem engedve műfaji megkötéseket. Bizonyos, hogy még sok meglepő ötletet tartogat a közönség számára, és ezzel továbbra is megnehezíti majd alkotásai elemzését, tárgyilagos, vizuális vizsgálatát. Maradjon tehát ez az elemi erejű, szerkezetes térfogalmazás szakadatlan változásban…
A Magyar Nemzeti Bank emlékérme kibocsátási program keretében kétféle névértéken különböző anyagból azonos méretben és érmeképpel készülő érme adatai:
EGRESSY BÉNI SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA /1814-1851/
„Európa” nemzetközi gyűjtőprogram része
Névérték: 10000 Forint
Tervező: ifj. Szlávics László
Anyag: Ag. 925
Súly: 24 g
Átmérő: 37 mm
Verhető: 5.000 db, Proof minőségben
Névérték: 2000 Forint
Tervező: ifj. Szlávics László
Anyag: Cu75Ni25
Súly: 23,7 g
Átmérő: 37 mm
Verhető: 5.000 db, BU minőségben
Békés Ünnepet és Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Kiállítások 2013-ban
Csoportos:
– I. Víz-Jel Nemzetközi Képzőművészeti Biennále, Baja, („Kultikus ős-pénz”, 2004, kagyló, textil, haj, vegyes technika, 470 x 120 mm)
– Ferenczy Béni-díjasok, Budapest, MKISZ székház (Kékszakállú herceg vára I-IV., 2005, fa, vas, vegyes technika, 120 x 120 mm / db, Mesterek tiszteletére – Kassák, Tatlin, Moholy, Harasztÿ, 2007, fa, plexi, sárgaréz stb., vegyes technika, 105 x 105 mm/db, Az én kis városom I-II., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm, Hommage à Gaudí, 2008, fa kisplasztika, vegyes technika, 36 cm, Hol vagy királylány?, 2008, fa kisplasztika, vegyes technika, 33,5 cm).
– VI. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Angyalok, Kecskemét (Angyali üdvözlet, 2003. csont, toll, textil stb., vegyes technika, 240 x 180 mm.)
– Indíttatás – Szobrászrajzok, Nemzeti Táncszínház Galéria („Hommage a Tatlin I-II.”, print, 70 x 50 cm)
– „Ézsiás 70”, „Érem és kisplasztika, határesetek” – hazai és külföldi barátai, pályatársai kontextusában, Rómer Flóris Művészeti és Tört. Múzeum, Győr (Plakett, No. 55, 2012, fa, vas, vegyes technika, 120 x 103 mm, Dombormű L., 2011, vas, fa, vegyes technika, 20 x 20 cm, Dombormű LV., 2011,vas, fa, sárgaréz, vegyes technika, 23 x 20 cm)
– XIX. Országos Érembiennále, Sopron (Pátra – Hommage à Makrisz Agamemnon I- IV., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm / db)
– Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, Salgótarján (Dombormű XI., XIV., 2011, fa, vas, sárgaréz, 50 x 50 cm)
– FA – FÉM – ÜVEG, magyar szobrászok kiállítása, Kortárs Magyar Galéria, Vermes-villa, Dunaszerdahely, (Pozsonyi út 1.– Hommage a Radnóti Miklós, 2009, fa, vegyes technika, 68,5 cm, Dombormű CXII., 2012, fa, vas, vegyes technika, 100 x 150 cm, Pásztoróra, 2009, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 214 cm)
– Fragmentum, A Magyar Festők Társasága országos kiállítása, FUGA Budapest, (Soá I-II., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm / db)
– IX. Ötvösművészeti Biennále, Klebelsberg Kultúrkúria, Budapest, („Acél és üveg – óraszobor,”, 2009 – 2010, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 141cm, „Énekóra”, 2010, vas, óraszerkezet, vegyes technika, 49,5 x 34 x 20 cm)
– Négy elem, MAOE országos kiállítása, Szentendre, Művészetmalom,(Dombormű XVII., 2011, fa, vas, vegyes technika, 50 x 50 cm,)
– VIII. Könyv–tárgy Biennále, Pécel, Ráday – kastély (Kilencedik Csapás, 2012, fa, papír, vegyes technika, 150 x 150 mm, Kivonulás Egyiptomból, 2012, fa, papír, vegyes technika, 150 x 150 mm, A Vörös-tengernél, 2012, fa, papír, vegyes technika, 150 x 150 mm)
– Reformáció és tolerancia, Magyarországi Evangélikus Egyház képzőművészeti pályázat kiállítása, Evangélikus Országos Múzeum, Budapest, (Csendes Éj., 2006, vas, aszfalt stb., vegyes technika, 120 x 120 mm)
– Kis szobrok – nagy álmok, MKISZ székház, Budapest (Menedékház, 2008, fa, vegyes technika, 19 cm)
British Museum, London, éremtárába került alkotások:
– Szonett, 1987, bronz, öntött, 70 mm,
– “Zipp”…, 1987, bronz, öntött, 76 mm,
– Gepárd, 1988-2005, vas, vert, 48 mm,
– II. János Pál, 1991, vörösréz, vert, 52 mm,
– Hommage à Vincent van Gogh – Önarckép kalapban, 1993, bronz, öntött, 100 mm,
– Holdfény, 1994, acél, szerelt, 50 mm,
– Bújócska, 1995, krómacél, acél, szerelt, 50 mm
– FIDEM 25. kongresszusára, 1995, vörösréz, vert, 70 mm
– Kultikus ős-pénz, 1997, kerámia, toll, textil, vegyes technika, 230 x 145 mm
– Dante Alighieri, 2005, bronz, öntött, 110 mm,
– Betlehem, 2008, fa, vegyes technika, 93 x 150 mm,
– Hegytetőn, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm.
A Kelet-Európa Modern Képtár, Olaszliszka, gyűjteményébe került alkotások:
– Plakett, No. 55, 2012, fa, vas, vegyes technika, 120 x 103 mm
– Dombormű L., 2011, vas, fa, vegyes technika, 20 x 20 cm,
– Dombormű LV., 2011,vas, fa, sárgaréz, vegyes technika, 23 x 20 cm
A bajai Víz-Jel Kortárs Művészeti Gyűjteménybe került alkotás:
– Kultikus ős-pénz”, 2004, kagyló, textil, haj, vegyes technika, 470 x 120 mm
Kecskeméti Képtár tulajdonába került alkotás:
– Angyali üdvözlet” 2003. csont, toll, textil stb., vegyes technika, 240 x 180 mm.)
A dunaszerdahelyi (Szlovákia) Kortárs Magyar Galéria – Vermes-villa, gyűjteményébe került alkotás:
– Dombormű LIII., 2011, vas, fa, vegyes technika, 20 x 20 cm
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotás:
– H. I. születésnapjára – Bolyongók, 2013., krómacél, acél, féldrágakő, interaktív „mobil” érem, 68 mm.
Fehér László tulajdonába került alkotás: Fehér László születésnapjára, 2013, plexi, 120 mm
Magántulajdonba került alkotások:
– Nehéz idők, 1994, acél, szerelt, 60 x 50 mm
– Esti séta az állatkertben, 2010, fa, vas, vegyes technika, 50 x 50 cm
Egek és utak – Önálló kiállítás nyílik a Kortárs Magyar Galériában
Lieb Roland Ferenc ifj. Szlávics László Szunyogh László
EGEK ÉS UTAK
című tárlatának megnyitójára
2013. október 29-én, kedden 17 órára a Vermes-villába.
A három önálló kiállítást megnyitja: Fűzfa Balázs irodalomtörténész
Megtekinthető: 2013. november 28-ig. Ulica Gyulu Szabóa 304/2 Vermesova vila SK-929 01 Dunajská Streda (Dunaszerdahely, Szlovákia)
Beszélgetés ifjabb Szlávics Lászlóval a megnyitót követően.
Elhangzott a Szlovák Rádió és Televízió, Pátria Rádió,
Hangadó című műsorában, 2013. október 30-án.
Szerkesztő-riporter: Iski Ibolya
Fűzfa Balázs: Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László, Szunyogh László
EGEK ÉS UTAK című önálló kiállítása(i)
· Három alkotó, három nyelv, háromféle beszédmód – közös kiállításcím. Vajon igaz-e itt is, rájuk és általuk is, hogy a művészet az emberiség (majdnem) egyetlen esélye a megértésre? Mert a művészi alkotás, szóljon bár hozzánk a korhadó fa, a tompa fényű réz, az érdes beton nyelvén, álljon össze hangjegyekből, ecsetvonásokból vagy szó-reményekből, mindig ugyanarról beszél, mindig ugyanazt kérdezi, csak másképp: közelebb hozhatók-e egymáshoz hétfők és keddek, hegyek és völgyek, nappalok és éjszakák, egek és utak? Azok a megejtő égi szférák, amelyekben otthonosan szárnyalni szeretnénk s azok a földi határok, melyek között csoszogni kényszerülünk mindennapjainkban.
· Amikor jólesően eltűnődünk e három alkotónak a világot egészben szemlélni képes formái fölött, akkor vajon eszünkbe jut-e, hogy az éremművészet, a behatárolt képzelet eme gyönyörű leleménye mennyi-mennyi sziporkázó ötlettel és inspiráló gondolattal segíti egeknek és utaknak a végtelenben való találkozását? A József Attila-i „határolt végtelen” megtalálását? Eszünkbe jut-e, hogy a költő, miközben a semmi partján üldögél, a nyelvben éppen úgy talál menedéket, mint ahogyan az itt látható szobrok, érmek, kisplasztikák, képek sűrítenek magukba másképpen megragadhatatlan tartalmakat? S eszünkbe jut-e, hogy titokban ők is, emezek is a teremtéssel elegyednek párbeszédbe, akárcsak a költő, a szavak művésze, mert másképpen alkotni aligha volna lehetséges, hiszen „nem volna szép, ha égre kelne / az éji folyó csillaga” (József Attila)?
· Eddig nem mertünk szembenézni 15 x 15 centiméterbe keretezve – ekkora lehet maximálisan egy érem – önmagunkkal, inkább örökké menekülőutakat kerestünk kétdimenziós dobozainkból kifelé. Talán az volt a baj, hogy a tekintetünket sohasem fölfelé vetettük… Megelégedtünk ósdi magyarázatokkal, szószátyár kifogásokkal, az értelem hiányos érveivel. Pedig Weöres Sándor óta tudhattuk volna: „Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.” Csak azt nem találtuk, hol kell eme itteni utakon megállni, s hol, minek kell odafönt nekitámasztani a létrát. Az égboltozat melyik darabkájának. Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László és Szunyogh László éppen abban segít nekünk, hogy biztosabban megtaláljuk ama bizonyos, csak a mi tenyerünkbe illeszkedő felhődarabkákat.
· Mert a minden és a semmi partján bandukol ez a három alkotó: néha visszapillantanak ránk, néha elnéznek távoli horizontok felé, aztán zarándokolnak tovább közös és saját útjaikon.
· Ám éltető elemük a találkozás. Úgy bátrak önmaguk lenni, hogy le tudnak mondani térről, időről, egy darabka égről is akár, hogy adjanak abból másoknak, adjanak abból nekünk. Ha csak az eredendő önzésünktől való megszabadulás gesztusait tanulhatnánk meg tőlük, már akkor megérte volna létrehozni ezt a három önálló kiállítást egy időben és térben. Itt és most nemcsak ők, hanem a műveik is szóba elegyednek egymással. Együtt pedig többet képesek elmondani, mint külön-külön bárhol és bármikor tehetnék azt a világban. Ők is és az alkotásaik is. Mert titokban ugyan, de olykor mégiscsak kikacsintva az örökkévalóságba zárt formák mögül s ránk mosolyogva, valóban a teremtéssel beszélgetnek. Felszabadultan, derűvel övezett hétköznapokon és emelkedett ünnepeken egyaránt. Nem állandóan szűkülő utak robotosaiként, hanem a méltósággal fölfelé tekintő emberi képzelet példázatait el nem múló alakokba, szobrokba, képekbe, érmekbe, egy lehetséges világ mintázataiba öntve.
· Ezért holnaptól nekünk most már könnyebb lesz vállunkon a hétfő és a kedd, lelkünkben a lent és a fent, odakint az éjszaka és a nappal. Járhatóbbak lesznek az utak, s talán közelebb emelkedhetünk az éghez is.
· Lieb Roland Ferenc, ifj. Szlávics László és Szunyogh László kompozíciói esélyt adnak a megértésnek. S ezzel reményt a világnak, mindannyiunknak.
· Bár sokat kell még mit tanulnunk tőlük, most már van mibe kapaszkodnunk.
· Köszönjük a sorsnak, hogy a kortársaik lehetünk.
Fűzfa Balázs
[1]A szöveg a helyszínen elhangzott kiállításmegnyitó később megírt, erősen rövidített változata.
Emléktáblát helyeztek el D. dr. Prőhle Károly egykori lakóháza falán
A Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Presbitériuma D. dr. Prőhle Károly (1911–2005) egykori lakóházának falán emléktáblát helyez el 2013. június 19-én, szerdán 13 órakor.
Az alkalmon Gáncs Péter elnök-püspök és Prőhle Gergely országos felügyelő mond beszédet. Közreműködik az Evangélikus Hittudományi Egyetem liturgikus kórusa dr. Kinczler Zsuzsanna vezetésével.
Az emléktáblát ifj. Szlávics László szobrászművész tervezte.
Fekete és fehér – Önálló kiállítás nyílik a Barabás Villa Galériában
2013. május 9. 18 óra
A Barabás Villa Galéria Tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
ifj. Szlávics László szobrászművész, Fekete és fehér című kiállítására
Megnyitja Zalavári József Dla, egyetemi docens, formatervező művész
Megtekinthető: május 25-ig, nyitva: hétfőtől péntekig 10-18 óra között, 1122 Budapest, Városmajor u. 44.
Megnyitó
„Fekete és fehér. Együtt alkotnak egészet, mint ahogy sík és plasztika egymáshoz képest nyer értelmet. A síkplasztika egyfajta dombormű, mely egyszerre él a festészet és a szobrászat lehetőségeivel. Ifjabb Szlávics László legújabb kiállítására, több műfaj határán folytatott kalandozásainak eredményeként született síkplasztikáit hozta el „szülőföldjére”, a Hegyvidék közönségének. Az idő múlásának nyomait őrző anyagdarabokból konstruált kompozícióit ismerhetjük meg a Barabás Villa Galériában.”
Ezen a kiállításon látható munkák egy viszonylag rövid két éves periódus, a közelmúlt termései, viszonylag homogén anyag, egy belső műfaji, technikai paradoxonra épített sor, a síklpasztika műfajában.
I. Szobrász és éremművész…
Miért a felsorolás? mert az a közeg amelyben élünk, felnőttünk, szocializálódtunk csak így értheti.
A művész, vagy közelebbről, a képzőművész nem elég? Gondoljunk a reneszánsz mesterek műhelyeire. Méret, funkció, anyag, technika.. mind együtt… A modern kor hozta a fokozatos specializációt, a differenciálódást. De mi van akkor ha az alkotó számára ezek a korlátok béklyók? Ha a feladat, az idea megköveteli a maga anyagát? Mit tehet ilyenkor a művész?
A klasszikus akadémikus felfogással szemben az idea vezeti a sorsát és a megvalósítás során újabb és újabb helyzetbe kerülve használ technikát és vesz fel sokszor meglepően új, határsértő formát.
II.
A mű, a műalkotás minden esetben az idea, egy érzetre alapozott gondolat reprezentációja.
Minden kép, tárgy, mű egy-egy idea anyagi felmutatása, valósággá transzformálása számunkra.
“Platón és Arisztotelész a fizikai világ dolgait (a létezőket) két összetevőjükre: az anyagi és a formai elemre szétbontva vizsgálja.Az anyagi összetevőnek Platónnál nincs saját neve. Általában ilyesféle körülírás jelöli: “az a dolog, amely részesül egy ideában, és a részesülés következtében a megfelelő tulajdonságokkal rendelkezik”. Arisztotelésznél kapja meg az anyagi összetevő az elnevezését: anyag (hülé) hordozó (szubsztrátum, hüpokeimenon).
A formai összetevőt mindkét filozófus eidosznak (‘forma’) nevezi. Platón használja továbbá az idea elnevezést is, Arisztotelész pedig a leggyakrabban a szubsztancia (görögül: uszía) kifejezést alkalmazza.”
(Steiger Kornél: Bevezetés a filozófiába – Szöveggyűjtemény alapján )
Platón barlanghasonlatát mindenki érteni véli, de korunk interpretációjában már nem örökké változatlan ideák árnyékvilágát feltételezzük.
Az ideák már nem statikusak, állandóak és változatlanok. Az ideák evolucióját tapasztalhatjuk meg felgyorsult életünkben. Nem fejlődését! Változását, ahogy egyébként Darwin is eredendően gondolta…
Mindig el kell mondani: az evolúcióelmélet nem fejlődéselmélet!.. hanem a változások törvényszerűségeit kutató tudományos terület. A művészet változásának tapasztalásakor mindez természetes. Hiszen nem kell bizonygatni, fel sem merülhet, hogy Leonardo vagy Branchusi, Raffaelló vagy Klimt a “fejlettebb” művész! Értelmetlen már a kérdésfelvetés is…
III.
Miben látjuk megtestesülni a “művészi ideát” e síkplasztikákon?
Az ideák világa egyrészt a racionális gondolkodás világa és tárgya, másrészt a művészeté!
Számunkra az idea mint a végső mozgató, hogyan jelenik meg előttünk, bennünk, körülöttünk? Ki teszi láthatóvá, érzékelhetővé? Ki az a kitüntetett, erre teremtett, erre predesztinált?
Feltehetjük a számunkra itt és most a legfontosabb kérdést. Mit jelent ma számunkra a művészet? Mivégre készítünk szobrokat, festményeket, grafikákat, érmeket…., mi szükségünk van rájuk? A szokásos válaszok.. tükör a világnak, kiemel a hétköznapi életből, rá eszméltet a felszín mögötti törvényszerűségekre, mindezt érzelmeket keltve,katarzis élményhez juttatva teszi.
Mit tapasztalunk ebből ezen a kiállításon?
Gondosan megválasztott anyagok geometrikus alapformákban, sötét-világos, sima-érdes, új-régi, fényes-matt, durva-síma, nagyobb-kissebb, szabályos-szabálytalan ellentétpárokban megnyilvánuló szép és rút, kellemes és felemelő, a jó és rossz…
Ezzel talán meg is fejtve a képző művészet (így a két szó szétválasztva!) eredendő titkát és eredendő értelmét. Vagyis mai szóhasználattal élve, funkcióját.A vizuális elemek közti viszonyok kompozíciójában, egyedi állapotában felfogható, sajátos viszonylatokban rejlő energiák felszabadulásának tanúi, érzékelői, észlelőiként értelmezőivé válunk mint nézők.
Az itt látott munkák számítanak ránk, mint újraalkotó társra, tudatosan támaszkodva a közös kulturális élmények adta “deja vu“ élményre és ezzel az eredeti kontextusbeli jelentésre! Az eredeti és az új jelentés kettős kódjára építve, az így létrejött tervezett és a bennünk felmerülő asszociációk végtelen folyamát indítva be.
A munkák címe is fontos szerepet tölt be ebben a közös játékban. Kulturálisan beágyazott, szinte túlcsordulóan telített formákat látunk felidéző címekkel: Márai, Cseh Tamás, Négy őselem, Szövetség, XX. század, Petőfi és Rejtő Jenő….
IV.
Az alkalmazott technikák sokfélesége, az anyag természetének ismerete, magas szakmai tudásról ad számot.
Ez a tudás teszi számára lehetővé, hogy dimenziókat váltson. Kicsi és nagy, statikus és dinamikus, sík és tér bejárhatóvá, átjárhatóvá vállnak számunkra ha tudjuk a módját, ha ismerjük a szakmát. Ha tudjuk, hogy az ideának nincs kitüntetett mérete és dimenziója, nincs kitüntetett stílusa, de van adekvát, csak neki megfelelő megjelenési formája akkor természetessé válik a sokféleség. Az ősi kultikus tárgyak természetfelfogása, a cizellált reneszánsz éremművészeti hagyomány, a modernizmus, a kubizmus a szürrealizmussal, a Csiky Tiborral, Harasztÿval rokonítható konstruktív, geometrikus munkák magától érthetődő természetességgel sorakoznak fel eddigi munkáiban.
A mesterségbeli tudás és a formaadás európaisága köti ezeket a munkákat egyszerre Ghiberti firenzei Paradicsomkapujához és Rétfalvi Sándor pécsi Bazilika kapujához. A formák személyes kisugárzását pedig az alkotó személyiségének szűrője teszi összetéveszthetetlenné.
V.
Második generációs művészként érzékelhetően fontos számára a tradíció, a mester rá testált hagyománya és a megújulás, amely művészi eszköztárának itt és most, a jelenre való alkalmazásából fakad. A jelene, mint az idő és tér pillanatba sűrítése a múltnak és a potenciális jövőképnek.
No és az a kultúra amelyben élünk, hogy sáfárkodik mindezzel? …
A fiút láthatjuk most itt, aki rátalált a saját útjára, de felötlik a gondolat, láthatjuk e viszont majd barátaink lakásában, közösségi tereink, hivatalaink falain ezeket a műveket? Mert valójában ezeknek a műveknek nem ez a kiállítótér a valódi természetes közege! Otthon és a “munkahelyünkön”, a társadalom reprezentációs tereiben van az igazi helye. Ott és akkor nyeri el valódi helyét és töltheti be valódi szerepét a művészet, a mű és válhat az alkotó művész, bennünket a mindennapjainkban, nehézségeinkben és örömeinkben, válságainkban és kilábalásainkban, értékkeresésünkben, az életünk értelmének keresésében segítő társsá.
Folytatás még a műhelyben, születőben….
A kiállítást ezennel megnyitom.
Zalavári József DLA
Budapest, 2013 május 9.
Janis Joplin – mellszobor avatása
2013. január 17-én. 15 óra.
Janis Joplin születésének 70. évfordulója tiszteletére, a budapesti Erkel Ferenc Általános Iskolának ajándékozza az énekesről készített másfélszeres életnagyságú mellszobrát ifjabb Szlávics László szobrászművész. A vörösrézlemezből készült alkotás az intézmény előcsarnokában kerül elhelyezésre.
Köszöntőt mond: Fehér Adrienne igazgató
Az esemény védnöke: Simonffy Márta alpolgármester
1068 Budapest, Felsőerdősor utca 20.
Békés Ünnepet és Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Kiállítások 2012-ben
Csoportos:
– Znad Dunaju Weltawy i Wisty – Medalierzy i ich dziela, (Duna, Moldva, Visztula mentén – éremművészek és alkotásaik) 10 éves jubileumi kiállítás, Körmöcbánya, Szlovákia (Gdańsk – Hajógyár I-III., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm)
– Érem Most, Budapest, MKISZ székház (Dombtetőn, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm, „Csip, Csip, csipkerózsika…”, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150mm. „Hátat a falnak és…”, 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm).
– Art Medal World Congress FIDEM XXXII., Glasgow, Skócia, (Dante Alighieri – előlap, hátlap, 2005., bronz, öntött, 110 mm)
– XIX. Országos Érembiennále díjazottainak kiállítása, Sopron (Dombormű VIII.-X., XVII -XIX, 50 x 50 cm, fa vas, vegyes technika, 2011.).
– Vastól az ezüstig II. – Kortárs magyar ötvösművészet MA, Barabás Villa, Budapest („Im Going Slightly Mad” vörösrézlemez, szobor 44 cm)
– Magyar éremművészet, Kortárs Magyar Galéria – Vermes-villa, Dunaszerdahely, Szlovákia (Széchenyi István emlékérem, előlap-hátlap, 1991., vörösréz, vert, 55 mm, Szent Flórián emlékérem, 1990., vörösréz, vert, 55 mm).
– XIII. Nemzetközi Művésztelep, Kortárs Magyar Galéria – Vermes-villa, Dunaszerdahely, Szlovákia, (Kultikus ős-pénz, 1997., vegyes technika 220 x 150 mm, Ház, 2008., vegyes technika 140 x 140 mm).
A Magyar Nemzeti Múzeum éremtárába került (64 db) alkotás:
– Aradi vértanúk, 13 db 1986., vörösréz, vert, 40 mm / db
– Hét vezér, 7 db, 1991., aranyozott, vörösréz, vert, 20 mm / db
– Szent István, 1991., aranyozott, vörösréz, vert, 20 mm
– Szent László, 1990., aranyozott, vörösréz, vert, 40 mm
– Szent László-változat, 1991., aranyozott, vörösréz, vert 20 mm
– Hunyadi László, 1991., aranyozott, vörösréz, vert, 20 mm
– Hunyadi Mátyás, 1990., aranyozott, vörösréz, vert, 40 mm
– Hunyadi Mátyás – változat, 1991., aranyozott, vörösréz, vert, 20 mm
– John Lennon, 1990., vörösréz, vert, 53 mm
– Széchenyi István, 1991., bronz, vert, 58 mm
– II. János Pál pápa, 1991., vörösréz, vert, 50 mm
– Szent Flórián (portré változat), 1990, aranyozott, vörösréz, vert, 53 mm
– Szent Flórián (álló egészalakos változat), 1990, vörösréz, vert, 52 mm
– Szent Flórián (portré változat), 1992., vörösréz, vert, 21 mm
– Balassi Bálint, 1986., vörösréz, vert, 40 mm
– Kossuth Lajos, 1990., vörösréz, vert, 40 mm
– Zrínyi Miklós (a költő), 1986., vörösréz, vert, 40 mm
– Berzsenyi Dániel, 1986., vörösréz, vert, 40 mm
– Deák Ferenc, 1990, vörösréz, vert, 40 mm
– Petőfi Sándor, 1986., vörösréz, vert, 40 mm
– Andrássy Gyula, 1993., vörösréz, vert, 40 mm
– id. Szlávics László, 1994., vörösréz, vert, 42,5 mm
– Millecentenárium Hungariae, 1996., aranyozott, vörösréz, vert, 40 mm
– Hommage à Vincent van Gogh – Szakállas önarckép, 1993., bronz, öntött, 100 mm, 20 darabból álló sorozat része
– Hommage à Vincent van Gogh – Bakancsok, 1993., bronz, öntött, 100 mm, 20 darabból álló sorozat része
– Hommage à Vincent van Gogh – Önarckép pipával, 1993., bronz, öntött, 100 mm, 20 darabból álló sorozat része
– Hommage à Vincent van Gogh – Kalapos önarckép, 1993., bronz, öntött, 100 mm, 20 darabból álló sorozat része
– Hommage à Vincent van Gogh – Napraforgók, 1993., bronz, öntött, 100 mm, 20 darabból álló sorozat része – Folyópart, 1983., bronz, öntött, 73 mm
– A költő emlékére, 1987., bronz, öntött, 76 mm
– Szonett, 1987., bronz, öntött, 70 mm
– Emlék, 1987., bronz, öntött, 75 mm
– Dante örök, 2003., bronz, öntött, 80 mm
– Kálvin János emlékérem, 2008., bronz, öntött, 110 mm
– Nagy Magyarok éremkollekció I-XII., (Szent István, Liszt Ferenc, Arany János, Petőfi Sándor, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Szent-Györgi Albert, Eötvös Loránd, Puskás Ferenc, Kodály Zoltán) 2011., réz, aranyozva, vert, 40mm.
Újabb hat érem került a hollandiai Van Gogh Village Nuenen gyűjteményébe, így kiegészülve 10 db található a sorozatból náluk:
– Hommage à Vincent van Gogh, 1993., bronz, öntött, 100 mm / db.
A dunaszerdahelyi (Szlovákia) Kortárs Magyar Galéria – Vermes-villa, gyűjteményébe került alkotások:
– Széchenyi István emlékérem, előlap-hátlap, 1991., vörösréz, vert, 55 mm
– Szent Flórián emlékérem, 1990., vörösréz, vert, 55 mm
– Kultikus ős-pénz, 1997., kerámia, fa, toll, textil stb., vegyes technika 220 x 150 mm
– Ház, 2008., fa, vegyes technika, 140 x 140 mm
A Haraszty Gyűjteménybe került alkotások:
– Liszt Ferenc emlékérem, 2012., bronz, öntött, 95 mm,
– H. I. születésnapjára – Kitérő, 2012., krómacél, acél, sárgaréz, interaktív „mobil” érem, 68 mm.
Barna Sándor gyűjteményébe került alkotás:
– Dombormű XLVI., 2011., vas, fa, sárgaréz, vegyes technika, 26 x 25 cm.
Magántulajdonba került alkotás:
– Dombormű VII., 2011., fa, vas, vegyes technika, 50 x 50 cm.
Liszt Ferenc – mellszobor avatása
2012. december 11. 19 óra
A Nyugat – magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ Zenei Tanszékének adományozza Liszt Ferencről készített nagy méretű mellszobrát ifjabb Szlávics László. Az alkotás a zeneszerző nevét viselő koncertteremben a hagyományos Adventi hangverseny keretében kerül elhelyezésre.
Szombathely, Géfin Gyula u. 28.
XXVI. Numizmatikai Hírös Nap – Önálló kiállítás nyílik a Kecskeméti Főiskolán
A Magyar Éremgyűjtők Egyesülete rendezvényének díszvendége ifjabb Szlávics László éremművész. Munkásságával kamarakiállítás keretében ismerkedhetnek meg az érdeklődők. A tárlókban közel százötven vert érmet láthat a közönség.
Gépipari és Automatizálási Főiskola
6000 Kecskemét Izsáki út 10.
Néhány kiállított alkotás fotója:
Képek – Önálló kiállítás nyílik a Galéria IX.-ben
2012. augusztus 10. 18 óra
Magyar Rézkarcoló és Litográfus Művészek Egyesülete Tisztelettel meghívja Önt és barátait
ifj. Szlávics László szobrászművész
Képek című kiállítására.
Megnyitja, Kalmár János szobrászművész
Megtekinthető: augusztus 31-ig, GALÉRIA IX 1092 Budapest, Ráday u. 47.
· Mindannyian nem csak megérteni akarjuk életünket, de rendet, valamiféle áttekinthető és értelmezhető életet is kívánunk létrehozni magunkban és magunk körül, ami ráadásul mások számára is értelmezhető. Mindezt a művészet nyelvén megfogalmazni már nem olyan egyszerű, viszont nemes feladat. Már csak azért is, mert megélt helyzeteink ráadásul folytonosan változnak, mi pedig újraértelmezzük őket, így újrakezdünk mindent, minden nap. Nos ifjabb Szlávics László is hasonlóképpen tesz. Követi életének változásait és alkotásaihoz egy tőle eddig nem látott, ezért nem csak számára, de számunkra is újabb méretet és formát választott.
· No de nem vagyok boncoló művészettörténész, inkább kedvet kívánok csinálni ezekhez az alkotásokhoz, mint elemezni. De ha már elvállaltam, hogy beszélek róluk, elmondom én mit látok.
· Kováts Albert például a világújító konstruktivistákhoz hasonlította őt a Symbol Galériában megrendezett kiállításán. Igaza van ebben, amihez hozzátenném azt a megjegyzésemet, hogy emellett az örökérvényű alkotói hozzáállás mellett némi rezignált vonást is látok alkotásaiban, amitől az más lesz, nem tiszta konstrukció, hanem dekonstrukció is egyben. Két egymással ellentétes folyamat van jelen és képezi egységgé az itt kiállított alkotásokat.
· Arra mindenképpen szeretném felhívni a figyelmet, hogy a rendteremtés szándéka és a különböző felhasznált tárgyak, foszlányok által sugallt tűnődés, már a tárgyak természetéből adódóan is egy új világot teremt, az ő világát, és bár a múlás folyamatát idézi, mégis ez a kettős folyamat, ez a kettősség számomra a mozgató rugója az itt látható kiállításnak. Ezt többek között, számomra a töredékes, törött, használt tárgyak beemelése okozza alkotásaiba, melyeket nem alakít át mindig teljesen és amelyeknek jelen szerepüket megelőzően egészen más szerepük volt hétköznapi világunkban. Ez az eggyé vált kettősség képezi belső és önálló történeteiket is olvasásuk folyamatában. Ezért hát az anyaghasználatnak itt kiemelt szerepe van, mert ez erősíti a kompozíció és az anyagok használatából adódó, történéseiken át megjelenő dekompozíció összhangját. Szinte minden anyag megtalálható bennük, ami Szlávics László hétköznapi, személyes környezetében fellelhető: fém, fa, papír, textil. Ezekből látható itt ma este ez a válogatás.
· Meg kell említenem azt is, hogy ez a kiállítás finoman, de megidézi és felhasználja azt a körülbelül egy évszázadnyi tradíciót, amit persze hosszasan lehetne elemezni itt, vagyis az egymásba fonódó objet-trouvé és assemblage fogalmát, ami persze már művészettörténeti kalandozás volna.
· Szlávics László képeknek hívja alkotásait, mely fogalom olvasatába beillenek a bennük alkalmazott használt tárgyak esetenként fellelhető múltja és az általuk közösen teremtett újabb történeteik. Van ugyanakkor valami más szerintem, amit nem fed az általa megadott képi fogalom. Márpedig pontosan ott válnak ezek az alkotások többé, hogy ezek a képeknek nevezett művek már inkább határesetek, mely inkább újraértelmezésre utal, mint hogy egy jól bevált, megszokott modorban és formában beszéljen továbbra is hozzánk. A kiállított darabokat nem igazolja a klasszikus képalkotás fogalma. Az itt alkalmazott anyagok testi, térbeli jelenlétéből adódó térfoglalásaik, reliefszerű, mértékletesen térben játszott szerepeik miatt is ezek számomra már inkább tárgyképek lennének. Történéseiknek már a tapinthatósága is elválasztja őket a hagyományos kép illuzórikusan teremtett háromdimenziós terétől.
· Ennek az itt látható válogatásnak van egy másik sajátossága is, mégpedig a játékosság. Konzekvens, önfeledt, komoly játékosság, amitől az alkotásokon fellelhető kijelentések felvállalják azt is, hogy nincs igazuk minden szempontból, illetve, hogy minden nézőpont másképpen fogalmazódik meg, és ugyanarról beszél. Törékeny egyensúlyról, változó viszonylatokról, pillanatokról van itt szó, melyek számomra szépen tükrözik mindazt a világot, amiben én, illetve mi, ma élünk.
Budapest, 2012. augusztus 10.
XIII. Nemzetközi Művésztelep – Kortárs Magyar Galéria, Dunaszerdahely
A július 30. és augusztus 5. között zajló művésztelepre 2012-ben tíz művész – Almási Róbert, Borbély Károly, Dobriban-Lini Enikő, Karczagi Endre, Kelemen Benő Benjámin, Lieb Roland Ferenc, Sill Adrián, ifjabb Szlávics László, Szunyogh László, Vankó István – kapott meghívást. Az egy hetes ott tartózkodásuk alatt készült alkotásaik a Kortárs Magyar Galéria gyűjteményét gazdagítják.
A kiállítás ünnepélyes megnyitója 2012. augusztus 3-án, pénteken, 17 órakor kezdődik.
Kortárs Magyar Galéria
Galéria Súčastných Maďarských umelcov
Contemporary Hungarian Gallery
Ulica Gyulu Szabóa 304/2 Vermesova vila, SK-929 01 Dunajská Streda
Almási Robert fotói a kiállításról:
A művésztelep kiállításával egy időben nyílt meg a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztályának kiállítása. A bemutatott érmeket a résztvevő művészek adományozták a Kortárs Magyar Galéria gyűjteménye számára. Beszélgetés ifjabb Szlávics Lászlóval az ünnepélyes megnyitót követően.
Elhangzott a Szlovák Rádió és Televízió, Pátria Rádió, A kultúra világa című műsorában, 2012. november 4-én. Szerkesztő-riporter: Lacza Tihamér
A Kortárs Magyar Galéria gyűjteményébe került alkotások:
Kávéházi fertályóra – Civil Rádió
2012. július 7-én 14 és 15 óra között életéről és munkásságáról beszélget ifjabb Szlávics László szobrász- és éremművésszel Thuróczy Gergely.
A teljes műsor az alábbi linken keresztül meghallgatható:
Örkény István születésének 100. évfordulója tiszteletére, a Tatai Városi Könyvtárnak ajándékozza az íróról készített életnagyságú portrészobrát ifjabb Szlávics László. Az öntött bronz alkotás az intézmény olvasótermében kerül elhelyezésre.
Tata, Váralja u. 4.
Könyvbemutató és éremkiállítás a Magyar Nemzeti Múzeum Széchenyi Termében
2012. május 24. 16 óra
Az Argumentum Kiadó, a Magyar Kincstár és a Magyar Nemzeti Múzeum Tisztelettel Meghívja Önt
A rendezvény helyszínén, a Széchenyi teremben, kiállításra kerül ifjabb Szlávics László a Magyar Nemzeti Múzeum Éremtárának adományozott hatvannégy alkotása.
A kötetet Keszthelyi Katalin művészettörténész mutatja be:
· Mielőtt megkísérlem L. Kovásznai Viktória: ifj. Szlávics László című, az Argumentum kiadónál frissen megjelent kötetét Önöknek bemutatni, elöljáróban nagyon röviden néhány szót szerzőnkről és a kiadvány előzményeiről:
· Dr. Kovásznai Viktória művészettörténészt szakmai pályafutása a Magyar Nemzeti Galériához köti, 1981-től a közelmúltig az Éremtár vezetője volt. Muzeológusként és kutatóként szakterülete a XIX-XX-XXI. századi magyar éremművészet; az áttekintő munkák mellett egyaránt foglalkozott a magyar éremművészet kiemelkedő klasszikusaival és a műfaj kortárs szereplőivel, így többek között Reményi József, Berán Lajos, Borsos Miklós, Czinder Antal, Ligeti Erika, Rácz Edit munkásságával. Írásai időről-időre olvashatók a külföldi szaksajtóban is, e fórumok közül a British Art Medal Socity kiadásában megjelenő, nemzetközi terjesztésű Medal folyóiratot, és a FIDEM nemzetközi éremszövetség kiállítási katalógusait emelném ki. A szerző érdeklődése a 90-es évek második felében fordult a művész munkássága felé, ennek köszönhetően született meg 1997-ben az ifj. Szlávics László című, 2000-ben az ifj. Szlávics László kultikus ős-pénz sorozata, majd 2006-ban Az idő és tér ifj. Szlávics László újabb munkáiban című kis kötet.
· A most megjelent kétnyelvű monográfia ezen írásokra is alapozva mutatja be a most 53 éves művész eddigi életútját, és komplex módon, részben új szempontok bevonásával elemzi és korszakolja az izgalmas, meglepetésekkel teli sikeres alkotói pályát. Ha kinyitjuk a könyvet, a címnegyedben a következő mottót találjuk: „Egyetlen műalkotást sem szabad más törvények szerint megítélni, mint amelyek belőle, magából folynak.” Oscar Wilde (Benedek Marcell fordításában közölt) aforizmáját esetünkben nagyon találónak érzem, a könyv olvasása közben gyakran érezhetjük ennek relevanciáját. Tovább lapozva, a 168 oldalas monográfia az előrehozott tartalomjegyzék szerint két előszó után három fejezetre tagolva foglalkozik tárgyával, majd rövid szakmai életrajz és a képjegyzék zárja a kiadványt.
· Az első előszó ifj. Szlávics László célratörő, szikár és tartalmas bemutatkozása, amely a következőképen kezdődik: „Mestert és tanítványt a keleti bölcselet szerint mindössze annyi különbözteti meg egymástól, hogy a mester előbbre jár azon az úton, ahol a tanítvány is halad.” A bemutatkozás a példaképek, nevelők, tanítók, mesterek, inspiráló korok és művek felemlítésével folytatódik: a nevelést adó szülői ház; első mestere, a szobrász és ötvösművész édesapa, id. Szlávics László; Birkás Ákos, a Művészeti Gimnáziumi osztályfőnök; Makrisz Agamemnon, akinek tanítványa lehetett; kőszobrászok, műszerészek, fémmegmunkáló és asztalos mesteremberek, akiktől a szakma szeretetét, tiszteletét, az anyaggal való bánás fortélyait sajátíthatta el. A megnevezett inspiráló hatások: az egyiptomi, az indián, a kínai művészet, Michelangelo, Kassák, Mondrian, Man Ray, Malevics, a kortárs Csepregi Sándor munkássága, végül Harasztÿ Istváné, akinek néhány éve barátságát is élvezheti. E bevezetővel a mester és tanítvány fent idézett viszonya miatt foglalkozom ennyire részletesen, mert Kovásznai Viktória elemzéseiben újra és újra találkozunk e nevekkel, kultúrákkal, és megismerhetjük, megtapasztalhatjuk, milyen fontos szerepet játszanak az egyes alkotások megszületésében, hogyan halad a tanítvány a mesterek megjelölte úton, milyen kitérőket tesz, melyek az új, személyes megközelítések és problémafelvetések. A második előszót Harasztÿ István, Édeske jegyzi, aki magát barátnak és elfogult pályatársnak nevezve őszinte elismeréssel szól ifj. Szlávics László művészetéről, világáról, hangsúlyozva technikai megoldásaik, gondolkodásmódjuk rokon vonásait is. Az írás igazi Captatio benevolentiae, ami nem is marad hatástalan: fokozott kíváncsisággal lapozunk tovább.
· A műfajok kutatása – régi és modern módszerek címmel a szerző a kezdetektől, a 70-es évek végére datálható daraboktól tekinti át az első korszakba sorolható műveket és keletkezéstörténetüket. A monográfia terjedelme és műfaja – figyelembe véve a rendkívül gazdag, sokfelé ágazó és igen termékeny alkotói pályát, továbbá a szerzőnek a művek gondolati-tartalmi indíttatására, plasztikai előadására és a technikai-kivitelezési megoldásokra vonatkozó rendkívül részletes és érzékletes leírása iránti igényét – nem teszi lehetővé (de úgy is fogalmazhatunk, a koncepció nem is teszi szükségessé) a hosszú bevezetést, a részletes korrajzot. Kovásznai Viktória a dolgok közepébe vágva írása elején két megállapítást tesz: utal a múlt század utolsó évtizedeiben a magyar éremművészetet jellemző nagy változásokra, az új kifejezésmód és anyaghasználat megjelenésére, éremművészetünk nemzetközi reputációjára, majd siet kijelenteni, hogy az ekkor induló ifj. Szlávics László egyéni utat jár be, és munkáinak gondolati-kifejezési és technológiai- kivitelezési problémafelvetéseire a későbbiekben is jobbára ez az egyediség jellemző. A továbbiakban ezen megállapítások kifejtésére, indoklására, illusztrálására kerül sor.
· A szerző is szól a meghatározó két mesterről, az apáról és Makriszról, akik döntő szerepet játszottak a művész szakmai-művészi felkészülésében. Édesapjától elsősorban a plasztikai formálást, az ötvösség technikai fogásait, a perfekciót, a mesterség tiszteletét tanulhatta meg, Makrisztól a szobrászati szemléletet és a gondolatiság fontosságát, továbbá ő irányította művészünk figyelmét az érmészetre – olvashatjuk. Ehhez azt tenném hozzá, hogy a napjainkban alig említett kiváló szobrászművész, aki görögországi főiskolai tanulmányai és néhány párizsi év után érkezett Magyarországra, a klasszikus hagyományok mellett a francia szellemet is magával hozta, stilárisan a modern törekvéseket képviselte, a kifejezés és a szellem szabadságát is magában hordozta, és érzésem szerint ez a szabadságélmény igen erősen jelen van Szlávics művészi pályájában.
· Visszatérve a pályakezdés bemutatásához, a szerző az alkotások részletes leírásával, és a szöveget folyamatosan kísérő illusztrációkkal meggyőzően mutatja be, miként próbálja ki és alkalmazza a kortárs érem létrehozásának igényével Szlávics a már ismert technikákat – bejárva ezzel a műfaj hagyományos fejlődésének útjait –, hogyan leli meg a témáihoz adekvát plasztikai megoldásokat, és teszi a kifejezés eszközévé a választott kivitelezési eljárást. Eszköztára már ekkor is gazdag: a korszak lenyomatos, vésett, acélnegatívba vésett, mintázott érmeinek anyaga a bronz, ezüst, arany, réz és fa; a kivitelezést tekintve a bronzöntés mellett a kézi verést, gyűrűs verést, és a fába történő sajtolást egyaránt alkalmazza, s a méreteket illetően is bátran kísérletezik. Öntött érmeiben eljut a kétoldalas, áttört, nyitott érmekig, vert érmei között fellelhetők a hagyományos emlékérem eszköztárából építkező, de korszerű hangvételű darabok és az amorf plasztikai kompozíciók. Korán megjelennek a sorozatok, amelyek a következő alkotói periódusokban is meghatározó szerephez jutnak. A szerző fontosnak tartja megjegyezni, hogy Szlávics már a kezdetektől szuverén alkotóként munkálkodik, érmeit a modern hangvétel mellett plasztikai kiérleltség, részletgazdag előadásmód és harmóniára való törekvés jellemzi.
· Szlávics László éremművészként határozza meg önmagát, és a monográfia is e műfajra koncentrálva elemzi a művész pályáját, de kellő figyelmet kapnak már az első fejezetben is a kisplasztikák, és a bronzöntéssel vagy lemezdomborítással portrék, amelyek folyamatosan jelen vannak az életműben. Megtudhatjuk, miként inspirálták a mellszobrok, fejszobrok létrejöttét a művész vonzalmai, irodalmi, zenei érdeklődése, vagy az ábrázolásban rejlő technikai problémák. Érdekes momentum, hogy jóllehet számos portré utólag középületbe került, és köztéri műként funkcionál, születését nem befolyásolták megrendelői szempontok, ezek megalkotásában is érvényesülhetett a művészi szabadság. (A portrék közösségi terekben történő elhelyezését a szerző a szövegben minden esetben jelzi).
· Míg az első fejezet a klasszikusan értelmezhető éremművészet keretein belüli problémafelvetésekkel foglalkozik, a második fejezet, a Kifejezés újabb formái – a határesetek kora címmel az éremművészet új lehetőségeit kutató, a műfaji határokat egyre tágító, feszegető, és a határokat olykor átlépő, az újraértelmezés szempontjából is egyéni utat bejáró művészt mutatja be. Kovásznak Viktória szerint a 90-es évek közepére datálható fordulatban a FIDEM nemzetközi éremszövetség 1994-es Nemzeti Galéria-beli kiállítása is közrejátszott, az ott látottak visszaigazolták a művésznek a műfaj megújítására vonatkozó elképzeléseit, kísérleteit. A tanulmány sorra veszi az útkeresés állomásait, és jellemzőit, a szerelt érmek megjelenését, az anyaghasználat változatosságát (ekkor jelenik meg a rozsdás vas, az üveg, a kerámia, a plexi, válnak kompozíciós elemmé az állati csontocskák, gyöngyök, féldrágakövek, a kvarchomok és a folyadékok, a textil, és nem utolsó sorban a pompás madártollak). A szerző részletesen elemzi, miként lesz a szín és a változatos felületkezelés a kifejezés eszköze. Kiemeli a témaválasztás, a gondolatiság egyre növekvő szerepét az alkotói folyamatban, a társadalmi kérdések iránti érzékenység elmélyülésének igényét, a tér és az idő problémájának, a múlt és a jelen viszonyának, konfliktusainak ábrázolását, és a megjelenítés változatos eszközeit.
· A szerző a művek keletkezéstörténetét kutatva minden apró részletet elénk tár, és arról győzi meg olvasóját: érmészünk ötletekkel és gondolatokkal felvértezve várja a kívülről érkező kihívásokat is. Így érzékletesen nyomon követhetjük, hogyan inspirálja pl. az elektromosság és a művészet kapcsolata témakörben kiírt pályázat az érintésre világító, sípoló, zenélő interaktív érmek megalkotását, vagy az időméréssel kapcsolatos pályázat az időmérő érmek továbbgondolását, de említhetnénk az irodalmi tárgyú pályázatokat is. A szerző örömmel osztja meg az olvasóval új ismereteit és taktilis tapasztalatait: minként idézi elő a kinetikus munkáknál pl. az érem kézbevétele a kompozíció elemeinek gravitációs, vagy a fajsúlykülönbségeken alapuló mozgását, más esetben hogyan irányítják a mozgást az apró, tökéletes mechanikus szerkezetek. E sorozatokkal összefüggésben Kovásznai Viktória rámutat a filozófikus megközelítés és a művész tárgykészítési örömének egyidejű megnyilvánulására is.
· A konstruktív szemléletű szerelt érmek után születik meg a Kultikus ős-pénz együttes, amelyet a természeti népek kultikus, mágikus tárgyai ihlettek. Az érem nemzetközileg elfogadott mérethatárait gyakran meghaladó, sokrétű asszociációs lehetőséget kínáló, szépségükkel az értéket is megtestesítő alkotások kapcsán a szerző behatóan foglalkozik a műfaji kérdésekkel, történelmi, társadalmi kontextusban vizsgálja pl. a pénz karakterisztikáit, értékmérő funkcióját és igyekszik e jellemzőket fellelni a sorozat egyes darabjaiban. Tekintve, hogy e fejezet a határesetekkel foglalkozik, más munkáknál sem marad el az elméleti fejtegetés, a műfaji ismérvek és a konkrét alkotások összevetése, az éremként történő definiálás melletti és elleni érvek felsorakoztatása, és legtöbbször annak megállapítása, hogy a szóban forgó mű legalább egy ismérv alapján az éremművészethez köthető. Az olvasásban elmélyedve folyamatosan tapasztalhatjuk, hogy Szlávics munkássága mennyire ellentmond az évszámokhoz kapcsolódó korszakolásnak. Sokkal jellemzőbb rá a ciklikusság, a témákhoz, kompozíciós megoldásokhoz, technikákhoz, technológiákhoz való vissza- visszatérés, ugyan akkor markánsan megragadhatók azok a fordulatok, amelyekkel a pálya új szakaszba lép.
· A monográfia harmadik fejezete Az alapkérdések továbbgondolása – eredendően új megoldások az utolsó tíz év munkásságával foglalkozik. Az elemzésből kitűnik, hogy a korszak művei – a mondanivaló, a gondolati felvetések és a kifejezés eszközei révén – mennyire rokoníthatók a kortárs képzőművészet más műfajú alkotásaival. E korszak vonatkozásában a szerző többek között kiemeli a személyes témák, a fajsúlyos mondanivalók domináns szerepét, a művek többrétegű értelmezési és asszociációs lehetőségét és egyre letisztultabb formavilágát. Ismét előtérbe kerülnek pl. a térproblémák is, de új felvetésben: a fa anyagú kompozíciók majdnem sík belső terében a pozitív-negatív formák, a fény-árnyék hatások kapnak hangsúlyt – Kovásznai Viktória belső térélményről beszél. Nem mulasztja el a különböző korú keresett vagy talált faanyagok (pl. uszadékfa, egy régi gyalupad- vagy hangszer-töredék) használatával, felületkezelésével, égetésével, visszahűtésével, festésével elérhető hangulati, felületi-és színhatások részletes leírását, és annak a folyamatnak a bemutatását, amely e munkáktól elvezet a síkban tartott éremszerű, vagy kisplasztikaként megjelenő, erős érzelmi töltetű ház- és torony-ábrázolásokhoz. E korszak hozza a legnagyobb szakmai elismerést is az alkotónak: 2007-ben a fenti műcsoportba tartozó 4 részes Átjárók/más néven Kékszakállú herceg vára sorozattal a FIDEM nemzetközi éremszövetség USA-beli kiállításán a megosztott nagydíjat, az Úton sorozattal és az In Memoriam Kassák/Malevics/Moholy-Nagy/Mondrian sorozattal a Soproni Országos Érembiennálé nagydíját. (Itt jegyzem meg, hogy a művek szakmai elismerését, díjazását, közgyűjteménybe kerülését a szerző a művek ismertetésénél folyamatosan gondosan jelzi). E korszakot a kisplasztika irányába történő elmozdulás is jellemzi, a kötetben gazdag illusztrációját kapjuk a meghökkentő, az elektronika eszköztárát is alkalmazó interaktív ready-madeknek, és egy különleges műcsoportnak, az óraszobroknak. Az idő, az időmérés problémája új kontextusba helyeződik, az uszadékfa használata és a működő, hangot is adó hagyományos óraszerkezetek az idő múlásáról szólnak.
· Bízom abban, hogy a fejezetekből kiragadott néhány részlet meggyőzően bizonyítja, milyen alapos feltáró munka, hosszú beszélgetések, a problémafelvetésekkel való azonosulás és a művek beható ismerete adja az alapját és hitelét a kötetnek. Jóllehet a monográfia nem érinti a széles spektrumú pálya minden részletét, vállalt feladatát messzemenően teljesíti. Bőkezű, ha az alkotások érzékletes bemutatásáról van szó, és szűkszavú az életrajzi vonatkozásokat illetően. Ez utóbbit nem hiányosságként állapítom meg, hiszen aki még többet szeretne megtudni a művészről, kiállításairól, elismeréseiről, még több alkotására kíváncsi, Szlávics László naprakész, könnyen kezelhető és információgazdag honlapján könnyen tájékozódhat.
· Az utolsó fejezet nem összefoglaló értékeléssel zárul, inkább azt mondhatnánk, 2010-zel megszakad a művek számbavétele, ezzel is kitekintve a későbbi művekre, érzékeltetve az alkotói pálya lüktetését. Ide kívánkozik, hogy a kézirat lezárása óta született új művekkel, a művész önvallomása szerint éremművészetéből kiinduló, plasztikai látásmóddal komponált, az anyagok adta színhatásokra építő síkplasztikákkal már önálló kiállításon is találkozhattunk.
· Szeretném felhívni a figyelmet a monográfia gazdag, 137 tételes illusztrációs anyagára. A kitűnő fotókat Szlávics László készítette; a végig azonos minőségű, és a legapróbb részleteket is feltáró képek a gondos válogatásnak, szerkesztésnek és a Murányi Zsuzsa grafikusművészt dicsérő igényes tipográfiának köszönhetően meggyőzően illusztrálják a szerző megállapításait. A másik oldalról közelítve, a kötet minden egyes képéhez gazdag, tartalmi-gondolati, technológiai és esztétikai szempontú elemzést kapunk. A képanyag jól képviseli a művészt és az általa bejárt utat; a válogatás és a tördelés mellett a méretezésnek is köszönhetően megfelelő hangsúlyt kapnak a szerző által kiemelt témák, különleges megoldások, a csúcsteljesítmények. A kötet értékét emeli a teljes terjedelemre vonatkozó igényes angol fordítás, a szakterületet jól ismerő Pokoly Judit munkája. A színvonalas nyomdai kivitelezés a budapesti Grafit Pencil Nyomdát dícséri.
· Egy ilyen igényű kötet publikálásában meghatározó szerep jut a szponzornak. Szeretnék köszönetet mondani a támogató Magyar Kincstár Kft-nek, aki felismerve e mű megjelenésének fontosságát, nagyvonalú támogatónak bizonyult. Az érme és éremforgalmazással foglalkozó nemzetközi cégcsoport, a Sammlerhuset Group Company tagjakként talán szerepet vállalhat abban is, hogy a könyv eljusson a külföldi érdeklődőkhöz, gyűjtőkhöz is.
Keszthelyi Katalin
Az érmeken túl… – Önálló kiállítás nyílik a Klebelsberg Kultúrkúria Barbakán termében
2012. április 11-én 18 órakor a kiállítást megnyitja:
Matzon Ákos festőművész
A tárlat megtekinthető május 2-ig.
Klebelsberg Kuno Művelődési, Kulturális és Művészeti Központ, 1028 Budapest, Templom u. 2-10.
Síkplasztikáim – Önálló kiállítás nyílik a Symbol Art Galéria Harasztÿ termében
2012. február 21-én 18 órakor a kiállítást megnyitja:
közreműködik:
Cirkusz-KA
Szlávics Anna – ének
Rock Tamás – klasszikus gitár
Simon István – gadulka, ud (török lant)
Symbol Art Galéria, 1036 Budapest, Bécsi út 56.
Kováts Albert – Megnyitó
Hölgyeim és Uraim,
Kedves Barátaim,
éppen száz éve annak, hogy Európaszerte fénykorát élte a konstruktivizmus számos változata. A konstruktivisták geometrikus formákra egyszerűsített kép-elemeket alkalmaztak művészetükben. Voltak, akik stílustisztasághoz ragaszkodva alap-formákra és alapszínekre redukálták művészetüket, egyeseknek pedig az anyagformálás gesztusa volt különösen fontos. Megint mások a művészetben korábban nem alkalmazott anyagokat használtak előszeretettel. A konstruktivizmust általában jellemezte, hogy tartalmát és sodrását lelkesedés, hit és meggyőződés táplálta. Ez az avantgárd művészi törekvés ugyanis nem egyszerűen egy formaújító, geometrikus absztrakt irányzat volt, hanem a világ forradalmi megváltoztatásában hívő mozgalom. A konstruktivizmus képviselői amellett, hogy lázadtak a hagyományos képfelfogás ellen, mértanias műveiket a teljes társadalmat átható művészet formáinak szánták, egy reménybeli rendezett, tiszta, racionális világ képének. Az alkotók közt némelyek nem is művésznek, hanem konstruktőrnek, az új világ mérnökének tartották magukat.
· A történelem változásaival azonban a társadalomformáló küldetés hite fokozatosan elpárolgott a konstruktivizmusból. Formai leleményeik, tárgyformálásuk eredetisége, szabadon alkalmazott élénk színeik az 1920-as évek végétől kezdve az alkalmazott művészetek, az iparművészet, az Art Deco és a dizájn körében hasznosultak. Tradíciója az építészet funkcionalista irányzatában is érezteti hatását. Mindemellett érdekes és magyarázatra szoruló művelődéstörténeti jelenség mindmáig, hogy számos változás, sőt, átváltozás elmúltával, és a művészetben azóta bekövetkezett sok-sok fordulat után a képzőművészetben is élő hagyomány maradt a geometrikus felfogás- és alkotásmód. Egy teljes évszázad elteltével a kortárs művészet számos törekvéseinek egyikeként a legvitálisabb irányzatok közé tartozik a konstruktív vagy geometrikus, illetve posztgeometrikusnak is nevezett művészet ma is, mint a konstruktivizmus távoli örököse. Életképességét talán elsősorban a variabilitásának köszönheti, vagyis annak, hogy az alkotók mindenkor éltek a formák és színek viszonylataiban, a képsík és a tér geometrikus berendezésében rejlő kimeríthetetlen lehetőségekkel. Növelte a lehetőségeket, hogy a világmegváltó misszió elsorvadásával együtt időközben az irányzat doktrinersége is megszünt: megjelentek és polgárjogot nyertek a kevert színek, az árnyalatok és a felület, a textúra, a faktúra játékai.
· Szlávics László itt látható legújabb munkái ismét más és eredeti módon viszik tovább a geometrikus tradíciót. És tegyük hozzá, egyesíti saját tradíciójával, eddigi pályafutása hagyományaival. A fémműves múlt, közeli barátság a legkülönfélébb anyagokkal, megmunkálásuk, formálásuk módjának mély ismerete kapcsolódik itt a posztgeometrikus szándékkal. Asszamblázsokat állít ki a művész, egyéni technikában demonstrálja és újítja meg a klasszikus avantgárd egykor szívesen alkalmazott műfaját, amit néhány évtizede síkplasztika néven ismerünk. A három dimenzióban otthonos tehetségét ezúttal e kollázsból eredeztethető, részekből összeépülő műfaj térbeliségén próbálja ki, plasztikai gondolatait sorozatszerű változatokban valósítja meg. Rendszerint egy négyzetes fém- vagy falapot látunk, amelyre bizonyos kompozíciós rend szerint erősít a művész más anyagdarabokat, melyek a legkülönbözőbbek, különféle alakú, vagy szabályos formájú réz, fa és fém-elemek lehetnek. Ám mint vérbeli posztgeometrikus, a szabályosságot nem viszi túlzásba; tehát az ortodoxia és a purizmus nála is a múlté. Mindig tesz kivételeket, rezdülésnyi vagy feltűnő szabálytalanságokat, akár a felületeken, akár az anyaghasználatban. Ám ami precíz és korrekt, az minden esetben, túl a kivitelezés szakmai szakszerűségén, a kompozíció, a képelemek gondosan kiegyensúlyozott szerepe; az ösztönösen megtalált aranymetszés, a formák látást megnyugtató, kielégítő elhelyezése a mértanias rend jegyében. Szlávics síkplasztikáinak egyik fontos karakterjegye ez.
· Egy másik alapvető jellegzetességre kell még felfigyelnünk, Szlávics geometrikus munkáinak fontos sugalmazására. Ezek a művek azt a felismerést tükrözik, hogy az anyag szép! Az alkotó az anyag természetes szépségét, a felületek, síkok textúráját művei egyik főszereplőjévé teszi. Gyakran úgy, hogy a minimalizmus eszköztárát alkalmazza, vagyis a kompozíció érdekében csak a legkisebb változtatást teszi a felületen, hogy az anyag dekoratív szépsége szabadon érvényesülhessen. Vagy megfordítva: az anyag beszédét szánja a hangsúlyos művészi tartalomnak; a változtatásoknak csak kiegészítő, járulékos szerepet ad; kevéssel mond sokat. Rozsda, patina, lyukacsos lemez – a felületet élénkítő, az anyag szépségét kiemelő eszközök. Olykor a művész rásegít a természet munkájára, az „irányított véletlen” műfogását veszi igénybe: patináz, égeti a felületet. Máskor hangsúlyosabb a természetes mellett a mesterséges; nemegyszer egyforma arányú a kettő; ilyenkor a „talált tárgy” és a mesterségesen formált anyag kontrasztjában gyönyörködhetünk.
· Az ellentétek általában jótékonyan emelik Szlávics műveinek átütő erejét. Ilyenek a felhasznált anyagdarabok leleményes formai kontrasztjai: a lemez–pálcika–hasáb–szalag és a négyzet–téglalap, léc–lemez viszonylatok. Vagy a legfőbb kontraszt, Szlávics síkplasztikáinak legfőbb erénye: a térben megjelenő geometrikus kompozíció megszerkesztettségével szemben érvényesülő természetes szépség, az anyagfelületek organikus texturális szépsége, illetve az a par excellence képzőművészeti mondanivaló, amit ez az együttes sugároz. Ez a komplex élmény adja meg az igazi művészi súlyát ifjabb Szlávics László legújabb síkplasztika ciklusainak.
· Kérem, töltsenek minél több időt a művek tanulmányozásával, szeretettel ajánlom mindannyiuk figyelmébe.
– Vonal és forma, Budapest, Táncszínház Galéria (Genezis I-II., grafika).
– 31. Salgótarjáni Tavaszi Tárlat, (Kékszakállú herceg vára, 2008, kisplasztika, fa, vegyes technika, 43cm).
– 1+1=3 montázs a művészetben, Székesfehérvár, (Kassák Lajos, 1980, Est, 1980, Álom, 1981, Váró, 1981, papír, fotó kollázs).
– III. Országos „Víz és Élet” Képzőművészeti Biennále, Baja, (Víz, víz, tiszta víz… I-II., 2000, fa, vas, csont, vegyes technika, 95 mm).
– XXXVI. Szegedi Nyári Tárlat, Szeged, (A felkelő nap háza, 2008, kisplasztika, fa, vegyes tech., 29 cm, A kastély, 2008, kisplasztika, fa, vegyes tech., 24 cm).
– MKISZ Ötvös Szakosztály kiállítása Orosz Kultúra Háza, (Madarak I-V., éremsorozat, színezüst, vert, 45 mm / db.)
– XIX. Országos Érembiennále, Sopron (Mesterek tiszteletére I-IV., 2007, fa, plexi, acél stb., vegyes technika, 105 x 105mm, Az én kis városom I-III. 2009., fa, vegyes technika, 150 x 150 mm) A Rendezőbizottság díja.
– „Harminc éves a Budakeszi Művelődési Ház”, Képzőművészeti kiállítás (Hommage à Erkel Ferenc, Rendületlenül, 2010, fa, vas, síkplasztika, vegyes technika 50 x 50 cm)
– XXI. Debreceni Országos Nyári Tárlat, Debrecen, (Héttorony, kisplasztika, 2008, fa, vegyes technika, 73 cm, Abda 1944., kisplasztika, 2008., fa, vegyes technika, 47 cm)
– VIII. Ötvösművészeti Biennále, Budapest (Liszt Ferenc, portrészobor, 2011., vas, hegesztett 160 cm), a II. Kerület Önkormányzatának díja.
– Znad Dunaju Weltawy i Wisty – Medalierzy i ich dziela, (Duna, Moldva, Visztula mentén éremművészek és alkotásaik) 10 éves jubileumi kiállítás, Wroclaw (Gdańsk – Hajógyár I-III., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm)
– VII. KÖNYV–tárgy BIENNÁLE, Pécel, Ráday – kastély (Könyv, síkplasztika, 2011., fa, papír, homok, vegyes technika 70 x 70 cm)
– EUROPÄISCHER DIALOG im KUNSTSALON SCHÖNBRUNN, Schönbrunn, Ausztria (Páros, kisplasztika, 2008, fa, vegyes technika, 68 cm)
– Invokáció 2011, Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége kiállítása, Napóleon ház, Győr, (Kunyhó, kisplasztika, 2008, fa, vegyes technika, 28 cm)
– Ezüstgerely pályázat, Budapest, Sportmúzeum (Start, 2011., érem, színezüst, vert, 40 mm. Shotokan karate, éremsorozat, vörösréz, vert, 40 mm)
– “Pro patria et libertate (A hazáért és a szabadságért)…”, HM Stefánia palota (II. Rákóczi Ferenc emlékérem, előlap-hátlap, vörösréz, vert, 40 mm)
– Znad Dunaju Weltawy i Wisty – Medalierzy i ich dziela, (Duna, Moldva, Visztula mentén éremművészek és alkotásaik) 10 éves jubileumi kiállítás, MKISZ székház, Budapest (Gdańsk – Hajógyár I-III., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm)
Gyűjteménybe került alkotások 2011-ben
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotás:
– H. I. születésnapjára – Átjáró, 2011, krómacél, acél, sárgaréz stb., interaktív, szerelt, 68mm
Kárpáti Tamás Hungarikonok gyűjteményébe került alkotás:
– Merre…, 2011, fa, textil stb., vegyes technika, 93x53cm
Megjelent a Magyar Iparművészet folyóirat karácsonyi száma
Feledy Balázs: Érem és valóság Beszélgetés ifj. Szlávics László szobrászművésszel a kortárs magyar éremművészet helyzetéről
Ha a tehetség, a felkészültség és a művészi szakma egymásra talál, az az alkotónak öröm, amelynek később hozadéka lesz a művészeti minőségben és eredményekben is. Ha azonban a tehetséghez, a felkészültséghez egy művészeti terület, műfaj szervezeti képviselete is párosul, az egyrészt egy egész szakma sikere, de ez jelentőséget kap az elismertségben, a közönség kapcsolatokban és még egy sor más kérdésben is. Hogy e rébuszt azonnal feloldjuk: igen szerencsés, hogy immár hosszú évek óta a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége éremszakosztályának vezetőjeifj. Szlávics László szobrászművész, aki a kortárs magyar éremművészet meghatározó alakja. Ráadásul egy olyan plasztikai műfajban, amelynek évezredes hagyományai, törvényei vannak ő egy erősen innovatív személyiség, aki munkásságában sorra döntött meg tabukat, s vált a magyar éremművészet egyik megújítójává is. A magyar éremművészet legjelentősebb kiállítás sorozata az Országos Érembiennálék folyama, amelyet 2011-ben immár tizennyolcadszor (!) rendeztek meg Sopronban. Ezt az önmagában is lefegyverző tényt az értékeli kellőképpen, aki tapasztalja, hogy Magyarországon egyrészt sorra szűntek meg nagy múltú szakmai kiállítások, biennálék, vagy rendre triennálévá alakultak, azaz a kétéves rendezési intervallumról a háromévenkénti rendezésre „álltak át”.
Az éremművészek nem! Bizonyára, hogy ez így van, abban jelentőséget kap az erős önszerveződési képesség, Sopron város folyamatos támogatása, s az elszántság. Ebben is szerepe van ifj. Szlávics Lászlónak, aki a biennálék szervező bizottságának is hat éve tagja. Nem mellőzhető az a körülmény, hogy folyamatos magas szintű munkásságának eredményeként 2007-ben ő lett a biennále nagydíjasa, s ennek folyományaként 2009-ben jelentős egyéni kiállítást is rendezhetett, amely érmein túl egy másik kiállítóhelyen kisplasztikáit is közönség elé tárta, természetesen Sopronban. E kiállításain bemutatott ezüstből, valamint sárgarézből, vasból készített vert, bronzból készített öntött, plexiből és krómacélból, plexiből és parafából készített szerelt, ónixból, kerámiából, csontból, tollból és még sokféle matériából, jellemzően többféle technikával előállított érmeket, melyek egy jeles értékelője – L.Kovásznai Viktória – szerint eljutottak az anti-érmekig. Ugyanakkor 2011. áprilisában vörösrézlemezből készített mellszobrát is avatták Budapesten. Az 53. évébe a közelmúltban lépett ifj. Szlávics Lászlót Budapesten, Százados úti műtermében kerestük fel egy kis beszélgetésre:
Először is tisztázzuk: MA hogyan definiálhatjuk az érem fogalmát? Azért hangsúlyozom a MA szót, mert az érem mibenlétének értelmezése mintha sokat változott volna egyrészt az évszázadok alatt, másrészt az utóbbi évtizedekben…
– Az érem fogalma körül hol kimondva, hol kimondatlanul csöndes polémia zajlik a szakmán belül. Az éremművészeti életben még ma is meghökkenést kelt, ha valaki az avantgárd hagyományokat felelevenítve alkot, pedig ezek a technikák (anyaghasználat, szellemiség) már száz évet megélt, klasszikusnak tekinthetők, más területeken megszokottak. Az ún. történelem előtti időkig visszanyúló, a természeti népek körében még ma is megtalálható tárgyalkotási gyakorlat megidézését, a természetben található anyagok, ősi technikák, beemelését a kortárs éremművészetbe, még nagyobb értetlenség fogadta. Az emberek túlnyomó többségének valahogy beégett a tudatába, hogy az érem egy viszonylag kisméretű, szinte minden esetben kerek bronzlap, amin portré és szöveg szerepel. A kortárs éremművészet nagyon messze van már ettől a felfogástól, de sokan nem hajlandók – vagy nem tudnak – elszakadni tőle. Természetesen ezen kritériumoknak megfelelően is lehet korszerű és értékes műveket létrehozni, de ma már egyre kevésbé ez áll az éremművészek érdeklődésének fókuszában. Az utóbbi években megfigyelhető, hogy az alkotók anyaghasználata elmozdul a fémtől eltérő anyagok irányába, egyre több az egyedi technológiával, és nem a megszokott bronzöntéssel vagy sajtolással készült alkotás. Az Országos Érembiennále anyaga is egyre változatosabb, színesebb, a szó átvitt és a legszorosabb értelmében is.
– Fontos-e az érem és az érme elhatárolása, valamint a plakett és az érem megkülönböztetése?
– Szerintem fontos különbséget tenni. Itt mutatkozik meg markánsan, hogy az iparművészet, ötvösség hogyan érintkezik, találkozik és fonódik össze a képzőművészet, szobrászat műfajával. Az érme egyértelműen funkcionális tárgy, ezért az iparművészet körébe sorolhatjuk. Ugyanakkor számos szobrász készít autonóm képzőművészeti alkotásként érmet, és az így megszerzett tudását hasznosítja az alkalmazott műfaj keretei között. Az érem és plakett megkülönböztetését nem tartom lényeginek, hisz ez jellemzően a kerekded és szögletes befoglaló forma meghatározására szorítkozik. A mű tervezése során ez alapvető kérdés, de a kész alkotás „besorolását” tekintve már elhanyagolhatónak tartom.
– Milyen méretig, nagyságig érem az érem
– Annyi bizonyos, hogy a nemzetközi pályázatokon kiállításokon a 15x15cm befoglaló méret a határ, amit sok esetben megtoldanak a harmadik kiterjedésben is 15cm lehetőségével. Ezzel már én sem értek egyet, pedig engem sokan a legextrémebb érmek alkotójának tartanak. Annyiban talán minden kolléga meg tud állapodni, hogy az érem viszonylag kisméretű, jellemzően lapos tárgy. A sokszorosíthatóságot is szokták emlegetni, de itt már vitát lehet nyitni azon, hogy mit tekintünk sokszorosítási technológiának. Az említett mérethatárt én magam kicsit nagynak tartom, de ennek ellenére, illetve éppen ezért készítettem egy sor olyan érmet, ami él a 150×150 mm befoglaló méret lehetőségével. Sokan azt gondoljuk, hogy egy férfitenyérben elférő, könnyedén megtartható súlyú tárgy tekinthető éremnek. Ez valahol a 100-120 mm mérethatár környékén van. E fölött belép egy olyan léptékváltás, ami miatt egész más módon kell az alkotáshoz viszonyulni a tervezésnél, és a szemlélése során is. Elvész a műfajra olyannyira jellemző, egyik legnagyobb erénye, az intimitás…
– Milyen anyagból érem az érem? Hogy bronzból lehetséges, s egyéb fémekből, az logikus, de épp az Ön munkássága mutatja, hogy elfogadott kőből (azok sokféle fajtájából), műanyagokból vagy épp fából. Végleg elmúlt tehát az az idő, hogy az érem ab ovo bizonyos anyagokhoz kötött?
– Mindig is készültek érmek, vagy érem jellegű alkotások kőből, fából, kerámiából, de az öntéssel, vagy sajtolással sokszorosított érmek, érmék jutottak el a legtöbb emberhez, leginkább váltópénz formájában. Nyilván ezért tapad a fém anyaghoz a fogalom. A sokszorosított érmek esetében ma is a leggyakrabban különböző fémipari eljárások használatosak. Az éremművészet autonóm ágában viszont valóban egyre több anyag jelenik meg, köztük a talán legújabb, a beton. Ez persze nem jelentheti a hagyományos szemlélet, a klasszikus értékek teljes elvetését. Azt gondolom, hogy az éremművészet területén is, mint minden művészeti ágban, korunk felfogását, gondolkodásmódját kell követnünk, keresni az előremutató, progresszív, szó szerinti korszerű megoldásokat. Nyílván ez most is, mint minden korban, távol áll a tömegízlés kiszolgálásától. Talán érdemes felidézni, hogy a ma már egyértelműen a legnagyobb géniuszoknak tekintett alkotók, mint például Michelangelo Buonarotti vagy Leonardo da Vinci milyen küzdelmet folytatott egy-egy alkotásának elfogadtatása során, milyen óriási vitákat váltottak ki az akkor szinte tolerálhatatlan újításaikkal. Szép lassan a társadalom egyre szélesebb rétegei jutnak el az eleinte meglepő művészeti alkotások értékeinek felismeréséig, elfogadásáig. Ezért lenne döntően fontos a vizuális nevelés, hisz a gyermekek számára sok minden elfogadható, ezt a nyitottságot volna jó megőrizni és fejleszteni.
– Kiből lesz érmész? Látom a mai magyar alkotók sorából, hogy persze jellemzően szobrászból, de majdnem ugyanígy ötvösből. És még kiből?
– Bárkiből lehet éremművész, aki vonzódik ehhez a rendkívül kötött, ezáltal nagy kihívásokat tartogató műformához, ha kellő kitartással képezi magát. Az érem méreténél fogva egy intim műfaj. Az alkotást a szemlélő kézbe veszi, forgatja, nézegeti, és a taktilis élmény nagyban hozzájárul a műélvezethez. Én magam egy sor kifejezetten erre a kapcsolatra építő interaktív, a kinetikus szobrászattal rokon éremművészeti alkotást hoztam létre, amelyek ebben a személyes szituációban mutatják meg lényegüket. Érintésre hangot adnak, világítanak vagy a mozgatásra jól látható reakcióval válaszolnak, így egy szokatlan kommunikációra képesek.
Az éremszakosztály tagjai között a képzőművészet és iparművészet területéről verbuválódott kollégák vannak. A szobrászok mellett akad festő, grafikus, ötvös, üvegtervező, építész, belsőépítész és még ki tudja milyen végzettségű alkotó. Nem erre figyelünk, hanem a mindannyiunk számára kedves műfajon belül létrejövő alkotásokra.
– Lehet-e vagy kell-e külön is tanulni az érmészet művészetét vagy az a szobrászat elsajátításával együtt jár?
– Meggyőződésem, hogy a szobrászat elsajátításával nem jár együtt az éremművészet területén való jártasság. Ezt bizony külön meg kell, kellene tanulni. Nem csak a speciális kompozíciós kihívások miatt, hanem a rendkívüli precizitást igénylő formakezelés okán. Egy erősen behatárolt, a szobrászat és a képzőművészet számos területén megszokottól markánsan elkülönülő kis méretben, egy más léptékben kell megtanulni gondolkodni. Erre időt és energiát kell szánni.
– Miért csinál egy művész érmet?
– Erre a kérdésre kizárólag a magam nevében tudom a választ megadni. Amikor elkezdtem érmeket készíteni, valahogy mindig volt egy következő gondolat, amit szerettem volna megvalósítani. Így aztán készültek a művek egymást követően, úgy, hogy közben eltelt néhány évtized, mégsem tudtam ráunni. Be kell vallanom, hogy szeretem a kihívásokat, mert leginkább a gúzsba kötve táncoláshoz lehet hasonlítani az éremművészetet. Ugyanakkor olyan képzőművészeti alkotásokat lehet ezen a területen létrehozni, melyek más műfajokban a legritkább esetben tudják – mű és szemlélője között – az intimitásnak ezt a fokát elérni. Természetesen közben készítettem szobrokat is, de valahogy mindig az éremművészet maradt a fő érdeklődési területem. Az utóbbi néhány évben fordultam újra intenzíven a szobrászat felé, ezt jelzi a kisplasztikákból rendezett önálló kiállításom, és az azóta különböző országos tárlatokon bemutatott szobrok, domborművek sora.
– Ki lehet tagja a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége Érem Szakosztályának, amelynek immár hosszú évek óta Ön a vezetője? Hány tagja van jelenleg a szakosztálynak? Jelentkeznek-e fiatalok?
– Bárki, aki a Magyar Alkotóművészek Országos Egyesületének már tagja, kérheti a felvételét közénk. Jelenleg több mint 120 kolléga vesz részt az Éremszakosztály tevékenységében. A fiatalok nagyon hiányoznak, az átlagéletkort tekintve egyre idősebbek vagyunk. Jelenleg nem része egyik művészeti egyetemen sem az éremművészet oktatása a tananyagnak. Elvétve akad egy-egy hallgató, akinek az érdeklődése ebbe az irányba elkalandozik, ezért az utánpótlás nagyon kétséges.
– Az érem műfaja jobban őrzi-e a hagyományokat, mint a plasztika más területei vagy ugyanígy – mint ahogy az Ön munkássága szintén jelzi – ide is betörnek újítói szándékok, divatok és trendek?
– A hagyományokat fontosnak tartom, kizárólag arra alapozva tudom elképzelni a korszerű alkotások létrehozását, ami nem jelentheti a már rég túlhaladott anyag- és formakezeléshez, gondolkodásmódhoz való ragaszkodást, legyen az szobor, érem, vagy bármi más alkotás. A hagyományőrzés nem szabad, hogy avitt legyen. Az újítás iránti igény – szerintem – elkerülhetetlenül része az alkotói szándéknak, de nem válhat öncélúvá. Az éremművészet területére „tévedő” alkotók tájékozatlanságából, képzetlenségéből adódik, hogy túl sok silány éremmel találkozunk a mindennapjaink során. Ezek a sok esetben tömeggyártott termékek kelthetik azt a hatást, hogy az érem egy konzervatív, elavult műfaj. Nem. Az éremművészet – aminek legtöbbször nem része az előbb említett, szerény minőségű tárgyak csoportja – ugyanolyan progresszív alkotások összessége, mint a kiállítótermekben látható, bármely műforma keretei között létrejövő művészeti alkotások.
– Van-e az éremre társadalmi igény? Persze erre a kérdésre lehet az a válasz, hogy ugyanannyi, mintha azt a kérdést tennék fel, hogy „van-e a művészetre társadalmi igény?” Vagyis: lehet a válasz szkepszissel teli. De az érem mégiscsak más, hiszen hosszú-hosszú időn keresztül érem csak megrendelésre született. Maradt ebből mára valami?
– Maradt, de egyre kevésbé keresik a művészeket bizonyos feladatokkal, így éremtervezésre is egyre kevesebb esély mutatkozik. Amikor választani kényszerül mondjuk egy díj alapítója, hogy a díjazottnak ad egy szerény összeget, vagy rendel egy egyedi érmet erre a célra, akkor gondolom, nem sokat vacillál, hogy mit tegyen. A díjat át lehet adni egy az irodában nyomtatott oklevél kíséretében, baráti légkörben megünnepelve a díjazottat, nem kell ehhez feltétlenül egyedi érem. Ha mégis elkerülhetetlennek érzi, hogy valami tárgyat is átadjon, akkor elballag egy boltba, és elképesztően alacsony áron vásárol egy ázsiai rabszolgamunkával létrehozott éremnek látszó import terméket, ami persze semmiféle művészeti értéket nem képvisel.
Az autonóm éremnek, mint megannyi más képzőművészeti alkotásnak, a magyar társadalomban nincs piaca. Mert mint tudjuk, a piac fizetőképes keresletet jelent, és itt a fizetőképességen van a hangsúly. Nyilván sokan vágynak arra, hogy egyedi műtárgyat birtokoljanak, de hiába, ha a megélhetés biztosítása mellett nem jut rá anyagi forrásuk.
– Rendelnek e cégek, közületek, vállalatok vagy uram’ bocsá: magánszemélyek érmeket?
– Egyre ritkábban. A már említett dömpingáru is kielégíti a kereslet egy részét, de a kicsit igényesebb vásárlókat megtalálják azok a vállalkozások, amelyek kifejezetten üzemszerűen gyártják az érmeket. Akárhogy is nézzük, ez a fémtömegcikk kategóriája, ami természetesen lehet művészeti alkotás, ha azzal az igénnyel készítik. Viszonylag sok kisvállalkozás található ezen a területen, akik a megrendelések nagy részét megszerzik, gondolom a rendkívül alacsony, gyanítom a tervezési díjat nem tartalmazó áraikkal. A tervezésre éremművészt elenyésző esetben alkalmaznak, mivel a számára fizetendő összeget az elhagyható költségek közé sorolják.
– Mi a szerepe a Magyar Nemzeti Banknak a magyar vert érem kultúrában?
– Meghatározó. Véleményem szerint a legnagyobb megtiszteltetés hazánk fizetőeszközét megtervezni. Az emlékérméket minden esetben éremművészek felkérésével, meghívásos pályázatok kiírásával terveztetik meg. Sajnos a jelenlegi forgalmi váltópénzeink tervezése során nem ezt a szisztémát alkalmazták, így azok nem tükrözik a magyar éremművészek tudását.
– Korábban nagy éremgyűjtemények voltak. Van-e kultusza ma is az érem gyűjtésnek? Fejlődik-e vagy stagnál a Magyar Éremgyűjtők Egyesületének a tevékenysége? S az ott tag gyűjtők foglalkoznak-e kortárs éremmel?
– Igen, az éremgyűjtők ma is lelkesen gyűjtenek. Az elvárásaik viszont nem követik a művészeti élet mozgását. Valamikor az 1900-as évek legelején megalakult az ÉKE (Érem Kedvelők Egyesülete) ami legfőbb céljának megfelelően a kor kiemelkedő progresszív éremművészeit támogatta megbízásaival. Ma ez messze nem így van. Egyre nagyobb szakadék tátong az éremgyűjtők elvárásai, és a nemzetközi éremművészetben vezető szerepet betöltő magyar éremművészek felfogása között. Ebből adódik, hogy a gyűjtők keseregnek, hogy ma már – szerintük – szinte nincsenek gyűjtésre érdemes kortárs érmek, az éremművészek – köztük én is – azon borongunk, hogy sorra nyerjük a legnagyobb nemzetközi érempályázatok, kiállítások díjait, közben nem akad gyűjtő, aki pénzt adna ezekért az alkotásokért. Persze ehhez talán az is hozzájárul, hogy még a művészeti sajtó berkeiben sem hír egy-egy nemzetközi nagydíj elnyerése, ha az az éremművészet körébe tartozik. Abszurd helyzet, de ez van. Ha szabad egy saját példát hoznom, amivel kapcsolatban pontos adatok birtokában vagyok. A 2007-ben megrendezett XXX. Éremművészeti Világkongresszus kiállításán, (Colorado Springs, USA) 30 országból 800 alkotó 2400 előzőleg válogatott munkáját mutatták be. A zsűri akkor első alkalommal mindössze két művész teljesítményét díjazta. Én voltam az egyik. Azt is szeretném hozzátenni, hogy nem az első hazai éremművész voltam, és nem is az utolsó, aki ilyen, vagy ehhez hasonló elismerést mondhat magáénak, de az éremgyűjtőink nem vevők a művészetünkre, a média nem számol be az eredményeinkről, holott azon túl, hogy ez egyéni sikerünk, az ország jó hírét visszük, eredményeit gyarapítjuk.
– A magyarországi nagy szakmai rendezvények közül immár az egyik legnagyobb hagyománya az Országos Érembiennáléknak van, melyet Sopronban rendeznek meg, s 2011-ben már tizennyolcadik alkalommal.
Mi és ki tartja illetve kik tartják életben e rendezvényt?
– Elsősorban Sopron megyei jogú város. Minden elismerésem és tiszteletem azoké, akik az idei évben is kiálltak mellette, hogy a nemzetközi színvonalú és rangú, ma már talán a legnagyobb hagyományokkal rendelkező országos tárlatnak házigazdái maradjanak. A gazdasági nyomás nagy, ez egyre fokozottabban érzékelhető. Az idei alkalom volt az első, hogy más szponzorokat is meg kellett nyernem, hogy a katalógust meg tudjuk jelentetni. E mellett mindenképp szólni kell azokról a vállalkozásokról, személyekről, akikkel együtt visszük a vállunkon – valami nehezen megfogalmazható elkötelezettségtől hajtva, időt és energiát nem kímélve – az ügyeket. Külső szemlélő számára ez nem is nagyon érzékelhető, ami persze így van jól, és együtt örülünk, amikor a munkánk eredményeként végül összeáll a rendezvény és működik. Ott láthatóak a tárlókban az érmek, van bor a megnyitón, minden résztvevő művész át tudja venni a színes, 70 oldalas katalógust… Ahogy már említettem, azt gondolom, hogy benne kell élnünk a saját korunkban, el kell igazodni az adott körülmények között, lépést kell tartani a technológiai és társadalmi mozgásokkal. Ezért igyekeztem mindent megtenni annak érdekében, hogy a kiállításnak önálló honlapja legyen, amit sikerült megvalósítanunk. A www.erembiennale.hu címen elérhető a legutóbbi hat Országos Érembiennále katalógusának teljes anyaga. Nagyon remélem, hogy Sopron városa továbbra is érdemesnek ítéli az Érembiennálét a támogatásra. Nagyvonalúsága teszi lehetővé, hogy ma a világ számos országában az éremkedvelők körében ismerősen cseng Sopron neve, ami összefonódott az érembiennálék sorával.
– Növekszik vagy csökken a szakmai érdeklődés a biennálé iránt? Nehéz-e az előzetes bírálat, zsűrizés? Vannak-e e körül konfliktusok, viták?
– A szakmai érdeklődés töretlen. Aki az éremművészettel komolyabban foglalkozik, az itt igyekszik megmutatni a legújabb alkotásait. A hely persze meghatározott, pontosan darabra megmondható, hogy mennyi érmet lehet optimális körülmények között bemutatni. Amire a kollégák biztos nem gondolnak, de bizony a válogatást az is befolyásolja, hogy a katalógus oldalszáma is a költségek függvényében meghatározott, így a zsűrizés szigorú kell, hogy legyen. Nekem egyszer volt alkalmam részt venni a válogatásban, mint az előző biennále Ferenczy Béni-díjasa. Nem könnyű. Én alapvetően nem pártolom a kiállítási anyagok válogatását, de egy ilyen szituációban ez elkerülhetetlen, nincs más megoldás. Természetesen a szelektálás közben vannak viták, egymásnak feszülnek a vélemények, de az éremművészet területén úgy érzékelem, nincsenek nagy indulatok.
– Érdekli- e a közönséget az érembiennále és egyáltalán – ha van – egy-egy éremkiállítás?
– Az Érembiennále elsősorban a szakma érdeklődésére tarthat számot. A megnyitón rendszeresen leginkább attól tartunk, hogy a nagy tömegben valaki elájul. Ebből érzékelhető, hogy a soproni Lábasház kiállítóterme tömve van minden megnyitón, pedig az egyáltalán nem nevezhető kicsinek. A civil érdeklődők nincsenek sem többen, sem kevesebben, mint bármely kortárs kiállításon. A honlapon folyamatosan megtekinthetik az érdeklődők az anyagot.
– Mi hiányzik legjobban e szakterület számára? Pénz? Megrendelés? Technikai ellátottság? Társadalmi támogatottság?
– A kultúra, ha tetszik a magas kultúra, ezen belül az éremművészet – de bármely autonóm művészeti ág – számára elsősorban a társadalmi támogatottság, figyelem hiányzik. Amennyiben ez megvolna, akkor akadna rá igény, előbb utóbb pénz is. A vizuális kultúra oktatásának helyzete meghatározza a lehetőségeinket. Ha az általános iskolai tantervben komolyan vennénk, akkor megvolna rá a figyelem, megmaradna, vagy kialakulna az igény a felnövekvő nemzedékekben a képzőművészet, éremművészet, de nyilván más művészeti alkotások iránt is.
– Miként látja az éremművészet jövőjét?
– Nagyon borúsan. Azt látom, hogy a fiatal művészpalántákat nem nagyon érdekli a műfaj, alapvető szakmai készségeknek nincsenek birtokában. Lassan elöregszik, kihal a szakma és nincs kinek átadni a stafétabotot. Eltűnik egy olyan terület, amelynek nagy hagyományai, kiemelkedő nemzetközi sikerei voltak, vannak hazánkban, hosszú évtizedek óta. Lehet, hogy az éremművészet korlátozódni fog a funkcionális érmék, érmek körére és az autonóm művészeti műfajként elsorvad, meg fog szűnni. Ki tudja… Sok országban az autonóm művészet részeként nem is alakult ki az a fajta éremművészet, ami nálunk virágzott és jelenleg még töretlenül magas szinten tartja magát. Ma a világban jó magyar éremművésznek lenni, mert mindenhol elismerik, tisztelik a tudásunkat, nagyra értékelik alkotásainkat.
ifj. Szlávics Lászlónak köszönjük a beszélgetést. A budapesti Százados úti művésztelep hátsó fertályán meghúzódó műtermében, rendkívül felszerelt műhelyében folyamatosan aktív munka folyik. Közösen bízunk az éremművészet jövőjében.
Hungarikonok – Merre…
Kátpáti Tamás felkérésére, Monspart Sarolta tájfutó világbajnok tájolóját ifjabb Szlávics László képzőművészeti alkotásba foglalta. A síkplasztika a Hungarikonok szubjekt gyűjtemény anyagát gazdagítja.
Feledy Balázs: Merre? Tájoló kívülre, belülre
· Tanulmányozva az eddigi hungarikonok „párosításait” vagyis relikvia és alkotóművész egymásra találásait, különös benyomásaink lehetnek. Először van ugye a tárgy, s ennek alapján találódik ki (meg) az alkotóművész. Izgalmas körkép bontakozik ki előttünk. Van, hogy a tárgy illetve azon személy, akitől a relikvia származik és az alkotó között szerves, szakmai a kapcsolat. Van úgy, hogy a két személy jól ismerte, ismeri egymást, de van olyan eset, hogy épp ennek az ellenkezőjéről tudunk. Van, hogy szellemi, filozófiai, világnézeti a kötődés, s természetesen érzünk egyfajta hirtelen ötletszerűséget vagy épp – ennek ellenkezőjeként – tudjuk, hogy a kapcsolat családi jellegű. Persze – úgy érzem – a tárgy mikéntje, a tárgy jellege a döntő abban, hogy az kinek a kezébe is kerül „befoglalásra”, de természetesen az emléktárgy eredeti tulajdonosának személye is determináló lehet. Nos, amikor megtudtuk, hogy Monspart Sarolta tájfutó világbajnok egyik tájolóját ajánlja fel, akkor Kárpáti Tamásnak hamar megvolt az e feladatra predesztinált (!) megfelelő embere ifj. Szlávics László szobrászban, ötvösben, röviden: fémművészben. Miért is? Mert a tájoló egy nagyon sajátos és nagyon speciális – végső soron – műszer, s ifjabb Szlávics Lászlót úgy ismeri a képzőművész szakma, mint aki a legprecízebb, legalaposabb művészek egyike, s akinek még az általa készített műtárgyai egy része is műszerszerű, divatosabban szólva: szinte pszeudóműszer.
· A tájoló a tájfutó nélkülözhetetlen sporteszköze. Nem labda, mert soha nem távolítja el a sportoló magától, nem fegyver, mert nem lő vele, de még csak nem is üt, szúr vagy vág eszközével. Nem stafétabot, mert nem adja át senkinek. Nem rajta mozog, hanem vele. Méghozzá vele összenőve. Tájoló nélkül nincs tájfutó (futó van és Sarolta tájoló nélkül is futott, méghozzá úgy is kiválóan, azt úgy hívták: maratonfutás). A tájoló – értelmezésemben – e sport intellektuális része (mármint ennek alkalmazása), s a futás e sport fizikai része. Mindebben az a szép, hogy nem pusztán erő vagy ügyesség alkalmazásáról van szó, hanem szellemi képességek mozgósításáról is.
· Monspart Saroltáról mindent tudunk, tudhatunk. Ismerjük indulásának körülményeit, szívósságát, kitartását, tehetségét, akaratát, elszántságát. Ismerjük sikereit, mint az első magyar tájfutó világbajnokét, mint az első olyan európai nőét, aki három órán belül teljesítette a maratonfutás távját, ismerjük kudarcnak minősített küzdelmét az őt legyűrő betegséggel, s ismerjük, mint a szabadidősportok, s az egészséges életmód apostolát (?), s legújabban, mint a Magyar Olimpiai Bizottság alelnökét (egyéb számtalan hazai és külföldi megbízatásáról ezúttal ne essék szó). Sőt ismerhetjük, mint kiváló meggyőző erővel rendelkező média-személyiséget is, akinek, ha érveit halljuk, hajlamosak vagyunk életforma váltásra (na jó: módosításra). De, hogy Saroltának milyen a viszonya a tájolóhoz, azt tán kevesebben tudják, ezért osszuk is meg egymással ebbéli gondolatait:
· „A térkép születésének pillanata az idők homályába vész, de biztos, hogy ezt is megelőzte a tájékozódás tudományának kialakulása. A csillagok járásából már eleink is meg tudták állapítani az időt és az irányt, a nap mozgásának megfigyelése az égtájak meghatározását segítette. Tudták, hogy a fának mindig ugyanazon az oldalán zöldebb és tömörebb a moha, sűrűbb a kéreg erezete. Figyelték a széljárást, a virágok nyílását, az állatok mozgását – mindez együtt segítséget nyújtott a természetben való tájékozódáshoz. A kínaiak már vagy 1800 esztendeje az iránytűt is felfedezték.
· Aki a természetben tájékozódik, az információkat „vesz fel”, elemez és dönt. Aki az emberi társadalomban óhajt tájékozódni, az információkat gyűjt, elemez és dönt. Így aztán, akinek az agya rááll az első változatra, többnyire sikeresebb a másodikban is.
· A tájfutók tájolója – amely az iránytűtől abban különbözik, hogy szelencéje forgatható, így irányszöget, azaz az iránynak az északi (vagy déli) iránnyal bezárt szögét is tudja mérni – a pontos térképpel együtt nélkülözhetetlen eszköz a célba éréshez. Makacs és nemzetközi műszer. Makacs, mert állandóan egy irányba mutat. Nemzetközi, mert az egész földkerekségen ugyanazt teszi, ha értesz hozzá, az életben és a versenypályán is (de vajon van-e különbség a kettő között?) segít az eligazodásban. Megmutatja, hogy mi az érték és mi a tévút. Ha jól értelmezed üzenetét, megmutatja, ki az igazi társ és barát és ki nem. Soha nem csalódtam benne.
· A tájolóra az én generációmnak különösen nagy szüksége volt és van. A kézben tarthatóra csakúgy, mint a „belsőre”. Én kiegyensúlyozottságomat és békétlenségemet egyaránt neki köszönhetem.”
· Sarolta „ismertetése” azért megragadó, mert közel sem pusztán sportos információkat ad, hanem annak egzaktságából többször kilépve szellemi dimenziókba emelkedik. ifj. Szlávics László tehát nem csak egy sporteszközt kapott relikviaként, hanem egy olyan tárgyat, amely megmutatja „mi az érték”, amely nem csak külső irányt mutat, hanem belsőt is, s amely még megmutatja azt is, hogy „ki az igazi társ és barát”. S most nézzük meg, miként készült ifjabb Szlávics László a feladatra: „Hosszabb ideje már, hogy munkamódszerem központi eleme a talált tárgy vagy a belőle kimentett anyag felhasználása. És persze csak az talál, aki keres… Nagy öröm volt számomra, amikor megtudtam hogy engem ér a megtisztelő felkérés, hogy Monspart Sarolta tájolóját beépíthetem egy általam létrehozott műalkotásba. Az apró szerkezetek mindig is izgalommal töltöttek el, így nagy érdeklődéssel vártam az alkalmat, hogy kézbe vehessem azt a bizonyos „műszert”. Közben persze foglalkoztatott a gondolat, hogy miképpen tudok olyan művet létrehozni, ami kifejezi mindazt, ami a tájoló kapcsán bennem megfogalmazódik. Ez az apró szerkezet számomra nem csak a térbeli tájékozódás eszköze, hanem életünk minden pillanatát át és átszövő eligazodási vágy jelképe is. … Monspart Sarolta nemzeti színű szalaggal saját kezűleg ékesített kis tárgya segített megtalálni azt az anyagot, amiből a mű létrejöhetett.”
· Vagyis az alkotóművész is tágabban értelmezte a tájolót! S mint a kész mű mutatja: abban benne van a tájfutó számára fontos és nélkülözhetetlen eszköz missziójára történő vizuális utalás, s benne van a tágabb értelmű értelmezés is.
· A művész egy elhasználódott fatáblát talált, melyen immár sok-sok nyílegyenes, egymást metsző, vágásokkal élénkített felület áll előttünk, s amely mögött számtalan beavatkozás nyoma látszik. A fa felületét égetéssel, csiszolással kezelte meg, érzékletes barna szín – annak több árnyalata – vált uralkodóvá, melyet jótékonyan fed, sző át a zöld színezés, s amely így emlékeztet arra a tájra, erdőre, amely a futó terepe, s jelzi a térképet is, amely szintén nélkülözhetetlen a sportoló számára. A mű így egy olyan síkplasztikává vált, amelynek kérdései ma amúgy is foglalkoztatják a művészt. Ő maga is törekszik arra, hogy munkája többről is szóljon. Így fogalmaz: „ Ugyanakkor a társadalmat is átszövő kapcsolati hálóra is utal a felület rajzolata. Azt remélem, hogy a mű felidézi a szemlélőben életünk állandó választási helyzeteit, emlékezteti arra, hogy a bennünk működő lelki „tájoló” az, ami segíti egyéni életutunk megtalálását.” A vertikális kompozíció felső harmadában elhelyezett tájoló, a világos és sötét felületek határterületein helyezkedik el, s – mint az alkotóművész szintén utal erre – egyértelműen a világos felé mutat annak – immár rögzített – mutatója.
· Kiegyensúlyozott, esztétikus mű áll előttünk. Szuggesztíven ott van a sportoló eszköze, érzékelhető annak nélkülözhetetlensége, alapvető attribútummá vált a nemzeti szalaggal díszítettsége, s ott van előttünk az a különlegesen megdolgozott felület, melyben el kell igazodni. Monspart Sarolta és ifjabb Szlávics László közös művévé vált az alkotás. A tájoló fizikai és lelki, objektív és szubjektív, profán és spirituális, materiális és anyagon túli karaktert kapott, melyben a tárgy és a mű által az alapvető esztétikai érték etikai értékké is magasodik.
VIII. Ötvösművészeti Biennále – Budapest főváros II. Kerület Önkormányzatának díja
A budapesti Klebelsberg Kultúrkúria kiállítótermében ifjabb Szlávics László szobrász- és ötvösművész vette át az elismerést.
A díjnyertes alkotás:
Megjelent a bicentenáriumi Clark Ádám emlékérme
CLARK ÁDÁM SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA /1811-1866/
„A világ legkisebb aranyérméje” nemzetközi gyűjtői program részeként, a Magyar Nemzeti Bank emlékérme kibocsátási program keretében készülő érme adatai:
Névérték: 5000 Forint
Tervező: ifj. Szlávics László
Anyag: Au .999
Súly: 0,5 g
Átmérő: 11 mm
Széle: sima
Verhető: 10.000 db kizárólag Proof-like minőségben
A kibocsátás időpontja: 2011. augusztus 14.
XVIII. Országos Érembiennále – Rendezőbizottság díja
Megnyílt az Országos Érembiennále Sopronban, a Lábasház kiállítótermében. A megnyitón ifjabb Szlávics László szobrász- és éremművész vette át a “Rendezőbizottság díját”.
A díjnyertes alkotások:
Mesterek tiszteletére – Kassák, Tatlin, Moholy, Harasztÿ, 2007, fa, plexi, sárgaréz stb., vegyes technika, 105 x 105 mm / db
Az én kis városom I-III., 2009, fa, vegyes technika, 150 x 150 mm / db
A bajnok – Szoboravató
Az ESMTK Bírkózószakosztály Kruj Iván Sportcsarnokának ünnepélyes átadásán avatták fel ifjabb Szlávics László: A bajnok című alkotását.
Az előtérben elhelyezett vörösrézlemezből készült mellszobor a művész adománya.
– VI. International Biennial of Contemporary Medal, Seixal, Portugália (My litle taun I.-III., éremsorozat, fa, vas, vegyes technika).
– Ékes ékszer, Budapest, MKISZ székház (Női melldísz, Férfi melldísz, extrém ékszerplasztika, vas, toll, textil, működö óraszerkezet stb., vegyes technika).
– Szolidaritás 1999 – 2009, Budapest, MKISZ székház (Gdańsk – Hajógyár I.-III., fa, vas, vegyes technika, 2009., fa, vegyes technika, 150 x 150 mm).
– Egy jó gondolat – Egy jó szobor, Budapest, MKISZ székház és Árkád Galéria (Együtt, kisplasztika 2008., fa, vegyes technika, 68 cm).
– Art Medal World Congress FIDEM XXXI., Tampere, Finnország (Téli est, Betlehem, Este a székelyeknél, Torí, fa érmek, vegyes technika.)
–.II. Ars Pannonica Képzőművészeti Biennále, Szombathely, (Páros, kisplasztika 2008, fa, vegyes technika, 68 cm).
–.Vastól az ezüstig, Jászberény, (Nagymama órája, fa, vas, működő óraszerkezet).
– Zooart, Budapest, Állatkert (Esti séta az állatkertben I-II., 2010., fa, vegyes technika 50 x 50 cm).
– Éremművészet – 2010, Budapest, MKISZ székház (Szőlőhegyen, Erdő mélyén, 2009., érem, fa, vegyes technika).
– „Hazám, hazám, te mindenem…”, HM Stefánia palota (Hommage à Erkel Ferenc, Rendületlenül, 2010, fa, vegyes technika 50 x 50 cm)
Gyűjteménybe került alkotások 2010-ben
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotások:
– H. I. születésnapjára – Mozgástér, 2010, krómacél, acél stb., interaktív, szerelt, 68 mm
– Fogócska, 2010, krómacél, mágnes, interaktív, szerelt, 95 mm
– Toldi Miklós-díj, 1995, bronz, öntött, 100 mm
– Kemény Ferenc-díj, 1995, bronz, öntött, 100 mm
Az Iparművészeti Múzeum gyűjteményébe került alkotások:
– Idős érem – Az idő, 1995, krómacél, üveg, sárgaréz stb., interaktív, szerelt, 64 mm
– Idős érem – Verseny, 1995, plexi, parafa, krómacél, üveg stb., interaktív, szerelt, 68 mm
– Idős érem – Akadályfutás, 1995, plexi, krómacél, sárgaréz, üveg stb., interaktív, szerelt, 63 mm
Láng Judit: John Lennon – Sopronban
“Idén, a Zene világnapjához kapcsolódóan – igaz egy nappal később – a róla mintázott életnagyságú mellszoborral gazdagodott Sopron városa. A helyi zeneiskola – a Horváth József Alapfokú Művészetoktatási Intézmény – udvarán felállított alkotás ifjabb Szlávics László szobrász- és éremművész munkája, ajándéka. A szoboravatás kapcsán vele beszélgettünk.”
Az írások menüpont alatt pdf változata letölthető.
Megjelent a bicentenáriumi Erkel Ferenc emlékérme
Az első magyar érme, mely bekerült „a világ legkisebb aranyérméje” nemzetközi gyűjtői programba.
ERKEL FERENC SZÜLETÉSÉNEK 200. ÉVFORDULÓJA /1810-1893/
A Magyar Nemzeti Bank emlékérme kibocsátási program keretében készülő érme adatai:
Névérték: 5000 Forint
Tervező: ifj. Szlávics László
Anyag: Au .999
Súly: 0,5 g
Átmérő: 11 mm
Széle: sima
Verhető: 10.000 db kizárólag Proof-like minőségben
A kibocsátás időpontja: 2010. november 6.
John Lennon-mellszobor avatása
A soproni Zeneiskola udvarán, Szélmalom u. 17. 2010. október 2-án szombaton 10 órakor.A szobrot alkotta és a Zeneiskolának adományozta: ifjabb Szlávics László szobrászművész, a zenészlegenda 70. születésnapja alkalmából.
Emlékbeszédet mond: Oravec József pályaelhagyó zenész.Az alkotóművészt, a közreműködőket és a közönséget köszönti: dr. Simon István Sopron Megyei Jogú Város alpolgármestere.
Közreműködnek a zeneiskola tanárai: Varga Gábor, Liszt Ferenc Pedagógus Énekkar, Kiss Norbert, Baranyai Konrád, H2O Acoustic Rock Band, versmondók és a közönség (Come together…)
Kiállítások 2009-ben
Csoportos:
– Magyarországi Művésztelepek Szentendre Vendégei, – a 98 éves Százados úti Művésztelep, Művésztelepi Galéria, Szentendre (Ős-mozi, kisplasztika, bronz, öntött).
– Éremművészet a Duna, Moldva, Visztula mentén VIII., Budapest MKISZ székház (8 db vert-, 12 db öntött- és 8 db vegyes technikával készült érem)
– Dedukció– I. Szobrász Biennále, Szentendre (A Kastély, kisplasztika fa, vas, vegyes technika).
– Kortárs Magyar Szobrászat 2009 Körmendi Kastély, Körmend (A Kastély, fa, vas, vegyes technika).
– V. Kortárs Keresztény Ikonográfiai Biennále – Apokalipszis, Kecskemét (Torony – „Apokalipszis itt és most” 2008. fa, vegyes technika).
– „…vitéz népednek lelke mennydörög, hogy széjjelzúzza az önkény bilincset-osztó vaskarjait.”, HM Stefánia palota (Lovasroham, Csatajelenet, érem, bronz, öntött)
– VII. Ötvösművészeti Biennále, Budapest, (Csillagpénz I.-IV., krómacél 54 x 47mm).
– Művészetek érmeken, 40 éves a Magyar Érmegyűjtők Egyesülete, Budapest, Művészetek Palotája, (Masaccio 200, emlékérem, bronz, öntött).
– ISO 9000 Fórum, Jubileumi Konferencia, Balatonvilágos.
Békés Ünnepet és Boldog Új Esztendőt Kívánok!
Gyűjteménybe került alkotások 2009-ben
Kecskeméti Képtár tulajdonába került alkotás:
– Torony – „Apokalipszis itt és most”, 2008, fa, vegyes technika, 63 cm
A Körmendi – Csák Gyűjteménybe került alkotások:
– Kultikus ős-pénz, 1997, kerámia, toll, kacsakoponya stb., vegyes technika, 450 x 280 mm – Kultikus ős-pénz, 1997, kerámia, toll, macskakoponya stb., vegyes technika, 490 x 240 mm
– Sámánpénz, 1998, vas, kender, csont, toll, vegyes technika, 95 x 435 mm
– három „korai” portrétanulmány érem, bronz, öntött
Harasztÿ Gyűjteménybe került alkotások:
– H. I. születésnapjára – Helybenjáró, 2009, krómacél, acél stb., interaktív, szerelt, 68 mm
– H. I. születésnapjára – Élenjáró, 2009, krómacél, acél stb., interaktív, szerelt, 68 mm – H. I. születésnapjára – Társadalom, 2009, krómacél, acél stb., interaktív, szerelt, 68 mm
– Kálvin János emlékérem, 2008, bronz, öntött, 110 mm
– Tüzes mobil Édeskének, 2009, sárgaréz, acél stb., szerelt, 120 x 120 x 45 mm
Önálló kiállítás nyílik – Balatonvilágos
Az ISO 9000 FÓRUM Nemzeti Konferenciát rendez Balatonvilágoson. A jubileumi eseményhez kapcsolódóan a résztvevők megtekinthetik ifjabb Szlávics László kisplasztikáiból rendezett önálló kiállítást.
Kamaratárlat nyílik a soproni Lábasházban
Az Országos Érembiennáléval egy időben, annak kísérő rendezvényeként, az előző tárlaton Ferenczy Béni-nagydíjjal kitüntetett művész önálló kiállítása látható a soproni Lábasház kis termében.
A több mint három évtized alatt készült több száz érem áttekintését nyújtja a gondosan válogatott kiállítási anyag.
A biennále katalógusában Tóth Antal tanulmánya ad áttekintést a művész munkásságáról. Az Egy garabonciás a magyar éremművészetben címmel megjelent írás teljes terjedelmében, műtárgy reprodukciókkal együtt elérhető a linkre kattintva.
Az írások menüpont alatt pdf formátumban letölthető.
A tárlat megtekinthető, 2009. június 21.- szeptember 6. Lábasház, Soproni Múzeum, Sopron, Orsolya tér 5.
ifj. SZLÁVICS László szobrászművész, a XVI. Országos Érembiennále nagydíjasának kiállítása Egy garabonciás a magyar éremművészetben
Ifjabb Szlávics Lászlóra kötelességszerűen hárul ez a kiállítás, mert a Soproni Érembiennálénak a rendezői évek óta jól bevált gyakorlat szerint elvárják, hogy a korábbi esztendőben fődíjjal jutalmazott művész alaposabban is bemutatkozzék. (Az elvárás, egyben kitüntető ajánlat is!)
Ifj. Szlávics ennek úgy kíván eleget tenni, hogy fordulatokban és új megoldásokban gazdag életműve jól áttekinthető kivonatát mutatja be, híven visszatükrözve azt, hogy újításokra folyamatosan kész, nyugtalan az észjárása. Szó nincs arról, hogy ő rapszodikusan belekapna ebbe meg abba. Ellenkezőleg, amire ráterelődik a figyelme, annak a problémának következetes fegyelemmel, gondos részletességgel a végére jár, és csak akkor térül el tőle, keres magának újabb feladatot, amikor úgy érzi, hogy kimerítette az előzőben rejlő lehetőségeket.
A művész azonban meghazudtolná önmagát, ha nem licitálna rá a felkérésre: az éremkiállítás mellett kisplasztikáit is közszemlére teszi a városban, a Körmendi Galériában. Nemcsak e (kiegészítő) kiállítás a meglepetés, de az is, hogy ő újabban kisplasztikákat is alkot. Korábban csupán érmészettel foglalkozott.
Ifj. Szlávics László hagyományosan kezdett érmeket alkotni, igaz, hogy eleve a negatívba vésés technikájával. (Borsos Miklós és Csontos László után ez közkedveltté vált.) Ezek gipszalapját, mert túl engedékenynek bizonyult, idővel acélra cserélte, felújítva egy olyan eljárást, amelyet ma már csak a pénzverők művelnek.
Vert és öntött érmeket egyaránt alkotott. Az előbbiek csúcsteljesítményét az Indiánpénznek nevezett érem/érme együttese képezte, olyan technikai tökéllyel, mintha azokat maguk az említett pénzverők állították volna elő. A tökéletes technikai kivitel egyik legfőbb jellemzője ifj. Szlávics művészetének, mert benne egy technikai zseni rejlik. Igaz, haszontalanságokra pazarolja műszaki készségeit. Ő esztétikai célú, tehát gyakorlati szempontból céltalan, értelmetlen, (ámde) kifogástalan mechanikájú és elektromechanikájú, műszerfinomságú szerkezeteket, mint az Időmérő, vagy a Négyőselemstb., konstruál érem gyanánt. Rajta kívül csak az ezermester Édeske (Harasztÿ István) képes hasonlóra.
Persze kissé előre ugrottunk. Tudniillik Szlávics az álpénzek gondolatát vitte tovább, amikor tollakból, kagylókból, gyümölcs szárítmányokból és ki tudja felsorolni még hány féle- fajta más anyagból soha nem volt (kőkorszaki színtű) civilizációk értéktárgyait, Kultikus ős- pénzeit kreálta meg. Velük az éremművészet határait a végletekig, az anti- éremig kitolva (L. Kovásznai Viktória megállapítása). Ezek az esztétikai értékű, makramé összedolgozású tárgyak ugyanis csak gondolati úton hozhatók összefüggésbe (álpénz-pénzérme-érem) az éremművészettel és tökéletesen egyediek, megismételhetetlenek. Ez a sokszorosíthatatlanság teljesen ellent mond ennek az apró, ám annál szaporább műforma lényegének. Évezredes kritériumát veszi semmibe.
A magyar művészettörténet és műkritika csodájának tartom, bár elég pontosan körvonalazható, hogy milyen művészetpolitikai együttállásokból és esztétikai megfontolásokból következett be, hogy ezek a tárgyak mint érmek nyertek elfogadást, és hoztak alkotójuknak elismerést.
A kultikus pénzeken felhasznált elemek, változatos anyagok újabb ötletet adtak a művésznek, aki az utóbbi évtizedben lényegében talált (talált? jól válogatott) tárgyakból állítja össze alkotásait, köztük érmeit. Követi ebben édesapját, id. Szlávics Lászlót is, aki idős kori alkotói periódusában a legváltozatosabb, jobbára lomtalanításból összehordott, ipari és háztartási fémhulladékokból kreálta megdöbbentő hatású, szürreális ihletésű szobrait.
A fia, az érmész, különféle anyagokból, mint fa, csont, fém, textil, papír, homok stb. kompilálja érmeit. Egyik részükön még ragaszkodik a négyszögletes, vagy kerek, tehát a klasszikus érmet és plakettet – méretezésében is – idéző befogadó formákhoz, másikakon nyitott a kompozíció, szabálytalanul szeszélyes a körvonal, és bár fekszenek a tárgyak, inkább kisplasztikának, mint éremnek hatnak. Az új alkotásokon a művészi hozzáállás és koncepció megváltozását látjuk: elrugaszkodást az acélvésés keményen gyötrő munkájától, és a műszerészi precizitás ugyancsak nehéz megvalósításától, korrekt kivitelezésétől. Úgy ítéljük, hogy ezektől a terhes és körülményes eljárásoktól megszabadította magát a művész és „impresszív ötletességgel” kezdett el alkotni, leginkább a maga számára játékosan élvezetessé téve a munkát. Merészség persze kellett hozzá!
Ezzel a fordulattal ifj. Szlávics a tartalmon is változtatott. A pszeudo őskultúrákról alkotott kitalációitól, amelyeket az Indián pénzekés a Kultikus ős- pénzektestesítenek meg, továbbá a valós, mégis absztrakt időnek a periodikus mozgást zárt rendszerekben végző eszközökkel, mint az Időmérő és Jin- jang stb. való megragadásától áttért a megtapasztalható időnek, amelyet történelemnek nevezünk, témájára. Erről szól a Szövetség, Szentföld, Az én XX. századom, Régi zsidó temető (Bár ez alkalmi tisztelgés egy művészkolléga V.D. előtt) stb. de a Családis, mint a történelem szubjektív tükre.
Ifj. Szlávics László a magyar éremművészetben több új normát állított fel. Valószínűleg nem eltökélt szándékból, csak azzal, hogy járt az agya, újat, mást kívánt csinálni, mint amivel találkozott a szakmában.
Most is ilyen célra tör, biztosan érezve, szó szerint tapintva azt, hogy a végeken, a műforma határain bőven van még mit keresni, meg- és kitalálni.
Tóth Antal
A kiállításon látható alkotások:
Önálló kiállítás nyílik a soproni Körmendi Galériában
2009. június 20. 12-óra
A megjelenteket köszönti Csák Máté építész, műgyűjtő
Sopron város nevében Abdai Géza alpolgármester mond bevezetőt
A kiállítást megnyitja Pallag Márta művészettörténész
A kiállítás megtekinthető július 20-ig Körmendi Galéria, Artner Palota, Sopron, Templom u. 18.
· Szeretettel köszöntök mindenkit ifjabb Szlávics László szobrász és éremművész kiállításán, mely kiállítás érdekessége, hogy egy kortárs éremművész kalandozásait követhetjük nyomon az érmen túl a kisplasztika és a szobrászat területén. Az éremművészet végtelenül gazdag inspirációkat biztosító, ötletgazdag tér- és tömegformálási kísérletei felől közelítő művész az éremalkotás során megfogalmazódó, csak a legtisztább lényegre szorítkozó gondolatait próbálta meg kitágítani a kisplasztika és a különböző szobortárgyak irányába. Ebben a viszonylatban tekinthetjük magvas gondolatnak az éremben rejlő műteremtési szándékot és az abból hajtó lombos növénynek a kisplasztikát illetve a szobrot.
· Ifjabb Szlávics László éremművészeti tevékenysége mind hazai, mind nemzetközi körökben jelentős elismeréseket váltott ki. 2006-ban az éremművészek hazai közössége neki ítélte – az első ízben kiadott – Ligeti Erika-díjat. 2007-ben a XXX. Éremművészeti Világkongresszus a két díjazott művész egyikévé választotta, illetve ugyanebben az évben elnyerte a harminc éves jubileumát ünneplő soproni Országos Érembiennále nagydíját – amely elismerés hagyományosan együtt jár a következő biennálé során biztosított egyéni kamarakiállítással – s ez, mit azt bizonyára sokan tudják már, a holnapi napon fog megnyílni az Orsolya téri Lábasházban.
· Részben ez utóbbi, igen rangos szakmai elismerés adta a jelen kiállítás alapötletét is, miszerint alkalom adódjon egyidejűleg megtekinteni a Lábasházban a művész érmeit, illetve itt, az Artner Palota galériájában a kisplasztikáit és szobortárgyait – még teljesebb képet kapva e gazdag (és egyre terebélyesedő) életműről.
· Ifjabb Szlávics László kisplasztikáiban több esetben használt „talált tárgyakat”, melyeket meglepő új funkciókkal ruházott fel. Legújabb – többségében 2008-as alkotásai – sajátos szókinccsel rendelkező építmények, házfal-részletek, melyek egy olyan egységes és logikus vizuális nyelvre találtak rá, melyben az elgondolt, a valós, a természeti és absztrahált motívumok világa érintkezik egymással.
· A művésztől megszokott nagyfokú szakmai igényességgel, artisztikus kivitellel és invenciózus tartalommal megalkotott tárgyegyüttes egy régi satupad elemeinek a felhasználásával született meg. Kvázi faépítmény töredékei – melyeknek különleges felületi „patináját” a fa égetésével érte el a művész – felfogásukban, gondolati megközelítésükben és művészi kifejezésükben leginkább talán a nagy múltú arte povera művészeti mozgalmával mutatnak rokonságot. Külső felületalakításukat szó szerint értelmezve nem kevesebbre vállalkozott a művész, mit az egyik legnagyobb és legősibb természeti princípium, a tűz, mint anyag nélküli energia anyagban való megmaradásának rögzítésére. A pusztító és roncsoló energia megzabolázásával esztétikai energiává formálta saját műalkotási szándékát.
· Különböző, fából készült tárgyak el- illetve megégetése majd ezután mint műtárgy felhasználása, a művészettörténet korábbi fejezetei közül a magam részéről két idevágó példa jut eszembe. Az egyik a bécsi Modern Művészeti Múzeum Ludwig Gyűjteményében lévő, 1954-re datálható alkotás, amely Josef Beuys egykori düsseldorfi műtermének – egy véletlen tűzeset folytán megégett faajtaját állítja a maga valójában a műélvezés középpontjába. Az erősen megperzselődött ajtóról tudni lehet, hogy Josef Beuys erősen ragaszkodott hozzá, és a tűz miatt használhatatlanná vált korábbi műterméből magával vitte és később felhasználta azt művészeti tevékenysége során.
· A másik példát éppen az elmúlt hónapokban láttam a budapesti Műcsarnok előző kiállításán, ahol a főteremben, az ún. apszisban Thomas Hirschhorn svájci származású, Párizsban élő kortárs művész installációja volt kiállítva. A fekete nejlonfóliába bebugyolált, óriási terepasztal, égett kartonpapír házakkal volt teleszórva, jelképezve a glóbusz háborús válsággócait. E hatalmas méretű installáció „lemakettezett”, egy efemer anyagból, megperzselt kartonlapokból összeállított háborús architektúrát, amely körül minden elszenesedő látványt mutatott.
· Bizonyos mértékű drámaisággal érzésem szerint Szlávics szobortárgyai is rendelkeznek, magukon viselve az emlékek, a történelem és a valós aktualitások folyamatának jegyeit, megtoldva egyfajta meggyötört poetikus lelkesültség pillanataival.
· A négy nagyméretű óraszobor most első ízben kerültek kiállításra. Mindegyik darabja hagyományos súlymotoros, ingás és rugós óraszerkezetek felhasználásával készült. Fa tartószerkezeteik szálkásra hasadt megjelenése révén olyan benyomást keltenek, mintha egy nagyobb részből, egy bonyolultabb gépi szerkezetből hasadtak volna ki e kinetikus óraművek, melyek dacolva a megtépázott külsejükkel továbbra is precízen őrzik időmérő funkciójukat.
· A művészt korábban is foglalkoztatta az idő mérésével kapcsolatos szerkezetek, melyeket az Iparművészeti Múzeum bő tíz évvel ezelőtti pályázatára készített. Ekkor születtek meg időmérő érmei, melyek a homokóra elvén működve valamely folyékony vagy szemcsés anyag mozgása által mértek az egységnyi elmúló időt.
· Az idő, mint fogalom és a művészet kapcsolata metafizikai kérdésekre irányul. Heidegger szerint az idő azonos az “ittléttel”, mely akkor válik valóban önmagává, mikor előre fut önnön elmúlásához. Ebben az előrefutásban alakul autentikus idővé, s ily módon lesz valódi ideje. A művészet azonban pont ellentétes az idő természetével – lényegében az idő múlásával veszi fel a versenyt, és próbál egy időtlen dimenzióba belehelyezkedni, hiszen időtlenséggel teremtheti meg saját létének, egyedüli egyszeriségének, sőt múlhatatlanságának lehetőségét.
· Köszönöm a figyelmüket, a kiállítást megnyitom.
Sopron, Artner Palota 2009. 06. 20.
Pallag Márta
Liszt Ferenc-mellszobor avatása
A soproni Horváth József alapfokú művészetoktatási intézménynek ajándékozta Liszt Ferencről készült mellszobrát ifjabb Szlávics László.
A vörösrézlemezből készült alkotás a zeneiskola koncerttermében került elhelyezésre.
Ötven – Önálló kiállítás nyílik a Keve Galériában
2009. április 23-án a kiállítást megnyitja
Csepregi Sándor DLA belsőépítész, szobrászművész.
A tárlat megtekinthető 2009. május 21.-ig, Keve Galéria, Ráckeve, Kossuth L. u. 49.
Februárban egy felejthetetlenül szép estét töltöttünk el feleségemmel együtt ifjabb Szlávics Lászlónál.
Régóta készültünk erre a találkozásra. Egy plakettemet hoztam el tőle. Kértem, hogy ez alkalomból mind a ketten megtekinthessük a munkáit. László angyali türelemmel hagyta, hogy kedvünkre bogarásszunk órákon keresztül a kincsei között, jóízű beszélgetések közepette.
Három hete szombat este örömmel ismertem rá a telefonban a hangjára. Néhány vidám mondat után elújságolta, hogy most már biztosan kiállít itt a gyönyörű Ráckevén (a fantasztikus ősi templom, a rangos kastély, a szintén „jegyzett” városháza és Patay László falfestményciklusa szomszédságában, futott át rajtam szinte azonnal), és mint megemlítette, helyénvalónak gondolná, ha ez alkalomból én osztanám meg néhány gondolatomat Önökkel. A kiállítás címe: „Ötven”, ami kerek évfordulót és gondos válogatást sejtet. Igen megtisztelőnek éreztem, de nem mertem ráállni azonnal.
A folytatás előtt engedjenek meg néhány mondatot a személyességről és a sorsszerűségről:
László nagypapája Győrszentivánra költözött 1930-ban. Édesapja akkoriban még szinte gyerekként járt vele a Vagongyárba tanoncként dolgozni. Később, a negyvenes évek végén Alexovics László szobrászművész esti szabadiskolájában tanult rajzolni és az útja innen az Iparművészeti Főiskolára vezetett. Jeles szürrealista szobrász és festőként a lemezdomborított plasztikák szinte egyedüli mestere volt Makrisz Agamemnon mellett. A Budavári Anjou-kori palota monumentális középtengelyes vörösréz kapuja a Corvina-könyvtár felé, az ő műve. ………Szeretem, már azóta, amióta először átballagtam rajta.
A győri szabadiskola a hetvenes évek elején is működött még, az akkor már idős Alexovics mester irányítása alatt. Még mindig sok volt a tanítványa. Egyikük katonaként járt el hozzá. Ő is az „Iparra” került be.
A nyolcvanas évtizedben évenként pályázott és egymást követően öt alkalommal dolgozhatott művésztelepi vendégként a Vagongyárban. A nagyszerű vasas szakemberek közül, akik a művei létrehozását segítették napközben, este többen is Győrszentivánra indultak haza. Őket többször is kikísérte a győri „kisállomásra”. Ez az utóbbi Alexovics tanítvány – talán ki is található – magam voltam.
Mindezek ellenére nagy volt bennem a félsz.
Bevallom megijedtem. Egyre ritkábban járok kiállítás-megnyitókra. Nyilvános beszédben ilyen alkalommal sohasem kellett méltatnom a látottakat.
Csendességre vágyó tárlatlátogató vagyok. A megnyitók örömteli baráti zsibongását vágyom is, kerülöm is.
Kényszerűen tépelődtem azon, hogy mire is való hát az elöljáró beszéd?
A feladat már csak azért is nehéz, mert a címben jelzetten bejárt időút tanulságait, egy ennek megfeleltetett és ezért meghatározott számú tételből álló műegyüttes képviseli.
Ennek a mondhatni acéltengelyre fűzött, ugyanakkor állandóan változó színes életműnek a fontosabb szakaszait jelző válogatásához illene méltó szavakat találnom!…Ámde…Tehetek-e én hozzá bármit is a szerintem mindenki által jól látható nyilvánvalóhoz?
Úgy gondoltam, hogy erre csak akkor lehet reményem, ha először a művészet és a tudomány, vagyis az emberi „világ-megfejtő képesség”-nek és a bennünket körülvevő ÖSSZESSÉG-nek vagy talán pontosabban TELJESSÉGNEK a viszonyáról próbálok meg szót ejteni.
Élve a kitüntető lehetőséggel, az általam fontosnak és igaznak, avagy mondhatni legkedvesebbnek tartott gondolkodó vélekedésére szeretném az Önök figyelmét ráirányítani. Ő a német filozófia „forrongó korszakának” az egyik legnagyobbja: Arthur Schopenhauer (1788-1860).
(Az idézetek részben csak tartalmiak lesznek, ezeket a filozófusról szóló életrajzi tanulmányból merítettem.
Rüdiger Safranski: Schopenhauer és a filozófia tomboló évei /életrajz/, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1996.)
Köztudomású, hogy a művészet és a tudomány a világ megismerésének a két útja.
(Őszülő szakállamra, ….ne vessenek meg érte……..én ezt az egyszerű igazságot is csak az utóbbi éveimben kezdem igazából megérteni.)
Vallom, hogy a legfantasztikusabb, amivel az emberiség megajándékozni képes önmagát, az a világ-megfejtés művészete vagyis a tudomány; amiért pedig a rendkívül ellentmondásos ember létünk a leginkább vállalható, az a világ-megélés legbensőbb természetű tudománya, a művészetnek nevezett csoda. A világ szemlélésének e két módja az évszázadok alatt egyre távolabbra került egymástól.
1818-ban Arthur Schopenhauer megírta fő művét „A világ mint akarat és képzet” címmel, amelynek szellemisége ezt a szakadékot áthidalni látszik.
>Hegelnél és az őt megelőző és követő filozófiai hagyománynál a fogalmiságé a legmagasabb rang. Schopenhauernél a szemléleté. Ott, ha mégannyira körülhízelgik is – a művészet végül is csak a valóság nem autentikus kifejezése. Schopenhauernél fordítva van: a fogalmak nem autentikusan fejezik ki a valóságot; a művészet (viszont) közelebb visz hozzá.<
>Schopenhauer a legmagasabb filozófiai rangot biztosítja az esztétikai elemnek, és ebben minden korábbi filozófiától eltér. Az olyan filozófia, amely nem magyarázza meg a világot, hanem arról nyújt felvilágosítást, hogy valójában mi a világ és mit jelent, az ilyen filozófia Schopenhauer szerint az esztétikai világtapasztalatból származik. Kéziratos könyveiben Schopenhauer ezt még világosabban kifejezte, mint a főművében. “A filozófia – olvashatjuk egy 1814-es feljegyzésben – eddig hiába próbálkozott, mert a tudomány útján keresték, ahelyett hogy a művészetén keresték volna“< (Safranski)
Schopenhauer életművében tehát úgy tűnik egyedülállóan egyesül a kétféle szemlélet és a bennünket körülölelő valóság viszonya. Ő segíthet félresöpörni a mára már szinte misztikusnak is mondható kölcsönös előítéleteket.
Ami bátorítást adott nekem és adhat bármelyikünknek, az különösen a következő:
Schopenhauer szerint – a filozófia nem egyéb, mint fogalmakba átvinni azt, amit különben is tud mindenki, és mint mondja ez a filozófus dolga. `Intuitívan ugyanis, tehát in concreto, tulajdonképpen minden ember a tudatában van minden filozófiai igazságnak:……… (nocsak, valóban?)
Szerintem tehát ebben az összefüggésben bátran helyettesíthetjük a filozófust a művésszel és a fogalmakat a művekkel.
Egyes, az éppen érvényesnek elfogadott tudományos világképet megrendíteni képes tudósok vélekedései is önmagukért beszélnek:
Werner Heisenberg: „A tudomány emberek műve – túlságosan gyakran merül feledésbe ez a nyilvánvaló igazság.” Albert Einstein pedig a következőt mondja: „A képzelőerő mindennek az alapja. Ez az, ami bepillantást enged a jövőbe. A képzelet sokkal fontosabb, mint a tudás. A tudás véges. ……és mivel fejezi be?……A képzelet felöleli az egész világot.” (Állítólag három évébe telt az elméletének a matematikai bizonyítása.)
Fennköltebb lehetne, ha ennek kapcsán ezután a művészi intuícióról beszélnék, de mit is mond a szótár? –
„intuíció – lat. 1. ösztönös megérzés, felismerés, a dolgok mélyére látás
2.fil. képesség az igazság előzetes logikai okfejtés nélküli, közvetlen
élményszerű felismerésére, ….stb.”
Számomra az eddigieket, ismét Schopenhauer egyesíti a legköltőiebben, „A világ mint akarat és képzet” című főművében írja: “Míg a tudomány……. nem érhet el sem végcélt, sem teljes kielégülést, amiképpen a futó sem érkezhet ama ponthoz ahol a felhők a láthatárt érintik;
a művészet eközben mindenütt a célnál van.
Mert kiragadja kontemplációjának objektumát a világ menetének folyamából, s az objektum elszigetelten állhat így előtte: és ez az egyes egyedi, ami amaz áramlásban oly tünékeny kis rész volt, a művészet számára az egésznek lesz a képviselője,a térbeli és időbeli végtelen soknak egyenértéke.”
Majd azt mondja: “…….A tapasztalat útja s a tudomány, a szemlélésnek ez a módja végtelen, horizontálisan futó vonalhoz hasonlítható, a másik pedig (mármint a művészet) az ezt tetszés szerinti ponton metsző függőlegeshez.”
A legszebb kép most jön: “Az előbbi hatalmas viharhoz hasonlít, mely kezdet és vég nélkül száguld, mindent megdönt, mozgat, magával ragad; a második a nyugodt napsugárhoz, mely ennek a viharnak az útját keresztezi, s ez nem hat rá semmivel.
Az előbbi a vízesés számtalan, roppant mozgásban részes cseppje, amelyek állandóan változnak, nem pihenvén egy pillanatig sem: a második az e tomboló kavargáson csendben pihenő szivárványt idézi.” Az alkotó emberről pedig ezt írja: „A művészet és a filozófia által születik meg az a képesség, hogy valaki (a maga érdekét akarását és a céljait figyelmen kívül hagyva) a szemlélésben elveszhessen, így tisztán megismerő szubjektum maradjon, nem homályosuló világszem.”
Nos, megérkeztünk. Szerintem Lászlóra ez pontosan ráillik; ő közöttünk az egyik nem homályosuló világszem.
Szándékosan nem kezdtem azzal, hogy itt állunk Szlávics László szobrász-, és éremművész művei között,….. mert szerintem elsőrendűen gondolkodó.
Az alkotás eredménye mint például az érem, vagy a szobor és a többi, egy adott műfaj anyagba, talán éppen szavakba, kottafejekbe, tervrajzokba vagy koreográfiai lejegyzésekbe zárt, sugárzó gondolati csomagja, egy csipetnyi vagy maréknyi – saját szótársításomban – „világolvasat”, és aki létrehozza, az egy sajátosan gondolkodó, az én szememben a bölcseletet kedvelő, ám a gondolatait nem pusztán fogalmakkal kifejező filozófus-alkotó ember.
(Közben jegyzem meg csendesen: azért nem képes a pusztán követésre hajlamos, ám sokszor igen jó üzleti érzékkel megáldott utánzó igazit létrehozni, mert nem úgy gondolkodik!)
Elfogult vagyok, nem is tagadom……
László alapossága, mívességre törekvése, valamint jártassága és szívóssága annak kikényszerítésében – elsősorban önmaga felé – szinte zavarba ejtő.
A számozott könyvei közül is kitehetett volna egyet-kettőt. Nem úgy könyvek, mint a másokéi…
Egy-egy műalkotás valamennyi. Itt most a tollas Ős-pénzekről szólóra gondolok például, L. Kovásznai Viktória nagyszerű tanulmányával. (L. Kovásznai Viktória: ifj. Szlávics László kultikus ős-pénz sorozata, 1996-1997)
A lényeglátás és az igazság élményszerű felismerése, majd az ehhez kapcsolódó parancsoló közlési vágy nem elegendők ahhoz, hogy mű szülessen. A görögül szépen hangzó -„tekné” vagy „tekní”, vagyis a csinálóképesség, mesterség, jártasság, ügyesség, furfang kell, hogy felkarolja a gondolatot.
Fegyelmezett és gondosan megtervezett cselekvések sorába kell illesztenie. A gondolatnak viszont mindezen közben töretlen erővel úgy kell lankadatlanul működnie, hogy az igazságtartalma a múló idő távlatában se csorbuljon. Mindegy, hogy most előre vagy visszafelé tekintünk és milyen messzire. Mindannyiunknak megdobbanhat most titokban a szíve egy-egy olyan műért, amelyhez úgy vonzódunk, hogy a bele sűrített-rejtett szépség- vagy igazság-vonzerő ránk gyakorolt misztikus hatásáról el kellene gondolkodnunk.
A létrehozásnak erre a fáradságos, folyamatosan döntésekre kényszerítő keservességére nem szoktunk gondolni, amikor elmegyünk például egy olyan apró műtárgy mellett, mint például a Szent László emlékérem. ……. (Aranyozott változata felmutatva.)
Két centiméternyi kis világmindenség. Lépték és érték összefüggésének, az én szememben az egyik legtisztább példája.
Ne én mondjam…………:
Pápai Páriz Ferenc írja Életnek könyve című versében (vélhetően 1702 március végén) Tótfalusi Kis Miklósról, a nyugodtan mondhatjuk világhódító nyomdászról:
„Mindenféle nyelven és minden formában
Betűt metszhet vala nagyobban s apróbban;
Úgy jár vala tudós keze az acélban,
Mint másnak a könnyen engedő viaszban.”
Ugyanezt láthatjuk László vésett-vert érmein is. (Madarak)
Elgondolkoztam rajta már régebben is, van valami ördöngősség abban, hogy – főleg az olasz – reneszánsz nagy alkotóinak életrajza – lettlégyen a nevezett építész vagy világraszóló festő – majd mindig így kezdődik: „…….már gyerekkorában ötvösséget tanult az édesapjánál, vagy „X” mester, (például Verocchio) műhelyében.”
Az úgynevezett szerelt érmek a kedvenceim. Nem tagadom. Nemcsak azok. Vállalom, hogy csodálatom tárgyai. Időhöz és Térhez vagy nagy létkérdésekhez kötődnek. Megtestesítői a közlési hevület, az igen magasrendű, helyenként varázslat-számba menő mesterségbeli tudás, a furfang, a találékonyság és a költészet kényes egyensúlyának. (Négy őselem, In memoriam Mondrian)
Hamar elmerülnék a részletes méltatásukban, amit a forma és az idő kötöttsége miatt szerencsére nem tehetek meg.
Szólnom kell azonban a számomra egyik legkedvesebbről, a Navigare necesse est címűről.
A megformálása egyszerre szabálytalannak tűnő, ugyanakkor szinte műszakilag meghatározott. Meglepő, bár rafináltan egyszerű a ragyogó színesfém használata az egyéb anyagok mellett, amint az aprócska bár arányos feszített húrjai is. A nyilván nem véletlen utalás a hajózási műszerekre, szintén az idő és a tér egyben-látásának azt az időszakát idézi, amikor az emberiség ennek segítségével birtokba vette a teljes földet.
Szeretettel ajánlom a figyelmükbe L. Kovásznai Viktória: Az idő és a tér ifj. Szlávics László műveiben 1995-2005 című csodálatos tanulmányát.
Mindent megtudhatnak belőle. Csaknem mindent. Nem lennének azonban igaziak a művek, ha nem tartogatnának kinek-kinek egy-egy apró, mindig személyre szóló titkot! A mintázott-öntött érmeken olyan grafikai finomságú jelek tűnnek fel, amelyek mintegy a monotípiák térbe türemkedő festékfonalait idézik fel. Mellettük a késő őszi vizek jéghártyáira emlékeztető lemezek finom nyugalma és határozott lapokkal-élekkel határolt formák gazdag összemetsződései értelmezik az alapsík felett mintegy vékony párnaként lebegő térréteget. (Hommage a Vincent van Gogh)
Kálvin és Dante. Látszólag „sima ügy”. Emlékérmek.
Csaknem szintén titokszámba vehető az, az éremalkotásban eleddig szokatlan térkezelés, amely az általában egymástól függetlenként kezelt elő-, és hátlapot egyazon térszelet sűrítményeként állítja elénk. Áttört érmek persze készültek idáig is, azonban más térszemlélet alapján állva.
Laborcz Flóra ezüstfonataira gondolok például, sok egyéb mellett.
László viszont mintha fényképező- helyett egy térleképező masinával rendelkezne és annak a „telegravírozójával” hozná létre azt a sűrítményt, aminek a hiányzó – egyébként az egészhez képest nagyon átgondoltan arányított hányada – mondhatni ablaka, bepillantást enged önmagába.
Mielőtt tovább indulnánk tekintsünk rá a zenei címet viselő sorozatokra.
A Kvartett-ben, vagy az Egy kis éji zené-ben a rézsútosan elmetszett hegedű húrjai nem odaragasztottak, hanem valóságosan megfeszítettek. Ezt egy technikai részletnek gondolhatnánk csupán, de László úgy tűnik bármit, bárhogyan állít a műveiben, arról bizton tudhatjuk, hogy kilúgozott lényeg, hiteles és igaz, nem valamiféle kóklerség.
(Minden kor megtermi, mint tudjuk, a maga ünnepelt divat-embereit; jobbára azonban, aki csendesen sokat és a lényegre összpontosítva dolgozik, az nem ér rá maga körül ricsajt csinálni.)
A két említett sorozat másért is fontos állomás szerintem.
Általuk hangsúlyosan érzékelhetővé válik az a sajátosság, ami ezután felerősödni látszik a körplasztikába forduló fából épített művekben, ez pedig a teljességre való utalás a gondosan kiválasztott részlet és a befogadó-szellem feltételezett alkotó-kiegészítő részvételének az összekapcsolásával.
Ez többé-kevésbé eddig is jelen volt egyes művekben, mint például az Emlék című Freddie Mercury előtti tisztelgésben, amely oly kevés eszközzel él, hogy szinte kevesebb már nem is lehetne, és mégis szinte egy tenger alól előkerült időtlenül klasszikus szobor töredékét látjuk benne.
Időzzünk most el a jellemzően 2008-ban vagy azóta született, főképpen faanyagú munkáknál!
A csendes humor általában jelen van a legszigorúbb megfogalmazású művekben is.
Fricskaként időnként főszereplő a nem csekély szarkasztikus humorral létrehozott interaktív -visszabeszélő, csörgő, mozgalmi-kórust közvetítő vagy éppen idegesen villogó telefonjaiban, vasalóiban valamint a megmozdításuk után csendesen sikoltozó érmeiben is.
Ez valójában levetkőzhetetlen, ugyanakkor irigylésre méltó személyiségi vonás.
(Forró drót, Man Ray emlékére, Túlérzékenység.)
A faplasztika sorozatokban most egy szinte melankolikus szemlélődés jelenik meg, egy szabadabbra engedett alkotói módszerrel ötvözve.
A megszokott gondolati következetesség, amely egyébként szerintem minden igaz magatartás immanens, vagyis tőle el nem ragadható sajátja, magától értetődően köti ezt a tárgycsoportot az összes többihez.
Lássuk az előzményeit! Parádésan szép út vezet hozzájuk.
Korábban, a befoglaló forma ellenpontjaként voltak megfogalmazottak azok a többnyire igen szabályosra metszett, belső üregek-terek, amelyek végül önálló keretekké váltak. Ezzel együtt a belső beszorítottságból, külső meghatározottsággá váltak, és mindannyiszor a zárt kijelölést testesítették meg. Nehéz kompozíciós törvény. A belső fegyelem mozzanata mindenképpen a sajátja. Ugyanakkor ez a vállalás biztonságot is ad.
Amikor megnégyszereződtek, mint a sorozatokban, akár mesélő tartalommal, még nagyobb lett az erejük. (Az én XX. századom, Kékszakállú herceg vára, Mesterek tiszteletére)
Ilyen, az itt is megjelenő Kvartett című is, ami egyébként számomra az egyik leglíraibb mű. Hozzám, mint jelen állapotomban sajnos csak volt hegedűshöz, különösen közel áll.
(Megjegyzem, hogy egy, akár roncs hangszer feldarabolásán is háborognék egyébként; ez esetben azonban a részek az egészet és az ily módon általa felködlő zenei világot képviselvén, éppenséggel felmagasztalják azt.)
A változás ott érhető tetten, amikor a belső formák át-át ütik a keretek szabta határokat. (Hol sírjaink domborulnak)
A legújabb műveknél az említett keretek már széttöredeznek, vagy éppenséggel el is maradnak.
A Váli Dezső tiszteletére készült sorozatok és A Felkelő nap háza ugyan még egy nézőpontú, de már lezáratlan körvonalú nyitottsága kiszabadítja a belső erőket, amelyek jólesően nyújtózkodnak a térbe, immár egy léptékváltást is kikényszerítve, de még mindig arányosan őrizve az intimitást.
A formák és a hozzájuk-rendelődő-szerveződő tér-erők időnként komótosan összekucorodnak, hol pedig tüntető nyugalommal viselik jelszerű összefogottságukat. Én talán fontosabbnak gondolom a hiányaikat, mint a tapintható részeiket. Láthatóan jelentős mértékben építkeznek a különböző irányok felé nyitott térszeleteikből is, sőt gondosan kiválasztott kitüntetett pontjaikon olyan réseket és anyag-folytonosság hiányokat vagy határozott körvonalú megnyitásokat hordoznak, amiken átáramlik a tér. Az eddigi acélkeretek és az itt ismét megjelenő, szakadozott inacskák képét felidéző, csaknem tréfaszerű tűzőkapcsok helyett a tudatunk teremtette térkiegészítések pántolják össze az egyes elemeket.
A formaszerveződéseket a leheletnyi elfordulások révén egy mértéktartóan kezelt feszültség hatja át. A felfelé törekvő vagy méltósággal álló, és a zártabbá építetett tömbszerű alakzatok eredeti élénk rőtbarna színe alig tűnik elő a fehéres pernyét idéző és a bársonyos feketeségű felületek alól. A festői elem itt is jelen van. Amíg azonban például – egyéb vonatkozások mellett – az Ős-pénz művek egyik megkerülhetetlen sajátságaként működött, ez esetben éppen az objektív valóságtól eltávolító szerep jut neki.
Magamban csak „tér-sztéléknek” hívom ezeket a műveket, vállalva, hogy ez némi képzavart idéz elő a szófejtés felől nézve. A finom rafinériával keresett egyszerűség a gazdag képzettársítások révén teljesíti be a művészi átváltozás mindenkori, ám igazából mindannyiszor megragadhatatlan varázslatos mozzanatát. (Páros, Hét Torony)
Schopenhauer-rel szólva végezetül ismét:
„Minden szépnek élvezete, a vigasz, mit a művészet nyújt nekünk, a művész lelkesedése, melynek révén az élet fáradalmait feledheti.
Mindez azon alapul, hogy az élet önmagábanija, az akarat, maga a létezés, mind állandó szenvedés, részben nyomorúságos, részben rémes; ugyanez azonban mint puszta képzet, tiszta szemléletben vagy a művészet elismétlésében, kíntól mentesülve,
Jelentős színjáték látványát nyújtja nékünk.”
Adjuk át magunkat az ifjabb Szlávics László teremtette színjáték élvezetének!
